Lépj be!
Bejelentkezés

Elfelejtettem a jelszavam!

Altered Legends FRPG
Idő számításunk
IC dátum
Altered Legends FRPG
Világunk története
Régmúlt események
Üdvözlünk kalandor,
eme sötétséggel átitatott, ármánnyal átszőtt, kalandos világ mezején!

Az ember átlépte a határait, a saját korlátait, melyet a tudomány és a technika rohamos fejlődése, valamint a digitális tudattok tett lehetővé a számunkra. Olyan távoli csillagokat, bolygókat, ismeretlen helyeit kutatjuk az univerzumnak, amit régen csupán a regényekben olvashattak és vad fantáziának gondoltak. A világ valóban határtalanul tág lett és elveszni benne egy pillanat műve. Nem a drágakő a kincs, hanem a halhatatlanság. Már a születésünkkel megadathat, vagy süllyedhetünk a pokol legmélyebb bugyraiba, melyet csupán a későbbi tetteink, cselekedeteink formálhatnak. Vajon a sorsunk előre meg van írva? Vagy mi saját magunk alakíthatjuk azt? Megannyi kérdés és rejtély vesz körbe minket, de nem mindenkinek lesz lehetősége rá választ találni, vagy feltárni. A többség túlél és semmi másra nem futja az idejéből, mert az élet sokkal nehezebb, mint volt.

Isten hozott a dzsungelben!

Tovább a leírásokhoz
Altered Legends FRPG
Aktív kalandok
Friss hozzászólások
Luther
7/2/2023, 12:31
Sydney Cooper
Jason Dredd
13/1/2023, 02:46
Zedric Frost
3/12/2022, 14:12
Daniel Lewis
3/12/2022, 14:10
Daniel Lewis
1/12/2022, 19:22
Altered Legends FRPG
Online Legendák
Belépett tagjaink
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (23 fő) 20/9/2021, 07:15-kor volt itt.
Altered Legends FRPG

Go down
Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 20/4/2021, 03:52
***
Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 20/4/2021, 03:54


Radka & Wessler


Miután kis kavarodás volt pár nappal ezelőtt az egyik Bárban, kezd kedvem lenni egy újabb görbe estét szervezni magamnak. Igaz, hogy ötletem még nincs merre induljak, így a vakszerencsére bízom magam. Elindulok valamerre és amelyik neonreklám megtetszik, oda térek be. Fiatal az este és végre mulatni akarok.
A bárba betérve a pulthoz megyek és egy italt rendelek. Körbenézve nem sokan vannak, aminek örülök. Kellemes zene szól a háttérben, és ha így is marad, akkor szupernek ígérkezik az éjszaka.
Az italomat megkapom, és hátrafordulok a székemen, hogy a környezetet felmérjem. Különösebb nagyobb csoportosulást nem látok, de ez nem jelenti azt, hogy így is marad. Lassan kortyolom a whiskymet és csendben pásztázom a felhozatalt. Csinos lányok táncolnak az emelvényen és a kellemes látvány vonzza a szemem. Pár óra múlva kezd megtelni a hely és a hangzavar is emelkedik. Tetszik ez a hely....

Radka
RadkaFaj : emberCsoport : civilKor : 122 (21)Foglalkozás : munkanélküliPosztok : 32Reagok : 26Tartózkodási hely : Japán
írta ✶ 20/4/2021, 13:54
Dom és Radka

Megszeppenve, lélegzetem visszafojtva néztem ki a sikátor mocskos, ámde mégis biztonságot adó árnyékából. A világ, melye szemem elé tárult szinte berobbant mit sem tudó életembe. Megannyi hang, még több fény. Látványosság, melynek köszönhetően hamar epileptikus rohamot kapnék. Mit kapnék…? Kaptam is! Az elmémet egyből az összeomlásba taszította. Mint meglőtt őzgida, mely anyát vesztette s most jön érte a Simabőrű, úgy nyögtem fel olykor-olykor fájdalmamban, kínomban. Elveszettségemben. A külső fájdalom néha mit sem ér a bentihez képest. Mikor az ember lélegzik, de mégsem kap levegőt. Mikor sikít, kiált, de hangját hamarabb elfolyták, mint ahogy gondolat képp megszületik. Egyetlen lelki támaszomat, világítótornyomat a sötétben, iránytűmet a világban magamhoz szorítottam egy erős, oltalmazó ölelésben. Könnekkel átitatott arcomat fejéhez simítva csitítgattam azat a félelmet, mely valójában bennem született.
- Hova hoztá’ minket szerelmem…? Ez nem az a világ, amit mi ismerünk. Itt még soha nem vótunk - jöttek a halk szavak egy-egy visszanyomott felsírás mellett. - Ne félj. Ne sírj. Ssshh… itt vagyok veled. Majd én megvédelek. Megkeressük a többieket. Rendben? - simítottam végig valaha fehér, valaha puha bundáján. - Csak ne lenne ilyen csönd. Csak ne lenne ilyen nagy csönd! - sírtam fel bánatosan. - Olyan nagy a zaj… annyira nagy a csönd. Nem hallom őket. Senkit se hallok. Nem hallak téged se… - nyeltem le könnyeimet, melyek Szerlmem mozdulatlan fejére potyogtak. Üresnek, megtörtnek éreztem magam. Testem mintha a tengeren úszna egy fergeteges vihar közepette. Próbáltam felállni, hisz nem maradhatok itt örökre. Én harcos vagyok. Ébredtem fel már sokkal veszélyesebb, sokkal kietlenebb világban is. - Nem számít. Mindegy. Ez is csak egy a sok közül. Ismerem a szabályokat. A forgatókönyv mindig ugyanaz. Csak a kulisszák és a színészek szoktak változni. De soha nem a lényeg - biztattam magam. S eme szavak bátorságot, elhatározást öntöttek ereime. Erőt, melynek köszönhetően eme ismeretlen világ, mely eddig oly hatalmasnak, oly idegennek tűnt, gombostűnyire kicsinyedett.
Egy lépés, majd még egy… - Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Megtaláljuk a lovagomat, legyőzzük azt akit le kell győzni. Megtaláljuk az ajtót, kinyitjuk és tovább megyünk egy másik világba, egy másik álomba. Addig, amíg végre fel nem ébredünk - gondoltam magamban, miközben kiléptem a zajos, népes utcára. Néztem jobbra, néztem balra, néztem fel is. Fejem felett oly nagy épületek tornyosultak, oly furcsa dolgok mozogtak, melyeket nem értettem. Autónak mutatkoztak, de még sosem hallottam volna, hogy szárnya tudnak kelni. Olyannyira magával sodort a látvány, a megannyi fény, mozgó kép, hang, hogy azon nyomban el is felejtettem levegőt venni. S csak álltam, s csak néztem, nem győztem betelni vele. S minél jobban nézelődtem, minél jobban ámultam, annál jobban belemerültem. S minél jobban belemerültem, annál jobban észre sem vette, mily messzire indultam, mily messze hagytam mögött ama sikátort, melyben e világra jöttem.

S így történt, hogy egy leány nekiindult világot látni...

