A táborban töltött első napok

Már jó ideje kiabálok és szórom a szitkokat azoknak a fejére, akik behurcoltak ebbe a bűzös sátorba és megkötöztek. Az a félnótás Larson se dugja ide az orrát, pedig torkom szakadtából üvöltök kifelé! Nem hiszem, hogy nem hallja! Csak kerüljön a szemem elé, azt megemlegeti! Miért nem jön ide senki?! Hogy bánhatnak így velem?! Csak kerüljek ki! Mindenki megemlegeti ezt a bánásmódot, amit velem tesznek!
-Hééé! Valaki! Nem bánhatnak így velem! Azonnal követelem, hogy eresszenek innen ki! Nem hallják?! Héééé! Tudom, hogy van odakint valaki! Azonnal jöjjön ide és oldozzon el! VALAKI! TUDOM, HOGY HALLJÁK AMIT MONDOK! BUNKÓ NÉPSÉG! CSAK KERÜLJEK KI! ÁHHHHH! KÖVETELEM, HOGY OLDOZZANAK EL!- a szorosra húzott köteleimet igyekszem meglazítani, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban belevágott a húsomba. Most aztán remekül fog kinézni a hamvas bőröm!
-MINDENKIT MEGJEGYZEK MAGAMNAK ÉS CSESZHETIK, HOGY VALAHA IS ÚJ BURKOT KAPJANAK AZ APÁMTÓL! GARANTÁLOM, HOGY MEGEMLEGETIK EZT A NAPOT, MIKOR BEZÁRTAK IDE! HÉÉÉÉÉ! JÖJJÖN MÁR VALAKI! PISILNEM KELL!

Napok óta ideges mindenki, hiszen nem tudunk semmit, nem jöttek semmilyen információk és az eddig még hallható rádióállomások sem szólaltak meg napok óta. Sydney rikácsolása pedig gitárhúrokként pengetik az amúgy is meggyörtört táborlakók idegeit. Dale-re tekintek, aki összeráncolja a homlokát és behúzza a nyakát a következő kiadós üvöltésre, ami a sátorból jön. Átfut az agyamon a pillanat erejéig, hogy talán nem elbeszélgetni kellene vele, csak szimplán leütni. De ez csak kósza gondolat. Amilyen makacsnak és hajthatatlannak tűnik, ez se működne sokáig. Veszek egy mély levegőt, közben összenézünk Dale-el, én megütögetem a vállát, amire ő felsóhajt. Gondolom hogy nyűgként élte meg ezt a két napot. Bólintok neki egyet, de szavak nem jönnek a számra, inkább megindulok befelé. Menet közben azért fohászkodom, Adja ég, hogy ne akarjam kinyírni.
- Neked is jóreggelt!
Förmedek rá még a sátor bejáratából, aztán cammogok beljebb, a vele szemben lévő ágy az utam első pihenőpontja, de csak amíg leteszem a tálcát a jobb kezemből. Pirítós van rajta, mellette vaj és két darab főtt tojás. Plusz egy üres pohár és egy kancsó ginzeng tea. Úgy gondolom jobb tőle távolra helyezni ezt most, Carol időt szánt rá, eleget ahhoz, hogy ne az én fejemre borítva végezze.
- Csak rajta. Mindjárt elengedlek és ha átverekszed magad több ezer kilométeren, több millió zombin keresztül, akkor a tieid vagyunk!
Más nem jutott az eszembe. Valahol igaza van. Neki nem kellett volna bírókra támadnia, bunkónak lennie és babrálnia a motorommal, nekünk meg nem kellene úgy bánnunk vele, mintha mi lennénk a nagyszülei, elvégre felnőtt ember. Előkapom a vadászkésem a tokjából és fenyegető arccal közeledek felé.
- Mit gondolsz meddig jutnál?
Már biztos nagyon kell neki, mert vörösödni látszik a feje, de lehet csak az üvöltözés kezdte ki. Dale igazán jószándékú, kedves öreg, de tapasztalhatóan neki sem fülött már a foga tegnap bejönni őnagyságosságához.

Heart Of A Champion | Öltözék |

Lassan két napja kiabálhatok kifelé a sátorból, ahová behurcoltak és odakötöztek az egyik ágyhoz. Hiába sikoltok vagy ordibálok, senki nem jön ide, hogy eloldozzon és magyarázatot adjon miért vagyok itt. A folyamatos kiabálásom miatt kezdek berekedni és olyan száraz a torkom mint a sivatag. A kezeim sincsenek jó állapotban, mert úgy ráfeszült a béklyó a sorozatos menekülési próbálkozásom miatt, hogy szinte a húsomba vájt a kötél. Arról nem is teszek már említést, hogy a többnapos ruha, ami rajtam van, már mindennek mondható, csak frissen mosottnak nem. Amióta itt vagyok, azt akarják elhitetni, hogy senki nem hallja a hangom és még csak felém se néznek. Pedig biztos, hogy van odakint valaki, mert hangokat hallok. Elkeseredetten próbálok kiszabadulni innen, de semmi sem sikerül. Az elmúlt órákban egyszer se engedtek ki a mosdóba és ha ezek után se jutok ki, akkor már nem tudom sokáig visszatartani. Borzalmas érzés, hogy órákon keresztül feszít a szükség és nem tudom elintézni a kisdolgomat. Még szerencse, hogy ezalatt az idő alatt egy falatot se ettem, így a nagyobb dolog még nem sürgető. Uram atyám! Mit fogok kezdeni, ha mégis kell...? Bele se merek gondolni!
Kétségbeesettnek és dühösnek érzem magam, amiért semmibe vesznek engem. Folyamatosan kiabálok, hogy bejöjjön valaki és eloldozzon végre! De nem jutok sokra, pedig mindent elkövetek. Mikor már azt hiszem, hogy egy újabb napot kell így töltenem, egy férfi jelenik meg a sátor bejáratánál. Az arcán tükröződő megvetés és méreg még jobban kihangsúlyozódik az átható tekintetéből, ahogy felém közelít.
-Na végre! Mi tartott idáig?! Most reggel van? Neked lehet ez jó reggel, de nekem pocsék! S amúgy is...Már régóta kiabálok és csak most jöttél megnézni, hogy élek?! Hol vagyok? Miért vagyok megkötözve?! Oldozz már el! Hol van Larson? Eressz el! Kínzásnak minősül, amiért még a mosdóba se engedtek ki! Nem bánhattok így velem!- amint meglátom a férfit, már zúdítom is rá az összes kérdésemet, amikre remélem kapok is választ. Fogalmam sincs, hogy milyen napszak van odakint, és valahogy nem is ez izgat, hanem más foglalkoztat, ami jóval fontosabb számomra. Ahogy a késével felém közelít, akaratlanul összerezzenek, de nem mutatom felé. A feszítő hólyagom miatt viszont egyre jobban fészkelődöm az ágyon, mert ha hamarosan nem jutok ki a mosdóba, akkor …
A férfi szavai is később jutnak el a tudatomig, miről beszél. Vagy inkább, miről hadovál, mert egy szót se értek abból amit mond.  
-Miről beszélsz? Miféle zombik? Ezer kilométer? Egy szót se értek! -meglepődve nézek rá, mert még mindig úgy vélem, hogy a bolondját járatja velem. Nem elég, hogy hosszú órákra idekötöztek az ágyhoz ebbe a büdös sátorba és most valami zombikról beszél? Egy pillanatra elakad a szavam, ahogy fürkészem az arcát.
-Ugye ez csak valami vicc?! Larson hol van? Ő igazolja majd, hogy haza akartam jutni, csak amilyen béna, most sincs sehol! Megmondanád végre, hogy mi folyik itt?

