What comes after?

Látom hogy egyáltalán nem úgy talált be a pimaszkodásom, ahogy azt gondoltam. Közben megfordulok, úgyhogy háttal állva tűröm el az ő riposztját. "Nyuszi". Meggondolatlanul bánik a szavakkal. Vajon nyuszi-e az, aki az életét kockáztatja érted, te tulok? A kérdés csak magamban fogalmazódik meg, valójában igen is dühít a megnevezés, mert aki egy kicsit is ismer, az mindennek nevezne, de nem nyuszinak. Nem tetszésem csupán egy morgásban nyilatkoztatom ki, és felhúzott orral meredek Zoé térképére. Itt van a szoba a folyosón, távolabb tőle. Memorizálom. Zoé később eltűnik, már csak a hangját hallani, Sydney pedig kérést intéz hozzám. Azután hogy becsmérelt. Igen. Tipikusan felfuvalkodott hólyag. Pont olyan, amilyennek gondoltam, mikor először kinyitotta a száját a táborban. Bár voltak rá apró jelek, hogy talán mégsem. De hé! Ez itt az ő terepe. Nyilván tévedtem! Morcosan fordulok felé és foghegyről odavakkantom neki.
- Az mikor lesz?!
Megkérdezhetném hogy mit kér, de mivel nem kötötte az orromra, úgy gondolom neki mindegy, vagy pont azért nem mondja hogy később is kötözködhessen. Se türelmem, se hangulatom az ő gyerekes játszadozásaihoz, így teljesen biztos vagyok benne, rosszul fog járni ha tovább folytatja a vacsoránál is! Megvárom a választ, aztán elindulok a szobám felé. Hamar egyedül maradok, bár valószínűleg Zoé követ engem. Ezt abból gondolom, mert most is az az érzés kerülget, mintha valaki figyelne. Pontosan tudom hova megyek, így pár pillanattal később már a környezetbe réved a tekintetem. Pompás miliő, a maga szupertiszta repedéseivel a padlón, az illattal, ami egy ideje teljesen eldugította az orrom és mást sem érzek. Orgona és vízililiom, ezeké a legerősebb. Nincs nagyobb problémájuk annál, mint hogy milyen légfrissítőt használjanak, mikor odalent pusztul és rohad el minden. Keserűen követem a faliszőnyeg barázdáit, az aranyló peremszél finom íveit. Nekem vissza kell oda mennem, hiszen a társaink várnak rám. Lehetőséget kínáltunk, de Sydney láthatóan háttérbe söpörte az egészet, maga mögé. Ha nem tudunk megegyezni, a remény úgy törik ketté, mint ez az arany él, mikor hozzáérek a koszos kezemmel. Ami azt illeti ettől egy kicsit megszeppenek, mert az egész jelenet pont úgy fest, mint amikor a holtak rátörtek a táborra. Váratlan volt, pusztító és halálos. Ez a szín is elvesztette a fényét, most hogy itt matattam. Abbahagyom és tovább indulok. Az ajtóra a 32-es van rávésve. Mikor lenyomom a kilincset, a szemem sarkából mozgást érzékelek. Egy android jelenik meg a folyosón, sebes léptekkel közelít felém. Először arra gondolok, hogy: Na, most fognak kihajítani! Pedig csak a a faliszőnyeget rongáltam meg...kicsit... De aztán realizálom a kezében lévő vackokat. És tényleg, csak takarít. Egy pillanatig rámeredek. Nem tudom eldönteni hogy mégis mi a fenét művelnek?! Számít ez? Hát nem! Zoé M.I. révén ragaszkodik a megszokáshoz, és most hogy Sydney itt van, a cél tiszta, a munkája ismét értelmet nyert. Bár valószínűleg sosem kérdőjelezte ezt meg, csak én gondolkodom itt az ajtóban számomra érdektelen dolgokról. Felmordulok, megrázom a fejem és bemegyek a szobába. Halkan csukódik mögöttem az ajtó.

Odabent egy ideig mozdulatlanul állok és nézelődöm. Nem tudom mit csináljak, mert ha valamihez hozzáérek, az biztos hogy koszos lesz. Az ágy szépen megvetve, tiszta, világos színű huzat van rajta. Sehol nem látok még egy porszemet se. Hol van ez ahhoz képest, amikor a szállásomon nyikorgott az ajtó, mert nem volt megolajozva és a tetején vastagon állt a por? Vagy a táborban, amikor tucatszorra ázott el a sátor és a színe meg a szaga is leginkább egy kutyagumihoz hasonlított? Arról nem beszélve hogy bent bogarak mászkáltak, így nem lehetett a földön hagyni jószerivel semmit. Itt a földön lakkozott faburkolat van, az ágy alatt pedig egy bolyhos, fehér szőnyeg, ami tulajdonképpen a szoba felét beborítja. Akartam egy kicsit pihenni, mielőtt beszállok a következő menetbe, de az ágy az biztos nem opció. Ezért is tekintek le a földre. A mosakodás eszembe jut, de a fürdés nem. Minek, ha úgyis visszamegyek? A zombik biztosan értékelnék a finom illatom, mert könnyebb érzékelni. Leteszem a kezemből a fegyvert, nekitámasztom a falnak, a szekrény mellett. Bemegyek a fürdőszobába. Megmosom a kezeim, meg az arcom. A falitükörből a jól megszokott, borostás arc mered vissza rám. Ó, legalább valami ismerős! Megtörölközöm a kéztörlőben, ügyelek rá hogy ne koszoljam össze. Aztán visszatérek a szobába, leheveredem a földre, a fapadlóra. A cipőm nyomai látszanak rajta. A vacsoráig összeszedem a gondolataimat és pihenek egy keveset, de amint végig terülök a kemény burkolaton, elkap az a biztonságérzet, amit az apokalipszis óta nem éreztem: zavartalanul pihenhetek, nem kell készenlétben állni. És ez egyszerre rémisztő és megnyugtató! Egyik azért, mert ha odakint visszafelé menet így elengedem magam, akkor biztosan reszeltek nekem. A másik azért, mert most érzem igazán mennyire elfáradtam, és még ez a padló is nagyon kényelmesnek bizonyul.

Sokkal később ébredek fel, mint akartam. Az összes idegszálam azt süvölti a fejemben zsongva, hogy elaludtam. Amivel nem volna baj, de amikor az órára tekintek a komódon, bizony késésben vagyok. Közel tíz perc késés. Feltápászkodom a padlóról és azon zsörtölődőm, hogy a fenéért aludtam el. Mert most még fáradtabbnak érzem magam, mint amikor elnyomott az álom. Jobb lett volna csak pihenni!
Kimegyek a szobából, a fegyvert ott hagyom. Végig csörtetek a folyosón és közben az M.I.-t szólítom.
- Zoé! Merre van az ebédlő?
Megint a plafonra meredek, mivel az fehér és így tökéletesen kivehető a térkép. Ez alapján csak végig kell mennem a folyosón, abba az irányba amerre a szobám is van, végig menni, ott egy kis lépcső levezet egy emelettel lejjebb, egyenesen az ebédlő hátsó bejáratához.
Megfordulok, mert rossz irányba indultam amikor kijöttem a szobából, és sietősre veszem a lépteimet.

Amikor beérek az ebédlőbe, Sydney már bent vár. Most jut szembe a koktél. Gondolom már nem sietős neki.
- Bocsánat. Elaludtam.
Szabadkozni nem akarok, inkább csak közlöm vele a késésem okát, meg a bocsánatkérést, mert biztos várt..egy ideig. Utána meg gondolom lesz.rta, de én is ezt tettem volna. Erre az időre rátekintek, aztán a mondat után a bárpulthoz indulok. Jó sok minden van itt. Kezembe kerül az áfonyalé, látok ananászlét és Malibut.
- A Bay Brezze jó lesz?
Kérdezem. Közben az asztalról érkező illatorgia megcsapja az arcom. Meleg étel. Hús és zöldségek. Valami lapul a még fedett felszolgáló tálak alatt is. Talán desszert. Most nem kell annyira figyelnem a művelet közben, mert megmostam a kezeim. De a ruházatom még koszos, úgyhogy azért körültekintően mozgok a pult mögött.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Egy röpke pillanatig azt hittem, hogy Zed fürödni is fog a vacsoráig, de aztán hamar elvetettem a gondolatot. Eddig sem mutatott nagy higiéniára való hajlamot, de most van lehetőség rendes fürdőszobában elvégezni a tisztálkodást. Úgy látszik, hogy neki nem fontos a tiszta test és a ruházat. Egy kicsit incselkedtem vele, hogy megmossa-e a hátam, de nem merte. Megmosolyogtam a dolgot, de betudom a zárkózott természetének. Lehet, hogy nem is tetszem neki...
-Este 8-kor tálalva lesz a vacsora. - ha már rákérdezett. Igazából nincs időhöz kötve az étkezés, de neki lehet, hogy jobb időzíteni, mint azt mondani, amikor éhes leszel. Az csak később futott át a fejemben, hogy lehet nem is ennénk, ha rajta múlna. Én viszont éhes vagyok, mert nem sokat ettem egész nap. Amikor elindul a szobája felé, én is a sajátomba igyekszem végre a forró fürdőre. Boldogan merülök a habos vízbe és legalább fél órát áztatom magam. Még így se biztos, hogy az út porát le tudom mosni magamról, de megpróbálom. Utána már a gardróbból kiválasztok egy kényelmes ruhát és az ebédlőbe indulok. Zoé biztosan útbaigazítja Zedet, ha véletlen elkavarodna a folyosókon. Csak három emelet van a lakrészekkel, de tőle még az is kitelik, hogy kóborol a szobák között a konyhát keresve. Az M.I. Bármikor a rendelkezésére áll, bár sejtem, hogy azt hiszi, hogy Zoé minden lépését figyeli. Ami persze félig igaz, de csak akkor követi figyelemmel a mozgást a férfinek, ha külön kéri az M.I. Segítségét. Zoé nem kukkoló! A ház minden részére ügyel, de nem kamerákkal figyel minket. Amúgy meg nem adtam utasításba neki, hogy Zedet mindenhová kövesse! Van magánszféra is a házba, amit lehet ő nem is ismer. Azt se tudom, hogy hányadán állok vele. Első perctől fogva utál engem, aminek hangot is adott nem egyszer. Pedig, amióta a táborból eljöttünk, valami mást is felfedeztem benne, amit eddig nem mutatott magából. S ha jobban belegondolok, még imponáló is a személye. Tetszik a határozottsága, de a tuskósága azért előjön néha. A vacsora ideje nemsokára elérkezik.Várok. Még várok, de lassan kilenc óra is elmúlik. Az étel készen van és az asztalon gőzölög. Mire megunom a várakozást és nekiállnék a falatozásnak, megjelenik végre.
-Oké. Előfordul. Semmi baj. Nem késtél le semmiről.- nagyon nem tudom visszatartani a nevetésem, de ha kitörne belőlem a hahotázás, akkor megint megsértődne. Annak örülök, hogy pihenni tudott, de a mosakodás most se sikeredett. Inkább nem szagolok bele a levegőbe, és a vacsorára koncentrálok.
-Szuper! Jöhet!- a koktélt türelmesen várom, majd amikor ő is az asztalhoz ül, nekilátok a falatozáshoz.
-Jó étvágyat!- remélem éhes és eszik is. A ruhája valami penetrálisan fest és kell egy kis figyelemelterelés, hogy ne  a piszkos ruháját nézzem. Az arca és a keze meglepően tiszta a többi testrészéhez képest, de legalább megmosta a vacsorához. Úgy döntök, hogy nem zavarom az evés közbe, ha csak nem kérdez vagy tart szóval valamivel. Ez feltűnhet neki, hogy nem jártatom a számat beszéddel, inkább eszem. Most, hogy legalább nyugodtan tudunk enni, a táborhoz képest, van időm jobban megnézni a vonásait. Még magamat is meglepem azzal, hogy azon kapom magam, tetszik a pasi. Annak ellenére, hogy sok kedves szava nem volt hozzám. Nyers és szókimondó, de ez rám is jellemző néha..jó... sokszor.
-Kényelmes volt az ágyad? - ezt abból következtettem, hogy sokáig aludt és a megbeszélt időt lekéste. Nem gond, hogy aludt, inkább jó is, hogy kicsit pihent. Talán nem olyan pokróc hangulata van most, mint tegnap. A tiszta ruhát már meg se említem, mert felesleges. Úgy sem fogja azt tenni, amit kérek tőle. Önfejű és makacs pasi! Valahol meg pont ez tetszik benne! Ha most látna minket apa, akkor fogná a fejét, hogy vonzódom ehhez a pasashoz, pedig még a alapvető higiénia is másodlagos számára. A szobájában van egy rakás öltözet, amiből kedve szerint válogathatna, de ez sem sikeredett neki. Talán idegenként érzi itt magát, amire csak most gondolok. Nekem természetes, hogy minden a kezem ügyében és a kívánságom szerint van, de nem tudom ő hogy éli ezt meg. Legszívesebben hagynék neki időt, hogy megszokja a házat, de félek, hogy soha nem következne be. Ami nekem természetes, az neki nem biztos, hogy az. Ezt már leszűrtem a mondataiból és a viselkedéséből. Állandóan gyanakvó és minden sarokban a rosszat várja.. én meg nem tudom elmagyarázni, hogy itt nincs mitől tartania. Az otthonom és a biztonság alapvető a birtokon. Szeretném, ha jól érezné magát itt és velem is. Bár ezt nem tudom róla elképzelni. Nem tetszem neki? Vagy a saját neméhez vonzódik? Ahh! Azt nem hiszem! Az nem lehet! A vacsora végeztével a desszertről felemelem a takarófedelet és megkínálom. Az édesség gyümölcsös és habos. Bár ha nem édesszájú akkor van más is, mint a feltálalt.
-Ízlett? Jóllaktál?- Gondolom, hogy ha kér még azt szóvá teszi, és jóllakottan áll fel az asztaltól.
-Pihennél még?- kérdésem arra utal, hogy a szobájában ejtőzne egy ideig, vagy mást szeretne ?
Az asztaltól felállva a koktélommal, átsétálok a nappaliba, ahol kényelmes fotelek és kanapék vannak. Leülök egyikre és ha nem fáradt, akkor idejöhet mellém is akár.
-Mihez lenne kedved,  mit csináljunk?- érdekelne, hogy mit csinálna, hogy most van idő mindenre és nem az állandó feszültségbe kell lennie. Az italomat kortyolom és érdeklődve figyelem az arcát. Várok valami beszólást, mert ezer százalék, hogy nem fogja kihagyni, hogy engem piszkáljon. Pedig tölthetnénk az estét valami sokkal kellemesebbel...

