What comes after?

Nagyon hamar a kocsi tetejére borulok, már képletesen szólva, bár a fejemet a kezembe süppesztem és hallgatom a vernyogását meg az okoskodását. Egymás után kapom az ívet, az a csoda hogy öt percnél tovább kibírom üvöltözés nélkül. Végül is kiderül hogy nekik jó nagy házuk van.
- Mindjárt elnézést kérek, amiért nem voltam a partidon. Halkítanál magadon?!
Tiszteletlen vagyok, de csak mert ő is az. Egyébként mi a fenéről beszélünk? Mintha csak azért sértődött volna most be, mert én nem ismerem az ő házukat. B.zmeg!
- Pontosan.
Még szép hogy arra kértem. Csodálkozom is hogy magán kívül hirtelen eszébe jutnak mások is! Viszont kib.szottul fárasztó ezzel a nővel beszélgetni. Komolyan! Folytathatnám úgy -de csak gondolatban teszem- hogy ezt miért most kell megtudnom és miért nem tudta megemlíteni amikor kérdeztük róla hogy van-e olyan információ a birtokában, ami segíthetne nekünk? Valószínűleg azért, mert csak magára gondolt.
- Igen. Ezzel mindenki jól járna.
Már ha nem löki le egyesével a vendégeit. Most már csak azt kell kigondolni hogy legyen, de erre sok idő nem jut, mert hirtelen odaszökkel mellém, én pedig kizökkenve és meglepődve találkozok szembe az ördögi vigyorával. Hah! Ez semmi jót nem jelent nekem.
- Hogy?
Közli hogy reggel induljunk. Veszek egy mély levegőt.
- Beszélnem kell Grey-el és már nagyon későre jár. Mindenképpen reggel indulnánk, csak ne korán reggel. Így jó lesz?
Mondjál rá igent, aztán oszoljunk! Ez az első gondolatom a kérdésemet követően, a másik pedig az hogy kidolgoztam a belem, ez a nő meg kiszívja a véremet itt este, aztán holnaptól csak vele kellene megtennem azt a hosszú utat Los Angeles-ig. Mennyei csoda lesz ha nem nyírjuk ki egymást út közben. Erre ki kell találnom valamit! De most tényleg fáradt vagyok. Szóval inkább mennék, amint megbeszéltük ezt.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

-Nem is kiabálok. - megint elbeszélünk egymás mellett? Hihetetlen, hogy minden szavamra tigrisként ugrik és csak kötözködni tud.
-Na jó... elismerem, hogy nem ismerheted a házunkat mert nem jártál ott. - nem akarok vitatkozni ezzel, mert végül is igaza van ebben. Nem volt egyszer sem a házban és honnan is tudná, hogy mi van otthon. A remény felcsillan a szemem előtt, mikor közli, hogy beszél a haverjával és reggel indulunk. A többi szavára már csak futólag figyelek, de nem hiszem, hogy nagyon fontos közlendőt mondana azon kívül, ami nekem a legnagyobb boldogságot okozza. Hazatérek! Végre hazajutok! Alig hiszem el, hogy pár óra elteltével indulunk haza és a szobámban zuhanyozhatok... majd kiugrom a bőrömből és egy széles vigyorral a pasi mellé ugrok.
-Mi? Tényleg? Komolyan? Segítesz nekem hazamenni? - egyszerre zúdul belőlem ki a sok kérdés, bár látom rajta, hogy minden porcikájában kétségek vannak felém, de ilyen boldog rég voltam. Még azt is elfelejtem, hogy napok óta szekál és azon van, hogy az idegeimen táncoljon... Amilyen gyorsan lépek mellé, olyan lendülettel fogom meg az arcát a két kezemmel és hajolok hozzá közel, hogy egy csókkal köszönjem meg a beleegyezését az indulásra.
Ha nem húzódik el a mozdulatomtól, akkor egy csókot nyomok ajkaira és táncolva hullámzik rajtam végig a boldogság érzése. Most az se érdekel, ha rajta kívül lát-e valaki, és egy pillanatra se bánom meg ezt a csókot. Igaz, hogy eddig minden mondata kést forgatott meg a szívemben, mert nem értette meg a távozásom okát, de most mindent megbocsátva simítok végig arcélén és lépek is tovább, ha meg nem állít. Bár amilyen csillogó szemekkel nézek most rá, szerintem semmit se fog érteni. Ami nem is baj... Összezavar a jelenléte és fogalmam sincs miként tudjak helyesen viselkedni vele szemben. Eddig egy pasi se tett rám mély benyomást, de meglepően jólesett ez a csók, (ha egyáltalán megtörtént) és lesz egy pár óra az indulásig, amíg ezt felfogom.
-Köszönöm....- vidám mosollyal nézek rá.
Remélem, nem kapok egy taslit emiatt tőle... na, azt merje meg!

Még végig kell ezt gondolnom, illetve tudatnom kell vele a fontosabb kritériumokat, mint például hogy ne cipeljünk húsz bőröndöt magunkkal. Semmi humorom vele egy légtérben, kocsival menni. Már meg van fejben miként hozom ezt össze. Elkérjük Grey motorját is! Ezért sem reagálok arra, amikor kikéri magának hogy nem is kiabál, amikor kiabál. Aztán végül is nagy vonalakban dűlőre jutunk.
- Igen.
Itt pattog mellettem örömködve, mint a kislány, akinek megvették a legújabb barbie szériát. Ilyenkor ugyanolyan idegesítően pozitív, mint amikor idegesítően negatív..vagy csak idegesítő. A franc se tud rajta kiigazodni! Mondjuk nem is kell, csak lehetőleg ne ölessen meg!
- Igen. Igen..Igen.
Ha még egyet ugrik, én nem tudom mit csinálok. Otthagyom az autót, ellököm magam tőle, már majdnem elkezdenék megfordulni, amikor elkapja az arcomat. Abban voltam hogy megyünk és útközben megbeszéljük a részleteket. Ehelyett nem várt dolgok történnek, gyors egymásutánban és kis időre elveszítem a fonalat. Nem szoktam hozzá hogy engem bárki is így megérintsen, de még a fejemet sem sikerül időben elkapni. Még csak meg sem mozdítottam. Összeérnek az ajkaink a pillanat erejéig, de nyilván ő sem akart nyelveset, én meg semmit sem akartam, így a puszinál tovább nem jutunk, de ez is bőven elég hogy befűtsön itt nekünk! Amikor megint eltávolodunk egymástól, én inkább csak próbálom elfedni a zavaromat. Ő meg úgy látom a felhők között jár, de tuti biztos nem az előbbiektől, hanem mert hazamehet. Ahhoz képest hogy folyton azt hangsúlyozza, mennyire igénytelen vagyok és számára büdös, most hirtelen mindent sutba vágott?! Ki érti eztet?! Mindegy. Veszek pár mély levegőt, miközben elindulok vissza a sátrak felé.
- Reggel kilenckor indulunk. Pakolj össze, de úgy, hogy egy hátitáskába beleférjenek a cuccaid! Csak a legalapabb, legszükségesebb felszerelést hozd!
Ha velem jön, akkor a továbbiakban csendben vonulunk egymás mellett, részemről legalább is, ha csak ő meg nem töri.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Szinte a fellegekben járok, mikor tudatosul bennem, hogy hazatérek. Eddig a pillanatig minden reményem abban volt, hogy az autóval elindulok, de megzavart ez a pasi. Ha lett volna több időm, akkor tervet is készítettem volna, de mivel minden percemet ellenőrzés alatt tartotta, így nehézkes volt még az is, hogy egyedül legyek a magányomban. Most, hogy végre elérkezett a napja, hogy hazaindulok, így minden rossz ami történt velem, homályba veszett. Nehezen bírtam ki az ittlétet, és nem is könnyítette meg nekem senki a beilleszkedést. Nem mintha nagyon akartam volna erőltetni, de nyilvánvaló, hogy én nem ide tartozom. Még ez a Frost sem értette meg, hogy miért akarok innen mindenáron meglépni. Talán, ha látja majd az otthonom, akkor megérti. Bár... nem hiszem, hogy tényleg megért...
Na, mindegy. Nem hibáztatom, mert fogalma se lehet, hogy én miként élek és megmagyarázni se tudom.
-Igen.Igen...Igen!- ismétlem a szavait boldog mosollyal és ugrándozva örömömben. Szerintem azt se tudja, hogy most mi történt velem. Igaz, hogy olyan rég éreztem ennyire boldognak és felszabadultnak magam, hogy még magamat is megleptem az önfeledt ugrándozással. Aztán az sem volt betervezve részemről, hogy olyan mozdulatot teszek, amire már rég volt példa...
Eddigi életem során voltak férfiak, akikkel intimebb viszonyt kezdtem, de soha nem volt érzelem benne. Most meg olyan lazán lesmároltam ezt a pasast, mintha a világ legtermészetesebb dolgát csinálnám. Uram atyám! Tényleg megcsókoltam! Ez csak azután esik le, mikor meglátom a zavarát az arcán. Most már mindegy! Megtörtént! És... meglepő, de egyáltalán nem bánom! Eddig kirázott a hideg, mikor a közelembe volt, most meg megcsókoltam! Én se vagyok normális! De akkor miért volt kellemes az érzés?! Mi történik? Eddig a napig ki nem állhattam, most meg egyáltalán nem taszít a jelenléte? Összezavar állandóan! Soha nem éreztem semmilyen vonzódást hozzá, és most jól esett az apró csók vele? Vele?! Mindig undok velem és egy napot se hagy ki, hogy szekálhasson... Percekig bámul és ha megszólal, akkor is csak bántani tud....
Miért van ez?! Látom a szeméből, hogy ki nem állhat engem és eddig se rejtette véka alá, hogy kerül mint a pestist. Igaz, hogy én sem tettem másként, de ha egyszer állandóan szekál!? Ma éjjel meg beleegyezik, hogy hazavisz és remélhetőleg hamarosan a saját kis szobámban aludhatok. Alig várom! Minden rosszat megbocsátok neki! Még azt is, hogy a Gucci cipőcskémet széttörte. Bár, azzal elég nagy szomorúságot okozott nekem. De, még sorolhatnám a gaztetteit.
Ahh! Nem érdekelnek már a rossz dolgok! Holnap indulunk és megszabadulok innen! A gondolataim már az induláson járnak és alig figyelek a szavaira. Az arcát fürkészem, de a döbbeneten kívül nem látok semmit. Vagy, inkább csak a meglepettséget a hirtelen mozdulatomért? Lehet, hogy nem ujjong a közelségemért, de kénytelenek leszünk egy légtérben tartózkodni egy ideig. Mi..mi...mi? Most esik le, hogy pár óra múlva csak ketten leszünk és rajtunk kívül senki... Jajj nekem! És ha bántani akar? Főleg most, hogy okot is adtam rá, mert megcsókoltam? Bajba leszek... még nem zaklatott fel ennyire egy apró érintés. Pedig szemmel láthatóan őt kiakasztottam a tettemmel. Pedig, esküszöm, hogy olyan gyorsan cselekedtem, hogy gondolkodni se tudtam előtte. Nem mintha bánnám... mert jól is esett a spontán érzelemnyilvánítás. Teljesen összezavar! Mit tegyek?! Kérdezzek rá, vagy hagyjam felejtődni az előbbi ..izé... jajjj nekem! Most ezen fogok agyalni, ahelyett, hogy aludnék reggelig.
Amúgy meg miket is beszélek! Miből gondolom, hogy egy szemhunyásnyit is képes vagyok ágyban tölteni, mikor nemsokára indulok haza?!
-Oké!- vágom rá egyből a mondatára és csak utána merül fel bennem, hogy miféle cuccokat készítsek össze ami a legszükségesebb?! Nincs is olyan holmim, amit összecsomagolhatnék egy pár váltás ruhán kívül. Otthon mindenem megvan!
-Az mind bele fog férni, amit összerakok. - eleve nincs sok holmim és hiába magyaráznám, hogy nincs is amit nagyon magammal vinnék. Lassan eltávolodunk az autótól és a sátram felé indulok. Egy pillanatra még felé nézek, ahogy elindul a sajátjához. Nem hinném, hogy jó ötlet lenne rákérdeznem ami most az eszembe jutott...
Ugye, kocsival megyünk? Semmi kedvem megázni az esőben, ha már a legszükségesebb holmikat pakolom össze. Az esernyő nem szerepel a listán, ami tényleg a alapvetőeket tartalmazza számomra.
Hamarosan a sátramhoz érek, ahová táncolva és dudorászva lépek be. Izgatott vagyok és majd kiugrom a bőrömből örömömben, hogy látom az alagút végét és a remény is felcsillant előttem.
A dudorászást nem hagyom abba, és így pakolok össze pár dolgot, amik gyorsan az eszembe jutnak. Talán úgy pirkadat felé kezdek fáradni, de nem merek elaludni. Nagyon izgatott vagyok és már alig várom, hogy reggel kilenc óra legyen. Elkészülök addigra, mert az biztos, hogy hat lóval se tudnak maradásra bírni. Erőt veszek magamon és nem fogom szekírozni Frostot. Jó nagy lelki erő kell majd hozzá, de valahogy csak kibírom. Amúgy meg... kifejezetten kellemes volt, hogy zavarba tudtam hozni. Ahogy őt, úgy magamat is, amiért ajkammal az övét érintettem. Egyáltalán nem bántam meg! Sőt! Másodszor is ezt tettem volna... csak … ugye, nem a motorjával fog jönni?
Mindjárt ki fog derülni... Hamarosan eljön az idő az indulásra.
Végre!
Csak rá ne kérdezzen az előbbire!... Fogalmam sincs mit tudnék rá mondani....