Talán jó is hogy korán bejöttem, mert ahogy elnézem Dale tényleg nem jött már be tegnap este, ez a nő meg fel akarja dobni a pacskert egy kis kényelmetlenség miatt. A két ágy egymással szemben van, négy lépéssel érek oda hozzá, közben kitartóan darálja a sérelmeit. Van némi tudatosság a halef lengetésében, de nem látom hogy egy kicsit is félne tőlem. Mondjuk bíró vagyok, mit vártam? Elhúzom a számat, és odaérve mellé lehajolok.
- Azért karamboloztatok, mert a szembejövő autó sofőrje már biztosan zizi volt. Pont átváltozott, vagy ilyesmi.
Még ha most tele lett a nacija tőlem, hamar abbamarad, mert a kezénél kezdek el babrálni. Össze akarom fogni a kötél zsinegjeit, hogy egyszerre tudjam elvágni őket.
- És azért több ezer kilóméter, mert azt hallottuk hogy a többi kontinensen nincsenek..de a fene se tudja. Te tényleg nem emlékszel? És ki az a Larson?
Most sikerül befejeznem a műveletet, egy nyissz és már szabad is a keze, mehet amerre akar. Tudom, amikor megtaláltuk nagyon rossz állapotban volt, de azt nem gondoltam volna hogy semmit sem látott a pusztításból, ami akkor körülöttünk zajlott.
- Annyit elmondhatok, hogy nincs otthonod, a városok különösen veszélyesek, tele vannak velük, hordákban járnak kelnek. Mint ahogy egyikünknek sincs már hova mennie. Jelenleg az egyetlen biztos pont ez a tábor.
Elengedtem, úgyhogy most visszafelé venném az utam a másik ágyig, közben a hitetlenkedő tekintetével találkozok.
- Bárcsak vicc lenne.
Aztán megvonom a vállam és elindulok.
- Fogalmam sincs róla ki az a Larson. Nem találkoztunk ilyen nevűvel.
Megállok vele szembe és leülök az ágyra. Elég keveset tud még a kinti világról, bár ez az én hibám, de valahogy semmi kedvem nem volt a dühös hárpiára rögtön a tényekkel rányitni. Gondolom Dale meg jószerivel beszélni sem tudott vele, hiszen hallottuk üvöltözni.
- Egyél! Carol kifejezetten neked csinálta. A budi meg ott van kint. Kimész a sátorból és jobbra! Észre fogod venni.
Mielőtt kirohanna, feléje nyújtom a tálcát és megvárom, amíg elveszi. Aztán, ha már elvette, van hozzá még néhány keresetlen szavam.
- Mielőtt lelépnél, hallgass meg! A motorom pedig verd ki abból a nehéz fejedből!
Morcosan és szúrósan nézek rá. Kíváncsi vagyok mi lesz, de remélem nem dönt a gyors távozás mellett. Fogalmunk sincs mi lehet körülöttünk, de elképzelni éppenséggel el tudom és az semmi szépet, könnyedet, vagy vidámat nem ígér.

Heart Of A Champion | Öltözék |

Ha nem lett volna elég nekem ez az elmúlt pár nap viszontagsága, most egyszerre zúdul rám a zombik léte és az otthonom megsemmisülésének információja. Ezt nem veszem be! Tuti valami vicc ez az egész, és egy valóságshow-ba csöppentem! Egy ideig a férfi arcát fürkészem, mert biztos vagyok benne, hogy hülyére vesz! A köteleim végre eloldja és úgy tesz, mintha Larsont nem is ismeri. Hol lehet az a félnótás Sofőr?! Amióta itt raboskodom, egyszer se dugta ide a képét, hogy kimentsen és hazavigyen. Csak kerüljön a szemem elé, megemlegeti a jövő évet is az a lökött!
-Larson a Sofőröm. Ő vezette a kocsimat. Ha a szemem elé kerül, akkor megemlegeti, amiért nem jött ide, mikor hívtam.- Eleve nem értem, miért kell magyarázkodnom. Semmi köze senkinek, hogy mit csinálok és kivel utaztam. A csuklómon lévő kötelek elég mélyre vágódtak ahogy próbáltam szabadulni, és most meg a vérem is kiserkent a sebekből. Megdörzsölöm a helyét, és addig csendbe vagyok, míg hallgatom a szavait. Minél tovább gondolkodom az eseményeken, annál kevésbé tudom összeilleszteni az elmúlt napokat. Azt viszont nem felejtem el, hogy ide vagyok zárva és ez a pasas olyan tiszteletlenül hagyta, hogy ilyen helyen tartózkodjak étlen-szomjan.
-Miért ne lenne otthonom? Igaz, egy magadfajtának eleve nehéz elképzelni egy lakosztályt ahol élek. De ez a hely egy cseppet se hasonlít hozzá! Micsoda kosz és rendetlenség van itt! -a ruhámon végignézve egy újabb fintor suhan végig az arcomon, és közben úgy teszek, mintha nagyon izgatna mit hord össze a férfi. Egyáltalán nem hiszem el, hogy igazak a szavai.
-Ez mi?! Ilyet a szegények esznek! Carol a szakácsnő? Inkább mondd meg neki, hogy én egy Wellington steaket kérek párolt zöldségkörettel és vörösborral! - nézem a felém nyújtott tálcát, de nem veszem el a kezéből. Gondolom, hogy azt akarja, hogy egyem meg, de ez nekem nem kell!
-Képes vagy két napja éheztetni és kiszúrni a szemem ezzel a száraz kenyérrel?! - Olyannyira elfoglal a látvány, hogy el is felejtkezem a mosdóba sürgető érzésről, pedig már nagyon kell. Az elzsibbadt tagjaimat összeszedve kiülök az ágy szélére, de még nem merek felállni. Éhes vagyok, de amit most felkínált ez a bíró, azt meg nem eszem!
-A mosdóba is kikísérsz, most, hogy nem vagyok megkötözve?- érdeklődöm tőle, bár kinézem belőle, hogy őrt is állna a wc előtt, nehogy lenyúljam megint a motorját. Még most se tudom elhinni, hogy bármi is igaz abból, amit eddig mondott! Képtelenség!
És...ha mégis igaz?

Jó ideig figyelem az arcát, láthatóan nem hiszi el, amit az előbb mondtam. Hamar kiderül a számomra ki is az a Larson.
- A sofőröd meghalt. A kocsi alá került, betemette. Azt senki sem éli túl, még a tudattokja sem.
Miután leültem és feléje nyújtottam az ételt, a Sydney nevű szerencse csomag gyorsan kifakad. Felhorkanok a kijelentésén, de hagyok neki időt befejezni. Viccesnek tartom, de abszurdnak is egyben.
- Hogyne! Majd mindjárt elmegyek, úgy 2 mérföldre lehetnek vaddisznók az erdőben, lövök egyet, ha szerencsém lesz, akkor vissza is térek vele épségben és követők nélkül. Carol pedig beöltözik fejedelmi szakácsnak és jobb dolga híján csak és kizárólag a te kívánságaidat fogja lesni!
Cinikus él recseg a hangomban, ezzel sejtetem vele, hogy a fene fog neki itt pattogni. Kis ideig megint az arcát mustrálom, aztán komolyra fordítom a szót.
- Nézz körbe! Nem a Capital Grille-ben vagyunk. Jó ég! Örülünk, hogy egyáltalán van elegendő ételünk.
Egyre inkább kezd világos lenni, hogy nem fogott fel semmit az előbb elhangzottakból. Hogy a francba mondjam neki másképp?! Aztán még ki is oktat az ő csodafene otthonáról. Ettől már egy kicsit felmegy a pumpa és ingerülten felmordulok.
- Pontosan tudom hogy néz ki a magad fajta glancos kérója! A katonaság lebombázta a várost. Csak sejtem, mert nem tudom, de szerintünk a többi várost is, beleértve a tiéteket. De ha tévedünk és mégsem, akkor sem tudsz felmenni, egyrészt mert messze van, másrészt meg most sokkal veszélyesebb, mint valaha. Kétlem hogy egyedül oda szeretnél menni, azt meg még inkább hogy bárki is maradt volna odafent a családod tagjai közül. A matukat nagyon gyorsan kievakuálták.
Számoljunk el tízig, vegyünk mély levegőt. Ez a nő bosszantóan fárasztó. Átadom neki a tálcát, rajta az étellel és itallal, aztán hagyom kibontakozni. Persze már megint valami hülyeséggel jön.
- Eszemben sincs!
A katonák a tábor körül mászkálnak, biztosítják a védelmet. Igaz, csak ketten vannak. De valahol Grey is itt van, szerintem meg tudnám állítani -megint-, ha ismét az én motoromra fájna a foga.
- Több napja nem érkeznek üzenetek a rádión, a csatornák is elhalkultak. Nincs térerő. Valószínűleg nem működik a biztonsági mentésed, úgyhogy jól fontold meg ezt a motorra pattanást!
Jótanács. Remélem megfogadja. Az előbb arra kértem, hogy hallgasson végig, miután visszatért ide. Már biztos nagyon kell neki, nem fogom hátráltatni ebben. Megvárom.