Lelkesedése kiül az arcára, amikor a koktélt említem. Úgyhogy gyorsan nekiállok és megcsinálom. Nem célom felhúzni a totojázással, meg azzal sem hogy késtem. Ha tudok, próbálok lefaragni a hátrányomból. Jó lenne még pár dolgot megbeszélni anélkül, hogy üvöltöznénk egymással. Mialatt ezeket készítem, ő meglepően csendben pislog az asztal másik feléből felém, emiatt várok valami szokásos elégedetlenkedést is tőle, de nem történik semmi. Talán már ő is belefáradt. Remélem.
- Parancsolj.
Lépkedek oda mellé, és lerakom elé az italát. Már láttam nekem melyik helyet szánta, ahol meg van terítve, az asztal oldalán, úgyhogy odamegyek és leülök én is.
- Jó étvágyat!
Viszonzom a gesztusát, miközben az előttem lévő tálca tetejét emelem fel. A szagokban sosem csalódni, fűszerezett sült hús van alatta. A mellette levőben pedig zöldséges rizs. Hetek óta nem ettem ilyeneket. Én már nagyon éhes vagyok, úgyhogy nem nézelődök tovább, kiveszek magamnak két nagy szelet húst, meg pár kanál rizst és nekiállok enni. Két merítés között veszem észre az asztalon ékeskedő borokat. Van száraz fehér, édes fehér és száraz vörös. A vörös most jobban jönne ehhez az ételhez a koktélnál, mert azt utána is megihatom. Lenyelem a számban megrágott falatot és arra a kis időre felállok, amíg kibontom.
- Szabad?
Bökök a fejemmel az ő üres boros poharára. Ha igen, akkor odamegyek és töltök neki. Utána magamnak is és visszaülök a székre. Egy ideig csendben tömjük a fejünket. Többször odanézek rá, de most valahogy más a tekintete. Lágy, érdeklődő és amikor összenézünk, ő gyorsan a tányérjára mered. Olyan, mintha fogócskáznánk. Amit kis idő múlva megunok és inkább nem nézek felé többé. Csak akkor találkozik ismét a tekintetünk, miután megtöri a csendet.
- A földön aludtam, de az is jó volt.
Nah, most mindjárt hozzám vág valamit. Mármint szóban. Addig sem fogócskázunk, mert azzal aztán nem tudok mit kezdeni. Maga az érzés olyan, mintha valakit kényszerből kerülgetnél, én meg nem akarom kerülgetni. Épp együtt ülünk az asztalnál. Békésen. És hozzá képest normálisan társalog velem.
- Finom lett az étel.
Nem tudom hogy ő bármit is hozzátett-e ehhez, de ha igen, akkor úgy ezek jóleső szavak. Ő valamivel előbb befejezi, mint én, bár nekem is csak pár falat van vissza, amikor megszólal.
- Nagyon.
Halovány mosollyal tekintek rá, de ő közben feláll. És amikor lenyelem az utolsó falatot, megjelenik az android csendőrség. Elkezdik leszedni az asztalt. Azért a vörösboros üveget még megmentem, hátha jól jön az a koktél után. Majd a saját koktélos poharammal és a másik kezemben az üveg borral indulok utána.
- Majd később.
Alapból nagyon fáradt vagyok, bár nem látszik rajtam. Letelepedek a mellette lévő fotelbe, ekkor érzem csak igazán ezt a letargikus nyomást. Talán csínján kellene bánni a borral, vagy nem fogok tudni felállni innen! Utoljára azt az erős pálinkát ittuk Grey-el, amit egy elhagyatott épületben találtunk, volt annak már vagy tíz napja is. És annak sem lett jó vége. Majdnem ott haltunk meg. A következő kérdése már sokkal meglepőbb. Nah hogy mi, együtt? Ő meg én?
- Te mire gondoltál?
Erősen meghúzom a kérdés után a pohár tartalmát, mert a kettőnk kapcsolata inkább azt sugallta hogy semmit. Vagyis ilyenre ne számítsak. De ő kérdezte, szóval ezek szerint tévedtem!

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Zed hozza a formát, amit eddig mutatott magából, de amióta hazaértem és velem van, mintha változott volna. Még a szokásos piszkálódás is elmarad a vacsora alatt és meglepően csendes is, nemcsak normális. Normális?! Alig hiszem el, hogy nem piszkál és ossza az észt, mit hogyan csináljak! A koktélt is ízletesen elkészíti, bár picit siet az összekeveréssel. De nem baj.
-Köszönöm. - A lényeg, hogy normális és nem olyan pokróc, amilyen eddig volt velem. A vacsora közben keveset beszélek és ez biztos, hogy feltűnik neki, de nem szólal meg.  Még bort is tölt nekem. Teljesen összezavarodok, mert ilyen kedves még nem volt, amióta ismerjük egymást.
-A földön? De miért?! Nem volt kényelmes az ágy?- meglepett, hogy nem az ágyon aludt, bár ezek szerint nála ez valami berögzült valami... a földön kényelmesebb aludnia? Lehet, meg se kellene lepődnöm ezen. Amikor befejeztem az evést, felállok az asztaltól és átmegyek a nappaliba. A puha bőrkanapéra telepedek a koktélommal és várom, hogy ő is így tegyen.
-Egészségedre! Örülök, hogy ízlett!- kortyolok még egyet a poharamból és szememmel követem a lépteit. Egész idő alatt kerülgettük egymást a pillantásaink váltakozásával. Nem mertem sok ideig fürkészni Zedet, de szerintem ezt észre vette rajtam. Kicsit zavarba  hozott a nézése, de nála az sem kizárt, hogy direkt incselkedik velem. Vagy fene tudja,.. eddig még semmi sem stimmelt a feltételezéseimmel vele kapcsolatban. Teljesen érthetetlen és megfejthetetlen pasas! S talán éppen ez tetszik benne...
-Rendben. Pihenj amennyi jólesik. - nem határolom be mikor mit csináljon. A házban szabadon járhat, ahogy jólesik neki. Zoé mindenben a segítségére lesz, ha kéri. Most viszont a finom vacsora és a teli poci kényelmesen ellazít, ahogy a bor és a koktél. Láttam, hogy magával hozza a borosüveget és maga mellett tartja. A poharam már kiürült és ha tölt nekem újra, akkor mutatom neki a kezemben mozgatva.
-Töltesz még bort?- ha megteszi, akkor felé nyújtom a kristályt, hogy kiszoríthassa a levegőt belőle. A kérdésemre egy másik kérdéssel felel, amit megmosolygok.
-Nem is tudom... valami kellemessel!- nem vagyok részeg és az az egy koktél sem csapott fejbe. De annak ellenére, hogy eddig a percig nem voltunk egy hullámhosszon, most mégis valami vonz benne. Egy röpke pillanatra az is átsuhan a fejemben, hogy a kellemes időtöltést lehetne szó szerint érteni. Már ha egyáltalán nem a saját neméhez vonzódik... amit nem tudok, csak remélem, hogy nem igaz. Ha közben tölt nekem, akkor tartom a poharam és elmerülök a gondolataim közt. Még azt sem veszem észre, hogy kicsúszik a kezemből és a padlórta esik darabjaira törve.
-Jajj... de kétbalkezes vagyok.- a csörömpölésre felfigyelek és a pohár darabjait akarnám összeszedni, de a szilánkjai elvágják az ujjam. - Ohh... basszusss.....ezt nem hiszem el!- kapom el a kezem a törmeléktől, de elég mélyen sikeredett a vágás. A vérem azonnal kicsordul az ujjamból és a látványra érzem, hogy gyengülni kezdek. Nem bírom a vért, s főleg akkor ha az enyém. - Elvérzek... - Meg fogok halni? Lassan nézek a kezemre és a szivárgó véremre, de még arra se tudom magam rávenni, hogy a másik kezemmel vagy éppen a kezem ügyében lévő ruhaszegéllyel elszorítsam a sebet. Semmi erőm nem marad még ahhoz sem, hogy tudatomnál maradjak. Elsötétül minden körülöttem és érzem, hogy a lábamba sem maradt erő, de már a kanapéra nem tudok visszaülni. Pedig most, hogy Zed ennyire normálisan és illedelmesen viselkedik, még más is megfordult a gondolataim közt, amit már nagyon régóta nélkülöznöm kellett és talán ő is valamilyen szinten érezhet hasonló vágyakat. Bár jelenleg megint csak egy kósza gondolat részemről...de azért nem vetem el teljesen.