- Hjajh! - sóhajtottam fel nagy hangon, miután torkomon az utolsó csepp édes, de alkoholmentes ital is lecsúszott. Poharat lerakva a bárpultra pillantottam arra a jószívű férfira, ki ma felkarolt engem. - Ez nagyon jól esett - néztem rá hálás mosollyal.
- De ledolgozod - mordult rám, ujját felemelve. Tisztában voltam a dologgal. Ugyan soha életemben nem dolgoztam, de mi nehéz lehet egy raktár takarításában? Főleg ha kosztal és tetővel van kifizetve? Nyilván a bárpultosnak is kapóra jött az olcsó munkás, noha a vörös hajú leányra néha kurta szemmel néz.
Jómagam se tudom, mikor volt utoljára körülöttem ennyi szórakozó ember. S nem ment a fejembe, hogy juthattak be az ÉN álmomba! Hisz én világéletemben egyszer sem láttam az arcukat. Márpedig tudom jól, hogy az ember álmaiban csak olyan arcok jelennek meg, amelyeket már egyszer az életében látott. Noha sebaj. Lehet az elmém új szintre lépett. Jobban aggasztott a gondolat, hogy itt a képességeimet ismét meg kell tanulnom. Nehéz, hosszú út áll előttem. Arcomra már jobban rá se festették volna magukat érzelmeim. Ahogy az embereket figyeltem, ismét rám tört a magány. Nagyon szívesen, mint egy régi jó barát, úgy ölelt át. S mint egy hegyomlás, úgy nehezedett rám. Csak egy dolog vigasztalt. Megjelenésem, öltözködésem itt egyáltalán nem keltett semmilyen feltűnést. Gondolataimnak szabad áradatot adtam. Az emberek fokozatossan kezdtek elhomályosulni szemeim előtt. A zene halkult, a fények fakultak. Már azokat a gyönyörű lányokat se figyeltem, kik valamiféle emelvényen táncoltak.
- Csak ne lenne ilyen csönd. Túl nagy a zaj… - sóhajtottam szinte összeroskadó hangon, miközben plüss nyuszim fejét anyai szeretettel simogattam.
Őzgida tekintetemmel egy sármos férfiba gabadolyok. Nem úgy néz ki, mintha a legalja lennek ennek a világnak. Sőt. Ápolt külseje, nyilván drága ruhája s teste arról árulkodott, lapátolhatja a pénzt. Vagy ahogy az itt hívják: kreditet. - Talán tőle kéne megkérdezni… - gondoltam magamban naiv lélekkel. - De mi hogyha nem fogja tudni? - jött a kérdés, mely szinte azonnal elvette az életkedvemet. - Legalább megpróbáljuk - vágtam vissza, noha nem túl meggyőzően. Belső meggyőződésem viszont csak belső meggyőződésnek maradt meg és a cselekedet valahol… elmaradt.


Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 20/4/2021, 17:04


Radka & Wessler



A kikért italommal a kezemben kortyolgatok és nézem az embereket, akik beléptek a bárba. Többségében jelentéktelen figurák, akik a részegedés reményében tértek ide be, de a tömeg között egy lángvörös hajzuhatag tűnik fel, ami mintha természetellenes lenne...s egyre közelebb jön felém. Most már nem csak a fürtök libbenését látom, hanem a hozzá tartozó alakot is, akit jobban megnézve kissé fiatalnak tartok az éjszakai szórakozáshoz. Bár mostanság nem minden a látszat és volt már szerencsém megtapasztalni ennek előnyét és hátrányát is. A poharam mögül figyelem a közeledtét, de nem szóltam semmit, még akkor sem, mikor már majdnem mellettem termett. Azt viszont láttam rajta, hogy az első benyomásom megerősítésre került, miszerint tényleg fiatalabb külsője kiemelkedett az itt megjelentek közül. Nem bámultam sokáig, bár a szemem apró részleteket is kiszúrt róla, amire talán nem is figyeltem volna fel, ha nem éppen a közelembe jött volna. Fiatal... nagyon fiatal külsővel rendelkezik, szinte még gyermeknek látszik. Mit keres ezen a helyen? Második gondolatomat továbbgondolva kerestem a hozzátartozóját, bár elég faramuci elképzelésnek hat, hogy egy kislány az éjszaka közepén itt van. Mit kereshet itt? Egyedül van? Valamiről lemaradtam amikor beléptem az ajtón és elsiklott volna a szemem egy kiíráson, hogy itt valami más is üzemelne, mint egy táncos- ívós szórakozóhely?
-Kérek még egy ilyet!- mutatok a poharamra a Csaposnak, majd nézelődöm tovább a színes kavalkádban, míg nem kapom meg a második italomat. Miközben kortyolok az újabb ízletes alkoholból, úgy érzem, mintha két szempár kitartóan nézne. Most ez komoly? Megint beletenyereltem volna valami balhéba?
Radka
RadkaFaj : emberCsoport : civilKor : 122 (21)Foglalkozás : munkanélküliPosztok : 32Reagok : 26Tartózkodási hely : Japán
írta ✶ 20/4/2021, 18:30
Dom és Radka

A zene hangos üteme, az emberek hangos beszéde, hangok, fények és mozgás kavalkádja lassan, de biztosan behatolt elmémbe. Nem voltam ilyesmihez hozzá szokva. Sosem jártam ilyen helyeken. Sosem láttam egyszerre ennyi embert. Sosem hallottam ily hangosan zenét. Na és a fények… ha nem a sötétben lapultam, akkor a fényben úsztam. De itt? Szívem egyre hevesebb ütemben vert. Mintha rá akarna hangolódni a zenére. Arra a zenére, melyet én valójában nem is nevezhettem zenének. És tánc? Azok a vergődések? Vonaglások? Tényleg? Én valami mást tanultam. Máshogy láttam a tévében. De hol van már az az idő... ! Elszakítottam szemeim a táncparkettről. Ismét arra a férfire néztem, kit már az előbb kiszemeltem magamnak. Minden egyes lépés nehezebb volt mint az előző, de azért csak raktam a lábam magam elé. Valami csoda folytán mégiscsak kicsinyedett a távolság közöttünk. Na nem mintha fényév lenne. Csupán két-három ember volt közöttünk, hisz mindketten a bárpultot vettük támadásba. Ki-ki a maga módján.
- Talán el tudnám csábítani. Mégiscsak nő vagyok… van mellem is meg… - kezdtem bele a gondolatmenetbe, melyet inkább nem fejeztem be. Igen. Már réges rég rájöttem hogy a testem nem csak lelkem és elmém őrzője, de másra is fel lehet használni. - Ugyan drágám… én szegény kis elveszett báránykám… - megszólalt ama jól ismert hang elmém hátterében. Bár nyájasan elytette ki szavait, mégis vérfagyasztóak voltak. A hang, melyhez sosem tudtam arcot, vagy nemet társítani. Mégis tudtam, kihez van szerencsém. Védőm, oltalmazóm, támaszom. Egy lény, ki mindig segítségemre sietett mikor a halál nyelvén táncoltam s majdnem a torkába zuhantam. - Tényleg úgy gondolod, hogy pont te, pont így, el tudnál csábítani egy olyan férfit, mint ő? - kérdezte halkan, nyájasan. Mégis tudtam, kifejezetten röhög rajtam. Jót szórakozik azon, ahogy a kétséggel próbál megfertőzni. Sajnos sikeresen.
Már-már odaértem volna hozzá. Már-már megszólítottam volna. De hirtelen megdermedtem. Testem nem akart együttműködni az aggyal. Hiába akartam, próbáltam arra kényszeríteni, hogy tegye meg azt az utolsó lépést, hiába akarta kinyitni szám hogy megszólaljak, nem ment. - Kérlek ne csináld. Tudod hogy szükségünk van rá - könyörögtem a kétségbeesés szakadék szélén állva. Szívem torkomban dobogott. Gyomrom szinte soha nem volt ennyire összehúzva mint most. Félve pillantottam a férfire. Túl közel voltunk egymáshoz. Túl közel ahhoz, hogy megjátszam, másvalakit szerettem volna megszólítani. Mély lélegzetvétel az ugrás előtt…
- E-elnézést uram... - hangom elcsuklott. Oly halk volt, hogy jómagam se voltam biztos benne, hogy egyáltalán kiejtettem e, vagy bennem maradt mint gondolat. Égszín kék szemeimet arcába irányítottam, hogy így is magram vonjam figyelmét. Hogy megkaparintsam azt és magamévá tudjam. Most már nem érdekelt semmi. Az aggodalom, félelem nem számított többé. Szerte foszlott akár a hajnali köd. Már csak én voltam. És a vágyam. - Ne haragudjon hogy zavarom, de keresek valakit. T-talán… talán látta valahol - hangom igaz remegett, mintha bár melyik pillanatban el szeretne szaladni de én mégis fogom. Fogom amíg lehet. -Legalább olyan magas és idős mint maga - folytattam, s ekkor jutott eszembe, ez bizony nem sok információ. - A szájától egészen a szeméig az arcán egy sebhely van - hozzá tettem, hátha szerencsével járok. Ajkamba harapok, szemöldököm elveszetten húzódik össze. Egy pillanatra félre is nézek. - Christian Raven Kyoux a neve. De mindenki csak Pogo-nak hívja. Van egy fekete motorja is, Banshee. Nem ismeri? - néztem rá. Nem. Nem lehet ez az idegen férfi az első és utolsó reményem. Lovagomat akkor is meg fogom találni, ha minden embert ebben a világban sorba kéne állítanom s mindenkit megnézni. Valahogy meg se kottyant, hogy a férfivel bár japánul, mégis nagyon jól hallható orosz akcentussal beszélek. Mikor tanultam meg ilyen jól japánul???  


Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 21/4/2021, 02:55


Radka & Wessler


A második italomat iszogatom és úgy érzem, mintha kitartóan nézne valaki. Nem vagyok jós, vagy bármilyen telepatikus jelenség, de olyan szinten néz engem a kis vörös-hajú lányka, hogy szinte belém fúródik tekintete. Egy darabig nem foglalkoztat a nézése, de aztán megszólít és elég furcsa akcentussal beszéli a nyelvet.
-Sajnálom, nem ismerem az illetőt. Gomen'nasai kare o shiranai.- rázom meg a fejem a kérdésére, de csak nem adja fel a kérdezősködést. A biztonság kedvéért japánul is elmondom a mondatot, bár nem értem, hogy egy fiatal kislány miért van itt egyedül?
-Biztos, hogy itt van akit keresel? Sagashite iru mono o sagashiteimasu ka?- érdekesnek találom, hogy egyedül van itt, de aztán az is felmerül bennem, hogy éppen azt a személyt keresheti, akivel idejött.
-Családtagod ez a férfi?- igazából fogalmam sincs kicsoda és azt se tudom, hogy miért pont engem szúrt ki a tömegből ez a lány. Minden esetre érdekes, mert úgy néz rám, mintha felfalna a szemével. Ennyit még azért nem ittam, hogy félre értelmezzem...
Radka
RadkaFaj : emberCsoport : civilKor : 122 (21)Foglalkozás : munkanélküliPosztok : 32Reagok : 26Tartózkodási hely : Japán
írta ✶ 21/4/2021, 11:16
Dom és Radka

Összeszorított fogakkal és szívvel halgattam végig szavait. Egyik nagyobb tőr volt mint a másik. Nyílt sebbe hatoltak, megforgatva. Nem jártam szerencsével. Semmi siker. De nem adom fel! Nem létezik, hogy senki ezen a világon nem ismeri Pogot. - Lehet hogy… - merül fel gondolataimban. Igen. Biztos úgy lesz. Megváltoztatta a nevét. S lehet a kinézetét is. Hisz itt egyszer sem láttam más lényt az embereken kívül. Mindenki ilyen alakot öltött volna magára? Elmerülök saját gondolatmenetemben olyannyira, mintha már a szórakozóhelyen se lennék. Erőssen szorítottam össze ajkaimat. Vékony, halovány csíkba. - Válaszolj neki! - szidott le az a jól ismert nemtelen hang elmém hátterében. Hirtelen magamhoz térek és olyan tekintettel nézek a férfire, mintha épp most tépett volna ki mély álmomból.
- Huh… t-tessék? - rebbentem meg nem egyszer szempilláimat. Kétség kívül most tényleg egy elveszett kislányra hasonlíthatok. Méghozzá elég naiv, butuskára. - Awh… é-értem... - sóhajtok kissé szomorúan - N-nem nem a család tagom. Va-vagy i-igen de nem úgy. Mármint… - hadarok, keresve a legjobb szavakat. Feszülten csúsznak ujjaim hajamba tarkóm mögött de a sebhejet mely mögé elmém tokját csúsztatták nem érzem. Óh, mekkora meglepetés lesz számomra ha rájövök, már rég nem álmodom s mily hosszú ideig hagytak aludni!
- Mondjuk inkább úgy, hogy az egyetlen akit ismerek és az egyetlen aki engem ismer - válaszolom nagy hosszasan, még óvatos hangnemben. Muszáj lesz figyelnem az apró részletekre. Ha mindenki emberi alakot öltött, biztos lesznek jelek, amikkel tudatom adják, kiben kit találok meg. S ennek köszöhetően eme férfin ismét végigpásztázom szemem. Lassan, figyelve minden apróságra. Semmi se maradhat előttem elrejtve. De egy aprócska jelet se találtam. - Nem a Bölcselő, sem a Bolond Kalapos. De még csak Húk kapitány legénységéből sincs… - tűnődöm el magamban. - Nem baj. Még hasznos lehet. Úgy néz ki mint egy pénzes zsák. Azoknak mindig van hatalmuk. A hatalom pedig információt jelent - döntöm el magamban.
- Az a baj, hogy akit keresek, bárhol lehet. Ugyanis… emm… - nem igazán tudtam, hogy magyarázzam el neki. De végülis… miért ne mondjam el az igazat? Azzal az ember nem mindíg ront a helyzeten.
- Szóval - kezdek bele határozottan és már emelem is fel egyik kezemet gesztikulálva - Az van hogy én csak most ébredtem fel ebbe a világba, amit egyáltalán, de egyáltalán nem ismerek Meg kell keresnem Pogot. Ha én itt vagyok, neki is itt kell lennie. De nem tudom hol. Érted? Az nem baj ha nem ismered de fogalmam sincs hova menjek, kit kérdezzek meg. Nem ilyen világhoz vagyok szokva szóval egy kis segítség tényleg jól jönne - eme szavak mögött egy határozott, érett nő állt. Semmi kislány nyuszifülő bolyhos, térdig érő szvetterben, plüss nyuszival a kézben és mackós hátizsákkal a vállon. Nem. Egy érett nő volt, ki éppen beszélt. Ki pontosan tudja mit akar. Ki pontosan tudja mi a célja s megtesz mindent azért, hogy elérje.
- Segítesz vagy ne raboljam az időt ami nekem aztán főleg nincs? - nézek rá kérdőn. Mikor sikerült letegeződnöm vele?


Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 21/4/2021, 19:06


Radka & Wessler


A lány elég zavartnak tűnik, mikor rákérdezek a keresett személyre, aki után érdeklődik nálam. Mi vagyok én? Információs központ? Honnan ismerném? Még azt sem értem, miért pont engem spécizett ki magának?!
-Ühhhümm...- erre nem tudok mit mondani, mert ha még maga se tudja, hogy ki neki az a személy, akkor tőlem mit vár?!
-Figyelj kis hölgy. Nem tudom, hogy hol találod a keresett emberedet, de mint mondtam az előbb, nem ismerek senkit ezen a néven. - most ez komoly?! Mi nem érthető azon, amit beszélek?
-Na, jó... ha segítek megtalálni, akkor nem rebegteted a pilláidat rám? - mi van ma megint?! Folytatódik a pechsorozatom, ahányszor egy kellemes estét akarok magamnak? Azt már levágtam, hogy ha nem segítek megkeresni a kislánynak az akárkijét, akkor képes lenne egész este a nyakamon lógni. Én meg nem vágyom pesztonkát játszani, inkább egy igazi nővel tölteném az időt reggelig, puha párnák közt hancúrozva.
-Hát.... idő nélkül nehéz lesz keresni valakit, akiről sok infó nincs. - kortyolok az italomból és kezdem azt hinni, hogy valami hibádzik ebben a lányban.
-Én ebből mit nyernék, ha segítek?
Radka
RadkaFaj : emberCsoport : civilKor : 122 (21)Foglalkozás : munkanélküliPosztok : 32Reagok : 26Tartózkodási hely : Japán
írta ✶ 21/4/2021, 21:34
Dom és Radka

Majd ki esett az a szép kék szempár vörös fejemből, mikor közölte, hogy nem tud segíteni. Aztán hogy mégis tud? Meg mi az hogy nem tud segíteni?! Ezt pont ne nekem próbálja bemesélni. Ennyire még én sem vagyok naiv, vagy hülye! Hisz itt repülnek az autók, mindenhol mozgó képek amelyeken keresztül mehet az ember! Olyan mint az igazi. Ne mondja már, hogy nincs eszköz arra, hogy embereket keressenek meg. Legyőzötten, reménytelenül simítottam hátra rakoncátlan hajtincseimet melyek szinte azonnal visszaestek előző helyükre. Épp olyannyira hagyták magukat megszelídíteni, mint jómagam. Teljesen bele voltam zavarodva.
- Ne mondd hogy nincs valami… számítógép vagy a neten valami app amibe ha beleírod az ember nevét, akkor nem tudod megtalálni - tártam szét kezeimet értetlenül - Faszabuk vagy insta vagy az a kék madár vagy mit tudom én mi most a menő - néztem rá hitetlenkedve. Hisz az internetet még én is ismerem. Akkor is ha nem volt vele sok szerencsém. Sose voltam bejelentkezve szociális hálón. Sőt mi több, iskolába se jártam. De az még nem azt jelenti, hogy ismereteim egy szinten vannak az újszülöttel. Valamit tudok, valamit nem.
Felsóhajtottam.
- Jó. Figyelj. Hagyjuk. Majd keresek valaki mást aki segít nekem. Látom nincs hozzá kedved és nyilván nem azért ülsz itt hogy elveszett kislányokon segíts szóval… - bilentettem fejemmel pohara irányába. Szórakozóhelyre az emberek szórakozni járnak. Nem jótékonykodni. - Meg amúgy se lennék a hasznodra. Nincs egy vasam se. Vagy ahogy azt ti itt hívjátok… kredit. Meg ilyesmi. Csóró vagyok és igaz az ágyban egy igazi vadmacska, de én se húzom szét a lábam bármelyik jött-ment embernek akit leszólítok - vonom meg vállam bocsánatkérően. Igen. Megpróbálhatnák cserébe ágyba bújni vele de kételkedem abban hogy pont ezt a fickót vonzana egy olyan lány, mint én. Nyilván topmodellekkel és színésznőkkel szokott ágyba bújni. Nőkkel, melyek a tökéletesség múzsái. Nem pedig… egy szerencsétlen leánykával nyuszis szvetterben, aki még cipőt se hord s a szvetter alatt a teste visszataszítóan ronda a sok sebhelynek köszönhetően. Nem beszélve az ocsmány égett bőrről mely felső testemet fedi nem kis részben.
- Tényleg bocs a zavarásért. A másik ital meg rám lesz. Csak mond a bárpultosnak hogy arra Vörös nyuszi állja. Ő már… tudni fogja - mosolyodtam el kissé hálásan, akkor is ha nem csikartam ki belőle semmi hasznos információt. Nem fogok feleslegesen olyan ajtón dörömbölni, melyet ha kinyitnak, nem tudok megfizetni. Ennek a fazonnak meg semmilyen módon nem lennék hasznos. Nem rendelkezem pénzzel, se információkkal. Hatalomról nem is beszélve. Patkányai meg nyilván vannak, akik a csatornákban járnak és olykor-olykor ezt-azt besúgnak neki.
- Amúgy meg… az idő valójában teljes mértékben relatív. Néha egy másodperc egy egész végtelenségre nyújtózkodik. A végtelenség pedig egy másodpercbe tud összezsugorodni. Az időt csak az emberek találták ki azért, hogy saját magukat hajtsák. Túl gyorsan öregszünk és túl sok a tennivaló - kacsintottam rá kaján vigyorral. Kapucnimat fejemre hajtottam s elindultam a megannyi ember között a kijárat felé. - Túl nagy a zaj. Túl nagy a csend… - ejtettem ki számon idegesen. Eme szavakat még a férfi elkaphatta.
Muszáj egy kis friss levegőt szívnom. Ha nem így teszek, fejemet biztosan szét fogja feszíteni a fájdalom. Nem is beszélve arról, hogy túl sok időt töltöttem ennyi ember között. Az ilyesmi mindig hamar, túlságosan kimerít. - Ah Pogo… gyilkolni tudnék azért a gusztustalan cigiért amit szívtunk - sóhajtottam fel, mikor végre magam mögött tudtam az egész kócerájt. Az utcai zaj szinte halktalannak tűnt ahhoz képest, ami ben volt. Maga az utca is elhagyatottnak látszott ahhoz a tömeghez képest, amelyik bent volt. Végre úgy ahogy fellégezhettem. Háttal dőltem neki a falnak, kissé odébb a bejárattól hogy ne legyek útban. Néha néha azért figyeltem azt az félpucér vonagló nőt, ki csalogatta befeje az arra járókat.
- Csak tudnám hol vagy. Megőrülök ebben a világban - hunyom le egy pillanatra szemeim. Csak most kezdem érezni, valójában mennyire vagyok fáradt, kimerült.
- Te? Ó drágám, hisz te már rég megőrültél. Ki világok között utazik, s mindig egy másikban ébred akkor is ha alszik benne s nem tud tényleg felébredni bizony épelméjű nem lehet - rideg, mégis kárörvendő szavak hadják el ajkaimat. Nem az én hangom. Hanem az övé. Azé, ki minduntalan velünk utazik s kivel osztozom testemen. - Kuss - pöfékelem ki magamból érdektelenül.


Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 25/4/2021, 20:05


Radka & Wessler


Úgy látszik, hogy minden lökött engem talál meg, mikor békésen iszogatom és szórakozásra vágyom. Most egy lányka jön ide hozzám és úgy mered rám, mintha felfalna a szemeivel. Mivé lett ez a világ?! Miért kellene segítenem neki megtalálni egy fickót, akiről szinte semmit se tud és valahol keressem? Miért is? Minek kell nekem minden elveszett akárkit megkeresnem? Nem hinném, hogy ennek a lánynak teljesen ép az elméje, és mikor közlöm, hogy nem ismerem az illetőt, mintha süket falnak beszélnék.
-Most ezt komolyan kérdezed? Honnan jöttél? Az őskorból?- ezt nem tudom kihagyni, és ezek után biztos, hogy valami burokbetegsége van, ha éppen nem más elmebaj.
-Ezt jól látrod... - totál zakkant egy spiné! Mi a baja már megint? Most esett le neki, hogy nem jótékonysági intézmény vagyok?!
-?- ezt végképp nem értem! Miből gondolja, hogy erotikus kapcsolatot létesítenék vele, mert nőből van és én pasiból? Egyáltalán nem az esetem... és nem is tekintek rá, mint egy kóbor numerára.
-Kösz, de nem. - most meg italt akar a Csapostól kérni nekem? Hagyjon már lógva! Inkább húzzon el keresni a pesztonkáját és ne ossza nekem az észt, hogy mit és mikor igyak, a többi okossága mellett. Tudom én, hogy mit teszek és nem kell nekem senki, hogy megmondja mi a bánatot igyak és mikor mit csináljak.
-Igyál a saját kontódra, nekem aztán nem kell rendelned semmilyen italt. - kortyolok a poharamból, és csak hallom, hogy magában motyog. Totálisan elmentek otthonról nála! Ma még ki fog megtalálni, hogy feltartson a szórakozásomban?!
-Odakint biztos keresnek téged, kislány. - egy percre azt hiszem, hogy lekopik rólam, mikor kifelé indul a kijárat felé. Remélem, hogy nem jön vissza... mert nem engedik be az ajtón. Bár, az előbb is lazán bejött ide, és rám tapadt, mint egy csiriz. Ez a hely sem büszkélkedhet rendes biztonsági szolgálattal, ahogy az előző szórakozóhely se.
Miután elmegy a lányka, egy kellemesebb társaságra vágyom és egyik táncosnőnek intve hívom magamhoz, hogy lejtsen nekem. A hiányos öltözete csak dob a kinézetén és máris sokkal jobban érzem magam.

Alistair Monroe
Alistair MonroePosztok : 15Reagok : 10
írta ✶ 26/4/2021, 19:32


Ti+Vigyori
@



Egy órája még csurom vér voltam, most pedig hófehér ingben és lila nadrágban ülök a járgányomban. Az az idióta elég sokáig magában bírta tartani az információt, de szerencsére sikerült köhögésre bírnom. Most pedig meg kell ünnepelnem a sikert. Hatalmas vigyorral az arcomon gurulok egyik utcáról a másikra. Több szórakozóhely mellett is elmegyek, de valahogy egyik sem mozgatja meg a fantáziámat.
Út közben látok egy bírát aki épp egy csapat huligánnal van elfoglalva. Kicsit lelassítok, megnézem kik voltak rendetlenek, viszont amikor látom, hogy nincs közöm hozzájuk, már haladok is tovább. Majd még pár percig vezetek, amikor meglátok egy újabb ismerős szórakozóhelyet. Ki sem rakom az irányjelzőmet, már húzódom is le, majd egy nagyobb fékezést követően már meg is álltam.
- Elnézést Uram, itt nem állhat meg! - hallom a hátam mögül ahogy kiszállok.
Szemforgatva fordulok meg, majd egy gyors mozdulatot követően a térdem a lábai közzé csapódik. A pasas felszisszen, majd összegörnyed. Ekkor a másik biztonsági őr is elindul felém. Farkasszemet nézünk egymással, majd amikor elém áll átöleli a társát.
- Újonc még? - kérdezem.
- Igen, ez az első napja. Ne haragudjon a buzgósága miatt.
- Tanítsd meg neki mi itt a szokás. Most jó kedvem van, szóval ennyivel megússza.
Ezután nem foglalkozok velük, már megyek is befelé, a banda pedig utánam. A szórakozóhely most is elég zajos, de amikor belépek, páran elhallgatnak a közelben. Tekintetem a környezetet kémleli, szabad ülőhely után. Pár pillanat alatt meg is találom a megfelelő helyet. Azonnal csettintek egyet a hátam mögé, majd mutatom a többieknek is, hogy hova megyünk. Az embereim már indulnak is, hogy lefoglalják a kanapét és asztalt. Pár pillanattal később én is elindulok, belevetem magam a tömegbe.
Mindenki táncol körülöttem, de amikor észrevesznek, sokan elhúzódnak. Majd jön egy lány. Éppen háttal van nekem, így észre sem vesz, csak amikor a hátsója nekem ütközik. Kissé bosszúsan fordul felém, de amikor meglát, azonnal elkerekedik a szeme. Ekkor hatalmas vigyorral az arcomon megragadom és a zenével ellentétben keringőzni kezdek vele. Kissé félszegen ő is elmosolyodik, majd amikor megpörgetem és elengedem pukedlizik egyet, aztán eltűnik az emberek között.
Végül én is megérkezem az asztalhoz. Leülök, majd annyit mondok csupán: "pezsgőt". Az egyik emberem el is megy érte. Amíg hozza, addig ülök és a tömeget bámulom....


Killing Strangers
Radka
RadkaFaj : emberCsoport : civilKor : 122 (21)Foglalkozás : munkanélküliPosztok : 32Reagok : 26Tartózkodási hely : Japán
írta ✶ 1/5/2021, 20:23
Dom, Radka és Vigyori



Tikk-takk.
Tikk-takk.


Csendes, ámde túl jól ismert hang.

Tikk-takk.
Tikk-takk.


Fagyot lehel ereimbe.

Tikk-takk.
Tikk-takk.


Elfojtom lélegzetem. Szívem kihagy egy dobbanást. Megdermed testem, felkapom fejem.

Tikk-takk.
Tikk-takk.


Összeszorul szívem. Mint a megrémült kolibri, úgy cikázik szemem. Látni akarom egyáltalán?

Tikk-takk.
Tikk-takk.