Egy ideig még én is az előbbi jeleneten tűnődöm, mert előtte is emelt hangon rikácsolt velem, jó lenne tudni hogy mi változott. Ennyire meg van őrülve az otthonáért? Pozitív hatása mindenképpen volt, ilyen csendben még sosem meneteltünk egymást mellett. Persze ez nem tart sokáig, először én töröm meg, aztán ő, de gyanúsan gyorsan beleegyezik. Bólintok neki igennel hogy értettem, remélem tényleg így lesz. Ő elindul a sátra felé, én pedig Grey-hez veszem az irányt.

Másnap később ébredek fel, már javában süt a nap, hallom némelyik táborlakó hangját. A tegnap esti megbeszélés nagyon elhúzódott. Megterveztem az útvonalat, de már nagyon fáradt voltam. Meg sem mosakodtam és össze sem csomagoltam, csak beestem az ágynak nevezett matracra és zavartalanul húztam a lóbőrt idáig. Nagyjából nyolc körül lehet, szóval maradt egy órám mindenre. Levedlem a tegnapi már piszkosnak és büdösnek mondható ruházatomat. Megmosdok és tiszta ruhát húzok fel. Utána bepakolok a hátizsákomba, főleg vizes palackokat, konzerveket, és egy elsősegély nyújtó dobozt, amiben fájdalomcsillapítók, antibiotikumok és sebforrasztó van. Az utat két napra terveztem meg, így ennek elégnek kell lennie. Ha mégis beüt a geb.sz, akkor majd feltaláljuk magunkat. Áthúzom a matracot, összeszedem a szennyest, aztán a hátizsákkal a hátamon, kezemben a szennyessel megyek ki. Első utam a szennyes kosár, ott lerakom azt ami mosásra vár. A második pedig Sydney sátra. Úgy gondolom már ébren van, mert motoszkálást hallok bentről, így megállok előtte és beköszönök.
- Jó reggelt! A motoromnál leszek!
Nem tudom hogy készen van-e, de én még nem, a járgányt meg amúgy is meg kell néznem. Szóval a rövid köszönéseinket követően én el is csattogok oda, és amíg ő készül, addig én elfoglalom magam. Valamivel később, amikor már ő is kiér ide, leveszem a hátamról a táskát, előhúzom belőle a térképet és a nyereg tetején kiterítem. A fejemmel odaintem magamhoz.
- Megterveztem az útvonalat.
Ha jól megnézi akkor a kiindulási pont nem innen a tábortól indul, hanem a belvárostól. Kétszáz mérföld után állnánk meg először egy bekötőút melletti töltőállomáson, ott egy darabig el kell időznünk, amíg a motorok feltöltődnek és bizony utána már nem sok időnk lesz eljutni addig a motelig, ami nagyjából 2 mérföldre van a kúttól. Nagyon elhagyatott rész, nem lehet túl sok zombi a környéken. Legalább is remélem.
- El kell mennünk Grey motorjáért. Azt hittem már behozta a táborba, de nem. Ott maradt a belvárosban, én tudom hol keressük. Azzal jössz majd te!
Közben persze mutogatom neki melyik pont miért van bejelölve, aztán ha eszébe jut valami, akkor szól.
- Itt fogunk először megállni tankolni. Szerintem ott már ránk fog esteledni, nem lesz sok időnk eljutni a motelig. Kicsit pihenünk, és másnap korán reggel tovább indulunk. Ha minden jól megy, délre beérünk L.A.-be, ott pedig te mutatod az utat.
Noha a várost ismerem, de a matuk angyalvárosában sosem jártam, tehát rá leszek utalva. Várok egy kicsit amíg kinézelődi magát, aztán ha megértette, úgy összegöngyölgetem a térképet és visszatuszkolom a táskába. Majd a motorra pattanok és megvárom hogy ő is mögém üljön.
- Kapaszkodj!
Addig nem indulok el, amíg nem ül fent rajta normálisan és biztonságosan.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Táncolva és ugrándozva lépek be a sátramba, és a dudorászás sem marad abba. Olyan boldog vagyok, hogy szavakkal alig tudom kifejezni. A pakolás nagyon gyorsan meglett, bár nincs is olyan cuccom, amit magammal vinnék. Pár darab váltás ruha és a személyes holmim kerül bele a pici táskába. Ezzel körülbelül fél órát foglalatoskodtam, bár inkább a táncikálás volt előtérbe, mint a rámolás. De, mindegy is, mert amikor kész voltam, akkor még vagy hét óra várakozásnak néztem elébe és egy percet se tudtam most aludni. Igaz, hogy az ágy szélén lógattam a lábam és összepakoltam a helyet, de ezzel is csak egy óra telt el. Maradt még hat.... Mit csináljak addig?! Mámorban úszva nézegettem a sátram tetejét és álmodoztam az első dologra, amit fogok tenni ha hazaérek. Sorra jutottak eszembe ötletek, de aztán a sorrendet felcserélve, biztos, hogy egy hatalmas habfürdő lesz a legelső. Utána majd a többi, akármi...
Lassan teltek az órák, valamikor hajnali ötkor csukódott be a szemem, de erre nem teljesen emlékszem. A gondolataimba merülve vágyakoztam az otthonom után és mire álmomban az ajtót nyitottam volna, odakintről hangok szűrődtek be. Inkább csak duruzsolásnak hallatszott, és nem is tartott sokáig, így csak annyit értem el, hogy már ébredeztem és nem mély álomban voltam. Hamar összeszedtem magam és egy gyors mosdás után tiszta ruhát vettem magamra. Nagyon nem foglalkoztatott, hogy összeillő darabok legyenek, inkább a tisztaság volt a szempont. Ha hazaérek a gardróbomban kedvemre válogathatok majd és felejtem is el ezeket a szakadt göncöket. Már majdnem elkészülök a ruházat felvételével, mikor hallom Frost hangját a bejárat felől. Már ennyi az idő?! Jajjj nekem! Nehogy lekéssem az indulást!
Kapkodom magamra a kardigánom és a cipőm, majd a kezembe veszem az összerakott szütyőt.
-Jó reggelt! Máris megyek...- kiáltom ki gyorsan, mielőtt azt hinné, hogy elaludtam. Pár pillanat múlva már a motorja mellé érek és mutogat nekem egy térképet. Meg valami motorról beszél... amiért el kell mennünk? Milyen motor? Nekem? Ez most komoly? Életemben nem ültem motoron... az is magától megy, mint az autó? Hmmm... most ha megszólalok, akkor megzavarom a terv ismertetésében? Vagy inkább hagyjam ezt a kérdést későbbre?
-Ühhümm.- jobb híján mást nem tudok kinyögni, de bájosan bólogatok az útvonal mutatására, bár ezzel inkább a zavaromat leplezem, mert nem tudom hogyan hozzam fel neki, hogy én még nem ültem motoron. Ki fog akadni, ha megtudja? Talán nem olyan bonyolult... hátha megy majd nekem. Amúgy önműködő a motor? Én biztos, hogy .... Na, de ne rohanjak előre semmivel. Még a végén lefújja az egészet és maradunk a hátsó felünkön. Dehogy fogom most lefújni az indulást! Ilyen apróság miatt, hogy életemben nem vezettem motort és nem is ültem rajta kettő másodpercnél többet.... akkor is csak azért, mert ez a pasas leszedett az ülésről, amikor el akartam kötni a járgányát. Túl jó emlékem amúgy sincs ezekről a két kerekű izékről és most meg valahova megyünk, hogy a haverjáét megkeressük.
Az ujját végig követem a térképen, ahogy mutatja hol és mikor fogunk pihenőt tartani, amihez sokat nem tudok hozzáfűzni. Annyira nem ismerem a környéken lévő Moteleket, mert ott se jártam még eddig. A legkisebb csillagszámú Hotel is négy csillagos volt, ahol megszálltam, így ami ennél kevesebb komfortfokozatú szálláshely, azokat még hírből se ismerem. De most nem is érdekel a komfort, mert ha két nap múlva elérjük L.A.-t akkor már otthon leszek.
Mire végére ér az ismertetésnek, én még mindig vigyorogva bólogatok rá. Azt még nem tudom, hogy hogyan hozzam szóba a motorokról a hiányos ismeretemet, de ha nem tud most róla, akkor nem is köthet belém... Legalábbis erre nem térnék most ki jelenleg, mert annál sokkal jobban haza akarok jutni. Út közben majd valamit kitalálok. Nem lehet olyan bonyolult.... Remélem.
-Oké. Ha beérünk L.A.-be akkor mutatom az utat. - izgatott vagyok és nem is húznám tovább az időt az indulásra. Csak akkor torpanok meg egy kicsit, mikor meglátom, hogy felül a motorra és várja, hogy én is mögé kerüljek. A hátamra veszem a motyómat és elfoglalom a mögötte lévő helyet. Még soha nem ültem ilyenen és azt se tudom, hogy mibe kapaszkodjak... Hol van ezen a védőrács? Nézek körbe magam körül, de semmi ilyesmit nem látok. Kicsit még fészkelődök, hogy elhelyezkedjek és egy apró sóhajjal nyugtázom, hogy egy darab kapaszkodót nem találtam. Most hová tegyem a kezem? Itt egy apró kis fogantyú sincs ahova a kezem rakhatnám. Kérdő tekintetemet szerencsére nem látja, mivel háttal ül nekem, így más ötletem híján a derekára fonom a karjaimat. Igaz, hogy ezt most így nem gondoltam át, de amikor megkapaszkodom, utána esik le, hogy ez csak még a kezdet. Ez a motor még indulni is fog én meg nagyon koncentrálok, hogy ne sikítsak a fülébe, ha megemelkedik alattam az üléssel együtt az egész jármű. Igyekszem nem remegni, de akaratlanul is a hátához simulok, hátha nem fogok úgy leesni az első méteren.
A gondolat most is a fejemben motoszkál, hogy mikor említsem meg azt, hogy nekem bizony fogalmam sincs miként kell vezetni egy motort. Ki fog akadni, ha megtudja? Lehet, el se merem neki árulni... csak nem lehet olyan bonyolult a kezelése... annak az izének....
De végre indulunk és ilyen apróságok, mint a motorozás ismeretének hiánya, nem szegheti kedvem. Remélem....
Amíg meg nem állunk valahol, addig biztos nem szólalok meg. Így is erőn felül kell koncentrálnom, hogy le ne essek erről a keskeny ülésről. Meglepő, de biztonságot ad, hogy belé kapaszkodom. Az már kevésbé, hogy remeg minden porcikám a magasságtól, és attól, hogy semmi nem védi a testem a széltől és egyéb ki tudja milyen röpködő állattól! Ahogy csak tehetem, közel hajolok a hátához és becsukom a szemem. Lehet, akkor nem szédülök annyira....
De, van még egy furcsaság, hogy ilyen közel vagyok hozzá... Megmosakodott?!
Most egyáltalán nem rossz a "szaga". Tud ilyet is? Tiszta ruha van rajta?!