Heart Of A Champion | Öltözék |

Larson még mindig nem került elő, de olyat fog tőlem kapni a fejére, hogy azt megemlegeti, mikor idevonszolja a hátsóját. Gondolatban már egy tucatszor elképzeltem a büntetését és alig várom, hogy be is váltsam rajta. Az eddig hallott szavakat valamiért nem tudom elhinni. Képtelenség amiket mond ez a bíró!
-Hogy mi?! Larson meghalt? A... tokja is odaveszett...betemette a kocsi?- a hangom is elcsuklik, ahogy kimondom magam elé a  szavakat. Így már kezd érthetővé válni, hogy miért nem jött ide hozzám, mikor kiabáltam neki. Eleve nem tudom hova tenni a zuhanásunk pillanatát, mert amikor magamhoz tértem, már itt voltam ezekkel az alakokkal. Arra se tudok még magyarázatot, hogy miért esett ki sok minden azóta, de biztosan valami más is történhetett. A felém nyújtott tálcán lévő ételt el se fogadom, mert én nem kértem ezt a száraz kenyeret.  Inkább azt a Wellington steaket enném, de már látom, hogy felesleges koptatnom a számat. Ahogy kifakad a kérésemre, csak egy grimaszra futja tőlem és egy vállrándításra.
-Mi az neked?! Bíró vagy! Simán levadászod azt a vadkant! Mit vagy így kiakadva?- tárom szét a karjaim és felállok, hogy induljak a mosdóba. Már ha, egyáltalán tényleg ott van, ahol mondja. A látszólagos nyugalmam mögött most tényleg elbizonytalanodtam. Ha mégis igaz amit eddig mondott, akkor a családommal mi lett?! Tudják egyáltalán, hogy én itt ragadtam? Apa és anya biztos, hogy kerestet engem... Mit tegyek most? Higgyek ennek a férfinek?
-Pedig kinéztem belőled, hogy képes lennél ott őrködni az ajtó előtt, hogy ne lépjek meg a motoroddal. - ezt csak úgy vetem oda neki, mert közben a gondolataimba merülök és emésztem a kapott információkat.
-Nincs biztonsági mentés? Ez lehetetlen! Nekem mindig van! Azt hiszem, hogy volt is...csak ...annak lehet két napja? - Ez is megmagyarázna pár dolgot, amire most nem teljesen, vagyis csak homályosan emlékszem. A testemen lévő kötések is arra utalnak, hogy balesetet szenvedtem.
-Kimegyek a mosdóba. Még meggondolhatod, hogy őrséget adsz nekem, míg pisilek.- kell egy kis idő, míg összerakom magamban a bíró szavait, amit mondott. Fogalmam sincs miért vagyok ennyire zavart és szétszórt, mert ha tényleg nincs semmi mentésem.... Mi lesz így velem? A sátorból kifelé menet nem tudom mire számítottam, de amit láttam, az letaglózott. Dolgom végeztével visszamegyek ehhez a bunkó pasashoz, aki kezd nagyon irritálni a folyamatos kifogásaival.

Már párszor felé nyújtottam a tálcát, kétféleképpen elmondtam hogy nincs miből válogatni, de láthatóan süket erre. Nah jó! Lerakom magam mellé az ágyra, kicsit távolabb tőlem. Most mit tartogassam, ha a Madame épp elfoglalt a hülyeségeivel. Rácsodálkozik minden olyan szavamra, ami a kinti apokalipszisről szól, ellenben amikor a steak körülményeit ecseteljük, még elvárná tőlem hogy valóban lőjem ki neki a vadkant. Csúnyán pislogok vissza rá. Azt hittem, ha közlöm vele hogy ez az egy élete van, legalább benyomja a féket, képletesen szólva, de nem. Sőt, még gázt ad! Mérgesen bólogatok neki a szavaira. Vissza azonban nem válaszolok. Menjen! Nem szeretek várakozni, ám megvan hozzá a kellő türelmem. Az idegesítő viselkedésére is van egyfajta tolerancia küszöböm, egészen addig, amíg tényleg fel nem b.ssza az agyam. Néha kitekintek a sátor nyílásán keresztül, de mivel nem hallok üvöltözést, úgy gondolom vissza fog jönni. És így is lesz.
- Kezdjük el újra!
Mutatok a szemközti ágyra, mert ebbe a sátorba bizony több bútor nem fért volna be, így aztán csak a kényelmi funkciókra szorítkoztunk. Nem kerekasztal, nem is tárgyalóasztal, meg nem is kényelmes fotelek, csak két ágy egymással szemben, amiken ülni még lehet. Ha végre odapispiskedte magát és figyel rám, úgy folytatom.
- Mint azt már mondtam, élőholtak serege jár kel a városokban, meg a környező területeiken és csak idő kérdése, mikor jut eszükbe elvándorolni onnan. Egyedül nem jutnál el az Angyalvárosig és ha lenyulod valakinek a járgányát, akkor annyival kevesebbel kell majd nekünk is tovább menni innen. Nekem jelenleg lehetetlennek tűnik egyedül eljutni bárhova is, de még így csoportba verődve is veszélyes, mert a zombik többen vannak. Még ezek után is úgy gondolod, hogy te egyedül nekivágnál?
Jelentőségteljesen tekintek rá, mert amúgy Grey elengedné és tojna rá mi lesz vele. Bár ezt most nem közlöm.