A sors hangja. Mikor tudom, vége az első felvonásnak s készülnöm kell a másikra. De az idő sanyarúan kevés. Szinte egy szemrebbenés. Kiengedem a levegőt ajkaimon keresztül tüdőm börtönéből. Az egész világ rám zuhan. Oly váratlanul, mintha kihúzták volna lábaim alól a földet.
- Ő az - suttogtam magam elé oly halkan, hogy abban se voltam biztos, valójában ki e ejtettem a szavakat, vagy az elmémben maradtak.
- Biztos vagy benne? - kérdezte tőlem ridegen, miközben bizalmatlanul, fagyosan döfte tekintetét ama férfibe, ki épp kiszállt az autóból. Egyből rábólintottam.
- Ő az. Tudod jól, hogy a forgatókönyv mindig ugyanaz. Csak a színészek néznek ki mindig…
- Máshogy - vágott bele szinte érdektelenül.
Ismét csak bólintottam. Nem. Nem fog megtéveszteni a zöld haja, elegáns lila öltönye. Mindig elegáns volt. Mindig ugyanúgy öltözködött. S szinte mindig ugyan úgy nézett ki. Enyhe eltérésekkel, de a lényeg eggyezet. Csak a részletek különböztek. Neve nyelvemen táncolt, de beleborzongtam már a gondolatba is, hogy kiejtsem. Akár halkan. Magamnak. Csak hogy ismét fel élesszük nevének ízét, súlyát. Magával hozta a remény csillagát. Mindig ő az első ki színre lép. A Bolond kalapos.
Figyeltem ahogy a bár előtt apró összetűzésbe keveredett az őrökkel. Ő az. Tudtam. Minden egyes sejtemmel testemben tudtam, éreztem. A mozgása, a beszéde… Egy az egyben illett rá. Muszály utána mennem. Muszáj elindítanunk az utat, hogy ismét célba érjünk. Hogy levágjuk a Vörös királynő fejét, hogy megtaláljuk a helyes ajtót, hogy kinyissuk azt. Hogy ismét átlépve rajta… közelebb jussak ébredésemhez. Bement. Eltűnt szemeim elől. Nem szabad várnom. Nem szabad hezitálnom. Az idő túl kevés. És túl sok a tennivaló. Muszáj sietnem. Ellöktem magam a faltól. Nem mehetek be a főbejáraton. Nem reménykedtem abban, hogy be fognak engedni. S ekkor… Hirtelen elmosolyodtam. Hát persze! Hisz engem felvettek segítőnek. Még munkát is kaptam a bárpultostól. Tenyeremmel homlokomra csaptam.
- Édes jó isteneim akikben nem hiszek, hogy én milyen hülye vagyok - sóhajtottam fel magamon. Még a szemeimet is hangosan megforgattam. Gyors, ugráló léptekkel tűntem el a sötétebb mellék utcában, ahonnan a raktárba tudok bejutni, hisz ott az ajtó. Igaz őrzik, de sebaj. Dolgozó vagyok! Kisegítő. Leányka minden munkára, amihez nem kell főiskola. Amolyan ‘fogdmeg a táskát’, ‘hozd ide a dobozt’, ‘mosd fel a padlót’... Szerencsére az ajtót pont az a férfi őrizte, ki már legalább látásból ismer engem, így nem ütköztem semmi gondba. Halkan mint egy jó büdi puki áthúztam magam a többi dolgozó közt. Nem volt időm valakinek a keze alá futni, hogy csicskáztasson. S mikor beértem a raktárba, egy aprócska pillanatra megszeppentem. Nem mehetek hozzá üres kézzel! Hát mit fog szólni? Hogy üres kézzel fogadom a régi, legjobb barátomat? Azt a személyt, ki útikalauzom az életemben? Ki az élő térképem? Ujjammal ajkamon dobolva gondolkodtam el azon, mivel lephetném meg.
- Elegáns ing, kifinomult viselkedés. Egy igazi angol úriemberhez méltó… - harapok alsó ajkamba. S ekkor tekintetemmel egy karakteres italba botlok. Felé nyúlok kellő tisztelettel. Ujjaim alatt érzem mily nagy személyiséggel rendelkezik. Szinte lélegzetelállító. - Ez tökéletes lesz. Köszönöm, hogy felajánlotta magát. Igazán nagyon becsülöm - hajtom meg fejem az üveg előtt, mintha egy személlyel beszélnék. Most már csak hozzá jutni. Az lesz a másik feladat. De tán nem nagy kihívás.
- Csak ismerjen meg… - fohászkodom, mikor már szórakózhelyen állok s nézem őt. Olykor eltakarják a táncoló, mozgó emberek. De sebaj. Helyet talált magának. Leülni látszik. Ez jó jel. Most egy ideig sehova se megy. Meglátom azt a másik férfit is a bárpultnál, kit még az előbb segítségért kértem. Jó hamar feledésbe estem nála. Karjaiban egy csodaszép nőcske tudta magát. - Mondtam hogy nem vagy az esete. Nézd azt a nőt… És nézz magadra - nevetett ki kegyetlenül elmémben. Igaza volt. Mint mindig. - Teljesen mindegy. Pogo ilyennek szeret - vágtam vissza szinte azonnal, mégis valahogy fájt a dolog. Egyrészt örültem, hogy mindenek ellenére van a világon egy férfi, egy személy aki olyannak szeret amilyen tényleg vagyok, s olyannak is lát. Másrészt… Minden nőnek jól esik ha másoknak is tetszik. Összeszorítottam ajkaimat, nem akartam szabadjára engedni csalódottságomat. Mély levegő… Inkább utat kezdtem törni az emberek közt, így egyre csak kicsinyült a távolság között és a zöld hajú, lila öltönyös férfi között. Olyannyira, hogy még egy-két lépés s teljesen mellette termek. Ha természetesen nem áll az utamba valaki az emberi közül. Nem tudtam mióta veszi magát körbe ilyen szerzeményekkel. - Biztos a biztonság miatt. De akkor az azt jelenti, hogy már tud a jelenlétünkről. A hurok jobban meg van húzva mint gondoltam - merült fel bennem. - Nem baj szerelmem. Itt van. Most már minden csak jó lesz. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Mint mindig - mosolyodom el szélesen plüss nyuszimra melyet másik kezemben tartok magamhoz karolva nem kevés szeretettel, oltalommal.



Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 2/5/2021, 18:20


Radka & Wessler & Monroe


Megint micsoda este! Meg se mozdulok és megtalál a baj, mintha csak vonzanám a balhét. Ez a kislány, úgy stírölt engem, szinte levetkőztetett a szemével, bár simán úgy vágtam le a szavaiból, hogy felajánlkozott nekem, csak éppen nem az esetem. Nem tehet róla, hogy fiatal külsője van, de egyáltalán nem gerjedek kislányokra. Pár szóváltás után elviharzik mellölem és hamar szem elől vesztem a tömegben. Igaz, hogy nem izgat hová megy és mit csinál. Bekönyvelem annak, hogy nincs ki a négy kereke és talál magának majd egy másik balekot, akivel eltölti az estét. Kívánom neki, hogy megtalálja akit keres és lenyugszik.
-Kérek még két kört! - mutatok a poharamra és két ujjamat emelem fel a csaposnak, hogy értse a hangzavarba, mit is akarok közölni. A gyorsaságára nincs panaszom, mert egy perc múltán már előttem van a pulton a rendelésem. A számhoz emelem a poharat és a hátam mögötti csődület felé fordulok. Az érkező színes-ruhás alak megmosolyogtat, ahogy szemmel kísérem a “belépőjét”. Kis idő múlva a vöröske is feltűnik a sokadalomban, és egyenesen ahhoz az asztalhoz igyekszik, ahová ez a lila-göncös letelepedett. Az italomat kortyolom és jól szórakozom a felhozatalon. Végre szemlélő lehetek és csendesedik körülöttem a balhé.  

Alistair Monroe
Alistair MonroePosztok : 15Reagok : 10
írta ✶ 11/5/2021, 22:02


Ti+Vigyori
@



A tömeg nem feszeng túl sokáig. Miután kényelembe helyezem magam, az emberek lassacskán megfeledkeznek rólam és újra élvezik a bulit. Hamarosan az emberem is megérkezik a pezsgővel, mögötte pedig egy nő poharakkal. Ekkor kezdetét is veszi a szórakozás.
Mindannyian iszunk, közben mindenféléről beszélünk és nevetünk. Néha egy-két emberem elmegy táncolni, de valaki mindig velem van, hogy óvja az épségemet. Na nem mintha annyira szükségem lenne rá. Egyedül is olyan vérengzést tudnék itt rendezni, hogy azt hinnék a bírák, egy egész hadsereg járt itt.
Majd meglátok egy lányt. Első ránézésre túl fiatal, hogy itt lehessen, viszont tudom, a külső manapság már nem minden. A burok bármilyen lehet. Én is nézhetnék ki úgy, akár egy aktakukac, vagy mint egy selyemfiú.
Az egyik emberem azonnal mozdul, hogy megállítsa őt, de még időben megállítom. Sőt. Talpra állok, majd a lány elé lédelek. Arcomon őrült mosoly, kezemben egy pohár pezsgő. Amikor már előtte vagyok, közel hajolok hozzá.
- Helló kislány! - szólítom meg. - Neked nem otthon lenne a helyed? A szüleid már biztos aggódnak érted!
Ekkor gúnyosan kacagni kezdek, de pár pillanat múlva már abba is hagyom. Ezután egy egyszerű mozdulattal "elhessegetem" az embereimet, akik azonnal le is lépnek. Persze itt maradnak a tömegben, de nem fognak minket zavarni.
- Miben lehetek a segítségedre? - kérdezem majd kiiszom a poharam tartalmát. - Gyere, ülj le hozzám! Ne aggódj, nem bánt a bácsi!
Ezután hátat fordítok neki, majd helyet foglalok. Nem érdekel, hogy jön-e, vagy sem. Ha nem elég bátor, akkor le is léphet. Most jó kedvem van, nem fogom bántani.