Fura ez a csönd és az is hogy csak bólogat. Úgy érzem, itt valami nem stimmel, bár erre nem kérdezek most rá, szeretnék én is elindulni. A térképen a mutogatásom és a hozzá tartozó magyarázatom nyomon követi, én pedig csak bólintok neki igennel, amikor kitér arra hogy L.A.-ben majd ő mutatja az utat. Azért annyira eltévedni nem fogunk tudni, tekintve hogy repülve tesszük meg ezt a távot, ami bár rizikós, de sokkal gyorsabb. Rövidre zárva a beszélgetés eme szakasza, így összetekerem a térképet, visszarakom a táskába. Megigazítom az Ítélethozót a tokjával, majd a táskám a nyeregre erősítem. Még van annyi hely hogy Ms. Universe elférjen. Fel is szólítom hogy kapaszkodjon, közben beindítom a motort, de elindulni nem tudok. Fogalmam sincs mit csinál, bár azt érzem hogy a hátsóját már lerakta, viszont nem kapaszkodik. Addig a kapcsológombot sem tudom benyomni, mert azzal a levegőbe emelkedünk, ő meg lepotyog onnan hátulról. Mire megelégelem és hátrafelé tekintenék kérdőn, addigra ő is átöleli a derekam. Majdnem jó. Csak egyre inkább szorít. Így azok szoktak viselkedni, akik sosem ültek motoron. De ha ő nem ült, akkor miért akarta ellopni?
- Csak lazán jó?! Ha megfojtasz, akkor garantáltan lezuhanunk!
Benyomom a gombot, a jármű megemelkedik a talaj fölé, a kerekek pedig vízszintesbe állnak. Csak a belvárosig kell kibírni és ott már össze tudjuk szedni Grey motorját. Biztosan senki nem vitte el, mert hangazonosítóval vannak megáldva, így illetéktelen kezek be sem tudják indítani. Kivétel ha valaki nagyon ért a motorok működéséhez, de kétlem hogy életveszélyes helyzetben bárki nekiállna ott bütykölni azt a motort, amikor legutoljára vagy száz zombi vette körbe. Bár remélem most már kevesebben lesznek. Elindulunk a belváros felé, keresztül repülünk a táborunkon. Látom odalent integetni a többieket.
- Mondd, hogy vezettél már motort.
Kis idő múlva tör fel belőlem az előbb tapasztaltak kapcsán, most pedig úgy nekem dől, hogy szinte biztos hogy nem lát semmit az útból. Vagy mondja azt hogy sosem.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Minden perccel jobban izgulok, hogy mi fog történni ha motorra kell ülnöm. Az sem vigasztal, hogy pár óra haladékot kapok a gondolkodásomra, hogyan tegyek, ha mégis vezetnem kell azt az izét. A kapaszkodásom Frost derekába lehet, hogy kicsit szorosabbra sikeredett, mert egyből megjegyzi, hogy ne fojtsam meg. Mi? Nem is fojtogatom...vagyis... ennyire szorítottam volna?
-Bocsi... csak nem vagyok hozzászokva a ...- majdnem elszólom magam és csak az utolsó pillanatban harapom el a mondatom végét, de érzem, hogy már késő. Nem telik bele néhány perc, és rá is kérdez arra, amit fel sem akartam hozni egy jó ideig. Legalábbis az út feléig semmiképp.
-Nem akarok lezuhanni. Meg ne próbáld megtenni! - összeszorított szemekkel vagyok még mindig a hátának dőlve és csak annyi időre emelem fel a fejem, hogy válaszolni tudjak.
-Motort? ...Persze... persze, hogy nem. - uram atyám! Kikotyogtam már megint olyat, amit eszem ágában se volt elárulni neki. Miért van az, hogy a legrosszabbkor kérdez engem, amikor azon izgulok, hogy ne essek le a haladásunk közben ?
Ki se merem nyitni a szemem a magasság miatt és ha meg is tenném, akkor kitörne belőlem a sikoltás az alattam elterülő mélység láttán. Kicsit engedni próbálok a kapaszkodásomon, de félek, hogy még nem nyugodtam meg annyira, hogy lazábbra vegyem a testtartásom.
-Messze vagyunk még? Sok időbe telik odaérnünk? - ezzel biztos, hogy megint kiakasztom, de tényleg jobban örülnék, ha szilárd talajt érne a lábam.
-Fázom.- azt nem mondta, hogy hidegre is számítsak!

- Nem fogsz lezuhanni, csak kapaszkodj!
Ez most tök olyan, mintha arra buzdítanám, ami ellen az előbb felszólaltam. Szerencsére érzem a lazítást, úgy tűnik hallgatott rám és most már én is szabadabban mozoghatok. Tekintve hogy kínos percekig itt szerencsétlenkedett, kikívánkozik belőlem a kérdés, amire aztán megkapom a nem várt választ. Ez most komoly?
- El akartad lopni a motorom és most kiderül hogy nem is tudod vezetni. Mégis hogy jutottál erre a döntésre?
Csak ámulok, mert nem értem hogy akarhat bárki is motort lopni, ha nem tudja azt vezetni. Aztán eszembe jut hogy még egy ilyen kérdés és hallgathatom hátulról a kereplését.
- Mindegy, hagyjuk! Elmagyarázom az alapjait, amint odaértünk!
Kissé rizikós az elképzelésem, mert bárki lenyúlhatta Grey motorját, de amikor otthagytuk, több tucat zombi gyűrűjében volt. Szóval nagy rá az esély hogy még mindig ott van. Mint ahogy a zombik is ott lehetnek még.
- Néhány perc és ott vagyunk. Leszállok egy közeli háztetőn és megnézzük milyen most a terep a motor körül. Amikor utoljára láttam, még rengeteg zombi ólálkodott a környéken.
Arra hogy fázik, már nem tudok mit mondani. Hasítunk a levegőben, néhány pillanat múlva már az ismerős útszakaszt fürkészem fentről. Kettő nagyobb csoportosulás vonaglik az autók között. Tőlünk nem messze egy magasabb iroda épület, meglehet úgy hat szintes, azt szemelem ki és a motort is elkezdem lefelé irányítani. A tetején landolunk. Mielőtt biztos talajt érne az alja, kiengedem a kapcsológombbal a kerekeket, aztán egy kis döccenés és állunk. Lekapcsolom a motort, lerúgom a jobb lábammal a támasztóját és leszállok róla. Néhány mozdulattal leveszem magamról a mellényemet és Sydney-nek nyújtom. Aztán ha elvette, akkor először megnézem a tetőre honnan lehet feljutni. Csak egy ajtót látok, az most zárva, valószínűleg kulccsal, mert nem nyílik. Utána a tető pereméhez sietek, ahhoz, amelyik feléről emlékeim szerint megpillanthatom a járgányt. Hamar képbe is kerül, vele együtt vagy három tucat zombi tétlenkedik az utcán.
- Ah, ez nagyon nem jó.
Az utca átellenes felénél van még pár elakadt járgány, ahogy elnézem semelyikhez sem nyúltak hozzá.
- Olyasmi kell, ami eltereli a figyelmüket. Akkor oda tudunk jutni a motorért.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Miután felszálltunk a magasba, én meg úgy kapaszkodom belé, mint aki attól fél, hogy menten lezuhanok a mélybe. Pedig, egyáltalán nem eshettem volna le, mert nem is billegett alattam az ülés.
- Kapaszkodok.- A pasi meg ahelyett, hogy csendben vezetett volna, kérdőre von a két héttel ezelőtti lelépésemről, ami eleve sikertelen volt, ahogy a mostani.
-Nem mindegy?! Haza akartam jutni és nem gondoltam túl. Miért? Nem magától működik a motor?- fogalmam sincs mitől megy a jármű. Eddig csak autót vezettem, de amióta külügy-miniszteri poszton vagyok, azóta sofőr vitt mindenhová. Csak néhanap ültem be a kocsimba, amikor Larson szabadnapja volt. Apa eleve nem szerette, ha egyedül járkálok, de nem nagyon izgatott, miért nem tetszett neki. Jól vezetek, de ezt senki orrára nem kötöttem eddig se.
-Jó. - merem remélni, hogy nem úgy fog viselkedni velem, mint eddig. Mutassa meg, hogy működik az a motor és túl leszünk rajta. Olyan nehéz csak nem lehet!?
-Remek. Végre megállunk. - a szememet se nyitom ki addig, míg le nem szállunk valahol. Kapaszkodom a derekába és csak akkor engedem el, mikor elfordítja a kulcsot és leparkolunk.
Boldog vagyok, hogy végre szilárd talaj van a lábam alatt. Még a mellényét is nekem adja?
-Köszönöm. - fogadom el, majd magamra veszem. Fázom, mert arra nem gondoltam, hogy a szél a pulóverembe kap és remegve ülök mögötte. Csak aztán nézek körbe, amikor mutatja nekem a lenti csoportosulást.
-Ezek mit csinálnak? Járkálnak, csak úgy?- még nem láttam holtakat mászkálni, és alig tudom felfogni, hogy létezhet ilyen. Csendben nézem a szaggatott mozgásukat és gondolkodom, hogy lehetne elterelni őket a motor közeléből. És, kipattan egy ötlet a fejemből....
-Mi lenne, ha valamit ledobnánk az ellenkező irányba innen, hogy arra mennének?- talán érti amit mondok, bár itt a tetőn elég kevés mozdítható tárgyat találhatunk.
-Működhet?- kérdőn nézek a férfire, bár csak találgatok, hogy mit tudnánk tenni. Ha lenne valami cső, vagy egy olyan nehéz tárgy amit eldobhatnánk, akkor beválhat az elterelés.
-Én eldobom, és te meg a motorért mész?