Heart Of A Champion | Öltözék |

Ritka egy pocsék napom van ma is, és ha jól sejtem, akkor ez a peches szériám kitart még egy ideig. Larson halála megdöbbentett, mert mindig is úgy képzeltem, hogy én viszem a túlvilágra amikor kiszekálom a lelkét. Ezek szerint már őrá sem számíthatok... Mi lesz most velem?
Ez a pasas olyan dolgokról beszél, amit képtelenségnek tartok, de ha csak egy kis része igaz, akkor nagy bajban vagyok. A sátorból kilépve tényleg egy táborszerű helyet látok, bár elég nehezen hiszek a szememnek. Megkönnyebbült sóhajjal végzek a mosdóban a feszítő érzés után, és visszamegyek a sátorba, ahol a bíró várakozik. Nagyon nincs kedvem vitatkozni ezzel a férfivel, mert eleve nekem van igazam. Nem érti meg, hogy haza akarok jutni? Nekem nem itt a helyem! Apáék biztos, hogy keresnek engem! Hol marad már a limuzin, ami hazaszállít innen?!
Sűrű gondolatok közt lépek az ágy mellé, amihez eddig oda voltam kötözve, és leülök rá.
-Ha muszáj...- sóhajtva nézek rá, de úgy látom, hogy nem fogom megúszni a kioktatását. Tipikus pasi! Mintha az apámat hallanám!
Más tevékenység híján kénytelen vagyok végighallgatni a mondandóját. Közben nem szakítom félbe, mert talán gyorsan túl leszek ezen a beszélgetésen és aztán magamban rendezem a kapott információkat. Lelkesen bólogatok néha, hogy azt higgye kimerítően figyelek rá. Úgy vagyok vele, hogy mondja csak a magáét, mert biztos vagyok abban, hogy szereti hallatni a hangját.
Csendben üldögélek az ágyon és a gondolataimba merülök. A tokok “betegsége” tényleg igaz? Apa is tud a zombikról? Vagy, ez egy kitaláció? A konkurencia agyszüleménye? Kinek lenne érdeke a családomat bemártani? Miért nem tudtam semmit erről az egészről, hogy ilyen volumenű ez az ügy? Larson valamit elhallgatott előlem? Neki az volt a dolga, hogy mindenben a rendelkezésemre álljon! Most meg volt olyan béna, hogy valós halált hallt az engedélyem nélkül?! Hol van apa? Egyáltalán tudja, hogy élek és merre vagyok? Hogy tudnék üzenni neki, ha minden kommunikáció csődöt mondott? Talán ez is egy megrendezett színjáték? Sok gondolat és sok kérdés. Ha befejezte a bíró a monológját, akkor elgondolkodtat a lehetőség arra, hogy kijussak erről a helyről és elérjem a matukat, akik talán azt se tudják, hogy élek és itt raboskodom ebben a szegény-táborban. Amúgy meg hol van a táskám? Az O.N.I.-m se működik? Ha sikerülne egy csatornát nyitnom az éterbe, akkor talán megtudhatnám, hogy mi történt a mentéseimmel vagy egyáltalán mindennel, ami miatt most egy nagy semmi közepén rostokolok.
-Gondolom a táskámat nem láttad?! -nézek körbe a sátorba, de a minimalista berendezésen kívül alig található valami. Hacsak nem vette magához valamelyikük, mikor ide voltam még kötözve az ágyhoz. Meg se lepne, ha valakinél lenne most a tulajdonom.

Mondjuk úgy hihetetlennek tűnik számomra, hogy az egészből nem látott semmit, hiszen amikor rá találtunk már javában állt a bál. Szelektív a látása? Csak azt látja meg, ami éppen neki kell? Ha már itt tartunk, akkor mit keresett ott? Sok sok kérdés merül fel bennem vele kapcsolatban, mert úgy érzem nem lehet ennyire hülye, mint amilyennek mutatja magát. Főleg, mert egy politikus, ő a Külügyminiszterünk. Hülyéket azért csak nem raknak ilyen posztra, matu vagy sem.
- Ha muszáj..aha..értem. Szerintem ötszáz méterig sem jutnál és úgy végeznéd, mint Larson. Csak téged nem a kocsi nyomna agyon, hanem néhány zombi csapna belőled egy napközi tízórait. Pár órával később már közéjük tartoznál, mi meg figyelnénk hogyan vonulsz a Versace felsődben vígan hörögve.
Azt hiszem most tökéletesen vázoltam neki a lehetőséget. Erre aztán nagy esélye van, mint mindannyiunknak. Úgy bólogat nekem, hogy nem is mondtam semmi érdemlegeset. Nehéz eldönteni hogy most realizálja a képet a lelki szemei előtt, vagy pedig ez csak egy idegrángás. Aztán szóba kerül a táskája. Én ezt nem hiszem el! Sejtem hogy kinézi belőlem, vagy bárki másból itt a táborban, hogy az apokalipszis közepén, nekünk a vacak táskája kellett, benne a semmire sem jó pénzével, vagy értékeivel.
- Valószínűleg a helyszínen, mert te így jöttél velünk, ahogy most vagy.
Akkor fogok agyérgörcsöt kapni, ha kitalálja hogy akkor odamegy el. Mert a rúzs, meg a mobil az aztán most nagyon kellhet! Mint Drakulának a napfényben úszó ébredés.
- Miért voltál ott, akkor? Azt hittem minden matut kievakuáltak. De komolyan, mi a fenét kerestél ott a sofőrrel?
Őszintén kérdezem, mert nem értem. Valami oka csak volt hogy ő nem menekült fejvesztve a kontinensről, pedig megtehette volna.

Heart Of A Champion | Öltözék |

Minden színészi tehetségemre szükségem van, hogy adjam a buta libát ennek a bírónak. Amúgy se vagyok köteles minden nálam lévő tudást megosztani egy alsóbbrendű egyénnel. Nem véletlen, hogy eddig se kötöttem az orrára mindent amit tudok, bár a helyzet súlyossága nagyobb, mint gondoltam. Apa nagyon beletenyerelhetett valamibe, ami idáig fajult. Ha sikerült volna több mindennek utána néznem, akkor talán megelőzhettük volna mindezt... De, sajnos valami nagyon balul sikeredett. Apa vajon merre van? Hogyan tovább?
-Fogalmam sincs meddig jutnék! Valószínűleg semeddig! Miért nem érted meg, hogy össze vagyok zavarodva! Ha haza tudnék menni, akkor megtenném, hidd el! - nehéz arra gondolnom, hogy mostanra már nem is létezik a rezidenciám, ahogy mindenem odaveszett, ha tényleg a katonaság vette át az intézkedést a válsághelyzetben. A protokoll szerint a városok és emberek védelme az elsődleges, de arra nem hiszem, hogy bárki is készült volna, hogy a lakosság jórészt élőholt lesz. Én magam se gondoltam ilyesmire, bár lassan hozzá kell szoknom ahhoz a tudathoz, hogy egy darabig nem láthatom a szüleimet és az életem is gyökeresen megváltozik ha nem jutok haza.
-Ez most hogy jön ide? Ami dolgom volt, az rám tartozik! Amúgy meg, mi jogon vonsz kérdőre? - nem értem miért fontos az, hogy hazafelé tartottam és nem evakuáltak ki a zónából.
-De, ha már itt tartunk, akkor az nem jutott eszedbe, hogy a kommunikációs eszközök hiányában nem tudtam semmiről, ami történt? Csak haza akartam térni a rezidenciámra! Ez ekkora baj számodra?! - vegyes érzések kerítenek hatalmukba, mert ha nincs semmiféle  forrás ahol el tudnék bárkit érni, akkor tényleg nagy slamasztikában vagyok.
-A táskámban volt a mobilom és az O.N.I.-m. Most jól jönnének....- sóhajjal ejtem ki a szavaimat, mert most nagyon kellene a segítség és mivel eszközök híján vagyunk, talán be is tudnának mérni hol vagyok. Ha nem is használhatóak a dolgaim, attól még veheti valaki a jeleket.