Killing Strangers
Radka
RadkaFaj : emberCsoport : civilKor : 122 (21)Foglalkozás : munkanélküliPosztok : 32Reagok : 26Tartózkodási hely : Japán
írta ✶ 12/5/2021, 20:02
Dom, Radka és Vigyori



Kissé feszülten figyeltem ahogy Kalapos testőrei felém indultak s nem épp azzal a jókedvű, baráti arckifejezéssel. Hogyisne. Majd pont itt fogja magát elárulni, nem?! Ennyi ember, ennyi kém közt. Bizalmatlanul néztem futva végig azokon, kik elég közel voltak hozzánk. Igaz tudtam: túl hangos a zene, saját gondolataim is alig hallom. Mégis jobb az óvatosság. Mondhatni már belém ivódott ösztön. Teljes figyelmemet egy röpke pillanat alatt ismét Kalapos nyerte el. Szívem örömében akkora táncot járt, hogy szinte kiugrott helyéről.
- Megismert! - sikkantottam fel némán, hisz eme gondolatot meghagytam magamnak. Mégis arcomra volt írva, mely jobban fénylett az örömtől, mint bármely nap az égen. Ajkaimat oly nagy vigyorra húztam szét, hogy ha nem lenne fülem, körbe érné az egész fejem. Mindenek ellenére megjegyzése s kérdése kissé kizökkentett. Felkanyarította szemöldököm, mely értetlenül vonta őt kérdőre.
- A szüleim? Most ez komoly? - kérdeztem saját magamtól. Iracebeth csak fel vakkantott elmémben. Ügyelt rá, hogy minél élesebb, hangosabb, ridegebb és természetesen kárörvendőbb legyen.
- Ostoba kislány vagy. Annyi világot megjártál, annyiszor eljátszottad ugyan azt a színdarabot s mégsem tanultál belőle semmit - sóhajtott fel színpadi módon. Mint aki nekiment volna a falnak, úgy jöttem rá hogy igaza van. Majdnem saját homlokomra csaptam. Most tényleg elszégyelltem magamat saját magam előtt. - Hisz tényleg! Igazad van - bólintottam elmémben.
- A színdarab mindig ugyanaz, csak a kulisszák és a színészek néznek ki máshogy - emeltem fel ujjam s eme szavakat minden komolysággal ejtettem ki számon. Immáron már Kalapos is, ki most kissé máshogy nézett, ki jól halhatott s nem lehetett nem hallani azt az erős orosz akcentust sem, mely beszédemben gyökeret vert. Komoly arcom ezután ellazult. Ujjammal alsó ajkamon doboltam.
- Nu, hogy a szüleim… - kezdtem bele vonakodva, mint akinek nem akaródzik. De akkor már ült is vissza helyére. Na hogy a viharba ne kövessem! Két lépésembe telt, mire oda értem. Igaz, nem mondhatni lépésnek, hisz inkább fürgén mint egy igazi nyuszi, hozzá szökdeltem. - Ha az a személy keresne, aki engem pár éve kinyomott a pinájából, én meg pár évre rá kinyomtam őt a seggeből… na az bizony meglepne. Apuci meg… - vonogatom vállam. Végül lehuppanok mellé a kanapéra mint aki jól végezte dolgát.
- Nekem elhiheted, hogy nem félek a bácsiktól. A bácsiknak kéne félni tőlem - kezdek bele nyugodtan, mégis testtartásom egy pajkos gyerekéhez hasonlítható. Egyszerűen nem bírok megülni kis popsimon. Főleg akkor nem, ha átjár az öröm. - Segíteni viszont tudsz. Jobban mint gondolnád. Csak az a kérdés, hogy mivel fogom kifizetni - nézek rá ismét oly komoly arccal, akár egy felnőtt ki épp most van élete legfontosabb tárgyalásán. Nem tehetek róla, hangulatom és érzéseim gyakran túl gyorsan, túl kiszámíthatatlanul változnak.
- Oh, mielőtt elfelejteném - nyomom szinte arcába azt a méregdrága alkoholt, melyet neki hoztam
- Le a nagyfejűekkel - kacsintok rá, majd kissé oldalra hajolok hogy lássak a férfira, akit nemrég leszólítottam.
- Nem hívjuk őt is ide? Úgy néz ki, hogy túl jól szórakozik. Nehogy már jobb dolga legyen mint nekünk - mutatok rá, majd mint egy földre szált angyalka mosolyodok Kalaposra, de szemeim legalább oly huncútan lángolnak, mint a pokolból jött kisördög.



Dominique A. Wessler
Dominique A. WesslerFaj : emberCsoport : MatuKor : 64 (20+)Posztok : 49Reagok : 40Play by : Nick Bateman
írta ✶ 17/5/2021, 16:57


Radka & Wessler c Monroe


Az italom megérkezik és elcsendesedik a mozgás körülöttem, amire vártam. A kis vöröske is talál magának egy másik kuncsaftot és az asztalához telepszik. A poharam mögül figyelem egy ideig, de aztán más köti le a figyelmem. Egyik konzumlány jön oda hozzám és az ölembe ülve illegeti magát. Nincs ellenemre a közelsége, és ha már ezt az estét a szórakozásnak szenteltem, akkor ki is használom a kínálkozó lehetőségeket. A Csaposnak intve kérek még egy kör italt az asztalomhoz és belefelejtkezem a hölgyemény testi bájaiba. Különösebben nem izgat a körülöttem lévő hangzavar, és eleve nem foglalkoztat az sem, hogy a vöröske asztala felől mutogatnak rám. A színes öltönyös tag jó társasága lehet a lánynak, mert kellemesen eldiskurálnak. Gondolom, hogy megtalálta a hozzátartozóját, akit keresett. Ez az este nekem meg a buliról szól és nem pedig a pesztonkodásról. Sokféle alak van itt, így remélem, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő társaságot. Amúgy sem kívánok ismét balhéba keveredni, mert a múltkori esetben is úgy talált meg a baj, hogy egyetlen rossz mozdulatot tettem volna. Igaz, hogy az a bunyó sem volt tervbe, de amilyen tenyérbemászó alakok vannak, nem férnek a bőrükbe. A kis hölgyike vonaglása az ölembe sokkal jobban izgat, mint a táncoló tömeg.