- Nem akartam több problémát okozni Zoé-nak.
És valóban így volt, gondoltam rá, látva mennyire serényen küldözgeti az androidokat takarítani. Persze csinálhattam volna egyéb mást is, de így döntöttem, szóval nem fogok semmi egyebet hozzáfűzni.

Végül is nem kapok semmilyen letolást, cserébe itt a piros hol a pirost játszunk az asztal felett. Merőben érdekesen, de csendben telik el az idő, mígnem felállunk és átmegyünk a nappaliba. Követem őt, kezemben a saját koktélos poharammal és az üveg vörösborral. Váltunk pár szót, főleg mert kérdezett. Kevés dolog járt a fejemben, többek között a motor mielőbbi feltöltése és a mielőbbi útnak indulás, hogy a többiek se kallódjanak el. Arra nem számítottam hogy ő időt töltene el velem. Amióta csak ismerem, üvöltözünk és veszekedünk mindenen, egy közös találkozási pont sincs a nézőpontjainkban és az élettapasztalatainkban, így ez most váratlan és meglepő fordulat. Nagyon vonzónak tartom, mint nő igazán szemrevaló és ha éppen nem utasítgat, meg üvöltözik, akkor elbüvölő tud lenni. De ott van az az elviselhetetlenül hisztérikus énje, amiből jócskán kijutott nekem is az elmúlt hetekben. Őszintén szólva azt a részét nem kérem. Ha most mi kibékülünk, vajon visszatér-e még? Nem adtam neki okot rá arra, hogy ne bízzon bennem, de a veszekedésekre igen, mert nagyon sok ütközőpont van a személyiségeink közt. Amennyire én életképtelennek látom a jelenlegi helyzetünkben, valószínűleg ő pont ugyanilyennek lát, ha csak hozzáképzeli a régi életünket, a régi világot. Talán egyikünknek sincs igaza.
Nem válaszolok rögtön neki, egyrészt mert még keresgélem a szavakat, másrészt mert arra kért töltsek neki is, így ezt örömmel végrehajtom és egy kicsit én is a gondolataimba merülök, amíg a nedű kitölti a teret. ~ Valami kellemessel. ~
- Fogalmam sincs mire gondoltál. Megosztanád velem?
Eléggé tág fogalom és ebbe sok, de rengeteg sok minden beletartozik. Nekem ez a fotel is maga a Mennyország, a megfáradt tagjaimat gyengéden cirógatja, a laposra ült hátsó felem is vígan ejtőzik benne és akár holnapig is elüldögélnék itt, akár Syd-el kettesben, ha maradna. És boldog lennék tőle. De tényleg! Azt hiszem, most mind a ketten nyílt lapokkal játszunk, mármint ő a tudtomra hozta hogy van esélyem nála, valamire... Én pedig nem zárkózom el ez elől, csak tanácstalan vagyok. Meg nem szeretek találgatni, jobban kedvelem az egyenes beszédet. Töltök magamnak is. Ő közben kiejti a poharat a kezéből, és amikor lehajolnék hogy segítsek neki, megvágja magát a szilánkokkal, aztán elindul a lavina.
- Nem fogsz elvérezni. Az csak egy karcolás.
Mire kimondom, már dőlni kezd, én meg azonnal ugrok kétségbeesetten, tekintve hogyha nem kapom el, nagyobb baja is lesz mint a vérző ujja. Emiatt a poharamat elejtem, a benne lévő vörösbor frankón szétfröccsen a szőnyeg összes redőjét betemetve maga alá. Az üvegszilánkok megszaporodnak, és azokon trappolok kettőt, hármat, mire elkapom az eddigre már eszméletlen testet. Könnyedén megtartom.
- Syd! Ébredj!
Nem reagál, úgyhogy a fotelbe ültetem vissza és kerítek egy újságot, nagyobb könyvet, amivel legyezgethetem rá a levegőt.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

-Nem okozol melót Zoénak. Ő ránk vigyáz.- nevetek fel, hogy azt gondolja most plusz feladat lenne az M.I.-nek, pedig tényleg nincs. A vacsora finom volt, amivel teleettem magam. Aztán átmegyünk a nappaliba, majd a koktél után egy pohár vörösbort tölt nekem is. Eléggé összezavart a nem várt kedvessége és őszintén szólva az asztalnál volt időm jobban fürkészni az arcát. Eddig nem is vettem észre, hogy milyen helyes. A piszkot leszámítva a ruháján... bár most nem is olyan ápolatlan, mert a kezét és az arcát megmosta. Aztán jól elkalandoztam, miközben a mozdulatait figyeltem. Nem akartam kitartóan bámulni, de mikor észrevettem, hogy percekig rajta tartom a tekintetem, gyorsan elkapom a fejem. Szerintem észrevette, de  már nem merek rákérdezni.
-Ööö... nos...- hebegek egy sort, mert nem tudom hogy fogalmazzak. Nem tudom, hogy mit szólna hozzá, ha tudná mi jutott eszembe. Eddig semmilyen közös nevező nem volt köztünk, de az elmúlt napok alatt, teljesen más arcát mutatta, ami vonzóvá tette számomra mint férfi. Azt se merem bevallani, hogy kedvem lenne megízlelni ajkait. Ahhh! Attól biztos, hogy felállna a haja..vagy olyan gyorsan hagyna faképnél, mint a huzat. Fogalmam sincs arról se, hogy tetszem-e neki, vagy a saját neméhez vonzódik? Olyan nehéz szavakba fogalmazni, hogy vágyat érzek irányában...
-Szívesen eltölteném veled az este többi részét... kettesben. Vagyis... most is kettesben vagyunk... csak ... tudod... _úgy_... szeretném, ha te is... - nagy nehezen körbetáncolom a témát, hátha érti mire gondolok. Inkább a bort kortyolom, de olyan kétbalkezes vagyok, hogy a pohár kicsúszik a kezemből és elvágom az ujjam. A szilánk olyan szerencsétlenül vág belém, hogy a vérem egyből kiserken az ujjamból és egyáltalán nem bírom a vér látványát.
-Meg fogok halni... ?-  Érzem, hogy a lábamból elszáll az erő és a szemem előtt sötétedik el minden. A hangját már csak messziről hallom és aztán semmire nem emlékszem.

Fogalmam sincs meddig voltam öntudatlan, de mikor kinyitom a szemem, Zed arcát látom magam előtt. Nehezen tudok mozdulni, de most a fotelben ülök és próbálom magam összeszedni. A kezemre se merek ránézni, mert ha még folyik a vérem, akkor újra elkapna a rosszullét.
-Meghaltam? Élek?- ez nem tudom honnan jutott az eszembe, de olyan kába vagyok, hogy a gondolataim se teljesen tiszták. Az ép kezemmel nyúlok felé, hogy megkapaszkodhassak a karjába, ha nem húzódik el és megengedi. A sebemet még most se merem megnézni.
-Kérlek.. ideülnél mellém? - kérlelő tekintettel nézek rá, mert most nagyon jól esne, ha átölelne és érezhetném, hogy nem vagyok egyedül.

Szerintem az hogy valaki után rohangálni kell és takarítani, az igen is meló, de nem fogok ezen vitatkozni vele. Értem én hogy Zoé magas képességeit még csak nem is súrolja ez a kis "meló", meg egyébként én is tudok magam után takarítani, ha hagyják. De ha folyton androidok másznak bele az ember privát szférájába, az kiborító lesz hosszútávon. Nah mindegy.

A nappaliban ülve már bőven el is felejtődik ez a téma. Felteszem a kérdést, mert úgy gondolom felnőtt emberek közös nevezőre tudnak jutni anélkül hogy bárki megsértene bárkit egy félreértés következtében, amire megkapom az egyenes választ.
- Ó..oké.
Elsőre ez jön ki belőlem, jelezvén hogy felfogtam. Tiszta a kép, most már nem beszélünk mellé. Egy kínos lélegzetvételig az is végig fut az agyamon, hogy ugyan én is kifejthetném ezt bővebben.
- Nekem is bejössz, úgy. De nem számítottam rá hogy ez egyáltalán téma lesz és..nézz rám..
Csak az arcom meg a kezem mostam meg, amúgy rá van száradva a vér a kabátomra, és valószínűleg sokkal "szagosabb", mint amilyennek én érzem. Ehhez a nem várt randihoz így hirtelen semmi mást nem tudok hozzáfűzni. Persze ez nem kifogás, mert megoldható probléma. A percnyi zavart aztán felválltja a zűrzavar. Miután rosszul lesz a saját vérétől és elájul, én elkapom és a fotelbe ültetem. A kezem ügyébe kerítek egy magazint és azzal kavarom a levegőt az arca felé. Az ismét kinyíló szemei megnyugvást kölcsönöznek.
- Jaj, nyugodj már meg. Élsz! Az csak egy karcolás, mindjárt megnézem.
Lerakom a kezemből a magazint és a pult felé araszolok, ott láttam papírtörlőt. Miután megtalálom, szakítok néhány kockányit róla és azokkal térek vissza -nagyon hamar- Sydney-hez.
- Üljek rá a karfára? Mutasd csak!
Kérdezek vissza a kérésére, mert nem hiszem hogy most így ebben a formában hozzám szeretne bújni, amúgy nem volna ellenemre, cserébe viszont  a maradást azt tudom tartani. A kezére merdek amelyiket megvágta, és ha engedi, akkor az enyémbe veszem és megnézem alaposabban.
- Nem mély a vágás. Megmaradsz. Meg az ujjad is megmarad.
Egy kis humoros él bújik meg a hangomban ezen szavak kimondása közben, az egyik papírt ráfogom a vérző sebre. Már majdnem elállt, tényleg nem mély, és egy ideig csak így fogom a kezeim között.
- Szólhattál volna erről nekem. Úgy jöttünk végig, hogy semmit sem tudtam róla.
Nem rovom fel neki, bár így belegondolva nagy szerencsénk volt. Hiszen lövöldöztem rájuk, biztos véreztek is, csak azt ő nem látta. Ellenben a rengeteg vér, ami a szobából kijövet rajtam száradt? Most lehet hogy szívat? Gyanakodva rá sandítok, felfelé emelve a fejem. ~ Szórakozik velem? ~

