Dredd és Cooper - pár nappal később

Miután lefuttattam a standard operációs rendszer diagnosztikáját és csatlakozónként ellenőriztem géptestem rendszereit és eszközkészletét meg kellett, hogy jegyezzem magamnak, rosszabb is lehetne. Igaz, a szükséges karbantartás a kellő cserealkatrésszel, már közel tíz standard Sol óta késik, de mit lehessen tenni, ha a cybertér magányos fia? vagy lánya? ... egek, a humán társaság kezd a processzoromra menni..., egy fákkal teli erdőben vadkempingel? Honnan tudjam eldönteni, hogy férfi vagy nő vagyok? Soha senkit nem érdekelt, hogy melyik vagyok a kettő közül. Mondjuk, engem miért érdekeljen? Ahogy elnézem a túlélőket, itt a táborban, mármint a humán túlélőkről beszélek, nem mintha nagyon más is lehetne, szóval két csoportra oszthatóak. Nőkre és férfiakra. Vajon melyik csoporthoz lenne érdemes csatlakozni? Mély filozófiai magányos eszmecsere monológomról az egyik érzékelőm rángatott ki, amely finom rezgésekkel birizgált meg, hogy kel a nap. Ideje reggelizni.

Kicsit előre gurultam, hogy a napelemeket kevésbé árnyékolják a fák és zavartalanul szívhassam magamba a nap éltető fényét, ezáltal értékes megawattokat előállítva. Kinyitottam a paneleket, majd a másodperc töredéke alatt, végig pörgettem a letöltött zenék listáját. Gregorián. Ilyet se hallgattam még soha, nem is tudom, hogy miért szedtem le anno, talán csak kíváncsiságból. Elvégre én egy intelligens MI vagyok, annak pedig az első jele a kíváncsiság. Tekintve, hogy egy erdőben voltunk és tilos volt a hangoskodás, miközben töltöttem az energiacelláimat, halkan felcsendül a férfi kórus hangja.
- Salve Regina...

Nem hiszem, hogy különösebben feldobott volna a Gregorián zene. Jó jó, de hiányzik belőle valami, valami plusz, ami egy kicsit feldobná az egész reggeli ceremóniát. Lekapcsolom az eddig futó zenét és elkezdem pörgetni a listát, valami használható után. Azonban megzavarnak, ugyanis a mozgásdetektorom figyelmeztet, hogy ember került az útba, ügyeljek a mozgásom iránya és sebességének a megválasztására. Optikai egységem aktiválódik és kékes fénypont jelenik meg a Karbantartó kabinom tetején. Ruhás krapeknak túnik, nem zombi. Legalábbis a tábor azon feléről érkezik, ahol nem lehetnek zombik. Bezárom a napkollektoraimat, miután az akkumulátor kijelzője közli, hogy száznyolcvanhárom napra elegendő energiával bírok. Lassan elkezdek hátrébb gurulni, hogy nyerjek némi távolságot.
- Ohh, megzavartam volna a pihenésben? - kérdezem tolatás közben, majd pár méternyi haladás után szisszen a fékrendszerem és megállok.
- Szép napos időre ébredtünk és gondoltam egy kis reggeli töltekezés sohasem árthat. E. W. Cooper vagyok, örvendek a találkozásnak. Szép reggelünk van nem de?

Próbáltam jópofa lenni vele, elvégre mindenkivel barátkozni kell az ilyen vészterhes időkben és sohasem lehet tudni, hogy ki rendelkezik akkreditált technikusi képesítéssel a táborból, elvégre a karbantartásomat már ideje lenne végrehajtani és kicserélni a szükséges alkatrészeket, ha rendelkezésre állnak. Türelmesen vártam, hogy mit reagál, elvégre azt mondták, hogy inkább ne erőltessem senkivel a barátkozást, mert vannak a táborban mindenféle jött ment figurák. Ki tudja, hogy ki hogyan reagál a jelenlétemre. Szegény Syd, biztosan kimerült és Zed sem lehet túl friss, azok után, ami a megtalálásomkor történt.

Hát ez a fickó nem látszik túl intelligensnek, ahogy megismétli azon szavakat, amiket én is mondtam. Lehet, hogy neki is valami agybetegsége van és nem érti rendesen, hogy mit beszélek? Amíg fegyvert rántva köröz körülöttem, csak optikai egységem követi a mozgását, lassan forogva kabinom tetején.
- Kicsit zavartnak túnik, talán valami baj van? - kérdezem miután eltette a fegyverét és megint csak azzal szemben találom magam, hogy kérdéseket tesz föl. Bár enyhülni látszik, szóval akkor hajlandó beszélgetni.

- Ez igazából kicsit trükkös. A nevem ugyanis Cooper#1, az EarthWorker osztályú, önjáró Szabvány Építési Teher és Munkagép, Mesterséges Intelligenciája vagyok. Miután hátrahagytak az Atlantai Depóban arra gondoltam, hogy kissé emberibb az E. W. Cooper név. Nem gondolja? - némi szünetet tartok, hogy feldolgozhassa a hallottakat, mert lehet, hogy tényleg agybeteg és nehezen érti, amit mondok.
- Pihenjen csak le, ha nem teljesen érzi magát a helyzet magaslatán. Bár szabvány elsősegély szolgáltatást nem tudok nyújtani, ellenben tizenkét különböző szabvány építési eljárást tartalmaz memória magom, amelyek tovább bővíthetőek, ha kellő programozói tapasztalattal rendelkező technikus van kéznél. Jut eszembe... Ön akkreditált technikus? Az előírás szerinti karbantartásom, pontosabban a testem karbantartása, tizenkét szabvány Sollal megkésett a kelleténél. Méltatlan bánásmód a hozzám hasonló, pompás gépekkel. Az Atlantai Városfejlesztési és Fenntartási Hivatal az általam elvégzett munka minőségétől függően, rendelt volna további tíz hozzám hasonló csodálatos testvéremet. Nem semmi, igaz?

Remélem ez kellően haverkodó beszélgetésnek számít és tud szerezni nekem ZT27- Bluetooth egységet, különben nem fogok továbbra sem felcsatlakozni a netre. Nem mintha a letöltött zenékből ne lenne még vagy harminc gigányi a memóriámban, de sohasem lehet tudni, hogy mikor lesz szükség új információk letöltésére. Oh, jut eszembe.
- Önnek mi a neve? Milyen projekt keretében tervezték? - kérdezem kissé megfeledkezve magamról és nem törődve azzal, hogy ez egy emberi lény. Azt hiszem a férfiak csoportjából való. Bár, így ruhában nem különösebben különbözik sokkal Sydtől. Leszámítva a mellkasán elhelyezkedő két kinövés hiányától és határozottan több szövetszáltól az arcán. Kissé bizonytalan vagyok, ezzel a nemi kérdéssel kapcsolatban.
- Ön férfi, igaz? Miben különbözik, az olyan szabvány női testtől, mint amilyennel Syd rendelkezik? - ezek fontos feldolgozandó információk. Elvégre meg kell határoznom, hogy milyen nemi identitással bírok és melyik csoporthoz lenne érdemes csatlakoznom. Lehet majd Sydet is megkérdezem. Ohh, ez jó ötlet.