Alistair Monroe
Alistair MonroePosztok : 15Reagok : 10
írta ✶ 29/5/2021, 10:31


Ti+Vigyori
@



Az első reakcióm a lány válaszára két gyors pislogás. Hogy mi van? Eléggé meglep, még a számat is majdnem eltátom. De csak majdnem! Végül hatalmas vigyor terül el az arcomon, amit újra felvált a meglepettség. Ugyanis a lány egy pohár italt nyom az arcomba.
- Amíg nem tudom mi a feladat, addig nem mondhatok árat. Azt viszont már most elmondom kölyök, hogy egy marék cukorka nem lesz elég! Még a végén eladlak "szociális munkásnak" heheheheeee.
Ezután a mutatott irányba nézek, majd vissza a lányra. Nem ismerem a fickót, de gondolom ő tudhat róla valamit, ha ide akarja hívni. Teljesen közömbös arcot vágva megvonom a vállam.
- Ha szeretnéd... egye fene - mondom. - Viszont a türelmem véges. Jobb, ha hamarosan rátérsz a lényegre, különben rossz dolgok történhetnek.
Miközben ezt mondom próbálom felvenni legangyalibb mosolyom. Ezután megvárom, hogy ide hívja a pasast. Közben jelzem az embereimnek hogy legyenek résen. Nem tetszik nekem ez a páros.


Killing Strangers
Radka
RadkaFaj : emberCsoport : civilKor : 122 (21)Foglalkozás : munkanélküliPosztok : 32Reagok : 26Tartózkodási hely : Japán
írta ✶ 19/6/2021, 19:08
Dom, Radka és Vigyori



Kalapos arckifejezése és viselkedése pont olyan gyorsan változik, ahogy azt én megszoktam. Ezen pillanatban már cseppet sem kételkedem benne, hogy ő az. Viszont lehet hogy tévedek s pont a Macskába botlottam. Elvégre mindketten pont olyan nagyon vigyorognak. S eme gondolat ismét kételyt öntött belém. De csak félig. Teljesen mindegy hogy melyik a kettő közül. Mindketten jó, igaz társak voltak útjaimon a maguk módján. Fejemet jobban oldalra billentem. Vörös hajtincseim azonnal arcomba csúsznak. Akár a fátyol, úgy takarják el arcát előlem. A “kölyök” megnevezésen igencsak megszeppenek. Magamra nézek, kémlelem testem már amennyire tudom. Aztán ismét felemelem fejem, Vigyori arcába nézve. - Az eszemet enném meg ha lenne valamilyen ha én kölyök vagyok - kuncogok el vidáman. Hát ez megcsinálta a napom az biztos!
Ajkaimat csücsörítve, arcomat grimaszba torzítva forgatom fejem jobbról balra, balról jobbra. - Há’... - kezdek bele hosszasan. - Cukorkám az biztos hogy nincs szóval azzal fizetni akkor se tudnák, ha akarnád - vonom meg vállam bocsánatkérően. Szemeim ismét arra a férfira szöknek, akit magunkhoz akartam hívni. Mármint… akartak volna szökni. Már csak a hátát láttam, ahogy tűnik el a tömegben. Nyaka körül puccos ribi. Halkan, csalódottan sóhajtok fel. Mint egy gyermek, ki orra elől elvették az utolsó játékot. S pont azt, amellyel a legjobban szeretett volna játszani. - Mi a gond szerelmem? Csak nem irigykedsz? - hangzik el ajkaimból a kérdés. Hangnemem igaz csábító, mégis van benne nem kis adag kegyetlen ridegség mely arcomra is kiült arra a pillanatra. - Hmh? - lepődöm meg hirtelen. - Nem. Nem! Egyáltalán nem. Tudod hogy… - kezdek bele saját védekezésembe. Mégis tudom, hiába. Iracebeth csak felnevetett. Hangja fagyot lehelt ereimbe. Vigyorira nézett azzal a saját, furcsa tekintetével melyben nem tükröződött semmi jó ezen a világon. Mindenkire lenézően, akaratosan nézett. Ridegen, érzelmetlenül. Mégis az egészbe valamiféle bájt volt képes csempészni. Ennek köszönhetően nem igazán találkoztam férfivel, ki képes lett volna neki ellenállni. De reméltem, Vigyori elég elővigyázatos.
- Ó drágám, mi már oly sok rosszat láttunk, éreztünk s éltünk át, hogy szinte lehetetlen minket meglepni - suttogja Vigyorinak lágy mosollyal arcán s én csak kérhetem őt elmém hátterébe szorítva, hogy fogja vissza magát. Akkor is ha tudom: nem fogja. - Nem ajánlom hogy eladj minket. Hisz nem adhatsz el olyasmit, ami nincs a tulajdonodban - tette hozzá, miközben leült mellé. Már maga a testtartás is megvolt változva. Míg jómagam nem tudok kifacsarni semmi nőiességet, ő még egy burgonyás zsákban is nőies lenne. Közelebb ült hozzá mint ahogy az én merném, mégis nem annyira, hogy tolakodásnak vehesse. - De hogy a lényeghez jussak… - néz szemeibe s próbál Vigyori lelkébe hatolni hogy belé markolhasson.
- Keresünk valakit. Egy férfit. Sebhelyes arccal. Mikor utoljára láttuk 35 éves volt, majdnem két méter magas. Izmos test, vad és kemény tekintet. Egy olyan alak, kiről már első látásból tudod, hogy minden lében kanál. Csendes, de nem túl türelmes típus - hangzik szájából a leírás, bár kételkedik benne, hogy ez alapján meg lehessen keresni. - Talán a név jobban segít. Pogonak becézik és többnyire így is mutatkozik be. Az igazat megvalva nincs kreditünk amivel ki tudnánk fizetni az esetleges szolgáltatásodat. De úgy vélem egy olyan személyiséggel van szerencsénk, akivel meg tudnánk egyezni - miközben beszélt, kinyitotta a hozott üveget s tartalmát két pohárba öntötte. Mindkettőt felemelte, egyiket Vigyori felé nyújtotta. Nem túlzott kérdő tekintettel.



Alistair Monroe
Alistair MonroePosztok : 15Reagok : 10
írta ✶ 11/10/2021, 20:10


Ti+Vigyori
@



Tekintetem kíváncsian követi a lányét, így látom, hogy a pasas, akit hozzánk akart hívni, épp távozóban van. A türelmem fogytán... azt hiszem a lány stílusa sokkal furább, mint az enyém. Amikor újra megszólal, egy ér kidudorodik a homlokomon, de még mindig sikerül visszafogni magam.
- Óóóó nekem nem fontos, hogy a tulajdonom légy. Ha kell, akkor tudom kit keressek,ha emberkereskedelemről van szó.
Ezután végre a lényegre tér. Csendben hallgatom, hogy kit keres. Egy látszólag 35 körüli, sebhelyes arcú férfi, aki a Pogo nevet használja. Pár nap alatt meg tudnám neki keresni, de cserébe neki is adnia kell valamit. Nem sűrűn dolgozom ingyen...
- Tehát nincs kredited - szólalok meg. - Az nem számít, van pénzem... ráadásul elég sokan félnek tőlem így gyakran tudok potyázni is. Tudok neked segíteni, de cserébe adnod kell valamit. Nem tudom cserébe mit tudnál adni... Én azt vallom, valamit-valamiért. Szóval találj ki valamit gyorsan és akár még állhat is az alku.
Ezután elveszem tőle a poharat. Elég lendületes a mozdulatom, így valamennyi ital kilöttyen belőle. Egyetlen szuszra megiszom, majd a poharat a lábamra helyezem, de úgy, hogy a kezem rajta legyen. Majd iszunk még, ha áll az alku...


Killing Strangers
Ajánlott tartalom
írta ✶
Vissza az elejére
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.