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Hetek óta előszór érzem magam biztonságban és időm is van, hogy rendezzek magamban mindent. Zed közelsége -meglepetésemre- hasonló érzéseket kelt, pedig eddig a percig minden alkalmat megragadott, hogy piszkáljon és kiabáljon velem. A vacsora alatt figyeltem a mozdulatait és az arcát. Megmagyarázhatatlanul vonzónak találom és csak most jöttem rá, hogy amióta találkoztunk, a dühöm és a félelmem nem csendesített le annyira, hogy jobban megismerjem. Amióta itthon vagyok és nem a túlélésért kell küzdenem, a férfit is más szemmel nézem. Meg akarom érteni s igyekszem is, hogy csendesebb legyek és ne csak a külsőségekre koncentráljak vele kapcsolatban.
-Nekem is... - azt se tudom mit válaszoljak a szavaira. Megkönnyebbülve hallom, és eddig tévesen feltételeztem róla, hogy a saját neméhez vonzódna. Azt se gondoltam volna, hogy valóban tetszem neki és olyannyira fogok vágyat érezni iránta, hogy ezt ki is mondom, mikor rákérdez a mondatomra. Máskor biztos nem merném még azt se említeni, hogy eltölteném vele az éjt, de most sokkal felszabadultabb vagyok.  S ezt értem arra, hogy nemcsak bor-iszogatással múlatnám az időt, hanem sokkal közelebb érezném a testét magamhoz... Talán merész a szándékom, de ha nem tennék közeledő lépéseket felé, akkor megbánnám. Nem hiszem, hogy megtette volna az első lépést, mivel eddig olyanok voltunk egymással mint a kutyus és a cica. Most viszont olyannyira elkalandoztam a gondolataim közt, miközben őt fürkésztem, hogy a poharamat is elejtem. Hiába akartam volna zavaromat leplezni, egyáltalán nem sikerült. Az ujjamból szivárgó vér látványa félelemmel és rosszulléttel tölt el, majd arra se emlékszem, hogy kerültem a fotelbe. Olyan gyorsan sötétedett el minden, hogy semmire nem emlékszem a halálfélelmen kívül s csak utána ocsúdtam fel, mikor az aggódó arcát látom, mikor magamhoz térek. Összezavarodtam a mostani Zed-től. Vagyis.... eddig minden szavamba belekötött és zsörtölődött velem, hogy ezek kötötték le a figyelmem és nem a valódi énje, amit csak most látok. A szemébe nézek, ahogy kéri nézzek rá. De aztán a fájdalom ismét a vágásra emlékeztet, de nem merek odanézni a kezemre. Olyan jó lenne ha átölelne és elfeledtetné az elmúlt perceket. A félelmem a vér látványától gyerekkorom óta létezik, de eddig próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy a sok holtestet nem vér borítja, hanem valami más. Mondjuk paradicsomlé, vagy bármi más. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne figyeljek oda, ha vért látnék, de most a tudatom nem tudtam elterelni. Láttam a véremet, ahogy a testemből szivárog és olyan rettegés fogott el a halál közelségére, hogy kikapcsolt az agyam és még a levegő is belém szorult.
-Igen...kérlek.- reméltem, hogy odaül mellém és nem hagy magamra. Remegek, gyengének érzem magam, de ahogy bekötözi az ujjam, kicsit megnyugszom. - Oké... . - csak ennyire futja tőlem, mert előbb még az is átfutott a gondolataim közt, hogy az ujjamat is levágta a szilánk. - Köszönöm.. -  Elmondhatatlanul félek és most még szégyellem is magam, hogy ennyire sok gondot okoztam neki.
-Nem mertem elmondani. - nézek újra a szemébe. - Ha valaki tudja a gyengeséged, akkor azt kihasználhatja... ezért tartom titokban és csak most tudtad meg... sajnálom, hogy megijesztettelek. Köszönöm, hogy nem kiabálsz velem..és ... sajnálom, hogy eddig undok voltam veled, amióta találkoztunk. - ritka, hogy őszintén bevallom a hibámat valakinek, akit csak most kezdek megismerni. A pozíciómban ez a luxus nem megengedhető, de most nem Miniszteri mivoltomban vagyok, hanem egy nő, akinek ugyanúgy vannak hibái és félelmei. Ahogy tartja a kezében a kezem, nagyon jól eső érzés fog el. Régen éreztem magam valakihez közel, és ha nem bánja Zed, akkor a fejemmel a mellkasához dőlök, ha nem húzódik el. A ruhájából áradó szag se zavar most, bár meg kell hagyni, hogy tényleg büdös és izzadságszagú. De most még ez se zavar... jó érezni a közelségét és megnyugtat, hogy mellettem van.
-Talán...Neked is van biztos, amit nem mersz senkinek elmondani.... -  Ahogy kezdek megnyugodni, a szemem is lehunyva tartom, és átadom magam a kellemes érzésnek, hogy hozzá bújhatok, ha ő se bánja. Elképzelem, hogy szorosan átölel és ajka csókra nyílna. Tudom, hogy merészet gondolok, de tényleg vágyom az érintésére... csak nem merem megtenni... pedig, az lenne a tökéletes pillanat, hogy a vágyat tett követné és megtenné, amit szerintem mindketten akarunk. Érezni szeretném csókját...  a gyengédségét.... ha ő is akarja...

Talán valahol logikus az első gondolatom, hiszen az úton idefelé jól kiidegeltük egymást és ő valóban párszor megszívatott. De aztán a válasza inkább volt egy gyengéd arcon csapás, mintsem a gondolat alátámasztása. Pont ugyanaz az érzés villant fel bennem, ami nem is oly régen a folyósón történt, amikor összekoszoltam a falat. Sokszor durva vagyok és érdes.
- Oké, megértem.
Nem viselkedtünk szépen egymással, érthető ha tartott tőlem és tartott attól, hogy miként használom majd fel ellene ezt a tudást. Pedig ha ismerne, biztosan nem feltételezne rólam ilyesmit. Amikor kimondtam ezen szavakat a szemeibe tekintettem, most viszont a sebesült ujjával foglalkozom. Óvatosan leszedem róla a papírt.
- Tessék! Már elállt a vérzés. Ha akarod, akkor keresek rá fertőtlenítőt, de szerintem magától is be fog gyógyulni.
Lágyabb hangvételben szólítom meg, elengedem közben a kezét. Ő erre felém közelít, a fejét lefelé hajtja. Ismeretlen mozdulatok, először összerezzenek tőle, de aztán hagyom hogy a fejét a mellkasomra hajtsa. Ha nem bírja a szagot, akkor úgy is abba hagyja. Meg esetleg megint nekiáll üvöltözni. De esküszöm, most ebben a pillanatban nem tudna vele felidegesíteni! Nyugodtság, békesség telepedik ránk, meg egy kis szeretet. A magam fajtának ebben ritkán van része, ezért sem akarom megtörni. Csak később szólalok meg, miután az ő hangja lecsengett.
- Igen, van. Szeretnél hallani egyet, cserébe amiért megosztottad a tiédet?
Vannak dolgok, amikről sosem beszélünk, senkinek. Nekem rengeteg van, ezekből párat megosztottam Grey-el, de van, amit örökké magamban fogok cipelni. Érdeklődve kérdezem, egy csepp játékossággal átitatva. Nem biztos hogy ennek most van itt az ideje, viszont ha szeretne valamit kapni cserébe, akkor legyen így. Közben a jobb tenyerem a hátára emelem finoman, remélem már kezd megnyugodni.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Zavarban vagyok, de Zed közelsége megnyugtat. Az ujjam se fáj már annyira, mert sikerült elterelnem a gondolataimat. Ha esetleg még meg is fürdött volna, akkor a ruhájából áradó szag se csavarná az orrom. Amiről most inkább tudomást se veszek, mert jó érzés hozzádőlni. Kevés alkalmam volt az elmúlt időben ilyen meghitt pillanatokra és kihasználva a perceket, átadom magam a nyugalomnak. Mozdulatlanul, csukott szemmel ülök és csak a hangjára figyelek. Alig tudom felfogni, hogy milyen elviselhetetlenül viselkedtem vele, pedig nem szolgált rá. Féltem és nem értettem mi történt körülöttem, s most, hogy a megszokott környezetben vagyok, mintha minden kitisztult volna előttem. Csak remélem, hogy nem neheztel rám az elmúlt hetek miatt, és amint válaszát meghallom, egy nagy kő gördül le a szívemről. Egy apró sóhaj hagyja el ajkam, de ez jó érzésű és nem pedig rossz. Zed talán megérti miért tartottam titokban a hemofóbiámat, és ezért se szid le engem. Aztán kinyitom a szemem és a kezemre nézek. Kicsit félek, hogy vért látok rajta, de egyáltalán nincs semmiféle mély seb. Szinte már össze is forrt a vágás, de a szemem előtt nemrég még tátongó lyukat láttam, mint egy kráter. Most meg semmi...
-Tényleg.. Már alig látszik. - igazat adok szavainak és a fejem megrázom, hogy nem kell fertőtlenítő. - Nem kell.... már nem is fáj annyira. - kezdek megnyugodni és felejteni az elmúlt történést a rosszullétemre. Örülök, hogy megengedte, hogy hozzá bújhatok és nem taszít el magától. A magyarázatomat követve ő is megosztaná velem olyan titkát, amit másnak nem mondott még el.
-Igen. Szeretném. - elképzelni se tudom mit fog elmondani magáról, de boldog lennék, ha bizalma jeléül olyat mesélne el magáról, amit esetleg más nem is tud. Figyelmesen hallgatom szavait és kíváncsian nézek rá. Furcsa, de ahogy az arcát fürkészem, -várva a szavaira-, az ajka mozgását követem. Ha majd befejezi a beszédet, - nem sürgetésként lennék türelmetlen-, de felettébb nagy vágyat érzek, hogy ajkához közelebb hajoljak. Nem merném megcsókolni, mert azt szeretném, ha ő is kívánná... De, ha nem teszek bátorító mozdulatot felé, akkor félek, hogy Zed nem kezdeményezne. Vagyis... lassan már nem tudom mit tudjak vagy mit higgyek vele kapcsolatban. A vágy sokkal erősebb, mint az illem és a türelem.... Amúgy se vagyok híres a türelmemről, ha többet érzek egy férfi irányában. S elég egyértelmű, hogy a vonzalom kölcsönös. Lehet, hogy egy ideig még tudom magam visszatartani a határozott cselekedettől. De ha nem ölel át ennél szorosabban, akkor képes leszek közelebb húzni magamhoz a ruhájánál fogva, hogy arca az enyémhez érhessen. Már ha ő sem tiltakozik mozdulatom ellen és végre érezhetem ajkai ízét.