Kicsit ráncolom a homlokom bosszúsan, amikor azt kérdezgeti hogy a jármű nem magától megy? Majdnem ráhibáztál! Felelőtlennek gondolom még most is és egy felelőtlen emberrel vettem a nyakamba az országot! Úgy kell nekem! Miután biztosítottam a terepet, immáron mind a ketten a tetőről kísérjük nyomon az élőholtak vonaglását odalent. A kérdésére megvonom a vállaimat.
- Nézelődnek?
Teszem fel a kérdést a kérdésére, mert amúgy nekem sincs halovány fogalmam se arról ezek ott lent most mit csinálnak. Tétlenkednek! Persze ha valamelyikünk megjelenne teljes terjedelmében az utca végében, ide a rosdás bökőt hogy rögtön az összes elkezdenek mozogni felé, mert kaja! Igennel bólintok a következő kérdésére, mert én is pontosan ezen agyalok.
- Nem valamire gondoltam, hanem egy gránátra..arra az autóra ott!
Bökök rá a legközelebbire hozzánk az elakadt járgányok közül az ujjammal. Totális egyetértésben bólogatok, mert működhet.
- Igen. Érzékelik a hangokat, a mozgást, a szagokat. A robbanás odavonzaná őket és lenne elég időnk elvinni a motort.
Szinte már meg is van a terv.
- Mi? Jah, nem! Te! Együtt fogunk a motorért menni. De előtte megmutatom hogyan kell vezetni!
Nem vagyok benne biztos hogy az Ítélethozó hatótávja elér odáig, de most égetőbb dolgom lenne őkelmét a motorra hangolni.
- Gyere!
Visszamegyünk a motorhoz. Syd-nek mutatom hogy pattanjon fel rá. Aztán a kormányhoz lépve elkezdem mutogatni neki a hogyant.
- Ezzel a kapcsolóval indítod be. A mellette lévő, kék kapcsolóval tudsz repülő vagy guruló üzemmódot váltani. A hamradik gomb a haladás irányát váltogatja, előre vagy hátra. Az a kijelző a sebességed mutatja, a másik pedig hogy mennyi energia van még benne. Húsz egységnél érdemes már a töltésre gondolni.
Mutogatom neki először a kormánypanelt.
- Alapjáraton ezek a motorok hangazonosítást végeznek, amit könnyű kijátszani, nekünk viszont erre nem lesz időnk. Viszont az én hangom benne van a rendszerben, így nem is kell feltörnünk. Tehát, miután beindítottad sebességet adsz, előrefelé fordítod finoman a jobb oldali kormányt. Fékezni, megállni a bal oldali kormánnyal tudsz, így működik. Akkor most menj pár kört itt a tetőn!
Akkor fogok ráb.szni, ha egyet gondol és megpattan, én meg itt maradok magamnak. De most csak minden szépen sorjában. Félreállok, így lesz elég tere és lehetősége elindítani, aztán egy ideig figyelem a kőrözését.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Addig ki se mertem nyitni a szemem, míg meg nem álltunk a tetőn. A kezem görcsösen kapaszkodott a férfibe, és hálálkodok, hogy végre szilárd talaj van a lábam alatt. A következő lépésként a másik motorhoz kell jutnunk, de egy csapat mászkáló hulla veszi körbe a járgányt.
Felmerül bennem, hogy ha valamit az ellenkező irányba dobnánk, akkor talán elmennének onnan,  csak éppen nem egy gránátra gondoltam. Gránát?! Milyen gránát?
-Fel akarod robbantani a kocsit?- meg se kellene lepődnöm ezen, mert a pasik mindent izomból akarnak elintézni.
-Biztos jó ötlet?- bele se merek gondolni abba, hogy ha a kocsi nagyobbat robban és az épületre is átterjed a tűz. -Te tudod...- sóhajjal nézek le megint az utca felé, de mielőtt megbarátkoznék a gondolattal, máris a motorjára terelődik a figyelem.
-Ahh... komolyan én is menjek? Most mondtam, hogy nem vezettem még motort... - lehet, hiába koptatom a számat, mert egyáltalán nem figyel rám.
-Nem hinném, hogy menne... félek .- ezt már csak magam elé dünnyögöm, mert úgy látszik, hogy eltökélt abban, hogy megmutatja hogyan vezessem ezt a járművet.
-Jó. Megpróbálom. - ezek szerint ha beleegyezem, akkor hamarább szabadulok. Olyan nehéz csak nem lehet... Kis hezitálás után ráülök az ülésre és nagyon figyelek mit mutogat rajta. Szóval, kék gomb a váltás, a bal kar meg a fék. Na, akkor kezdjünk neki. Csak finoman.
-Uram atyám!- amint beindítom a motort, megijeszt, ahogy megemelkedik alattam. Még arra sincs időm, hogy sikítsak egyet, mert már indul is előre. Zed félreáll és szabad utat enged nekem, hogy próbálkozzam. Elsőre meg se merek nyomni semmit az indításon kívül, de aztán amint elérek a tető végéhez, hirtelen fordítok a kormányon és kört teszek le a tetőn. Aztán úgy is marad a kezem és a kormány is. Én meg körbe-körbe haladok mint egy körhintán. Hogy kell ezzel megállni?! Mit csináljak?! Egyre gyorsul velem a motor és a körözés sem lassul. Nem merek elereszteni semmit, mert görcsbe rándult a kezem.
-Ááááááááááá! Állítsd meg! Nagyon gyorsan megy.... - kiáltom, de aztán a centripetális erő kiemel az ülésből és egyenesen a pasi felé repülök. Ha pont ott áll, akkor nagy valószínűséggel letaglózom az érkezésemmel, ha el nem ugrik előlem. A motor hangja a háttérből elhalkul és szerintem megáll, velem ellentétben.
Ha nem ment arrébb, akkor most egyenesen a földre teperem, ahogy a testem landol az övén. A szememet becsukom, mert azt hiszem, hogy ha eddig nem ordította le a fejem, akkor most megteszi. Igaz, hogy a legkevésbé lenne szükségem a kiabálására, de kinézem belőle. Bár... ha rajta landolok, akkor legalább nem nagyon ütöm meg magam. Fura is lenne, ha megint közel lennék hozzá. El se hiszem, hogy nem ódzkodom tőle, és még jó illata is van. Az ijedtségem után próbálom magam összeszedni és feltápászkodni róla, ha éppen fölötte lennék. Ha kikerült, akkor meg a kemény talajról szedem magam össze, jó pár zúzódással egyetemben.
-Elsőre nem rossz... még élek. - nyugtatnám magam, de azt hiszem, hogy ha ezen túl leszünk, akkor motor közelébe se fogok menni.
-Bocsi. - elbűvölő mosollyal kérek tőle bocsánatot, de azt hiszem, hogy nem erre gondolt, amikor az oktatást adta a járgányára. Remélem nem lett baja a gépnek, mert akkor lehet a fejemet is leszedi. Pasiból van.... a motorja sokkal jobban érdekli, mint az, hogy velem mi van.
-Szerinted milyen volt?- nézek rá ártatlan ábrázattal, de a közelsége inkább hoz zavarba, mint az, hogy lerepültem az ülésből.