Talán rosszul tettem fel a kérdést, mert most azt hiszi hogy én elszámoltatom azzal hogy mit csinált. Veszek egy mély levegőt és tanácstalanul bámulok a földre. Ez a nő annyira értetlen, nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon.
- Jó. Megértem, de te is értsd meg. Ha maradni akarsz, akkor alkalmazkodj a többiekhez. Mindenki a túlélésért küzd, nem a te kegyeidért. Pont lesz.rjuk hogy van egy matu is köztünk. Igen, megtisztelő hogy maga a Külügyminiszter, de vannak határok. Értem ez alatt hogy nem ugráltatod sem Carol-t, sem Dale-t a saját kis dolgaid miatt, hanem elintézed te magad. Segítséget meg kérj mindenképpen ha olyan dolog, hogy egyedül nem tudod elintézni. És akkor jön a kettes számú ügyed: a lelépés. Senkit sem kérdeztél meg, csak kifakadtál és el akartad vinni a motorom. Ugye belátod hogy saját magadnak köszönheted az elmúlt két napot?
Nah alaposan ráripakodtam, nem tudom ez helyrerázza-e az agyát, de majd kiderül. Később.
- Itt rossz állapotok uralkodnak, és elhiszem hogy te úgy gondolod mi ilyen helyeken éltünk ezelőtt is, de most mondom hogy nem! Kib.szottul senkinek sem a szíve csücske itt kempingezni az erdő szélén, csak ez a legjobban védett hely jelenleg. Viszont ha folyton kajabálsz, előbb utóbb meg fognak minket találni! És nem azok, akiket te szeretnél!
El kell számolnom magamban valameddig, mert mindjárt leverem idegből a sátrat, de komolyan. Szóval egy ideig csendben szuszogva hallgatom a további agymenését, ami megint kiver egy újabb biztosítékot. Bárcsak lemehetnék alfába, de ebből űrrakéta kilövés lesz.
- Sz.rt se tudnád használni az O.N.I.-dat, meg a mobilodat se! Azt meg ne akard nekem bemesélni hogy a Külügyminiszter nem tudott semmit az egészről! F.sok rá a dolgaidra, egészen addig, amíg nem veszélyezteted azokkal a mi életünket!
Talán már felfogja miért üvöltözök most én is. Nem hiszem el hogy megint előlről kezdődik, csak most Grey kimarad a tutiból.
- A sofőröd már halott. Több ember életét ne sodord veszélybe! Ha bármi olyan tudomásod van, azt kötelességed megosztani velünk!
Azt már csak gondolatban teszem hozzá "vagy menj Isten hírével!", mert megteheti ezt is, de ez most olyan kapukat kongatna meg, ami katasztrófába is sodorhat minket, így is idegesek vagyunk.

Heart Of A Champion | Öltözék |

Kezd az agyamra menni ez a pasas! Előbb kikötöz az ágyhoz két napra, aztán kérdőre von, hogy mi a fenét kerestem a városban, amikor mindenki más lelépett innen!? Van pofája most is kioktatni engem és leteremteni, hogy miért akarok hazajutni? Azt a flancos motorját is ha sikerült volna beindítanom, akkor már hűlt helyem lenne és bottal üthetnék a nyomomat. Aztán folytatódik a „saját magamnak köszönhetem” szöveg! Ha kikerülök innen, biztos lehet benne, hogy ezt meg fogja emlegetni! Soha senki nem beszélt velem így és kicsoda ő, hogy ilyen hangot meg mer ütni ?! Megvárom míg befejezi a szájmenését és csak aztán válaszolok.
-Ahhh! Szóval minden az én hibám?!- nézek rá összehúzott szemmel, majd folytatom, meg se várom, hogy válaszoljon erre. - Először is! Ha már pontokba szedted a kioktatásomat arcátlanul, -amit megjegyezek magamnak a későbbiekben is- nincs jogod Engem felülbírálni! Külügyminiszter vagyok és Matu, ezért eleve valós halál járna neked a testi épségem veszélyeztetéséért! Két napja éheztettek és magamra hagytatok, hogy kiabáljak, és rám se hederítettetek annak ellenére, hogy tudtátok ki vagyok! Gondolod, hogy ha minderről tudomásom lett volna, akkor nem léptem volna le a Kontinensről? Mostanra már a családommal lennék és nem itt veletek! Csak sajnálatos módon Larson nem tudott hazavinni és itt ragadtam. Nekem se leányálom ilyen környezetben tartózkodnom, még a ruhám is úgy bűzlik, mint a többnapos hulla! - mutatok magamon végig, bár nem is várom, hogy ezt megértse!
-Ami meg a veszélyeztetést illeti! Azt se tudtam, hogy hogyan kerültem ide! Amióta megtudtam, hogy a Sofőröm meghalt, azóta csak kapom a fejemre  a feddéseket, és azt, hogy kérdőre vonsz olyanokért, amit nem is értek! Két napja idekötöztél és arra se méltattatok, hogy magyarázatot kapjak! Most meg elvárod tőlem, hogy egyszerre fogjam be a számat és ne ugráltassam azt a Carol és Dale nevezetű embereket?! Azt se tudom kicsodák! Ha csak nem a szakácsnőre és az odakint álló öregúrra gondolsz!? Igaz, csak tippelek, mert eddig nem mutatkozott be nekem egyikük se! Még te sem! Pillanatra sincs kétségem, hogy életemben nem hallottam felőlük, hiába kutakodom az emlékezetemben. - legszívesebben hozzávágnék a fejéhez valami tárgyat, hogy felfogja az én helyzetemet is, ha már ennyire kifakad a flancos motorja miatt! Inkább annak örülne, hogy nem kapartam ki a szemét a modortalanságáért és a kikötözésemért!
-Veszélyeztetni az életeteket? Ennél jobban, mint ahogy ti teszitek, Velem? Amúgy meg a titulusomban is benne van, hogy „külügy”-miniszter! Éppen a soron következő megbeszéléseken voltam a Keleti-Régió képviselőjével, abban az ominózus időben, mikor becsapott ez a sz.r! - ezt sem kellene az orrára kötnöm, mert semmi köze hozzá!
-Diplomáciai mentelmi jogom van és nem vagyok köteles beavatni minden dolgomba, ami nem rád tartozik! Inkább a helyedben nem vádaskodnék, hanem megmagyaráznám a jelen helyzetet! Lehet, hogy nem tudnám használni a mobilomat, de attól még találhatnánk bármiféle megoldást a kommunikációra, ha már voltál szíves rám hárítani minden rosszat, ami itt történik! Kezdhetnénk azzal, hogy bemutatkoznál, és valahol megmosakodjak, meg tiszta ruhát kapjak!
Már nem tudok egy helybe ülni az ágyon és felállva sétálok előtte.
-Neked sem ártana egy kiadós mosdás!- mutatok felé, majd megállok előtte. Ez a pasi totál zakkant és fogalmam sincs, hogy meri venni a bátorságot, hogy így lekezeljen.

Nem tudom a beszédem során melyik ominózus pillanatban jutott el odáig, hogy mindenért őt hibáztatom, de hirtelen újra belekezd a rikácsolásba. Nem tud halkabban beszélni? Látom rajta hogy továbbra is haragosan és mérgesen puffog. Mint egy sértődött kislány. Pedig már biztosan több lehet, mint amennyinek látszik. Konkrétan nem tudom mennyi, de szentül hiszek ebben a meggyőződésemben. Értem. Tehát Larson-nak kellett volna hazavinnie.
- Érdekes elképzelés.
Véletlenül majdnem azt mondtam hogy képzelgés, bár így utólag szerencse hogy nem mondtam. Amikor mutogatni kezd, én is ráncolni kezdem a szemöldökömet.
- Más problémád nincs. Csak a koszos ruha? Az hogy mászkáló hülyék garázdálkodnak odakint, akik kérdés nélkül nekünk esnek, ha meglátnak minket, az csak mellékes?!
Reccsenek fel zsigerből, mert hát valamiért a tetőpont a koszos ruhánál maradt, amit én személy szerint nem érzek problémának a jelen tükrében.
- Nah, azért az túlzás! Dale naponta többször is bejött hozzád, láttam. Ha nem lettél volna olyan tiszteletlen vele, akkor a tegnap estét sem hagyja ki!
Ha ez így megy tovább, ki fogja hozni belőlem az állatot. Ezzel nem lehet máshogy beszélni, csak üvöltözve. Akkor most próbáljam meg túlüvölteni? Egy kis időre a további mutogatását figyelem, aztán amit mondd, attól majdnem stroke-ot kapok.
- A veszélyeztetést NEM arra értettem, hogy miként kerültél közénk! Huszan vagyunk a táborban! Ha itt akarsz maradni, tanulj meg alkalmazkodni!
Nah a végét már tényleg úgy üvöltöttem hogy azt az oroszlánok is megirigyelnék. Nem csodálkoznék rajta, ha sok szempár összenézett odakint erre, mégis mi a jó fenét művelünk itt bent? Egy ideig hallgatom tovább a kifakadását, morogva, szuszogva, és folyton az fut végig az agyamon, hogy ezt a nőt ott kellett volna hagyni az út szélén. Nem lehetek ennyire negatív! Az Én és az Én ecsetelése után azért csak hozzám vágja hogy nem ártana nekem egy kiadós mosdás. Hogy a jó nénikéd raknád az üllőre! Megint elkap a méreg és felpattanok az ágyról.
- Jó! Akkor lesz.rom mit kerestél odakint, de ha már így alakult, hibáztasd magad érte és mást ne!
Azzal kirobogok a sátorból. Kell egy kis friss levegő, mielőtt tényleg idegből szétverek itt mindent. Hát jól elbeszéltünk egymás mellett! Bár nagyon azt akarja hogy bemutatkozzak neki, holott több hete velünk van. Egy hete gárgyult meg totálisan. Biztos azóta hogy nincs mentése. Már rég bemutatkoztunk neki, többször is, nem tudom mit is vártam egy matu-tól. Ez a beszélgetés azonban nem zárult le. Néhány lélegzetvételnyi perccel később tekintek körbe, ha nincs itt valahol mellettem, akkor visszafordulok a sátor bejáratáig, elhúzom a bal szélét és mogorván vakkantok neki befelé.
- Gyere!