Sikerült véletlen beleszerkesztenem a következő hsz-t, ennek a posztnak a tartalma meg elveszett. Bocsi -.-

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy eltereljem a gondolataimat a vágott sebemről. Ennek érdekében még arra is képes voltam, hogy olyan gondolatokkal üljek Zed mellett, amit normál esetben nem is mertem volna megtenni. Vagyis... megtettem volna már előbb is, de olyannyira elhatalmasodott rajtam a bizonytalanság és az érthetetlenség, hogy nem azt láttam, ami igazából kellett volna ... Fogalmam sincs, hogy miután jutottam arra a következtetésre, hogy jobban vonzódom hozzá, mint... Alig tudom felfogni! Az eltelt időben, amióta itthon vagyok és ő a közelemben... nos.. olyasmiket tesz velem a tudatom, amit már rég nem éreztem. Érdekel amit mond és figyelek is a szavaira.! Szinte csüngök az ajkán- majdnem szó szerint-, hogy vegye már észre a vágyamat iránta. Bár az elmúlt percek várakozása egy örökkévalóságnak tűnt számomra, de ő aztán meg se rezzen!.. Mi történik?! Miért nem közeledik felém? Talán... mégse tetszem neki? Ezek, s ehhez hasonló képtelen kérdések merülnek fel bennem, miközben a szavaira várok és végre meghalljam azt a titkot, amit rajta kívül nem tud senki. S lám.. lassan formálódnak a szavak az ajkán, amikre feszülten és érdeklődve várok. Mondjuk azt is csak később veszem észre, hogy olyan közel hajolok hozzá, hogy már majdnem megérintem a bőrét a sajátommal... S semmi!.. Semmi reakció! Mit kellene tennem, hogy csókoljon már meg?! Mire vár? Tapsra?!
Aztán végre belekezd a mondatába. Mondjuk vártam volna, hogy "Gyerekkoromban....Hittem a Mikulásban", vagy, hogy " nem mertem felülni kicsiként az óriáskerékre"... esetleg ezekhez hasonló régi titkokat, amiket senkivel nem osztott meg.. De, mi a fene az a "Chupacabra"?! Ez valami étel neve? Olyasmi lehet, mint a Churros? Bár képtelen vagyok beazonosítani a megfogalmazásának igazi valóját, de erre nem merek rákérdezni. Bizonyára valami nagyon fontos dolog lehet, ha ezt titkolta egészen idáig és csak most említi nekem.
-Ahh... értem. - A fenéket értem! Már megint olyasmit akarnék értelmezni, amiről halvány lila fogalmam sincs. De ismerve a férfiak észjárását, biztosan kiakadna, hogy még ezt se tudom... Naná, hogy semmit nem tudok róla! De, ha rákérdeznék mégis... Hát... lehet, jobb ha bólintok és úgy teszek, mint aki száz százalékban képben van az említett dologgal. Csak rá ne kérdezzen, hogy mi a véleményem!... Mert, akkor olyan bukta lesz nekem, mint a felső toronyból kiesve a sziklás partszakaszra..valahol a semmi közepén! De, mielőtt még a megsemmisülésemnek összes létező válfaját kielemeztem volna, ha visszakérdez rá, végre az ajka közelít az enyémhez. Alig tudom visszafogni a mozdulatomat, hogy a karjaim ne fonódjanak szorosan a válla köré és magamhoz húzva érezhessem minden rezzenését.. s mire teljesen belemerülnék a kellemes és mámoros érzésbe, az ajka távolodik tőlem és mint aki hideg-zuhanyt kapott volna a nyakába, a mondatára kikerekedik a szemem egy pillanatra. Meglepő és váratlan a "köszönete a bulira", majd visszaül mellém, mintha semmi nem történt volna az előbb.
-Ööö.. örülök, hogy  tetszett... Ahogy érzed...- ezt a végére nem gúnyból tettem hozzá, hanem inkább az értetlenségem kinyilvánítására. Ha még nem lennék hatása alatt az imént elcsattant csókunknak, akkor lehet, hogy nagyobb szemekkel néznék rá, hogy miről beszél?! Megint lemaradtam volna valamiről? Mintha semmi reakciót nem mutatna magából, pedig éreztem, hogy jó érzéssel töltötte el ajkaink szoros kapcsolódása... Vagy inkább elriasztotta volna attól, hogy tovább menjünk az "érzékek hullámaiban"? Mi történt? Nem volt jó neki? Mást érzett volna, mint vágyat? Most mi következik? Mondjam meg kerek-perec, hogy ez elég kevés, hogy így távol tartsa magát tőlem? Mit néztem már be megint tőle? Mégse akarja velem tölteni az éj többi részét a párnák közt? Semmit nem értek Zed-ből! Az imént még meg voltam rá esküdve, hogy ő is akarja, hogy közös ágyba feküdjünk és... most meg lazán lehuppan a fotelbe, és tölt még bort a poharába?! Ez meg mit jelent?! Mi van?! Tényleg nem tudom mire alapozni a tetteit, amik olyan kuszák és kiszámíthatatlanok, mint a holnapi időjárás...
-Kérek...- hozok magamnak egy másik poharat a bárpultról, majd az üveg szájához közelebb emelem a kristályt, hogy tölthessen bele, ha ezt komolyan gondolja. Most ha rákérdeznék, akkor mit mondana? Érzett-e egyáltalán bármit is a csókból...például azt, hogy ennél nekem több kell, hogy így és ilyen könnyen megússza a további perceket... Hüvösnek mutatja magát, de valahol érzem, hogy tetteti a közömbösségét velem kapcsolatban. Amint az italt kitölti a poharamba, kortyolok belőle és visszaülök én is a kanapéra. Mintha két ismeretlen ülne egy szobába egymás mellett... olyanok vagyunk most... Bár azt se nagyon tudom felfogni, hogy egy férfi ha egy nő kimutatja vonzalmát felé, akkor nem próbálkozik meg legalább kicsit "enyhíteni" a vágyakozását annak a nőszemélynek? Kész vagyok tőle! Ahogy érzem ismét az ajkait, ahogy visszagondolok arra a percre.. szinte az egész testemen végigfut a jóleső borzongás, amint elképzelem az ölelését. Újra és újra visszapörgetem a rövidke csók érzését...és még azt se veszem észre, hogy akaratlanul megérintem az ujjammal ajkaimat, mintha most is ízlelném az övét. Hogy teheti ezt velem?! Képes borozgatni, mint akinek más gondolata se merült fel...pedig... éreznie kellett volna, hogy igenis akarom éreztetni vele, hogy nem közömbös számomra és nagyon is kellemes a közelsége. Most adjam parancsba, mint Miniszter egy Bírónak, hogy újra csókoljon meg, de ezúttal sokkal több szenvedéllyel? Pont ezt nem akartam eddig se... Inkább azt, hogy önmagától tegyen lépéseket a felszabaduló vágyak kielégítésére... Ehelyett, most vígan és teljesen nyugodtan kortyolgatja a bort, ami igencsak ízletes... De egyáltalán nem annyira, mint a csókja.... Most itt ülünk egymás mellett, mint két "bulizó", akik a "csavard fel a szőnyeget" kezdetű dalra várnak, hogy bevégezhessen a dinóm-dánom... vagy mi is volt anno? Kezd a fejembe szállni az ital, de inkább a felismerés, hogy képtelen vagyok felfogni, mennyire elutasító és szinte arcpirítóan felháborító a viselkedése... Pedig, most ha konkrétan kijelenteném neki szándékaimat, akkor kifutna a Nappaliból? Magamra hagyva... vágyakozva és kissé becsiccsentve a gyöngyöző bor hatásával? Zedric Frost.. Mit kezdjek Veled? Mit tegyek, hogy felfogd, nem vagy közömbös és taszító számomra? Eddig joggal hihetted, hogy semmi nem lesz köztünk... Bár, ahogy most kinéz a dolog... valószínűleg az éjjel a bor kortyolgatásával fogja tölteni az időt, ahelyett, hogy a karjába zárna és a hálószobába cipelne maga mellé... Most mi van?! Csendbe várjak, vagy tegyem szóvá a tettét...vagyis inkább a tette hiányát? Már megint össze-vissza beszélek...gondolkodom... vagy már lassan tényleg azt se tudom, hogy mit tegyek...ne tegyek... igyak...aludjak.. fussak világgá mellőle? Totál kiakaszt ez a pasi! Ilyen bonyolult és érthetetlen férfival még nem találkoztam! Azt hiszem... Beleszerettem....
Csak rám ne nézzen! Igya csak az italát és... csak ne nézzen rám azokkal a ragyogó szemeivel! Azt hiszem, hogy ott lesz végem, ha mégis megteszi! Csak ne nézzen rám!.... és...én se nézzek rá! Nem szabad! Tilos! Főben járó bűn! Ne nézz rá Syd! Meg ne merd tenni! Sydney Cooper, ha Zed-re mersz nézni, akkor nem is tudom mit teszek!- Mantrázom magamba, ahogy a poharamban hullámzó bort nézem...és már megint az jut az eszembe, hogy ha most felemelném a tekintetem abba az irányba, ahol ül... Akkor mi történik? Abban a pillanatban hamuvá leszek és úgy elporladok a tekintete tüzében, mint Pompeji lakosai? Megint merre jár az eszem?! Miért kellett nekem vágyakozni az ajkai ízére?! De, ha nem érinthettem volna meg és ő nem hajolt volna hozzám, akkor már nem tudtam volna sokáig visszafogni magam! Syd! Már megint nagy a szád és olyan gondolatok keringenek benned, amik csak a fejedben zajlanak le és tettek meg sehol! Ne nézz rá, Syd! Meg ne merd tenni! Hagyd...csak üldögélj magadba...és kortyolgasd az alkoholodat! Meg se forduljon a fejedbe! Inkább menj aludni...úgyis sok izgalom volt mára! Zed meg... iszogasson csak tovább, ha már nem akarja megízlelni újra az édes bor mellett a még édesebb csókok ízét.. Lassan fáradok, de most már kivárok... Miért ennyire hideg és távolságtartó? Pedig... tisztán éreztem, hogy neki is ugyanúgy remegett a teste, ahogy fölém hajolt... Csak most meg... iszogat és ennyi. Én meg itt vagyok..de ezt se veszi észre?
-Megyek. Lepihenek. Szolgáld ki magad a pultnál. Kellemes iszogatást...- állnék fel ültemből, de kis idő kell, hogy stabilan és összeszedetten koordináljam a lépéseim. Pedig nem ittam sokat, s mégis érzem, hogy bódult vagyok. Vagyis... a bortól vagyok kába, vagy inkább azoktól az édes másodpercektől, mikor végre hajlandó volt megcsókolni?! Zedric Frost! A fene se tud rajtad kiigazodni! S mégis! Azt hiszem, hogy tényleg jobb lesz ha elindulok a hálószobám felé és elteszem magam holnapra. Azt hiszem, hogy ebben az estében ennyi volt!
Egyik láb a másik után! Menni fog ez! Csak lazán... egyiket a másik elé... aztán váltva.. megy ez! Csak el ne zúgjak a kanapé lábában!.. Vagy inkább a karfájában, ha már ennyire képtelen vagyok felfogni az alkohol mértékét .. pedig..csak pár kortyot ittam!
-Jó éjt... - köszönök el tőle, és indulok a szobám felé, kezemben a poharammal, amiből még az utolsó kortyokat kiiszom..Aztán fene tudja! Gondolom, hogy majd ő is indul aludni... Ha a buli véget ér... Amúgy milyen buliról beszél? Van még valaki itt rajtunk kívül...és a közelbe? Mintha kezdenék hallucinálni. Én még úgy tudtam, hogy ketten vagyunk a házban... Csak Ő meg én... de ... ennyire sokat ihattam már, hogy ezt se értem?! Tényleg ideje lesz aludni valamit... ha sikerül egyáltalán a lábaimat rakosgatni egymás elé és haladni előre... vagyis merre is?! Jahhh... arra! Még véletlenül se Zed irányába... Meg se próbáld ,Syd!