Meg voltam róla győződve hogy neki lételeme a káosz. Most pedig hogy közlöm vele a tervem, meglepődik?
- Egy robbanás kellően elvonja a figyelmüket és még ha odacsődít jópár újat a másik utcából, akkor is lesz időnk elvinni a gépet.
Bólogatok neki igennel, látva a meglepődött arcát. Nem tudom mitől fél? Elvégre a házat elhaggyuk. Ha minden jól megy akkor egy saját motorral fog tovább jönni és nem kell nyomorognia mögöttem, az amúgy sem volna kényelmes egy két napos út alkalmával. Szóval mindenképp szereznünk kell egy járgányt! Miután ezt is gyorsan megbeszéltük, odahívom az én motoromhoz és elkezdem tanítani.
- Komolyan.
Muszáj felfognia, nincs időnk a gyakorlásra, csak az alapokra. Elmutogatom neki mit hol talál, mit hogyan használjon és mire, aztán elengedem. Az indulás még jól sikerül. A többi már katasztrófa!
- Kapcsold alacsonyabb sebességre!
Instrukciókkal szolgálok, de a végén már én is rohanni kezdek a járgány körül, ami nem szerencsés, elvégre el is üthet vele. Emiatt aztán megunom és egyhelyben állva figyelem a kőrözését magamban konstatálva hogyha odalent is így megy neki, akkor elvesztünk. Elindulok kifelé a körből, közben ő tovább bénázik.
- Te állítsd meg! Az előbb mutattam hogyan!
Óh, miért is gondolom hogy menni fog neki?! Kicsit ideges vagyok. Az előbbi rohangálásomból felfogtam hogy nem jó ötlet a motor körül szaladgálni, bár az ez előtt is tiszta volt. Csak akartam valamit tenni. De ez a veszett kőrözés nem halkul. A következő pillanatban meg úgy nekem csapódik, hogy a földön nyekkenünk egyet. Sydney fájdalmas becsapódását, a beton még finomabb érintése követi, hogy egy kis időre belém szorul a levegő, utána meg nyöszörögve igyekszek mozdulni. Nem szokásom a panaszkodás, úgyhogy az elmés megjegyzését csúnya pillantásokkal fogadom. Felemelem a fejem, a tekintetem találkozik a boci szemeivel, közben meg arról kérdezget milyen volt.
- Borzalmas!
Próbálnék felülni.
- Jól vagy?
Persze amíg ő le nem száll rólam, maximum csak úgy menne, ha félrelökném. De még azt se tudom hogy ő jól van-e. A bezárt fémajtó felől egyre erősödő kopogás hallatszik, tipikusan olyan, mint amikor egy zombi csapódik neki egymás után. Ha eddig nem kelt fel, akkor én segítek neki, utána magamat is összekapom és a motorhoz sietek. Nekicsapódott a kijárat falának, de felületi karcolásokon kívül más kárt nem látok rajta. Izomból felállítom. Itt a fal mellett már hallani a zombi hangját is, nem csak a csapkodását. Talán nem is egy zombiról beszélünk.
- Mennünk kell. Tartsd észben, amit mondtam!
Gondolok itt a motorkezelési bemutatóra, közben előrefelé tolom a járgányt, el a faltól meg az ajtótól. Egy méterrel a lelátó előtt megállok vele, kitámasztom.
- Pattanj fel rá!
Csapok egyet a nyeregre, aztán a kezembe fogva az Ítélethozót a párkány széléhez araszolok.
- Gránát mód!
Másodperceken belül kiderül, belefér-e a hatótávba. Célzok és lövök. A gránát villámgyorsan süvít lefelé, a kocsi tetejére.
- Tartalék mód.
Közben én már visszafelé szaladok a motorhoz. Robbanás hangja rázza fel a környéket. Felpattanok rá és ha már Sydney is rajta van, akkor elindulunk. Felemelkedünk a levegőbe, aztán kihajtunk, eltávolodva a háztól, majd lefelé, Grey motorjának irányába. Nem sietünk, tekintve hogy ők is csoszognak, de szemlátomást tetszik nekik a tüzijáték, mert mind a felrobbant kocsi felé araszolnak. Lassan Grey motorja felé süllyedünk, majd megállunk.
- Gyorsan!
Sürgetem Sydney-t, mert azért pár gógyis maradt itt a közelben, még ha nem is reagálnak gyorsan az érkezésünkre. Neki most át kell szállnia a mellettünk lévő motorra.
- Indítsd be a motort!
Amint ez megtörténik, egy hang fogja felszólítani az azonosításra, én pedig azonnal beüvöltöm a nevemet. Utána pedig az övé a motor és remélhetőleg elhúzunk gyorsan.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Utálom a motorokat! Most ültem fel rá előszór, s már minden porcikám tiltakozik ellene, hogy három napon keresztül ilyen borzalman üljek. A gyorstalpaló amit Frost adott, inkább valami hadarásnak tűnt, mint rendesen elmagyarázva a működési elvét. Azt sem mondanám, hogy az első próbám éppen úgy alakult, ahogy elterveztem, mert amint megragadtam a kormányt, máris köröket kezdtem leírni és még közelébe se voltam az egyenesnek.
-Könnyű azt mondani! Nem tudoooommm!- máris kezdi a szekálásomat és azt se veszi figyelembe, hogy mindent megteszek, de ez a francos gép egyáltalán nem azt teszi, amit én akarok!
-Jajjjj! Előbb mutattad?! Inkább elhadartad gyorsan! Honnan tudnám?- azt se tudom, hogy mit tegyek, nemhogy még eszembe jutna amit mutatott! A gomb ami oldalt van...az mire is jó? A fene megette ezt a halom ócskavasat! Pár kört leírtam már a tetőn, és én is úgy szédülök a körbe-körbe haladás miatt, hogy ha gyorsan nem jutok le innen, akkor a nemlétező reggeli is ki fog jönni belőlem! Elengedem a kormányt és lesz ami lesz alapon leugrom az ülésről. Azt nem vettem számításba, hogy ez a lökött pasi itt ugrál körülöttem és a lendületem pont telibe találja, majd rajta landolok.
-Uppsszzzz!- vegyes gondolatok jutnak az eszembe amikor landolok, de azt nem vettem számításba, hogy telibe trafálom a testemmel. Igaz, hogy így annyira nem ütöttem meg magam, csak a térdeim sajognak az érkezés miatt. Mikor közelről meglátom az ábrázatát, elég kínosan érzem magam. Próbálom elővenni a legbájosabb mosolyom, de azt hiszem, hogy ebből a slamasztikából nehezen fogom magam kimagyarázni.
-Jól. Köszi, hogy ....elkaptál. - mégis jobban hangzik, mint az, hogy "letaroltalak"! Úram atyám! Mi jön még?!
A "borzalmas" megállapítása teljesen helyénvaló, de lesheti, hogy mindenre helyeselni fogok! Minek kell nekem ezt vezetni? Nem volt jó, hogy egyen ültünk? A látványtól is kiráz a hideg, amikor meglátom azokat az araszoló hullákat! Mi a fenék ezek? Miért nem mennek el innen? A járgányára rá se merek nézni! Gondolom jól behorpasztottam valami alkatrészét és a fejemet veszi le érte! A pasik meg a műszakijuk!
Amint felállítja, csak akkor merek odanézni. Ezek szerint nem tettem nagyon tönkre, hogy ha beindul.... Mi? Mi van már megint ne felejtsek el?
-Máris indulunk? Nem lehetne még pár percet.... gyakorolnom?- na itt volt az a rész, amikor megint rá kellett ülnöm a nyeregre és utána a gránát robbanásának hangjára fogtam be a fülem, hogy ne zúgjon az agyam.
-Nem azt mondtad, hogy később lősz rájuk? Bedugult a fülem! Normális vagy? És, ha megsüketülök ettől?- Már megint csak sürget, és csak kapkodunk! Mi lenne ha előre szólna, hogy felkészüljek? Ennek a pasinak ez valami mániája, hogy engem szekáljon? Életemben nem láttam ilyet! De mire a hallásom valamelyest visszatért volna, csak azt látom, hogy megint a levegőbe emelkedünk. Gyorsan megragadom a ruháját, hogy el ne hagyjon félúton.
-Jól van, na! Megyek már! - leszállok mögüle és a mutatott jármű felé szaladok. Így közelről még nagyobb batárnak látszik ez a dög motor! Ráülök és beindítom. A fülem még mindig zúg, így legalább nem hallom, hogy felbőg a motor hangja és elindul. A kezem a kormányán, de legszívesebben becsuknám a szemem, ahogy elindulok. Távolról hallok valamit, ahogy magyaráz, de csak tippelni tudok. A fülem jól bedugult és ha nem lenne mindkét kezdtem foglalt, akkor tényleg nekivágnék valamit, hogy megsüketített azzal a robbantásával.
-Tisztára nem vagyok normális! Hogy tudott erre rávenni?! -kapaszkodok a motorba és nagyon keresgetem a szalonképesebb szavakat, amiket a fejéhez vágnék ennek az alaknak!
-Ha távolabb leszünk innen, Isten bizony egy ideig nem fogsz arra rávenni, hogy egyedül üljek ezen a halálvesztőn! Ki találta ki ezt egyáltalán? Úgy utálom a motorokat! - egyhuzamban mondom magam elé a szitkokat és ami csak az eszembe jut.
Most nézd meg ezt a pasit! Azt hiszi ezzel születtem, hogy mindent tudjak irányítani rajta?! Alig várom, hogy hazaérjek és megmutatom neki, hogy mi egy igazi jármű! Ohh...a kis autóm! Már számolom az órákat, amikor a saját fürdőszobámban frissülhetek fel!
-Messze kell mennünk? Ott vagyunk már? - kicsit artikulált hangom lehet, mert a sajját szavamat se hallom, amiért be van dugulva a fülem, és a magasságváltozás se tesz jót nekem. Kezd liftezni a gyomrom, ahogy egyre gyorsul alattam a motor. Ez eddig oké is, de hogy fogok megállni vele?

A művelet hangosabbra sikerül, mint vártam, és ebben a legzajosabb maga Sydney. Nem fogta fel hogy nem érünk rá totojázni. És teljesen biztos vagyok benne hogy egy kicsit sem figyelt rám. Azért odáig tiszta neki hogyan kell beindítani és sebességbe rakni. A probléma csupán annyi, hogy nem minden zombi jutott el a lángoló kocsiig, és akik a közelünkben maradtak, azok bizony felfigyeltek a rikácsolásra. A gép azonosítást kér, ezért beüvöltöm a nevem, amivel szintén nem kerültünk közelebb a megoldáshoz.
- Gyortüzelés mód.
Sydney a motorra pattan és ott üvöltözik tovább, én pedig a mögötte sunnyogó alakokat szedem le egy gyors körbelövéssel. Jól célzok, nem fogom őt is eltalálni. Utána pedig elrakom a fegyvert, mivel beindult a motor, ideje nyúlcipőt húzni.
- Te tényleg nem vagy normális! Mit gondolsz, miért robbantottam fel azt a kocsit?!
Bököm ki mérgemben a bónusz kérdést, de már totál ideg vagyok tőle! No, meg ha tovább üvöltözünk itt egymással, akkor néhány követőt is begyűjtünk az indulással, ehhez pedig végképp nincs kedvem. Pár gyorsabban mozgó alak bukkan fel az utca túlfelén, ide csődítette őket a robbanás. Emlékezeteim szerint nem volt itt ennyi szintetikus mikor elhúztuk innen a belünket Grey-el. Már a levegőbe emelkedünk, és ugyan elkezdenek szaladni, de addigra már a levegőben süvítünk.
- Lesz.rom, csak jussunk el L.A.ig, és lehetőleg ne törd össze, mert Grey-nek még kelleni fog!
Vágom rá a felvetésére, mert itt biza nem az lesz, amit ő akar. Az út teljes hossza alatt azon a motoron fog ülni. Utána egy ideig kussban nézem a horizontot, meg az alattunk elterülő tájat. Már semmi sem rohan utánunk, valahol elvesztették a fonalat. Ez az idő elég is a megnyugvásra, így amikor megint kérdez egy orbitális hülyeséget, viszonylag nyugodtan fogadom.
- Még kétszáz mérföld. Tudod. Ezt beszéltük. Eljutunk a benzinkútig, utána pedig a motelig.
Valahol a térkép is megvan a hátizsákomban, de most nem állok meg előkotorni, hiszen az út itt van, a fejemben.
- Tarsuk ezt a sebességet! Ha úgy érzed, hogy lassítanod kell, akkor tekerd előre a balkart!

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Lassan már minden balszerencsén átmegyek, pedig csak haza akarok jutni. Bele se gondoltam, hogy több napig is kénytelen leszek ezen a motoron ülni és az összes felmenőágit emlegetem annak, aki ezt a kétkerekű borzalmat megtervezte! Frost sem könnyíti meg az életem, mivel akkorát durrant a gránátja, hogy azóta is cseng a fülem!
-Pfff... Jól van na!- már megint kiabál! Mi a baja már megint?! Az előbb akartam megköszönni, hogy elkapott a lendületben.
Alig, hogy felülök és beindítom a motort, már megint lövedékek sorozata vesz körül. Oldalra se merek nézni semelyik irányba, de lehet most inkább örülnöm kellene, hogy alig hallok valamit. Miért is lenne bármi is könnyű nekem?! Eddig sem lehetett mondani, hogy a szerencse mellém pártolt volna. Pff.... majdcsak eljutunk arra a kúthoz és a Motelhoz.
-Tartom a magasságot. - inkább összeszorított foggal kapaszkodok a kormányba és igyekszem nem figyelni a morgására.
-Ugye nem tudnak utánunk jönni azok a hullák?- nagyon nem szeretném újból átélni ezt a rettegést. Majdnem nekem esett az egyik olyan zombi és ha nem lövi le Frost...nos, akkor nem ülnék ezen a borzalmas és hangos motoron.
Most jut eszembe! A Motelban is egy szobába kell majd lennünk?

- Ha csak nem növesztenek szárnyakat.
Így belegondolva, az nagyon veszélyes helyzetet teremtene, mindenkinek. A hátralévő időben csendben fürkészem a környezetünket, néha odatekintek rá, hogy mindenre rendben-e vele, de amúgy sem tudnánk érdemleges beszédbe bonyolódni, ezért nem is kezdeményezek.

