Yamashi Kovacs

Yamashi Kovacs

 

Becenév: Yama	Születési hely: Japán, Osaka	Születési idő: 2326.02. 24	Faj: Ember
Csoport: Küldött	Foglalkozás: Nincs	Rang: Nincs	Tartózkodási helye: Japán, Tokio
Családi állapot: Egyedülálló	Kereső: @Delde, @Admina	Play By: Joel Kinnaman	Főkarakter: @Zedric Frost

Külső megjelenés

1.89 méter magas, 90 kg környékén van. Atletikus testalkatú, haja világos barna, szeme zöld. A test amiben van, nem a saját, eredeti teste. Valójában Japán származású, így amikor újraburkolták, hamar burokbetegség lett urrá rajta a tapasztalható különbözőségek miatt. Megszenvedte az újjászületést.
A jelenlegi testén vannak forradások, leginkább lőtt és szúrt sebek hozadékai a hátán a lapockája mentén és a mellkasa bal alsó felén.
Ritkán látni borostásan, az öltözködése pedig változó. Van egy finom érzéke a jó minőségű ruhadarabok megtalálásához, és ezeket előszeretettel hordja, mint a hosszú, sötétbarna kabát, a fehér ing, az elegáns férfinadrág. De amikor egy oda nem illő kiegészítőt húz, rögtön borul is az összkép és átfordul valami elképesztően abszurdba.
Modorát tekintve sokszor cinikus, amit ellensúlyoz a jó humora, utóbbit sokszor túlzásba viszi, vagy ezzel leplez valamit, esetleg tereli el mások figyelmét. Mindenesetre nem egy szószátyár figura.

Eddigi életút

- Adjanak egy kib.szott tükröt!
Üvöltöm torkom szakadtából a földön görnyedve, a kihányt magzatvízben tocsogva, teljesen meztelenül. A látásom kezd hozzászokni a benti világítás fényéhez. A zöldruhások körülöttem rohangálnak össze vissza, az egyik nő a biztonságisokért üvöltözik, a másik nekem, hogy ne mozduljak, de a tököm tudja mit tart a kezében. Nehezen tudnék mozdulni, mert még mindig hányingerem van. És szédülök. Azt már hamar sikerült megállapítani, hogy a test amelyben vagyok, egy óriás. A hangja így rekedten üvöltözve nagyon félelmetes, nem csodálom hogy ezeket is a frász kerülgeti tőlem. Az egyik férfi megembereli magát, és odatol nekem egy alumínium tálcát. A hirtelen elém táruló látványra egy pillanatra szétszakad a kép, bár a fájdalom nem valós, mégis üvöltve követem végig a kép újra formálódását. A tudatom csak most realizálja az arcot. Beleburkoltak valami modernkori Herkulesbe. Akkor már értem miért szédülök. Lassan elengedem a tálcát és visszakúszok az ágyhoz. Kb. minden kijött belőlem, de még mindig émelygek, ezért nekidőlök és figyelem a kialakult cirkuszt. Az őrök épp most rohannak be, a doktorok, ápolók mögéjük bújva mutogatnak felém. Tudom, hogy ezek csak alkalmazottak, sok értelme nem lenne itt vérengzést rendezni. Most még nem tudom eldönteni hogy ez jó vagy rossz lesz nekem? Bár inkább az utóbbi. De nézzük a pozitív oldalát: újra élek.

Pár órás kínszenvedés után, immáron megtisztálkodva és kék színű pizsamába öltözve bandukolok békésen az őrök mellett, akik egy Varis Meldron, még kimondani is szörnyű nevű, tiszthez cipelnek. Csak egy szoba a folyósón, mint a többi. Bemegyünk. Odabent egy nagy tárgyaló asztal fogad minket. Az őrök az ajtóban maradnak, én pedig leülök a pasassal szembe. Pontosan úgy néz ki, mint a rosszul fizetett állami alkalmazottak. Elcseszettül savanyú, hosszúkás fej, kidülledt szemekkel, vastag üvegű szemüveggel, mellé társul a randa, barna aktatáska, az öltöny és a nadrág. Az egyetlen ami kimozdítja a tömegből, hogy szemmel láthatóan van rajta némi izom. Arra gondolok, vagy börtönőr, vagy nevelő, vagyis pártfogó lehet. Nem kifejezetten csak aktakukac munkákat végezhet. Lesajnáló tekintettel mustrál engem, kezében egy akta, amit most elenged, így leesik az asztalra a kezéből.
- Nos, Mr. Davis. Hol is kezdjem?
Nekem is az arcára kúszik a tekintetem és akaratlanul is vigyoroghatnékom támad. Hát, még a nevem se tudja. Meg kéne lepődnöm? Lehet hogy megkéne, de mivel nem tudja, akkor valaki más aktáját gondolhatja az enyémnek.
- Talán az elejéről?
Amúgy is jó lenne megtudni mi a fene folyik itt és miért hiszi hogy Davis-nek hívnak? Közben megüti az orromat a füstszag. Jaj, ne! Vele együtt csapnak fel az ösztönök, a berögződések egész armadája. Hamar kiderült, hogy ez a test valaha egy dohányosé volt. Így aztán keményen küzdve a vággyal a felét sem értem annak, amit elkezd nekem felsorolni. Kiesik néhány szó.
- ...cyber terrorizmus, súlyos testi sértés, lopás, zsarolás. Ejj, Mr. Davis, maga igazán pitiáner! Mi dolga önnel a magasságos Valhallen uraságnak? Tudja, mit? Ne válaszoljon!
Csak tudnám miért beszél úgy, mintha az öregek otthonában fogadnánk épp a lovira, de haggyuk. Jelentőségteljesebben megpislogom az aktát a kezében, mert nagyon úgy tűnik hogy ezeket onnan olvasta fel. A név emlegetésére azonban felkapom a fejem. Úgy tudtam! De tőlem annak hisz, akinek csak akar! Csendben maradok, megvárom a csattanót, ha lesz. Vagy az eligazítást, elvégre valami célja csak volt az újraburkolásomnak?
- Kegyelmet kapott, így szabadon távozhat, némi kikötéssel. Odakint a váróban Ortega bíró várja, vele kell elmennie James Valhallen otthonáig. Ő lesz a munkaadója. Bár a maga fajták mindig itt kötnek ki a kockákban, de a remény hal meg utoljára. Éljen a lehetőséggel!
Úgy látom tényleg rövidre fogta, valóban jelentéktelennek tűnök neki, ami jó hír. Nem bosszantjuk fel egymást feleslegesen. Ő elindul kifelé, az őrök meg felém. Kicsivel később már a folyosón bandukolunk tovább, kifelé a váróterembe. Ott aztán magamra hagynak, a többi jövevénnyel együtt. A felhozatal színes, akárcsak a szivárvány. Van itt szintetikus, öreg nénibe burkolt kislány, aki megállás nélkül vinnyog, meg egy M.I., akinek hibás lehet a kijelzője, mert folyton pixelben szóródik szét beszéd közben. Megpróbál jótanácsokkal ellátni minket. Én a várakozókat figyelem. A bíróknak egyforma egyenruhájuk van, így hamar kiszúrhatom ezt az Ortega bírót.

Gratulálunk, elfogadva!

Nagy szeretettel üdvözlünk @Yamashi Kovacs az Altered Legends FRPG oldalán!