Azért siklik el a fülem mellett a felszólalása, mert az ajkai egyre közelebb és közelebb vannak, ahogy az én arcom is az övéhez, itt pedig a szavak már mit sem számítanak. Távoli suttogásként hatnak, egy kósza szellőként legyintik meg az arcod, hogy aztán gondtalanul tovaszálljanak. Pont ezt teszem én is, mikor még bele sem melegedtünk, holott Sydney egyértelmű jeleit adta annak hogy ő is ezt akarja, de talán ő már fejben egy ponttal tovább tart. Erre persze csak akkor jövök rá, amikor megüti a fülemet az a hanghordozás: "Ahogy érzed". Tipikus szójárása azoknak a nőknek, akik nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, vagy csak szimplán hülyék és ezért nem tudják szavakba önteni a meglepettségüket, amit az váltott ki, hogy a férfi egyet hátralépett és nem akarta rögtön megdöngetni őket. Végig őt figyelem, mivel megkínáltam a borral, így látom a szembe ütköző zavarodottságát. Ajaj! Elröppent a varázs és nem biztos hogy vissza fogom tudni hozni. Pedig nagyon ott voltam! A kérdésem is átvitt értelemben tettem fel, sajnos nem úgy reagált rá, ahogy szerettem volna. Mert akkor most egy kellemesebb beszélgetésbe kezdenénk, így viszont marad a sötétben tapogatódzás, és a kínos pillantások ideje. Elmegy egy pohárért, pedig az android is itt kőröz a szobában, ebből arra gondolok hogy össze kell szednie a gondolatait. Az meg sosem jó, mert ki tudja mit konspirál össze a zavarodott fejében?
Amikor visszatér, akkor meg folytatódik az asztali kergetőzés szemmel, pont ugyanabban az aspektusban mint akkor, csak most nem a piruló arcát látom, hanem mintha elsápadna. Egy kis idő elteltével nekem ez már sok. A kijelentését hallva fel is csattanok.
- Komolyan? Azt hittem folytatjuk!
Egy fenét, de akkor nem esett le rögön, most próbálok visszaevezni oda, a kiinduló pontra. Elnézve a tétova mozdulatait, pont annyira van képben mint a darázs a nyitott ablak előtt. Ki akar menni, de nem találja a kiutat. Emiatt jól meghúzom a poharamat, kiiszom belőle a tartalmát és felállok. Közben ő elmegy előttem egy jó éjt-et kívánva.
- Hé! Várj!
Mondjuk a bort nem hagyom ott, igyuk már meg, nekem kell ennyi kis löket, mert nem tudok pár másodpercen belül izgalomba jönni, mint a nagy átlag. De nagyon úgy néz ki, hogy Syd benne lenne, én meg már egy jó ideje kerülgetem. Nem is tagadhatnám le hogy vonzódom hozzá, meg nem is akartam, csak eddig nem jöttünk egy hullámhosszra. De úgy tűnik, az előbbiekből pont ezt szűrte le, ami téves következtetés és még csak hangot sem ad neki, inkább elsétál. Szóval most rajtam sor. Amint odaérek mellé és engedi, úgy átkarolom.
- Pihenés helyett nem akarod inkább elfogyasztani velem ezt a bort?
Meglötykölöm a szabad kezemben az üveget és kérdőn tekintek rá. Én, meg a bor, tök jó párosítás, ezt akarom eladni neki, amit az előbb már simán megvett és ha nem haragudott meg rám, akkor remélhetőleg most is megveszi...kilóra.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Minden energiámmal arra összpontosítok, hogy egyenesen a hálószobámba induljak. A fejemben rengeteg cikázó gondolattal rakosgatom a lábamat és ügyelek, hogy még véletlenül se adjak hangot a csalódottságomnak. Persze, ha jobban belegondolok, akkor nem is várhattam volna tőle többet! Amikor úgy éreztem volna, hogy hasonlóképpen vonzódik hozzám, mint én...nos, inkább tűnt úgy, hogy ezt is csak képzeltem. Meg aztán, mi az a kijelentése, hogy " jó volt a buli"? Miket hord itt össze? Rajtunk kívül nincs a házba senki! A fene essen beléd Zedric Frost! Hogy vagy képes ennyire levegőnek nézni engem? Azt a csókot, amit még most is érzek az ajkamon... szinte úgy fogod fel, mintha meg se történt volna! Hát férfi az ilyen?! Képes vagy úgy viselkedni egy hölggyel, mintha levegőlény lenne!? Most is kortyolgatja a borát és végigterül a fotelba... majd egy pillanatra se gondolja végig, hogy mennyire megbántott engem ...és arra se képes, hogy szorosan magához öleljen... Ha már arra is képtelen, hogy érezze a felé irányuló vonzalmamat és a csókból se szűrte le, hogy több van az érintésben, mint egy pár másodperc "nyálcsere".
Hogy én mennyire úúúútálom ezt a pasast! Vagy.... éppen szeretem!! ?A franc se tudja már! Minden alkalommal ugyan arra jutok, hogy vagy kinyírom, vagy megszeretgetem!...Bárhogy is... Nagyon nehéz olyan férfinek örömet szerezni, aki még azt se hagyja, hogy szenvedéllyel csókoljam és... ahh! Teljesen kiakaszt! Hogy képes ennyire semmibe venni és úgy viselkedni, mint két idegen ember?! Még mielőtt jobban belemerülök a gondolataim kifejtésébe, inkább a szobám felé indulok és hagyom, hogy kortyolgatja a borát.... Képtelen vagyok felfogni miért ennyire rideg és elutasító! Pedig... mindent megtettem, hogy éreztessem vele... hogy ...  Na mindegy! Irány a hálóm és aludni akarok! Ő meg azt csinál amit akar! Rá se hederítek! Tuskó!
Az elfogyasztott ital mennyiségének hatására a lábaim nem teljesen egyenesen rakosgatom, de már úgy vagyok vele, hogy ha kicsit több idő is a szobámig az eljutás, akkor is elmegyek odáig. Zed meg.. iszogasson és bulizzon egymaga! Már az utolsó kortyot is kihörpintettem a poharamból és pár lépést megtettem mellőle, mikor a hangja állít meg a haladásomban. Mi?! Most meg mit akar?! Fordulok felé, hogy kérdően nézzek rá.
-Tessék? Mit ?- a döbbenetem még jobban fokozódik, mikor pár lépéssel mellettem terem és az egyik karját a derekam köré fonva áll mellém. Mondanom se kell, hogy a meglepetéstől még a szemem s szám is kikerekedik. Most ez komoly? Mi ütött belé?! Túl sok volt a bor?
-Mire várjak? Az iszogatásodat nézhessem egész este?- ekkora pofátlanságot! Mit akar tőlem? Vérig sért. Most meg itt lóbálja a félig teli borosüveget, arra kérve, hogy maradjak vele meginni!
-Tényleg?- nézek rá, majd a kezében lévő üvegre. - Akkor add csak ide!- ha odaadja a kezéből, akkor elveszem és nagy korttyal meghúzom az italt. Aztán lerakom a komód tetejére. Ezzel egy időben, az egyik tenyeremet a férfi mellkasához emelve tapasztom rá, majd hátrálásra ösztönzöm a fal felé. Ha nem ellenkezik és hagyja magát, akkor addig lépek előre, ameddig el nem éri a falat és a háta hozzá nem ér. Közben végig a szemébe nézek és egy szót se szólok. Miután ha a falhoz érne és tényleg hagyná magát a mozdulatomnak, csak azután hajolok közelebb hozzá, hogy a fülébe súghassak.
-Folytatni akarod? - hangom lágy, de közben határozott. Ajkammal közelebb hajolok az álla vonalához, de nem érintem meg szándékosan. Hiába vágyom rá, hogy érezzem csókja ízét, most direkt nem adom meg azt neki, amit szerintem eddig is ugyanúgy akart volna, ahogy én.... Vágyom az érintésére, de ügyelek arra, hogy ne közelítsek arcához, csak éppen hogy.
-Ízlelni akarod a bor édességét?- az imént ivott bor cseppjei most is a számban van, így érezhetné ha akarná... A kérdésem közben ajkaim csak pár milliméterre haladnak el az övétől, de nem tapasztom rá, hanem mielőtt mozdulna, egyből arrébb emelem. Csak halovány érintéssel húzom végig a borostáján a számat, de nem hagyom, hogy hosszan megérinthessen.
-Érezted csókomat...és még ennél is többet, Zedric Frost? - suttogom nagyon közel hajolva hozzá, majd pár másodperc elteltével elhajolok tőle. Ha nem állít meg és nem tesz semmit, akkor ismét az üveg felé nyúlok, és iszom belőle.
-Mit tegyek, hogy felfogd!? Nem vagy közömbös nekem és .... tégy meg valamit! Fürödj meg!- emelem a tekintetem felé, és végig a szemébe nézek. Ha ebből nem tudja leszűrni, hogy tényleg érezni akarom a gyengédségét, akkor nem tudom miből fogja megérteni... Bárhogy is tesz vagy cselekszik, azt tudom, hogy ez az utolsó lehetősége, hogy kiengeszteljen és megértse, hogy igazán Vele akarok lenni... és nem az elfogyasztott italmennyiség miatt.