Heart Of A Champion | Öltözék |

Most meg mi a baja? Igenis zavar, hogy több napja van rajtam ez a ruha, és eleve nem érzem jól magam mosakodás nélkül.  Attól még, hogy ez a helyzet alakult ki a városban, az nem jelenti azt, hogy büdösen, mosdatlanul kell lenni.  
-Nagyon is problémám! Attól, hogy egyesek nem mosdanak naponta, az nem én vagyok. - már megint visszakanyarodunk a vitatkozáshoz, de amikor már a hangját is megemeli, már hozzávágnék valami tárgyat, ami a kezem ügyébe akadna. Szomorúan konstatálom, hogy elég minimalista berendezés van ebben a sátorban. Olyan hatást kelt a környezet, mint egy legénylakás. Ágy, asztal, szék és egy komód. Mit dobjak a fejéhez?
-Bahhh!- Már megint én vagyok a tiszteletlen!? Ezt nem hiszem el! Karjaimat összefonom magam előtt és dacosan nézek a férfire.  A fene tudta, hogy zombik fognak lófrálni az utcán és én pont ide csöppenek ennek a pasinak a közelébe! Ő aztán nagyon is tisztelettudó? Na, ne nevettessen!
-Most meg hova mész? - kérdőn nézek rá, mikor kifelé megy a sátorból, és most azt várja, hogy kövessem?
-Megmutatod a fürdőszobát?- egy pillanatra felcsillan a szemem a mosdás lehetőségére és végre tiszta ruhát is magamra ölthetnék. De, ahogy elnézem, nem az lesz amire számítok. Egy percig se hiszem, hogy ez a nagyképű, ápolatlan pasi megérti a szükségleteimet az ápoltságra. Ahogy most kinéz, legalább egy hónapja nem fürdött! Micsoda szaga lehet?! Belegondolva is befogom az orrom. Haza akarok menni a fürdőmbe, és a gardróbom is nagyon hiányzik!
-Hova viszel engem?

Majdnem felröhögök, amikor megkérdezi hogy a fürdőszobához viszem-e, de hamar inspirálódom belőle, és a szelíd hümmögésemet egy ötlet követi. Látom a nézéséből mennyire undorodik tőlem. Nem zavar. Leginkább azért, mert a matuk mindig is lenéztek minket. És nem CSAK minket! Az ember azt gondolná hogy ilyen helyzetben azért felhagynak a sznobizmus kényszeres alkalmazásával, de nem! Amikor megkértem hogy jöjjön, arra gondoltam elviszem egy kevésbé forgalmas helyre, bevágom a zombik közé és aztán tárgyaljunk újra! Rögtön másképpen gondolná. Veszélyes elképzelés volt, nagyon is. Aztán a fürdőszoba emlegetésére meggondoltam magam. Elindulok a sátortól előre, végig csattogunk a füvön, el a tábortűz helye mellett, majd a másik oldalon, a szikla végénél kezdődik egy kisebb lefelél vezető ösvény. Megállok itt és rá tekintek.
- Majd meglátod.
Aztán a tekintetem lejjebb kúszik a lábfejéig. Nem figyeltem milyen cipő van rajta, de ha magassarkúban akar itt lemenni, akkor abból jó nagy b.szódás lesz lefelé. Még időben figyelmeztetem ez esetben.
- A cipődet vedd le!
Ha nem és lapostalpú, vagy épp semmi, akkor nem pazarlom rá a szavakat. Várok egy kicsit, aztán elindulok előre. Negyvenöt fokos szögben lejt, a lépteinket kődarabok potyogása kíséri, ahogy fellazulnak a földből és irány változtatnak a lábunk mozgásától. Egy ideig csak a lenti tó víze bukkan fel, aztán pár perc múlva már a tó partja is, ahol Carol és Andrea tartózkodik éppen. Daniel meg valamivel távolabb tőlük a bokrok között keresgél. Amikor ő is észreveszi a többieket, egy pillanatra megállok.
- Tessék! Fürdőszoba és mosoda egyben!
Az arc, amit most vághat erre, az minden pénzt megér, ezért is tekintek rá kaján vigyorral.
- És még horgászhatunk is. Tele van halakkal.
Kérdés hogy most mi lesz? Megyünk tovább, vagy nekiáll hisztizni megint? A többiek néhány lavorral karöltve a part szélén üldögélnek és mossák a táborlakók szennyes ruháit.

Heart Of A Champion | Öltözék |

Egy percre azt hittem, hogy a vitánk végre valami pozitív irányba mozdul, de erről szó sincs! A sátorból kilépve azt gondoltam, már csak pár lépés a fürdőszoba és a tiszta ruha, amire már pár napja vágyom.
-Mit látok meg?- válaszra se méltat, helyette fapofával vezetni kezd a sátoron túl, majd elhagyjuk a tábortűz helyét és aztán még emelkedő következik.  A magassarkúmban alig tudok vele lépést tartani ,és eleve úgy halad, hogy csak nehezen tudjam beérni.
-Hééé! Nem tudok rohanni a cipőmben! Lassítanál végre?- bukdácsolok a kavicsok közt, de ha tudtam volna hova tartunk, akkor eleve leveszem. Miféle agyament pasas talál ki ilyen helyet egy nő számára?
-Ezt csak most mondod?- nézek rá, de aztán újra a lábam elé kell figyelnem, mert a kövek csúsznak ki a talpam alól. Nagy nehezen leveszem a cipőimet, és majdnem sírógörcsöt kapok, mikor  meglátom az egyik sarkát elválni a helyéről.
-Most nézd meg! Tönkrement a gyönyörű cipőm! Ez egy ritka darab volt! -mutatom neki a kárt, de ahogy eddig sem volt együtt-érző velem, most se az. Kedvem támadna jól elkalapálni a cipő maradványaival, mert akkor legalább elégtételt vennék érte.
De, mielőtt beváltanám a képzeletemet a kiadós el-kalapalásra, a lábam alól kigördül egy darab kő és azzal a lendülettel már csúsztam is a víz felé. Kapálózásom közt ha meg tudom ragadni a ruháját, akkor magam után rántom. Ha mégse sikerült megkapaszkodnom, akkor el se eresztem.
Vagyis , inkább...mégis! Mert ha én csúszok előre, akkor ő viszont rám zuhanna. Sehogy se jó!
-Ahhhaa! Hol itt a fürdő? Ez egy tó!- magyaráznám már megint a látványt, de nagy slunggal közeledek az alja felé.
-Ahhhhhh! Segíííííttttssséééggg!- kiabálok, miközben  kapálózva csúszok lefelé. Azt is csak később fogom fel, hogy mondott még valamit,... Miféle halak? Horgászhatunk? Minek néz engem ez a pasi? Élő csalinak? Ha kijutok innen, akkor megemlegeti, hogy behúzott a csőbe és biztosan tudom, hogy élvezi, hogy engem szekálhat! Már csak az hiányzik, hogy  elmerüljek a tó fenekén ! Ha így haladok, akkor már csak centik választanak el a megfulladástól. Két napja nem ettem és a jéghideg víz érintése teljesen megdermesztené a tagjaim. Egyfolytában csak szekálni tud engem! Hogy menne el a kopaszok közé hajas-babának!