A tervnek megfelelően alkonyat előtt érkezünk a benzinkúthoz. Már messziről látom a feliratot és a fekete tetejű épületeggyüttest.
- Figyelj! Leszállás következik!
Emelem meg a fejem egy kicsit, mutatva az előttünk elterülő térséget, így ő is hamar észre fogja venni.
- Úgy háromszáz lábnál kezdj el lassítani és fokozatosan lefelé irányítani a gépet!
Muszáj vagyok mondani neki, ha pedig megkérdezi, akkor még azt is elmondom mégegyszer hogyan, csak nehogy beleálljon a betonba! A kellő távolságban én is megejtem ezeket az alap műveleteket, közben folyattom az instrukcióadást neki.
- Célozd be a behajtósávot!
A benzinkúton látok néhány kocsit, de a sáv valóban szabad, tökéletes a landolásra. Én is fokozatosan lefelé haladok, de úgy tíz lábra a földtől benyomom a féket és csak lefelé irányítom a járgányt.
- Fékezz és irányítsd lefelé! A sebességmérő melletti gombbal enged ki a kerekeket!
Valamivel később egy nagyobb döcc keretein belül én is földet érek. Lekapcsolom a motort, kitámasztom a járgányt és leszállok róla.
- Készenléti mód.
A kezemben az Ítélethozóval teszek meg néhány lépést a kocsik irányába.
- Hahóóóó!
Elkiáltom magam, mert így a közvetlen környezetünk összes zombija meg fog hallani és nem kell őket egyesével elintézni. A csoszogó és morgó hangok azonnal dalra fakadnak, nemsokára megpillantok kettőt. Az overáljukból és a sapkájukból ítélve valószínűleg a kúton dolgoztak. Mögöttük feltűnik egy szőkehajú nő, hiányos öltözetben, az oldalán kikandikáló kisebb termetű, szintén szőke hajú gyermek pedig a kölke lehet.
- Maradj itt! Szólok, amint biztonságos a terep!
Intézem szavaimat az időközben már mögöttem, vagy mellettem tartózkodó Sydney-nek, aztán elindulok előre.
- Gyorstüzelés mód.
Néhány lövéssel a földre kerülnek. Mögöttük valamivel távolabb még két egyenruhás nő, őket is leszedem. Pár perc alatt a kúthoz jutok, körbejárom azt a három autót, amit fentről is láttunk. Az egyikbe beragadt két zombi, odabentről morognak. Lelövöm őket az ablakon keresztül. A másik kettő üresnek bizonyul, miután körbejártam őket. Már csak a bolt épülete maradt. Kintről körbejárom, így jutok el a wécéig, ami tárva nyitva. Bemegyek, végig nyitom az ajtókat, nincs itt senki. Kifelé jövet előrelátóan becsukom az ajtót, biztos ami biztos. Ne is menjen be semmi. Maradjon inkább szem előtt, úgy hamarabb végzek vele! A köröm végén a bejárathoz érek. A fotocellás ajtó üvegeit betörték, így szabad bejárás volt bárkinek. Könnyen belátható és odabent bár nem látok senkit, azért fő az óvatosság. A könyökömmel párszor megütögetem az acél ajtófélfát.
- Van itt valaki?!
Elnézve a kupit odabent, fogalmam sincs maradt-e valami. De amíg a járgányokat töltjük, addig legalább Syd is lefoglalja magát és nem az én idegeimen fog táncolni. Várok. Nem érkezik semmilyen reakció az ordibálásomra. Bemegyek. Több réteg törött üvegen és fadarabom keresztül trappolva jutok el a pultig. Megkerülöm. A mögötte lévő ajtó zárva. Lenyomom a kilincset- nem nyílik, bezárták kulccsal. Hangokat továbbra sem hallok, így kimegyek. Úgy helyezkedem odakint hogy Syd lásson.
- Jöhetsz! Tiszta!
Megvárom, amíg ideér.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Nem is értem mit keresek én ezen a motoron?! A hátam közepére nem kívánom ezt a lélekvesztőt! Alig fordítom meg a kormányt, máris úgy kacskaringózok vele, mintha megint a körhintán lennék! Ez a Tuskó meg biztos jót nevet rajtam és magában szidhat mint a bokrot! Csak szálljunk le a talajra! Megmondom én neki a magamét! Nem vagyok én madár, hogy a szél süvítsen a fülem mellett! Még ráadásul a fenekemet is elültem! Ilyen kényelmetlen ülőkét nem is értem, hogy terveztek erre?! Miért nem vagyunk már ott?! Most is csak azt mutogatja, hogy lejjebb menjek... mit is kell csinálni ezekkel az ízékkel? Hogy megy ez lejjebb?! Forgatom a fejem a kijelzők és a gombok között, hogy hátha felismerem mit is magyarázott. Ha tudnám?! Úgy utálom! Semmi normális bigyó nincs ezen az ócskavason! És ha lezuhanok? Vagy összetörik alattam? Még ezt is kinézem ebből a szemétkupacból! Egy értelmes villogó nincs rajta! Hogy is kell lejjebb menni ezzel? Persze, mert urasága jobban tud mindent! Könnyű mondani, hogy ereszkedjek és lefelé haladjak! Mintha ez olyan könnyű lenne!
-Naná, hogy figyelek!- mondom neki, bár úgyse hallja. El van foglalva magával!
Könnyű mondani, hogy célozzam a behajtósávot! Nem olyan egyszerű ezt megtenni! Teljesen más irányba megy mint amerre akarom! Huuuuhh... ha sikerül letennem ezt az ócskaságot, akkor biztos, hogy nagy ívben elkerülöm egy ideig!
-Ahhaaa...ha tudnám, hogy hol látom a háromszáz métert... meg a kerekeket. Mintha ez egy rutin lenne nekem! - ez a pasi azt hiszi, hogy többnyire csukott szemmel olyan egyszerű vezetni?! Alig merem nyitva tartani a szemem! Már csak az éltet, hogy hamarosan szilárd talaj lesz a lábam alatt, csak le kell valahogy érkeznem! Ez még előttem áll!
A kormányt lefelé irányítom, hogy veszítsen a jármű a magasságból és nagy nehezen behatárolom azt a sávot, de nem vagyok abban se biztos, hogy miket nyomkodok felváltva. Eddig még nem estem le és nem is akarok, de ahogy közeledik felém a föld, úgy csukom be megint a szemem. Nem akarom látni, hogy ha kilapulok a betonon. Erősen koncentrálok és valami csoda folytán egy nagyobb döccenő után megállok. Azt se tudom, hogy ilyenkor már ki lehet nyitnom a szemem? Túléltem?
-Jéééééé! Egybe vagyok!- hirtelen azt se tudom, hogy minek örüljek jobban?! Annak, hogy nem esett szét alattam a jármű, vagy annak, hogy nem gödörbe estem vele?! De, mindegy is! Élek! A franc akar most visszaülni erre a sz*rra!
-Mi? Itt is vannak hullák? Nem azt mondtad, hogy nem tudnak utánunk jönni?!- riadva nézek körbe, és ahogy meglátok egyet, azon nyomban elbújok a motor mögé. Nem mintha ez olyan jó búvóhely lenne, de meg se merek moccanni, nemhogy szaladni bárhová!
-Jó. Maradok...- amúgy is földbe gyökerezett lábbal nehéz lenne bármerre is mennem! Ahogy csak tudom, összehúzom magam és várom, míg előjöhetek. A hangokból hallom, hogy lövöldöz valakikre, de ki se dugom az orrom a fedezékem mögül, hogy megnézzem mi történik. Félek. Már megint ezek az oszladozó hullák! Nem lesz ennek vége?! A bíró fegyvere hangja csak úgy visszhangzik a fülembe és a tenyeremet a fejemre tapasztom, hogy tompítsam a hangokat.
Fogalmam sincs mennyi ideje gubbasztok a földön, de aztán mintha minden elcsendesedne. Lassan emelem le a fülemről a kezem és kinyitom a szemem. A közelben kiterült tetemek hevernek, nekem meg fordul fel a gyomrom a bűztől. Csak akkor mozdulok, mikor megint hallom a férfi hangját. Remegő és zsibbadt lábaimat összeszedve állok fel, majd megyek felé. Most még össze kell szednem a gondolataimat, amiket a fejéhez akarok vagdosni, amiért megint belekeveredtem a veszélybe. Nem elég, hogy a motoron órákon át ültem, laposra simítva a hátsómat, most meg sorra lövöldözi a zombikat, hogy még többen legyenek! El se hiszem!
Amíg nem érek a közelébe, addig csendbe vagyok, de aztán, hogy levegőt is kapok megint az ijedtségtől, már nem hallgatok.
-Mondd?! Direkt szenyózol velem, hogy ezen az ócska motoron kell utaznom? Miért nem autóval indultunk? Nézd! -mutatom neki, hogy a fenekem laposra ültem- Tisztára elültem a hátsómat! Olyan kényelmetlen, hogy alig tudok járni! Lehet, hogy egy pasinak ez jó, de nekem a finom bőrömet kikezdi! Elzsibbadt! Most nézd meg! Milyen lapos lett!- megint mutatom neki, bár szerintem fogalma sincs mit akarok magyarázni neki.
-Ugye egy ideig a talajon maradunk? Hol van az a Motel? Mosakodnék! Ragad rám a ruha! Csupa por vagyok! És...szomjas is! - így egyszerre most ennyi jut eszembe és karba font kézzel várom a vizet, hogy adjon nekem. Nem gondolja, hogy azok után, hogy majdnem összetörtem magam a landolásnál, még magamnak fogok vizet keresni a hátizsákomból?! Legalább tegyen már valamit, hogy átérezze milyen szörnyen érzem magam! Elültem a popsimat és a kezem is görcsbe rándult, ahogy szorítottam a kormányt órákon át!
Foglalkozzon már velem is, ne csak a motorjával, meg ezekkel a hullákkal! Én is itt vagyok! Nem látja?
-Messze van a Motel? - remélem azt mondja, hogy sétálunk odáig, mert csak pár lépés. Most úgy zsibbad mindenem, hogy inkább gyalogolnék, míg az összes izmom rendbe jön. Hogy bírnak ezeken ülni egész nap? Nem töri fel a ...? Lehet ezek a pasik valami önkínzók magukkal. Most inkább zuhanyoznék és pihennék egy kicsit. Álmos vagyok... vagy szomjas? Nem is tudom... Összezavar ez a pasas engem!

A kérdésére kifakad belőlem az állatias ordítás.
- Ezek másik hullák!
Ha nem vette volna észre. Persze ettől hamarabb előkeverednek a ránk leselkedő, ámde gondolkodni képtelen teremtmények, szóval a legnagyobb veszélyt leginkább az jelenti rám, ha nem figyelek. Márpedig Sydney nagyon hamar ki tud billenteni a béketűrésemből. Mivel teszi amire kértem és nem fecseg többet feleslegesen, így zavartalanul lövöldözhetem őket halomra.

A bolt előtt fejezem be a körutam, miután megbizonyosodtam arról hogy nem kószál több belőlük a környéken és odabent sincs több. Úgy helyezkedem hogy lásson, de maradok távolabb tőle, a bolt előtt. Egy darabig eltart mire idér. Konok tekintettel közeledik, szinte már várom megint mit vág a fejemhez?! Hát nem is kell csalódnom, bár nem erre számítottam. A kérdésére egy ideig nézem a kerek hátsóját és képzeletben megvakarom a fejemet. Mi a f....? Most erre válaszolnom kéne?
- Mert mit szeretnél? Masszírozzam meg?
Mordulok fel végül, de mivel ott billegeti, ezt még muszáj vagyok hozzáfűznöm.
- Most is kerek.
Szent meggyőződéssel még bólogatok is hozzá, aztán észbe kapova elindulok a bolt felé. Bele sem kellett volna folynom ebbe a beszélgetésbe. Olyan dolgokról folytatunk diskurzust, aminek semmi értelme. De aztán mivel vizet KÖVETEL, hát muszáj vagyok addig a pillanatig megállni, amíg átgondolom.
- Egy pillanat.
Komolyan hihetetlen! Ott állt a motoroknál, ahol a víz is van, erre idejön és engem küldözget oda! Fantasztikus! Morogva elcsattogok a motorokig, ahol az egyik táskából kiemelem a palack vizet és azzal a kezemben csattogok vissza.
- Nesze! Van több is, a táskákban!
Mert nekem eszem ágában sincs még egy kört menni! Szolgálja ki magát! A további kérdéseire megvonom a vállam.
- Spórolunk az energiával, úgyhogy igen, a földön maradunk. De ez egyben azt is jelenti, hogy sokkal figyelmesebbnek kell lenned az úton!
Tekintve hogy a földúton megyünk, senki sem garantálja a zombimentes utazást. És ha megint a saját hülyeségeivel foglalkozik, akkor jelentős bajba sodorhatja magát. Erre muszáj vagyok felhívni a figyelmét.
- Kérlek, nézz szét a boltban, amíg töltöm a motorokat. Ha találsz vizet, ehető élelmet, akkor azokat pakold el!
Ha csak nincs más fontos megbeszélni való, akkor most passzolnám a róla és a fenekéről folytatódó megbeszélést és elindulok a motorokhoz.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

-Miért kiabálsz? Nem vagyok süket!- már megint undok és ingerült. Soha nem lehet hozzászólni semmiért, mert leszedi a fejem, bármit is mondok.
Különben is, éppen eleget nyomorogtam ezen a motoron és az összes izmom elgémberedett. Persze, a nagyságos úr egy cseppnyi együttérzést és megértést nem tud magából kicsikarni. Még a popsim is teljesen lapos lett, mert ilyen kemény és kényelmetlen ülésen kellett órákon át kucorognom. De, amikor mutatom neki a fájdalmas hátsó felemet, mintha nem is érdekelné!
-Most már gúnyolódsz is velem? Igenis nagyon zsibbadtra és laposra ültem. Masszírozni?! Csak nem képzeled, hogy engedem ? Itt? - mutatok körbe az utcán. Még mit nem!
De legalább hoz nekem vizet, és nem akadékoskodik.. na, eddig tartott! Megint csak piszkálódik velem, hogy a zsákban van több palack ital. Hihetetlen ez a pasi! Eszem ágában sincs készletleltárt csinálni, és nem is azt kértem, hogy beszámoljon a darabszámról.
Aztán végre nem én vagyok műsoron, és a motorjához megy.
-Jóóó... minden jobb, mint itt hallgassam a gúnyolódásodat. - Ez az első értelmes megnyilvánulása, hogy menjek a boltba vásárolni! Amint elfordul tőlem, kinyújtom a nyelvem rá játékosan.
-Majd jövök. - azzal a lendülettel bemegyek az ajtón és keresek valami kocsi-félét, amibe gyűjthetem a talált holmikat. A bolt polcai nagyrészt már üresek, de azért akad konzerv és palackos víz, amit belerakok a kosárba. Találok még pár kötszert és gyógyszereket, amiket még összeszedtem. Hátha jól jön még....
Amit hasznosnak találtam, azokat beleraktam a gurulós kosárba, és ha már itt vagyok, akkor körbenézek még. Pipere osztály! Sminkek... végre valami értelmeset is csinálhatok. A polcokat végignézegetve, találok is bőven kincseket magamnak. Bár, ennek a beképzelt tuskónak se ártana pár illatszer és mosakodógél. Keresgetek neki is valamit, ne mondja már, hogy mindig magamra gondolok. Az illatszereket szagolgattam és válogattam a kínálatból, most van legalább idő erre és tömeg sincs. Ami meg megtetszik, azt begyűjtöm és indulok a következő polchoz. Legalább most elemembe vagyok és ő meg foglalkozhat a drágalátos motorjával. Ha egy óra a vásárlás, akkor annyi. Minek siessek?! A piperék után a ruhaosztályt és a lábbeliket is átnézem. Egy pasinak amúgy sincs érzéke a szépre... Egye fene... neki is választok valami ruhát, meg cipőt. A kosarat tolom magam előtt és ami kell, azt belerakom. Majd csak eltelik az idő, míg indulunk.
Mekkora lába lehet ennek a Frost-nak? Biztos kisebb, mint az arca... *nevet

A "Majd jövök" válasz semmi jót sem tartogatott a számomra. Tudtam, éreztem, kihallottam a hangvételből. Visszamentem a motorokhoz, megkerestem a töltő kábeleket, és mind a kettőt rácsatlakoztattam. Aztán amíg vártam, műszakilag szemrevételeztem őket. Ha találok hibát, azt lesz időm kijavítani a röpke egy óra alatt. Már ha kitudom. Mert nem mindent lehet megoldani egy csavarhúzóval, vagy egy villáskulccsal. Többnyire unalmasan és szinte nyugodtan telt el közel háromnegyed óra, hibát nem találtam, egyetlen csavart kellett csak meghúznom. A töltés is nemsokára befejeződik. A horizonton megy le a nap, kezdek aggódni. Ha teljesen ránk sötétedik, úgy nagyon cidris lesz a motelig eljutni. Be kell kapcsolnunk a világítást, és az minden sz.rt odavonz majd útközben. Őszintén fogalmam sincs a zombikon és az élőkön kívül mire számíthatunk még, de abban biztos vagyok, ebből az új világból még én sem láttam eleget.

Visszabandukolok az állomás egyetlen boltjához, és ahogy benézek, látom a jól megpakolt bevásárlókocsit. Mi a f.sz?
- Hé! Itt vagy?
Kiáltok hangosabban, mert őt nem látom. Amint megpillantom, folytatom.
- Nemsokára indulunk! Fejezd be a vásárlást és gyere ki a motorokhoz!
Addig lépek le innen, amíg el nem kezdi nekem mutogatni hogy miket pakolt be. Jézus ereje! Gyorsan a motorokhoz veszem az irányt, bár a látványa annak a tele pakolt kocsinak így is beleégett a retinámba. Mi a fenét várok? Azt se tudja melyik bolygón van! Biztos meg se hallotta azt, amire kértem! Csakis egy bolygót ismer, amit úgy hívnak hogy Sydney és természetesen minden körülötte forog! Körülbelül negyed óra még a töltés végéig, addigra idecipekedik őkelme, de én nem segítek neki. Érezze a súlyát a döntésének. Aztán majd amikor nem lesz mire felpakolnia a sok sz.rt, akkor talán jó döntéseket hoz. Remélem!

Mindenesetre amint ideér, érdeklődve tekintek rá a motorom mellett álva.
- Minden oké?
Leveszem magamról a hátitáskát és kinyitom.
- A vizet ide be tudom pakolni. A kaját pakold el te.
Mutatom neki, de remélem nem kezd bele a ruhák meg a nem tudom mik hova tételébe. Számoljunk el tízig!

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Úgy elrepült egy óra, hogy észre se vettem. Különösen kellemes volt bogarászni a polcok közt, mert végre nem volt a közelemben ez a Tuskó. Amióta bejöttem a boltba, klasszisokkal jobban érzem magam és ráadásként még olyan holmik között is válogathatok, amikre szükségem van. Hiába magyaráznám el egy pasinak, hogy egy nőnek sokkal több mindenre van igénye, mint egy darab póló és farmernadrág. Persze, hogy frusztrálja, amiért én adok magamra és nem koszos göncökbe vagyok hajlandó lenni. Így is kívül esem a komfortzónámon, és plusz még az örökös kioktatását is hallgassam!? Alig várom, hogy megérkezzünk a Motelbe és egy fürdőt vegyek. Utána tiszta ruhát ölthessek magamra és normális ágyban aludjak. Idejét se tudom, hogy mikor aludtam szépítő alvást. Nagyon rám férne....
Közben a kocsira pakolt holmik szépen kitöltötték a maradék ürességet és mire a végére érnék a polcoknak a hangját hallom odakintről. Miért ver engem a sors ezzel a félnótással? Mondtam, hogy majd jövök és ne siettessen. Eddig jól elvolt a motorjával, most meg engem akar megint szekírozni.
-Itt vagyok már. - kurta választ adok, bár szerintem teljesen mindegy mit mondok. Semmi nem jó amit teszek.
-Találtam sok hasznos dolgot. Neked is. Nézd... - Mire elővenném amiket találtam, úgy faképnél hagy, hogy be sem tudom fejezni a mozdulatom, hogy megmutassam neki.
Látszik, hogy nem érdekli semmi magán kívül. Ahh! Nem is érdekel!
-Ahogy óhajtod!- gúny is kihallatszik lehet a szavaimból, mert nagyon felmérgesít a közömbössége. A palackokat a zsákjába teszem és a konzerveket a sajátomba rakom. A piperét a zsebembe csúsztatom és pár darab ruhát is belegyömöszölök a hátizsákomba. Nem izgat, hogy neki ez időpocsékolás, nekem meg nem az. Úgyse tudnám meggyőzni az ellenkezőjéről, így nem is szólalok meg míg oda nem fogunk érni a Motelhoz. Ha már neki is választottam pólót és gatyákat, akkor már azt se hagyom itt. Igaz, hogy meg se érdemli, hogy gondoltam rá. A motorra ülök és beindítom, ha ő is azt teszi a sajátjával. Semmi kedvem vitatkozni vele. Lassan kezd sötétedni, és semmi humorom hullákkal találkozni, akik a finom bőrömbe harapnának. Duzzogva burkolózom hallgatásba, bár szerintem úgyse tűnik fel neki, hogy ha nem piszkálna, akkor én se viselkednék így vele. Most feszegetni akarja az idegeim határait? Miért nem tud normális lenni velem? Igaz, hogy első perctől kezdve úgy tekint rám, mint egy hisztis fruskára. Ne akarja, hogy a komolyabb énemet vegyem elő ami a hivatásomkor "viselek". Lehet, akkor már megint veszekednénk, csak azzal a változással, hogy neki egy szava se lehet ellenkezésbe. Most azt akarja, hogy diplomataként álljak hozzá? Mi a fenét akar? Miért ilyen kiállhatatlan velem? Azt szeretné, hogy egy szót se szóljak, csak utasításokat adjak neki? Megoldható, ha ez a vágya! Tudok én tőmondatokba is beszélni, de akkor az se tetszene a Nagyságos úrnak. Mikor érünk már a pihenőhöz? Nagyon ajánlom neki, hogy talál magának elfoglaltságot, amíg én tisztálkodom és pihenek. A végén még kitalálja nekem, hogy egy szobába is alszunk... Hmm? Ugye az csak vicc lenne?!

Nem tudom eldönteni melyik a rosszabb. Amikor üvöltözve hisztizik? Vagy amikor csendben, szófogadóan, de zsörtölődve nekiáll tenni amire kértem, de a szemében látom hogy legszívesebben felgyújtana? Hát, nem egyszerű rajta kiigazodni. Meg nem is akarok. A vizes palackok a táskámban landolnak. Bólintok neki, aztán egy kis időre eltűnök a motorok mögött, amíg kihúzom belőlük a töltőket és visszatekerem a csatlakozókra a sapkákat. Néha odapillantok felé, de úgy látom nem adta fel. Sőt. Sikerült neki mindent valahova elpakolni. Mire visszaérek a motoromhoz, már nyoma sincs a telepakolt bevásárlókocsinak. A táskát a hátamra veszem, és érdeklődve tekintek rá.
- Indulhatunk?
Választ nem kapok, de ő is a motorra pattan és beindítja, úgyhogy ezt vehetem egyfajta válasznak. Jó! Én is megejtem és ténylegesen elindulunk. Az autóúton haladva legfeljebb egy óra és látnunk kell a motelt. Az út csendben telik, meglepő módon Syd is a figyelmesebb énjét vette elő és nem a hülyeségeivel foglalkozik útközben, így a gyorsan növekvő alkony sem kerüli el a figyelmünket.
- Kapcsold be a fényszórót!
Üvöltök oda neki és viszonylag lassabban teszem meg én is, hogy lássa melyik gombbal kell. Kicsit elszámoltam magam és ez a fényáradat veszélyes, de máskülönben meg semmit sem fogunk látni az út hátralévő részéből.