Úgy tűnik nem számított rá hogy utána fogok menni és láthatóan a kezdeményezésemet sem díjazza. Tekintve hogy átkaroltam és így elég közel állunk egymáshoz, látom szinte szikrázni a dühöt a szemeiben.
- Nem!
Nem erre gondoltam, de nem tudom folytatni, mert közbevág, majd kiszedi az üveget a kezemből. Nehéz eldönteni hogy most mindjárt hozzám vágja, vagy csak szomjas. De aztán meghúzza és lerakja a kezéből.
- Nézd, mi lenne ha...
Lépek egyet felé, mert úgy gondolom közös nevezőre tudunk jutni, ám a mozdulata belém fojtja a szót, megint. A hangjában lágy játékosság bújkál, de a düh még kiérződik belőle. Megindulunk a fal felé. A közelsége pusztító örvényként kígyózik körülöttem, a hangja pedig ádáz Fúriaként súlyt le rám. Tudom hogy ez egy lecke, amiért az előbb csúnyán elbántam vele, így nem is akarom félbeszakítani, bár most már azt hiszem kezd dolgozni az alkohol, a vonzalom, megy úgy minden amit csinál, egyszóval kegyetlen játék ez. Szerencsére a végén nem küld el a jó büdös francba.
- Rendben, jogos.
Zárom le az értekezletet beleegyezően. Megértettem. Bár nem vetheti a szememre hogy ezzel számolnom kellett volna idejekorán. Ellököm magam a faltól, és ha engedi, akkor felemelem, és a karjaimba véve indulunk meg. Pontosan tudom hogy merre kell menni.
- Lefürdöm nálad! De a bort itt ne hagyd!
Megvárom, amíg azt megmenti nekünk. Igaz, már nincs benne sok. Ezért is szólítom meg útközben a ház M.I.-jét.
- Zoé! Kérünk még egy ilyen üveggel, Sydney szobájába!
Ha továbbra sem gondolta meg magát a ház úrnője, úgy hamar eltűnünk a szobájának az ajtaja mögött.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Már nem tudom mit kellene tennem, hogy észre vegye vonzalmamat, mert eddig minden próbálkozásom csődöt mondott Vele. Amikor meglátom, hogy a fotelba veti magát és iszogatni kezd, -nem ez bosszant-, hanem az amit előtte művelt. Vagyis...nem is tudom, hogy fogalmazzak. Úgy tesz, mintha levegő lennék és csak saját magával van elfoglalva! Nem is volt kérdés, hogy a szobámba indulok inkább, minthogy vitatkozzak vagy kifejtsem neki, miért vagyok rá ingerült. Lehet azt se értené, ha lerajzolnám! Hihetetlen és megfejthetetlen pasas! Egy igazi tuskó! S mégis... valahogy nem tudok tőle elvonatkoztatni. Bármennyire is idegesítő a másik oldalról meg vonzó. A fene megette! Már lassan magam se tudom mit csináljak vele! Miután ezt rendeztem magamba( legalábbis nagyjából) a hálóm felé indulok. Magára hagyva az iszogatásával, vagy bármivel is amit akar csinálni! De, messze nem jutok, mert megállít és hipp-hopp mellettem terem, majd szorosan átfogja derekam, hogy alig tudok mozdulni. A meglepettségemet leolvashatta az arcomról, de aztán a kezdetleges magyarázatát meg se várom, egyből átveszem a kezdeményezést. Bár nem volt szándékom több időt szánni a társaságára a mai este, de úgy éreztem, hogy meg kell kicsit leckéztetnem a pimaszságáért. Ami persze kissé hevesen sikerült és  éreztem is, hogy Zedet is meglepte határozott mozdulatom. A tenyeremmel hátrálásra ösztönöztem, bár azt hittem, hogy lazán átfogja a karom és megállít...de nem ezt tette. Szerintem érezte, hogy kevés esélye van addig míg be nem fejezem a mondandóm, és mintha bele is kezdett volna valamibe, amit meg se hallok. Most nem! Jelenleg én akarom neki nyomatékosan elmondani, amit eddig észre se vett vagy nem akart..így ezt a határozott és ellentmondást nem tűrő mozdulataimat igenis végig kell tűrnie és meghallgatnia! Ha már eddig a süket falnak beszéltem! Ahogy közelítek arcához és a tenyeremen érzem szívének dobbanásait, kicsit megrezzenek, de nem mutatom neki. Érzem szíve lüktetést a kezemen keresztül és a szaporább lélegzetvételét... már majdnem megszánom, de akkor is végigmondom amit közölni akarok vele! Nem érdekel most az sem, hogy a borostás arca picit szúrja az ajkam...és ha hozzám akarna érni, az se engedem. Alig tudom magam visszafogni, mikor ajkam az övéhez érintődik, bár direkt nem tapasztom csókom rá, pedig... nagyon vágyom, hogy újra érezhessem... De nem szabad! Most nem! Érezze, hogy mérges és csalódott vagyok!
Miután olyan közel hajoltam hozzá huzamosabb ideig, ahogy még soha...nekem se volt könnyű távolságot tartani Tőle. Legszívesebben hosszan és szenvedéllyel csókoltam volna ajkát...csak épp nem érdemelte volna meg! Kérjen bocsánatot legalább, vagy fene tudja mit csináljon, csak ne legyen már ilyen rideg!
-Persze, hogy jogos!- helyeslem a szavait, mikor ellépek tőle és végre megszólal. Igaz, hogy a következő pillanatban, mikor már azt hiszem, hogy nem tud meglepni.... a karjába emel és olyan határozottan szorít magához, hogy nyikkanni se merek.
-Héé...el ne ejts! - meglepődöm a mozdulatán, de a szeméből olyan nyugalom és vágy éled, hogy szinte elmerülök benne. A nyakába kapaszkodom, mivel attól tartok, hogy leeshetek, bár ahogyan most tart, ettől nem kell félnem. Az izmai megfeszülnek, de egyáltalán nem erőlködik, ahogy a folyosón végig hurcol. S még azt is kijelenti, hogy megy fürödni! Mi történik?! Egyszerre mintha átváltozott volna egy olyan férfivá, akit eddig nem mutatott magából.. és könnyedén cipel a szobám felé, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga! Megszólalni se tudok! Mire összeszedném magam, már a borosüveggel a kezemben, amit a komódra raktam és magamhoz vettem, miután közölte, itt ne merjem hagyni a nappaliban... Mi van vele?! Felfogta amit mondtam? El se hiszem! Mit tesz egy kis erélyesség Nála! Ezek szerint ezzel kellett volna kezdenem... vagy fene tudja!
Amíg a szobámig érünk, addig egy hangom sincs. Csendben figyelem arcát és aztán a vállára hajtom a fejem. Jó érzés a közelében lenni és most érzem, hogy ő is ugyanazt akarja. "Zoé" hangja töri meg a csendet, válaszolva Zednek.
-Máris küldöm a kért italt, Mr Frost!- csendül fel a hang, majd a nappali felől egy android, tálcán hozza a bort. Amint a szobámba lépünk, az ajtó halk szisszenéssel záródik mögöttünk.... A hűtött bor is hamarosan megérkezik és ismét záródik az ajtó a távozó droid után. Talán Zed majd tölt a poharakba és nem kell segítséget kérnie... Amint kijön a habokkal teli kádból...

A tegnap este olyan fordulatot vett, amire egyikünk sem számított igazán, bár valahol mindig is benne volt a lehetősége. Túl jól telt el. A nap fénye elárasztja a szobát, én meg mozgolódni kezdek olyan hangokat kiadva, mint amikor a rozsomák beszorul egy fa alá. De aztán hamar abbahagyom. Syd még alszik és a feje az én mellkasomon, bár lehet most ő is felébredt. Várok, így egy ideig a plafont bámulom. Az ő parfümjének az illata lengi körbe a szobát, engem, a takarót, olyan kellemes környezet, amit az ember nem szívesen hagy maga mögött. De végül megtöröm a csendet.
- Hé! Ébren vagy?
Nah, ha eddig nem, akkor most biztosan felébred. De ha mégsem, akkor óvatosan arrébb tolom, mert én ki akarok kecmeregni az ágyból, ami meglepő módon nagyon nehezen megy. Talán sok volt már az a plusz pohár bor, elvégre hetek óta nem ittam ennyi alkoholt. Ha jól emlékszem, akkor szanaszét dobáltuk az ágy körül a ruháinkat, élmény lesz összeszedni őket. Az ágy szélére húzódom, ott ülök és az alsónadrágomat keresem. Az ágy lábánál találom meg a fekete boxert. Miután felhúzom, ismét Sydney-hez térek vissza. Ha még az ágyban fekszik akkor mellé kúszom, föléje hajolva. Ha már ő is a ruháit vadássza, akkor leülök mellé az ágy másik szélére. És ha nem húzódik el tőlem, egy apró csokot nyomok a hozzám közelebbi orcájára.
- Jó reggelt.
Kissé rekedtesen jönnek ki a hangok. Nem kellene rögtön a napi teendőkkel indítani, bár nekem nincs megbeszélnivalóm a tegnap estéről, de lehet hogy neki igen. Megköszörülöm a torkomat.
- Jól aludtál?

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Rég aludtam ennyire nyugodtan és az ébredés is meglepetéssel szolgált. Zed mellkasán pihentettem arcom és ahogy mozdult, úgy riadtam meg kicsit. Igaz, hogy már rég éreztem magam ennyire nyugodtnak és jólesően kipihenve.. Az éj felülmúlta még a legmerészebb vágyaimat... Amúgy meg... Zed...is így érezte? Lassan fordulok, mikor felkel mellőlem az ágyból. Nem szólalok meg, csak mosollyal nézem testét a beszűrődő reggeli napfényben... ahhh... még most is megmozgatja a fantáziám... Ugyan már Syd! A férfiak nem szeretnek beszélni az együttlétről.. vagyis, arról ami az éjszaka történt köztünk.
-Fent vagyok...- már. Ha úgy kérdezi, hogy "Hé! Ébren vagy?", hát... ez felkeltett. Megint egy mosollyal nézek rá, amikor a boxer-jét keresi és magára húzza. Formás hátsó.... ezt megint meg kell állapítanom. Aztán egy puszit nyom az arcomra és jó reggelt kíván.
-Jó reggelt neked is ! Köszönöm, jól aludtam.- kacsintok rá, majd magamra terítem a pongyolámat az ágy széléről leemelve.
-Te?- fordulok felé, majd ha még az ágy szélén ül, akkor a frissen mosott haját megborzolva adok egy apró csókot az ajkára, ha nem húzódik el a mozdulataim elöl.
-Éhes vagy? Reggelizzünk?- kérdőn nézek rá, bár nem tudom, hogy mit reagál a kedves borzolásomra, de ha látszólag nem örül neki, akkor gyorsan ellépek mellöle, mielőtt még megragadna, és elfenekelne. Gyermeki incselkedéssel forgolódok körülötte, vagy talán még az ölébe is ülök egy pillanatra, hogy ezzel is feszítsem a húrt nála. Igazán csak játéknak szánom és nem szekálásnak. Jó volt érezni a közelségét és még egy kicsit maradok a közelébe, ha nem veszi zokon. Aztán a reggelit intézem Zoé-val, ha más ötlete nincs Zednek az evés előtt.
-Mit ennél?- kérdezem tőle, majd ha valami kívánsága van, akkor azt is közlöm a személyzettel. Egyéb kérdése vagy mondandója nincs Zednek, akkor indulok a teraszra, hogy friss levegőt szívjak és átadjam magam a reggeli csodás érzésnek. Ha Zed is eképpen tenne, annak örülnék és mellé állnék, hogy átkarolhasson. Persze, ha nem akarja, akkor nem erőltetem. Bár kíváncsi lennék a gyengéd oldalára, mikor csak úgy tesz valamit, hogy jó érzéssel tölti el. Ahogy egész éjen át, egymás karjaiban...