Nem is tudom miért gondoltam hogy megérti elsőre a figyelmeztetést. Pedig türelmesen megállok, megvárnám amíg leveszi a cipőjét, de eszébe sem jut. Nah jó. Megindulok. Pár perces menetelés után kezd bele a rikácsolásba megint. Mérgesen megállok, megfordulok és ráförmedek.
- Két perccel ezelőtt szóltam!
Nekem aztán ne magyarázzon, mert esküszöm, lelököm! Az izgalom a tetőfokára hág, amikor letörik a sarka, ő meg megáll és mérgesen leveszi. Ezzel nem is lenne probléma, maximum visszaordibálok és megyünk tovább. Csakhogy valamiért úgy dönt, itt csap bele a kiadós vergődésbe!
- Az orrod elé figyelj!
Némi odafigyelést igényel az útvonalunk, én legalább is attól tartok, hogy a nagy hisztizés közben elveszti az egyensúlyát. A part tőlünk messze van, az út alatt termetes lombhullató fák vannak, amelyek a tavat szegélyezik ezen az oldalon. Ha itt legurul, akkor nyakát is szegheti. Nem hiszem hogy a partról látnak minket, bár lehet a hangja elment odáig. Aztán a hülyeségének hamar meg is lesz az eredménye, talán a meglepettség a szavaim után, talán még az előbbi bosszankodás a cipő tönkremenetelén, de valamit tenni akart, közben meg elveszti az egyensúlyát.
- Jah, jól látod. Ez egy tó!
Konstatálom a ténymegállapítást, félig foghegyről odamondva neki, mert ez a legegyszerűbb, de a botladozását reflex szerűen követem. Megpróbálom a saját állásomat megerősíteni, betámasztva a lentebb lévő jobb lábammal, jobban előre dőlve felfelé a lejtőnek, hogy ne zuhanjak vele, közben meg a kezeimmel igyekszem elkapni. Előtte mentem szóval vagy felém zuhan, vagy oldalra, de elég közel vagyok ahhoz hogy ne történjen tragédia. Ha csak nem szakad szét valahol a ruhája...

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Na szépen vagyunk! Nem volt elég neki, hogy kioktatott, lekiabálta a fejem és még csendre utasított az imént, most még elcipel egy kövekkel teli dombra, ahol a cipőm sarka is kitörik!
-Az két perce volt! Most meg a sarkam is levált a cipőm talpáról!- puffogok egy sort a kezemben tartott lábbelim maradványával, amit legszívesebben a férfihez vágnék, de legalább egy párat rácsapnék a tenyeremmel! Hihetetlen bunkó velem! Direkt hozott ide, hogy pórul járjak!
-A csinos orrom elé nézek! - mire válaszolok neki, már csúszik is ki a lábam alól a talaj. Első reakciómmal megragadnám a karját-vagy egyéb testrészét-, de aztán eszembe jut, hogy ha lezúgok innen, a végén rajtam landolna, ha magam után rántanám. Még csak az kéne! Agyonnyomna a behemót testével! Bahhh! Miért nem csaptam agyon Larsont már régebben?! Miatta van minden!
-Jaaaaajjj!- csúszok tovább a lejtőn és még az se vigasztal, hogy egy tó van a közelbe. Mosakodni akartam, de az nem volt a terveim közt, hogy előtte jól végighorzsolom a bőröm a köves dombon!
-Segíts már!- kapálózom, hogy meg tudjak kapaszkodni, de nem sikerül. Majd érzem, hogy megragadja ruhám ujját a lapát kezével, és valamennyire visszafog ez a mozdulata.
-El ne engedj! Meg ne merd tenni!- igyekszem mozdulatlan maradni, de ahhoz, hogy kikerüljek a csávából, nincs erőm felfelé mozdulni. Kifeküdve, fél pár cipővel a másik kezemben lógok a domboldalon. Aztán egy baljóslatú reccsenés, és a ruhám ujja szétfeslik a terhelés alatt.
Most aztán jó nagy bajba vagyok!

Érzem hogy nem ez volt a legjobb megoldás, megragadni a ruháját a karjánál, de csak így sikerült ráfognom.
- Nyugalom!
Kapálódzik össze vissza, utána meg lemerevedve és elhűlve pislog rám. Képzeletben jó volt eljátszani a gondolattal hogy lelököm, de azért ez sosem volt a szándék.
- Nem foglak!
Amint kimondom, már hallani a recsenést, a szakadást. A f.szomba már! A másik kezemmel a dereka alá fogok és lendületből húzom magam felé, aztán ez a lendület talán még arra is elég hogy a biztonságot jelentő sziklafalhoz érjünk. Ha így történik, akkor nem csak őt kerülgeti menet közben a szívroham, de én is leizzadok ettől a mutatványtól. Utána pedig elengedem, mérgesen megpróbálom kikapni a kezéből a cipőjét.
- Megmondtam hogy vedd le!
Ha sikerül, akkor az ezt következő csuklómozdulat letöri az amúgy is már törött sarkát és rögtönzött balettcipővé válik, de mindenképp alkalmassá teszi ez az itteni terepre.
- Hol van a másik? Add ide!
Tök pipa vagyok. Idegesen nyújtom felé az új vadizsír cipőjét és kész vagyok lerángatni a másik lábáról a még épet, ha nem hajlandó odaadni. Nem lehet ennyire IQ lájt. Mielőtt elindultunk lefelé szóltam neki, de nem hallgatott rám. Sőt. Még engem hibáztatott, szóval bőven elegem lett! Addig nem indulunk tovább, amíg a cipője alkalmassá nem válik a lefelé haladáshoz.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

-Nyugodt lennék, ha nem lógnék itt! Ne merj elereszteni! -A kapálózásom után inkább úgy döntök, hogy nem mozdulok lehetőségem szerint. Amikor megragadja a ruhám ujját, nem sokáig tart, hogy egy reccsenéssel elváljon a varrás mentén. A fél pár cipőmet a kezemből nem eresztem el,  a másik párja még a lábamon van. Azt se tudom mit tegyek, hogy valahogy megtámasszam magam, de tudomásul kell vennem, hogy lehetetlennek tűnik, mert nincs sok izomerőm.
Ahogy itt lógok a domboldalon, egyszer csak megragad a férfi a derekamnál fogva, és ránt rajtam egyet.  A szívem majdnem kiugrik a helyéről, és még a levegő is belém szorul. Pár pillanat múlva valami szilárdabb helyen állunk és éppen csak kifújom magam. A pasi szaga tényleg brutális! Hogy nem érzi magán az izzadságot?! Képes volt magára húzni, hogy hozzáérjek!
-Hééé! Adod vissza! Nehogy letörd még jobban a sarkát! - kapkodok a keze felé, de olyan gyorsan történik minden, hogy a szám is tátva marad a látottakra.
-Áááá! Most nézd mit csináltál?! - könnybe lábad a szemem, ahogy meglátom két darabba a cipőmet, és most a másikat is el akarja venni!
-Nem adom! Szó se lehet róla!- hátrálok tőla amennyire csak lehet, de erővel leszedi a lábamról.
-Hééééé! Hééé! Tudod mennyibe került?! - most már a könnycseppjeim is kiszöknek a szememből.
-Ez egy Gucci volt! Van fogalmad mennyi credit volt? És...és te csak így tönkretetted! - szipogva kapom vissza a maradványokat, de ezt már nem tudom lenyelni.
Felé mozdulok, hogy megcsapkodjam, ahol érem. Nem tudok minden erőt beleadni az ütésembe, mert félek, hogy leesek a sziklaperemről, de attól még megütöm. Azt se tudom, hogy elérem-e a kezeimmel, de a cipőmért és a szakadt ruhámért megkapja a magáét.
-Direkt csináltad? Most boldog vagy?!- sírós hangon és levegőt kapkodva nézek rá, hogy magyarázza meg miért szekál engem, amióta csak betette a lábát a sátorba hozzám.
-Inkább mosakodj meg! Büdös a szagod!- dacosan és mérgesen nézek rá, de közben remeg minden porcikám. Nagyon félek, hogy leesek és összetöröm magam. Már így is legalább egy tucat karcolás lett a testemen a kavicsoktól. Mit keresek én itt?