Jócskán ránk sötétedett, mire odaérünk a motel parkolójához. Útközben csak néhány kósza zombi tűnt fel az út szélén, őket könnyedén ki tudtuk kerülni. Itt viszont a motorok zajára és a világításra egyenlőre nem érkezik semmi. Amint leparkolunk, én lekapcsolom a világítást és leállítom a motort. Utána átnyúlok Syd vezetőpaneljéhez és ugyanúgy lelövöm a világítást meg a motort.
- Maradj mögöttem!
Lepattanok a motorról és megkerülöm, de nem indulok el nélküle, megvárom, amíg ő is szedelőzködik és mögém ér. Mondhattam volna még hogy legyen kussban, meg egyebek, de csaknem akar itt most beszélgetni a sötétben. Remélem! Azután elindulunk a bejárat felé. Mire odaérek a szemem már egész jól hozzászokik a sötéthez, ahhoz hogy nincs világítás, ezért belépve az ajtón viszonylag jól kivehetőek számomra a bútorok, az ajtók. Nem is a villanykapcsolóhoz indulok, hanem megkerülöm a pultot és mögé érkezem. Néhány kulcs hiányzik, szám szerint három. Leemelek egyet magunknak és Sydney-hez lépve a kezébe adom. Aztán megkeresem a bejárati ajtó kulcsát, és azt pedig bezárom, alaposan megbizonyosodva róla hogy zárva van. Plusz, mivel befelé nyílik, így egy vázát is odahúzok az ajtó elé, ha mégis bejönne rajta keresztül valami, akkor azt meghalljuk. Utána feltérképezem a terepet itt. A pult mögött nyitva egy ajtó. Benne van a kulcs a zárban, úgyhogy azt most nemes egyszerűséggel szintén bezárom. Akármi is van bent, ha egyáltalán, de maradjon bent reggelig.
- Mehetünk!
Suttogom a társamnak és mögötte jövök a szűk folyósón, ami a szobákhoz vezet. Az egyik oldalán végig kisebb ablakok húzódnak, fej magasságban, úgyhogy onnan ne várjunk bemászkáló hullákat, ellenben a szobák sokkal veszélyesebbek lehetnek. Nem néztem meg milyen szám volt ráírva a kulcsra.
- Melyik a miénk?
Kérdezem halkan suttogva, amikor az első ajtó elé érünk.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Ha most tudnék valami cifrát mondani, akkor megtenném! Nem elég, hogy beküld vásárolni, és mikor visszatérek, akkor meg meg se hallgat és mutatni se tudom miket találtam. Isten bizony valami nem teljesen százas ennél a pasinál! Ahelyett, hogy örülne, mi mindet gyűjtöttem, neki csak a víz meg a kaja fontos és minden más csak felesleges... Nem is értem! Pedig remek holmikat találtam neki és azt se értékeli, hogy gondoltam rá... Hihetetlen! Na, mindegy. Belerakom a palackokat a táskájába és a többit meg én rakom el a hátizsákomba, a zsebembe, meg ahová fér bárhogyan. Nem fogom itt hagyni, ha már vesződtem egy órát a keresgéléssel. Csak érjünk a Motelhoz! Zuhanyozni akarok és pihenni! Ő meg azt csinál amit akar... A motorját csavarozza, vagy mit tudom én! Az biztos, hogy jobban érdekli, bármi másnál! Pasi!
-Mehetünk.- sokat nem ragozom a kérdésére a választ és én is jobban szeretnék haladni, és megérkezni végre a pihenőhöz. Út közbe nem nagyon beszélgetek és nem is foglalkozom ha morogna az orra alatt rám. Inkább az jobban izgat, hogy kezd alkonyodni és kevesebb a fény, mint egy órával ezelőtt. A fényszórót bekapcsolom, ahogy kéri, de csak ismét kurtán válaszolok erre is.
-Bekapcsolva. - most aztán vakarhatja a fejét, hogy miért nem árad belőlem a szóáradat és csak tőmondattal vagy csak egy szóval nyugtázom az övét. Tudom, ha megint elmondanám a véleményemet, akkor újból kiakadna és szitkokat szórna rám, ahogy eddig tette. Nem akarok vitázni állandóan, hiába nekem van igazam. Eddig se nagyon figyelt rám és fújta a magáét! Ha azt akarja, hogy változzon a kettőnk közötti kommunikáció, akkor megteszem, hogy bólogatni fogok mindenre és csináljon azt amit akar. Úgyse jó neki semmi...én meg főleg nem tudok számára olyat tenni, ami kedvére való lenne. Nem is akarok már. Most is egy csomó szép holmit választottam neki, ő meg meg se nézte! Mindegy... érjünk a szállásra, mert sajog a hátsó felem már reggel óta és egy forró fürdőre várok már jó ideje.. Hajmosásra....manikűrözni se ártana már..letört egy körmöm. Az is miatta volt! Persze, az se izgatja, hogy ha megennének engem a baglyok valami fán rekedve... ami persze butaság, de lehet el is hinné, annyira nem érdekli mi van velem.. Én meg gondolok arra, hogy ápoltsága legyen, ha már képes voltam fél óráig találgatni, hogy mi a ruhamérete. Meg se érdemli!
Majdnem éjjel érünk a Motelhoz, ahol leállunk és végre leszállhatok erről a kemény ülésről. Mondjuk a lábaim is elzsibbadtak, de meg se említem már neki.
-Rendben.- na, itt az első bólogatás a mondatára. Persze, hogy a háttérbe maradok! Eszem ágában sincs mozdulni egy tapodtat se, amíg nem biztos, hogy a hullákra nem járnak erre. Huuhhh...csak érjünk be a szobába! Alig várom, hogy ne kelljen állandóan a hátam mögé nézni, hogy mikor csimpaszkodik a nyakamba és harapna belém egy oszladozó tetem.
Kicsit kell várnom, míg végre a szobának a kulcsához jutunk, bár nekem mindegy, hogy melyik lesz, csak haladjunk...
A bejáratot bezárja, majd el is torlaszolja, hogy ne tudjon bejönni semmi azon a helyen. Legalább innen nem kell várni meglepetéshullákat. Miközben nagy sóhaj szalad ki a számon, hogy végre fedett helyen vagyok és még a cuccokat is sikerült megmenteni a motorról, mielőtt kidobatta volna velem, így határozott léptekkel követem a férfit, amerre megy.
-Most miért suttogsz? Jó a hallásom, amúgy.- hajolok közelebb hozzá, hogy megkérdezzem az okát, de lehet nem kellene tudnom.
Kényelmesen haladok mögötte, ha válaszolt vagy sem, aztán a kulcs számát nézem, amit a kezembe nyomott.
-A "9."-es szoba. - rázom meg a kulcs bilétáját felé, hogy ő is jól lássa. - Amúgy az enyém melyik lesz?- kérdőn nézek rá remegő pillákkal, mert érdekelne, hogy ha csak egy kulcsot emelt le a pultról, akkor én hol fogok aludni?
Már megint bejött amitől tartottam és fel sem merült benne, hogy nekem is hozzon egy kulcsot, hogy külön tudjak lenni tőle. Mondjuk ha mégis maradna ez a felállás, hogy egy szobába leszünk, akkor lesz ami magától értetődő.
-Te akkor a kanapén alszol, ugye?- egy csodás bájvigyorral lépkedek mellette, minden határozottsággal, csak ahogy haladok előre a hátam mögött valami zajt hallok és tányércsörömpölést. Azt nem tudom most még, hogy egy szekrény felfüggesztése adta meg magát a konyhába, de ezzel a hanggal egyidejűleg Frost karjába csimpaszkodok.
-Mi volt ez? - remegő lábakkal haladok tovább, védelmet várva a pasitól, aki talán megint csak legyint és lehámozza a kezeimet az övéről. Gondolom, hogy a hangokból több mindent leszűrt és mivel lépteket nem hallott, így okkal feltételezi, hogy ez csak egy bútordarab "halála" volt és nem pedig egy két lábon sétáló holttest. Ezt persze  én honnan tudnám?! Nem vagyok jó a hangok azonosításában és ráadásul ez a pasi belém ültette a parát... aztán még ráadásként egy szobába leszünk... Mi fog várni rám? Aggódjak?

Syd kérdésére ugyanúgy suttogva válaszolok.
- Három kulcs hiányzott.
Többit meg már ki tudja matekozni. Mivel még alig találkoztunk idegenekkel, így nem mondhatom azt hogy a hulláknál veszélyesebbek ránk nézve, pedig bízva az apokalipszis előtti világ szereplőiben, nem kétlem hogy akár az élelmiszerért is vígan kinyiffantanának minket. Minden csak az adott embertől függ és a habitusától. Amúgy sokkal valószínűbb hogy már rég a zombik táborát gyarapítják, és az se biztos hogy minden kulcs gazdája itt tartózkodik még. De azért fő az óvatosság. Amint eltávolodnak az arcaink egymástól, jól megrázza a kulcsot, ami el is indít egy lavinát, persze nem rögtön. Majdnem orrba ver vele, de így jól ki tudom venni a 9-est, annyi fény azért beszűrődik az ablakon keresztül. Pedig épp az előbb hívtam fel a figyelmét a ránk leső lehetséges és feltételezett veszélyekre, erre még kibök egy hülye kérdést is.
- Nem hiszem hogy egy kanapé elfér ezekben a szobákban. Talán egy fotel, vagy valami ilyesmi...
És ekkor érkeznek a furcsa hangok a szobából, amelyiknek az ajtaja előtt megejtettük ezt a kis csevejt. Én próbáltam kussban maradni. Syd belém csimpaszkodik, ezzel is hangsúlyozva hogy mennyire én felelek mind a kettőnk életéért. Most persze kínos csendben marad, így fülelni tudok. Közben a szabad kezemmel óvatosan megragadom az ajtó kilincsét, de a hangra már valamiféle hörgés és csoszogó lépések zajai kísérik a cselekvésem. Persze nem nyílik, bentről van bezárva. Berúghatnám, de minek? Egyáltalán ezek a zombik tudják hogy kell kinyitni a kulccsal az ajtót?
- Menjünk tovább.
A hangomra a benti izé odaér az ajtóhoz és kétszer koppanni halljuk valamijét rajta, miközben én előre indulok és ha Syd még mindig belém kapaszkodik, akkor valószínűleg ő is jön velem. Tovább haladunk a folyosón. Minden ajtót lecsekkolok, ami mellett elmegyünk. A nyolcasig az összes zárva. A kilenceshez érkezünk. Megállok az ajtó előtt.
- Te nyitod az ajtót, én pedig előre megyek. Amint bejöttél utánam, zárd be az ajtót. Kulccsal.
Akármi is van bent - nagy valószínűséggel senki -, el tudok bánni vele. De ha időközben betolul pár kintről, akiket eddig nem vettünk észre, akkor nehéz lesz megvédenem a formás hátsóját.
- Készen állsz?
Várok egyfajta megerősítést tőle, illetve hogy nyissa ezt az ajtót, közben az Ítélethozót aktiválom.
- Készenléti mód.

Bleeding Out | Öltözék | Ω