Mire melléje helyezkedek az ágy szélén, ő már pongyolában ücsörög. Csókot kapok a jóreggelt pusziért, aztán még az ölembe is beleül egy röpke időre, én meg átkarolom.
- Horkoltál. Összenyálaztad a szőrt a mellkasomon...
Próbálok mogorván nézni rá, de a szűnni nem akaró mosolya, nah meg a sok hülyeség, amit az előbb kimondtam robbanásszerűen tör ki belőlem, egy nevetéssel. Ez egyben válasz is a gyerekes borzolgatására, valamiért tetszik neki a hajam. Nem bosszant fel vele, és nem kapok utána amikor feláll mellőlem.
- Igen. Reggelizzünk.
Amíg ő Zoé-val értekezik, én megkeresem a nadrágomat és felhúzom. Aztán az inggel vesződöm, amikor megindul a teraszra.
- Főt tojást és sült szalonnát.
Jelentem ki és megyek utána. Menet közben magamra húzom az inget is, még a gombokkal babrálok, amikor megállok mellette.
- Tudom, hogy nem kellene komoly dolgokkal előhozakodnom ilyenkor, de muszáj megbeszélnünk pár dolgot.
Átkarolom és belekezdek a mondandómba.
- Én úgy látom te biztonságban leszel itt, amíg én elmegyek a többiekért. Arra gondoltam hogy reggeli után kimegyek a motoromhoz, feltöltöm és útra kelek még ma.
Kifelé tekintek, az alattunk elterülő látványt fürkészem. Lehet hogy nem fog tetszeni neki ez az ötlet, hogy ilyen hamar, de ő is tudja miért indultunk el ide. Még abban sem vagyok biztos hogy úgy van, ahogy megbeszéltük.
- Te mit gondolsz erről?

Bleeding Out | Öltözék | Ω

-Tényleg? Nem mondod!- kacéran és mosolyogva nyújtom ki rá a nyelvem. - Mást nem nyálaztam össze?- kacsintva nézek rá, majd felkacagok. - Te is horkolsz!- lépek el mellette, hogy ne tudjon elkapni újra.  Aztán Zed is csengő nevetésben tör ki, amit jó még hallanom is. Ez az első alkalom, hogy ilyen felszabadultan nevet. Egy apró csókot nyomok az arcára, ha nem ellenkezik, és Zoéval beszélem le a reggeli menüt.
-Szalonna és tojás? Oké!- mosolygom meg a kérését és ezt is hozzáteszem a menühöz. A teraszra kilépve hamarosan utánam jön és átölel. Jó érzés ahogy a karja a derekam köré fonódik én meg a hátammal a mellkasának dőlök. Pár percig azt hittem, hogy csendben így ölelkezünk és átadjuk magunkat a reggeli napsütésnek.
-Hiányt szenvedsz valamiben? Nem érzed jól itt magad?- nem tudom, hogy miért kezdi így a mondatát, bár ahogy folytatja, már kezdem sejteni amit akar felvezetni. Csendben hallgatom végig a szavait és kicsit elszomorodom. Nem amiatt, hogy az embereket ide akarja hozni a táborból, hanem mert ilyen hamar menni akar.... Alig pár órája érkeztünk és... csak most kerültünk közelebb egymáshoz. Pedig ezt se gondoltam volna pár nappal ezelőtt és mégis... most boldog vagyok mellette.
-Megértem. - nehéz szívvel mondom ki a szavam, de tudom, hogy elkerülhetetlen az indulása.
-Tudom... menned kell. - sóhajjal mondom ki, de belül érzem, hogy mindenféleképp elindul, bármit is mondanék, hogy maradjon még egy kicsit velem. Az embereket ott hagytuk és ígéretet tettünk, hogy visszamegyünk értük.
-Az emberek számítanak rád. - csendesedek el, de nagyon is jól tudom, hogy ennek így kell történnie.
-Amire visszatértek, addig előkészítettem a lakrészeket nekik. - egyelőre többet nem tudok tenni, de inkább attól vagyok szomorú, hogy megint egyedül maradok és messze lesz tőlem. Alig pár órája vagyunk kettesben és most újra elmegy. Lassan kibontakozom a karjából és, hogy ne lássa szomorúságomat egy mosollyal lépek el mellőle.
-Menjünk reggelizni. Éhesen ne indulj el... - simítom meg arcát, ha nem húzódik el a tenyerem érintésétől. Ha nem állít meg, akkor bemegyek a teraszról és az étkező felé indulok. Most valahogy nem is vagyok éhes...

Sejtettem hogy rögtön rosszra gondol, mert derült égből villámcsapásként érkeztem a megbeszélni valókkal. De az út során csak egymás agyára mentünk, nem beszéltünk át semmit, tegnap pedig gyorsan történtek az események és ittasak is voltunk. Nem tudnék itt napokig dorbézolni, miközben tudom hogy számítanak rám és mások élete függ tőlem. Az nem fog menni, ezt akarom a tudtára hozni.
- Nem. Erről szó sincs. Ha tehetném...
De nem, jól tudom. Nincs ezen mit szépíteni. Meglepődöm amikor a saját szavaival mondja el, amit mondani akartam és a szomorúság is kiérződik a hangjából.
- Visszatérek.
Persze ahogy eddig is történt, Syd megmakacsolja magát. Hiába a gyengéd érintés, a szemébe szomorúság és csalódottság telepszik. Ellép mellőlem, elindul az étkező felé, én pedig utána.
- Legrosszabb esetben is maximum négy vagy öt nap múlva itt leszünk. Ha pedig papírforma szerint haladunk, akkor annyi idő alatt, amennyit mi ketten megtettünk.
Egyelőre tudja a fene hogy miattam ilyen, vagy csak és kizárólag azért, mert keresztül húztam a számításait. A szemeiben őszinte érzelmeket véltem felfedezni, ezért úgy vettem hogy miattam. Mellé lépkedek és átkarolom, ha engedi.
- Kérlek, addig is vigyázz magadra! Ne engedj be idegeneket a házba! Eszedbe ne jusson lemenni a városba! Ha mégis muszáj, akkor vigyél fegyvert, vagy jobb ha egy robotot! A holtaknál sokkal veszélyesebbek az élők.
Már megismertem annyira az út alatt hogy tudom, a háta közepére sem kéri az okoskodásomat, de én meg aggódom miatta. Rettentően felelőtlen és naív tud lenni és én nem leszek itt.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Eleinte azt gondolom, hogy nem érzi velem jól magát Zed. Ahogy belekezd a mondatába teljesen így érzem, de aztán átfordul az igazi témára a beszélgetés. Tudom, hogy a többiek várják vissza és ezt meg is értem. Csak valahol csalódott vagyok, amiért ilyen gyorsan akar távozni. Pár órája érkeztünk meg és most már menni is akar...
-Reméltem is...- hangomban megbújó szomorúságot biztosan érzi, de ha jobban belegondolok, akkor tényleg mennie kell. Ide kell hoznia a többieket, hogy biztonságban legyenek. Én se szerettem abba a táborba lenni, és ha nem muszáj, akkor vissza se megyek oda.
-Rendben. Értem.- egy pillanatra a szemébe nézek, de nem sokáig. Nem akarom, hogy a kicsorduló könnyem lássa. Szomorú vagyok és magányos, és most megint egymagam leszek. Az otthonomban vagyok az igaz, de egyedül...megint. Érzem a karjait a derekam köré fonódni, és nem tolom el magamtól. Hozzásimulok, hogy én is átölelhessem, mert nem tudom, hogy ez lesz-e az utolsó, ha megint elindul arra a veszélyes helyre. Értem, hogy ezt meg kell tennie, de csak most kezdem felfogni, hogy igenis vonzódom hozzá. Eddig be sem mertem vallani magamnak, de most, hogy egymás karjaiban voltunk az éjjel... már kétségem sincs, hogy többet érzek iránta, mint ezt előtte gondoltam volna. Rengeteget veszekedtünk és martuk egymást...de most, hogy biztonságban vagyunk, teljesen más érzések is felszínre jöttek belőlem, mint az eddigi gyűlölet iránta. Nem hiszem, hogy ezt ő érzi, vagy megérti tőlem, így nem is magyarázok meg semmit. Inkább az ebédlő felé indulok és a reggelire koncentrálok. Éhes annyira nem vagyok, mert az étvágyam is elment.. De, ne induljon el éhesen és ennek hangot is adok. Talán ha elindul akkor könnyebben fogom átvészelni a hiányát, mert nem lesz itt, hogy lássam... Kit akarok becsapni?! Magamat?
-Van egy javaslatom...ha meghallgatod.- eszembe jut valami, amit eddig nem tartottam fontosnak és amúgy sem volt nagyon használatban, amióta apa a hátsó garázsban tartja.
-Tudok adni egy nagyobb járművet, amin mindenki elfér.... ha igény van rá.- Halvány dunsztom sincs, hogy most miért jutott eszembe, bár mentségemre szolgáljon, hogy én soha nem használtam. Apa szállította a burkokat rajta, mikor nagyobb megrendelést kapott valakitől.
-Zoé! Kérlek mutasd meg a tárolót, amit apa használt régen.- szólítom meg Zoé-t, hogy vetítse ki a jármű képét Zed számára, hogy láthassa miről beszélek.
-Igen, kisasszony! Azonnal!- hangzik fel a kellemes géphang és hamarosan látható lesz a szóban forgó tárgy képe.
Az ebédlő falán megjelenik egy hologram és a kért dolgot láthatóvá teszi Zednek, ha érdekli.
-Megjelenítve! - válaszol az M.I. - Köszönöm, Zoé!
-Nos?  Ez  segítene neked?- mutatok a kivetítés felé, aztán leülök az asztalhoz inni egy kis teát. Éhes nem vagyok, de az előttem lévő finom falatok csábítanak pár falat lenyelésére. Gondolom, hogy Zedet jobban lekötik a megjelenített információk, így sokkal fontosabbak, mint én vagyok neki.
-Persze... óvatos leszek.-  Egyezem bele.  S miután ő elmegy.....most aggódik értem? ... Ne menjek el a házból sehova? Azt akarja, hogy 5 napig semmit ne csináljak? Oké... értem, hogy veszélyes odakint minden, de én nem is gyalog mennék el, ha úgy adódna...

Csendben menetelünk az ebédlőig és a felvetésemre egy jó darabig nem reagál semmit. Fogalmam sincs hogy mit tegyek, vagy mondjak. De aztán megállunk.
- Igen. Meg.
Komolynak tűnik, sejtem hogy olyasmi javaslat ez, ami megkönnyítheti az utazást. A szavait hallva el is mosolyodom, mert igazam lett.
- Ó, igény az van rá.
Egy kissé zavarosan kezdte, de megkéri Zoé-t, aki hamarosan egy nagyobb jármű képét vetíti az ebédlő falára. Szemügyre veszem, közben ő ellép mellőlem és leül a megterített asztalhoz.
- Igen. Köszönöm.
Válaszolom röviden a kérdésére és én is az asztalhoz ülök, Syd mellé.
- Zoé. Mennyi mérföldet képes megtenni ez a busz a szárazföldön? És a levegőben? Mennyi ideig kell tölteni, ha kifogyna?
Teszem fel a fontos kérdéseimet az MI-nek. Képbe kerül a főtt tojás, meg a szalonna. Eszem néhány falatot és közben Dale járműve jut az eszembe. Az nem képes repülni, mert egy őskövület. Nagyon jól jött ez a felajánlás. Így biztosan nem fogunk út közben annak a javításával szarakodni. Ismét Syd arcára tekintek, de ugyanaz a tekintet mered vissza rám. Nyitva hagyok egy jó nagy kérdőjelet a távozásommal. És igazából nem beszéltünk meg semmit arról sem, mi történik, amikor idejönnek az emberek a táborból? Nem hagyhatom őt itt, teljes bizonytalanságban.
- Elmondanád mi jár a fejedben?

Bleeding Out | Öltözék | Ω