Egy perc szusszanás sincs. Az előbb még falfehér arccal rémülten pislogott rám, most pedig ugyanaz az arc magávól kikelve, vöröses orcával, dühösen néz vissza rám és ordibál. Nem figyeltem hol a másik cipője, csak az volt az orrom előtt, amit a kezében lengetett. Miután sikeresen elveszem tőle, már csak a reccsenés hallatszik. Aztán a rikácsolása.
- Add már ide!
Akadékoskodik itt nekem. Közben felé nyújtom az átalakított cipőjét, majd lehajolok hogy levegyem a lábáról a másikat, amit időközben kiszúrtam. Nem volt nehéz. Első ötletem volt a lábán keresni a párját. Elkezd csapkodni, bár az ütései mintha simogatások lennének inkább. Azért kaptam ennél nagyobbat is már nőtől. Kapálódzik össze vissza, meg üvöltözik, így lassabban, de meglesz a párja is.
- Most is Gucci! Csak terepre alakított!
Üvöltöm vissza neki, aztán megint reccs. A sarkakat magam mögé hajítom, le a mélybe repülnek szép ívesen, a cipő párját is átnyújtom ezután neki.
- Igen. Legalább a nyakad nem töröd ki!
F.szom, mégis mit gondolt?! Megvárom amíg magára húzza, mert mezítlábasan a kövek fel fogják sérteni a bőrét. Aztán dacosan farkaszemet nézve megkapom tőle az ívet.
- Gyere már! Ne pipiskedj!
Morgom vissza neki foghegyről, amúgy pont teszek rá milyen a szagom. Nem tetszik, ne szagolja! Megfordulok és elindulok lefelé. Nem rohanok előre, ha esetleg megint félrelépne, bár ebben most már a nagy sarkok nem játszanak szerepet. Amint leérünk, intek egyet a távolba a parton fontoskodóknak, aztán megvárom őnagyságát, míg lefárad közénk.
- A többiek messze vannak. Nem fognak zavarni, ha fürdöni óhajtasz! Úgy én is távolabb megyek, ott leszek a fák között.
Meg amúgy is, mert semmi kedvem szolgaként asszisztálni neki a pancsikoláshoz. Még beszéd közben mutatok innen nyugatra, a part menti fák sokaságára.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Nagyon félek, de annyira felbosszantott a cipőm tönkretétele, hogy csapkodni kezdtem a férfit, ahol értem. Azt nem hinném, hogy nagyon megérezte a tenyerem ütéseit, mert úgy rántja le a lábamról a másik még ép cipőmet, mintha fel se venné a védekezésemet.
-Ezt nem mondod komolyan?! Teljesen tönkretetted!- elcsukló hangon forgatom a kezemben a maradványokat, de még mindig nem tudom elhinni, hogy ilyen brutálisan vetett véget a lábbelimnek.
-Terepre alakított? Te nem vagy normális! - most legszívesebben olyan pofont csapnék le neki, hogy a kezem is belefájdulna. Aztán látom, hogy mindhiába szórom a szitkokat a fejére, teljesen felesleges. Lepereg minden róla, bármit is mondok vagy csinálok. Felveszem a lábamra a cipőmet, mert ha nem teszem, akkor a kavicsok vágnák szét.
-Sajnos a te nyakadat se töröd ki...- puffogva morgok az orrom alatt, miközben indulok lefelé a dombról.
-Megyek már! Ne siettess! Amúgy, minden a TE hibád! - nem hiszem el! Ilyen bunkó és ideges fickót még életemben nem láttam!
-Ha pipiskedni akarok, akkor azt teszem! Ne szabd meg nekem, mit csináljak! Nem vagy az apám! -Ez már több a soknál! Mit képzel magáról?
Nagy nehezen leérek a domb aljára és megkönnyebbülve nézek körbe. Túléltem ezt a hajmeresztő mutatványt, de a ruhám és a cipőm megsínylette. Végig se merek magamon nézni, mert ha megtenném zokogásba törnék ki. Ilyen csapzott és nyúzott külsőm még sohasem volt!
Alig fújom ki a megkönnyebbült sóhajom, máris jön a következő megpróbáltatás.
-Ebbe a tóba fürödjek? Tiszta egyáltalán? De, mindegy is....- sok kérdés fogalmazódik meg bennem, miközben közli, hogy ha fürdenék, ő távolabb megy a fák közé. Kicsit elbizonytalanodom, hogy tényleg fürdenék-e ebben, de aztán győzött a több napos ruha rajtam és a vágy, hogy frissüljek fel a megpróbáltatásaim után.
-Ne merj leselkedni, mert kikaparom a szemed!- ezt tényként közöltem vele és megvárom míg eltávolodik a mutatott irányba. Ha már nem látom, akkor leveszem az összes ruhámat és bemegyek a tóba. Amint a bőrömhöz ér a kellemes hőmérsékletű víz, elmerülök a vízszint alá, hogy egész testemmel érezhessem a lágy habokat. El se hiszem, hogy végre tisztálkodhatok...

Mint ahogy az eddig is elvárható volt tőle, most is károg és mindenért én vagyok a hibás. Pont lesz.rom. Megyek előre, közben zenei orgiaként követ a rikácsolása, mert hogy nem vagyok normális. Ez csak nézőpont kérdése, mert szerintem ő a nem normális! Szóval akkor két eltérő nézőpontból figyeljük egymást. Viszont hogy nem a motorom felé vette az irányt az azt jelenti, hogy a csoporttal akar maradni, és nem fog öngyilkosként kirohanni a világba.
- Igen. Ebbe.
Morgom neki foghegyről. Már megint olyan kérdéseket tesz fel, amik abszurdak. Az utolsó mondatára azért felkapom a fejemet.
- Miért? Tudnál valami újat mutatni?
Gonoszkásan vigyorgok rá, bár valójában eszem ágában sincs kukkolni. Aztán ott van a másik tényező hogy talán még ő sem tudja megszámolni hányan látták már mindenét, elvégre ők így élnek. Ezt művelik. Hatalmas tivornyákat tartanak és azt csinálnak, amit akarnak. Szerintem már sok százan végig mentek rajta. Valahogy sejtem hogy nem fog értelmes választ adni, meg igazából nem is érdekel, úgyhogy hátat fordítok neki és elindulok a fák közé. Egy ideig a part menti ösvényen, aztán ez bekanyarodik a sűrűjébe, egy idő után már nem is tudnám kukkolni. De ha valami baj történne, akkor a rikácsolását meghallom. Amit a többiek is, ha még maradnak a másik oldalon. Egy idő után megállok és elkezdem gyűjteni a száraz ágakat, gallyakat, ezek jók lesznek majd a tábortűzhöz este.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω