What comes after?

A tábortűz lobogó lángja társaságában ülök a farönkön, az előttem lévőre pakoltam a deszkát és a halakat, azokat pucolom javában, mert Andrea és Carol úgy döntöttek, ma ez lesz a vacsora, én meg bevállaltam hogy megszabadítom őket a pikkelyeiktől és kivágom a belsőségeket. Szokatlan az idil, nem hallani Sydney-t ordibálni, és egy Kaszni-val bővült a társaság. Még mindig nem döntöttük el merre tovább, kicsit kezdem azt érezni, mindenki elkényelmesedve terpeszkedik a tábor védelmének árnyékában, gondolván: lehet ide nem is fognak jönni. Igazából ezt egyikünk sem tudja megjósolni, de abból kiindulva amit tapasztaltunk menekülés közben és a városban, szinte biztos hogy szétszélednek a onnan, ha nem lesz kire támadniuk. Bár elég csak egy zajosabb jármű és máris követni kezdik. A katonák hátát látom távozás közben, ahogy megindulnak a szokásos éjszakai körútjukra, mivel Grey most úgy osztotta be az őrködést, hogy ők éjjel, mi nappal. Nekik van hozzá felszerelésük. Egy ideig figyelem a távolodó alakokat, aztán a másik oldal érkező alakjára kúszik a tekintetem. Jaj ne!
- Csatlakozol? Van még egy vadászkésem.
Tudom, felesleges kérdés, hiszen Miss Universe attól is agyérgörcsöt kap, ha le kell hajolnia valamiért. Nehogy már kosz menjen a körmei alá! Mit képzelek én hogy ő majd megdolgozik az esti adagjáért! Mindegy, a gesztus megvolt, ha erre rám förmed az úgyis lepattan rólam. Idegeskedik vele a hóhér! Megfordítom a halat a placcon és elkezdem a másik oldaláról is lehúzogatni a pikkelyeket.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Az elmúlt pár órát azzal töltöttem, hogy rendbe szedjem magam. A katasztrofálisan sikerült fürdésem se volt jó és az utána következő negatív élmények se dobták fel a napom. Pedig azt hittem, hogy ha kikerülöm ezt a nem normális Frostot, akkor kicsit kellemesebben fogom magam érezni. Caroltól kaptam pár holmit, ami nemcsak, hogy nagy rám, de még ódivatú is. Borzalmasan festek ebben a göncben, de legalább nem bugyiban vagyok.
-Utálom ezt a helyet! Egy rendes pipere sincs itt!- azt se tudom mit kezdjek ezzel a kinyúlt és lyukas felsővel?! Csináljak rá még párat? Ahhh! Miért nincs itt valaki varrni-tudó, aki rám alakítaná _ezt_? Brutálisan nézek ki! Nagyon hiányzik a ruhatáram! De, úgy néz ki, hogy egy ideig sajnos nélkülöznöm kell azt is, ahogy itt minden normális dolgot! Utálom! Haza akarok menni! Hiányzik az életem... és most egy újabb este következik.
Még egy ideig üldögélek az ágyam szélén, de aztán kimegyek friss levegőt szívni. Sok minden jár a fejemben, de kezdek éhes lenni. Miért nincs még vacsora?! Hol van ez a bunkó bíró? Eddig minden percét azzal töltötte, hogy szekáljon, most meg sehol sincs! Csak nem tán meggondolta magát és békén hagy engem? Ahh... nincs olyan szerencsém...
A sátramat elhagyva sétálni indulok a szürkületben. Még nincs olyan sötét, de hamarosan lemegy a Nap és csendesedik a tábor. A tábortűz felé indulok egy kis melegedésért, de ahogy közelebb érek, megérzem azt az orrfacsaró bűzt, amitől az orromat befogom. S, ha nem lenne elég a büdös, még az emlegetett lökött pasas is ott van. Mondtam, hogy nincs szerencsém....
-Miért csatlakoznék? Nem tudod egyedül megoldani a vagdosást?- ezt nem hiszem el! Inkább valami másra használnám azt a vadászkését, de mindegy... Az se tetszene neki!
-Mikor lesz vacsora? Éhes vagyok.

Egy ideig figyelem a közeledtét, hol rá, hol a húsra tekintve a kezemben. Hihetetlen, de rajta még ezek a szakadt göncök is máshogy állnak! Ha nem ismerném már, azt mondanám: aranyos. Jó ég, miket gondolok! Persze ahogy kinyitja a száját, már dől belőle a hülyeség, elhessegetve a kedves vonásokat. B.szki! Ez még azt sem értékeli, ha felőle érdeklődök? Rosszul fejeztem ki magam? Áh, haggyuk! A képzeletbeli legyintést először egy merev nézés tetőzi előrefelé, aztán inkább a húsra koncentrálok.
- De meg tudom! Csak több idő!
Hah, amint ezt kimondom, már jön a kérdés. Veszek egy mély levegőt, mielőtt olyant mondanék, amit magam is megbánok!
- Én is éhes vagyok. Körülbelül egy óra!
Nem tűnik bosszúsnak, de a fene tud kiigazodni rajta. Ennyiben kimerül a szóváltásunk? Vagy tovább boldogít itt?
- Látom kaptál új ruhákat. Van még? Nekem is jól jönne egy farmernadrág!
Bár a váltás ruhám szakadt és foltozott, mind az ing, mind a barna nadrág, az egyenruha minőségét tekintve nagyon jó és jól bírja a gyűrődést, csak nincs belőle csere. Nem bánnám azért azt a nadrágot, vagy valakit, aki tudja hol szerezhetünk még ruhákat, ami kívül esik a város területeitől.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

A tábortűzhöz közeledve, amikor meglátom Frost alakját, legszívesebben sarkon fordulnék és kikerülném, ahogy ma egész nap tettem. Semmi kedvem vele vitatkozni, mert olyan fafejű, hogy még a tuskó is megirigyelné! Mit képzeltem én, hogy egy normális szava lenne hozzám? Még a vacsora sincs kész, pedig itt szerencsétlenkedik ezzel a hallal most is. Ráadásul engem is rá akarna venni, hogy a büdös pikkelyeket hámozzam le a bőréről ennek a... fúj, de gusztustalanul néz ki! Ezt fogjuk enni? Lehet nem vagyok már annyira éhes...
-Akkor hajrá! Szaporázd meg a kopasztását és hamarabb lesz vacsora. - egek! Mindent nekem kell a szájába rágni?!
-Egy órát még kibírok. Aztán leesik a vércukrom és rosszul leszek. - ezt csak mellékesen vetem felé, mert azért jó lenne ha nem két óra lenne a várakozásom. Nagyon korog a pocim és még ezzel a pasassal kell vitatkoznom az étkezés időpontjára.
-Addig van valami harapnivaló, amíg nem készül el a vacsora? Mindjárt éhen halok...- talán van valahol egy zacskó rágcsálnivaló, vagy csoki a közelbe. Miért kell nekem ennyit könyörögni az ételért?
Aztán, ahelyett, hogy meggyorsítaná az előkészületeket a halon, a ruhámat jegyzi meg, hogy kaptam. Gondolta, hogy egy szál semmibe fogok itt flangálni mindenki előtt? Mekkora tapló!
-Ha az én farmerom jó lenne rád, akkor sírógörcsöt kapnék! Miért nem kérsz egy hasonló ..alakú...férfitől, aki neked adja az övét?! Szerinted nekem itt a gardróbom, hogy csak úgy kiemelek pár göncöt és divatbemutatót csinálok neked? Azt várhatod! - nem vagyok ingerült, mert már fel se húzom magam a sorozatos piszkálódásaira. Teljesen felesleges olyasmit magyaráznom neki, amiről fogalma sincs... Ez a kinyúlt és lyukas felső éppen csak olyan helyen nem szakadt, ami illetlenül mutatná testemet, de a derekamra kötött öv legalább nem engedi leesni rólam... Miért nem vagyok otthon az én csodaszép szobámban? Mit keresek én itt?! Most már minden napot ezzel a beképzelt alakkal kell töltenem, akiben egy csepp gyengédség és megértés sincs?! Egy hölgynek vannak szükségletei, s bár Carol nő, de egyáltalán nem a korosztályom, aki tudna nekem segíteni valami rendes holmit kapnom.
-Inkább a Plazába kellene menned, ott van sokféle szakadt gönc, ami rád is jó lenne.. és nekem is talán akadna.. ohh... bárcsak friss holmikat vehetnék magamra...nem ezt a szakadt és kinyúlt pulcsit.. De, mit is beszélek! Fogalmad sincs mi az. Most is foltos és koszos gatyában üldögélsz itt...ezt a halat simogatva a késeddel. Legalább gyorsabb lenne a kezed, akkor lehetne már enni, és nem halnék éhen. - igazából nem is tudom miért vesződök ezzel a bíróval. Mit nem adnék, ha most mehetnék shoppingolni! Az lenne a csoda! Uhhhh... milyen jó lenne! De úgyse engedné ez a bíró! Eddig se volt szimpatikus nekem, de az elmúlt napok alatt csak jobban megnehezítette az életem. Kicsit arrébb megyek tőle és az egyik farönkre ülök, felhúzott lábakkal és a fejemet a térdeimre hajtom. Nincs kedvem vitatkozni és eszembe jutott a szülői ház, apa s anya...... Nagyon hiányzik nekem az otthonom. Mikor kerülök haza? Mi lett a családommal? Egyáltalán keresnek engem? Élnek még? Mi lehet velük... ?
A szomorú gondolataim könnyeket hoznak a szemembe. Nem akarom, hogy lássa ez a beképzelt alak, így inkább jobb, ha távolabb megyek tőle, elbújva egy fa tövébe, ahol magam lehetek. Eddig tartottam magam, hogy nem sírok, de már felgyülemlett bennem sok bánat, amit nem tudok visszatartani. Úgyis csak csámcsogna a honvágyamon, és ezt se értené meg, ahogy eddig se volt velem megértő. Pucolja csak a halat egyedül... mindig, mindent jobban tud csinálni!

Ahogy azt vártam, rögtön kapom az ívet. Néha nézek egyet, mennyi sületlenséget tud összehordani.
- Oké. Ennél gyorsabban nem megy, de mindjárt kész vagyok. Carol-ék a zöldségeket pucolják. Kell nekik még legalább negyven perc majd, mire megsütik az összeset.
Magamban válogatott szitkokat szórok rá. Hogy lógna bele a keze egy bilibe! Nem elég hogy kioktat, mintha tudná egyáltalán mit csinálok, de még lelkiismereti kérdést is kerekít belőle.
- Kérlek, nehogy meghalj itt nekem!
Kissé gúnyosan köpöm ki a szavakat. A kezemben a hal kész, a bensőségeit szedtem ki beszéd közben, most pedig bedobom a többi közé a tálba. Még egy darab van vissza. Ez kerül a kezem ügyébe, amikor a ruhák szóba kerülnek.
- Normális vagy?! Miért kellene nekem a te nadrágod? Azt kérdeztem van-e még? Hogy lehet így félreérteni az ember szavait?!
Hú, csak egy icipici hiányzik hogy megint elkezdjek vele üvölteni. Egy egyszerű kérdés hangzott el. Hogy lehet ennyire értetlen? Mérgesen vakargatom a hal pikkelyeit, fél szemmel rá sandítok, mert folytatja. Az ő elképzelései szerint én valami hontalan lehetek..
- A Plaza tele van élőholtakkal. Talán az egyik legveszélyesebb hely a városban. Inkább járkálok koszos, szakadt göncökben, minthogy feldobjam a talpam egy kis Plaza-zás árán. Ó, igen? Tudod miért foltos és szakadt a nadrágom? Mert az olyan semmirekellőket mentem ki autóroncsokból, mint amilyen te vagy! És képzeld! Lenne rá pénzem hogy vegyek magamnak új ruhákat! Épp csak megdöglött a világunk, de rá se ránts!
Azt már csak magamban teszem hozzá hogy IDIÓTA!!!!! A gondolat sikít a fejemben, mérgesen pucolom a halat közben, mert neki baromi gyorsan kellene. Azt el is felejtettem mondani, hogy van néhány kifli becsomagolva a táskámban.
- Inkább ne akard megtudni milyen lenne most shoppingolni! Akárkitől is kaptad a göncöt, nem mondta hol lehet még szerezni?
Próbáljunk meg hasznosak lenni. Ha hozok neki cuccot, akkor befejezi a hisztizést..talán! Nem figyelem, így akkor látom megint az alakját amikor rároskad a farönkre. A halat belezem ekkor, de abbahagyom. Ő, most kellene SOS segítség, vagy ilyesmi! Ez elkezdett sírni! Persze ilyenkor soha sehol senki!
- Mi a baj?
Csak tudnám miért sír. Azért mert éhes? Megtörlöm a kezem az egyik rongyban és a táskámért megyek, hogy aztán azzal a kezemben sétáljak mellé.
- Van néhány kifli a táskámban. Tessék!
Nem nyúlok bele, mert így sem makulátlanul tiszta a kezem, de ha egy kicsit belekotor, hamar a keze ügyébe kerülnek.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

A gúnyos megjegyzésére nem is válaszolok, csak a kezemmel tátikázok, hogy sok a szöveg..blabla blabla... Miért vert meg engem a sors ezzel a balfékkel? Csak arra kapom fel a fejem, amikor a gúnyos megjegyzése a tetőfokára hág.
-Nem szerzem meg neked ezt az örömöt! Beképzelt tuskó! - lassan úgy érzem, hogy direkt csinálja, hogy ennyire hülye.
-Inkább te nem vagy normális! Miből gondoltad, hogy a rám való nadrág jó lenne rád? Szerinted pasicuccokat is rejt a sátramban lévő láda? Miért nem inkább ezt kérdezted Caroltól, aki nekem is adta a ruhákat? Mindent a szádba kell rágni? - A Plaza ötlete teljesen kézenfekvő volt számomra, mivel ott aztán biztos vannak készletek a raktárban. Most fejtsem ki neki, hogy nem csak a placcokon létezik az árukészlet, hanem a boltok raktárhelyiségéből töltötték fel a polcokat? Ennyire nem lehet...pasi.
Amúgy meg mit hőbörög? Foltos és koszos göncökbe van most is... miért gondolnám másként, hogy igénytelen a kinézete? De aztán megint megnyilvánul a tuskó modora!
-Úgy! Szóval semmirekellőnek tartasz? Van még képed ilyet mondani rólam?! Nagyon is elfelejted, hogy a Bírók és egyéb rendfenntartó szervek a lakosság szolgálatában állnak és nem pedig fordítva! - ezt már nem tudom lenyelni neki! Hányszor akarja az orrom alá dörgölni, hogy kihúztak a kocsiból?! Persze, sok mindenre nem is emlékszem a balesetből, de nem is könnyítette meg a lábadozásomat, mivel két napra még oda is bilincselt az ágyhoz és magamra hagyott. Ez így jó elintézési mód? Még azt se tudtam megbocsátani, hogy majdnem meztelenül kellett lennem a fürdés után, amikor ránk találtak azok a sétáló hullák... Akkor se kért tőlem bocsánatot, mikor miatta horzsoltam fel a bőrömet a dombról való lecsúszásomkor! Megint csak miatta volt minden!
-Na, persze! Még, hogy lenne rá pénzed?! Igaz, hogy ilyen szakadt göncöket általában utána szokták dobni az embernek rongy gyanánt... filléres holmik! - nem hiszem el, hogy így kifakad erre a használt farmerra!
-Ezt megint úgy mondod, mintha én tehetnék mindenről?! A szakadt ruháktól kezdve a lassú halpucolásodig! Persze, mert _Te _ aztán tökéletes vagy mindenben! Amióta itt vagyok, azóta sportot űzöl a piszkálódásaiddal és mindenben a rosszat keresed amit csak teszek! Látszik, hogy fogalmad sincs, hogy kell viselkedni egy hölggyel! Le merem fogadni, hogy nős se voltál soha. Egy asszony se bírna ki téged két percnél tovább! - most már kimondtam, ami a szívemet nyomta és nem is érdekel a gúnyos megnyilvánulása. Fogalma sincs, hogy miken megyek keresztül ebben a pár napban, amióta a táborban vagyok. Hiányzik a megszokott környezetem, a családom, a házunk, és az ottani életem mindennapjai. Azt se tudom, mi történt apáékkal?! Egyáltalán élnek? Hiányzom nekik? Kutatnak utánam? Hogy is értené meg ez a tuskó, mert attól, hogy Politikus vagyok, amellett ember is és nő... Vannak igényeim és lelkem is, ha nem is feltételezi rólam. Kissé odébb megyek tőle, mert nem akarom, hogy lássa a könnyeimet. Ezen csámcsogna egy jó darabig, amíg nem talál más piszkálódást. Honvágyam van és hiányoznak a szüleim. Remélem, hogy békén hagy egy időre, és távolabb marad halat pucolni a hátsóján. De, úgy látszik, hogy megint idejön hozzám, és nem hagyja abba a szekálásomat.
-Hagyj békén.. nem látod, hogy szomorú vagyok?- Nem volt mára elég bántania engem?- A következő kérdése meglep, mert nem ezt vártam, vagyis arra voltam felkészülve, hogy újból gúnyolódni fog velem... Mégse.
-Mi? Kifli van nálad? -nézek rá, de nem tudom mire vélni ezt a fordulatot tőle. Ha nem lenne ennyire tuskó a modora, akkor egész aranyos is lehetne.. De, miket is beszélek! Ilyen pasitól mentsen meg az ég! De, most miért kedves velem? Mit akar?
-Ezt csak most közlöd?- kérdően nézek a táskája irányába és elsőre nem is akartam venni belőle, de a korgó pocim mégis rávett, hogy elfogadjam a felajánlott péksütit.
-Köszönöm...- ezt jó halkan mondom, mert ezen is lovagolna, hogy kimondtam a szót. Ha nem lenne ennyire arrogáns és beképzelt, akkor én se lennék vele ilyen undok. De, úgyse fogom az orrára kötni.

- Attól mentsem meg az ég!
Morgom foghegyről, miután végig hallgattam a se füle, se farka monológokat. Egyébként ahelyett hogy itt dumál nekem, inkább kezébe vesz egy kést, akkor előbb végzünk. Persze ez eszébe sem jutott! Nah mindegy! Aztán a művelet is abbamarad, amikor odaviszem neki a táskámat. Ez a nő a nap minden percében ilyen kibírhatatlan?! Inkább nem is válaszolok a kérdésére. Megvárom, amíg kiveszi magának a kaját, elkönyvelem a köszönését egyfajta gesztusként, mert nem vártam, aztán visszamegyek, leülök, és tovább pucolom a halat. Nem szólok hozzá, jobb ha lenyugszik, de már azt is sikernek könyvelem el, ha nem sír tovább. Egy ideig a hallal foglalatoskodom, aztán amikor úgy látom lehet hozzá beszélni, kibököm a felmerült kérdést.
- Mitől lettél szomorú?
Nagyon remélem hogy nem megint valami orbitális hülyeség lesz rá a válasz, mint például a letörött a körmöm, elfogyott a körömlakkom és társai! Ennyire csak nem lehet elfajzott!
A hal fordul egyet a kezemben, közben eljutok arra a pontra, hogy a másik oldalát kezdem el lepucolni a pikkelyektől.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Nem is csodálom...én is így gondoltam, de nem is akarok vele tovább vitázni. A kapott kiflit majszolom és örülök, hogy egy kicsit magamra hagy. Nehezen viseltem ezt a pár napot, és még azt sem tudom meddig tart a megpróbáltatásom. Hiányzik az otthonom és ez a Bíró úgyse értené meg a bánatom. Eddig se mutatott felém egy fikarcnyi együttérzést. Most is csak gúnyolódni tud velem, ahogy az első perctől kezdve ezt teszi, amióta itt vagyok. A könnyeimet letörlöm az arcomról és hallgatásba burkolózom. Kell egy kis idő, hogy megnyugodjak és annak még jobban örülök, hogy legalább visszamegy a halát pucolni és nem piszkál tovább. Gondolataimba merülök, de mielőtt visszaindulnék a sátramba, hozzám intéz egy váratlan kérdést. Mi? Miért ennyire ....kedves?
-Úgyse értenéd...- mondom halkan magam elé - ... Hiányzik a családom...  a házunk. Az ottani életem...- nem hiszem, hogy megértené, de nem akarok vele vitatkozásba kezdeni ismét. Most nem vagyok olyan hangulatban és kedvem sincs a szekálását elviselni.

- Nekem is van egy bátyám.
Tör fel belőlem, miután kijelenti hogy nem érteném meg. Közben megfordítom a halat és a másik oldalát kezdem el pucolni a pikkelyeitől.
- Eltűnt a felfordulás alatt. Azóta nem tudom mi van vele.
Meg még mesélhetnék a lakásomról, meg az egyéb ingóságokról, de ezek csak tárgyak, pótolhatóak. Az emberek viszont nem. Még akkor sem, ha örkökké a baj van velük. Sydney nagyon fontosnak tartja a tárgyait, amit nem értek meg, valóban, de ha az apja hiányzik, nah azt megértem. Valószínűleg az ő családja épségben van, a matukat gyorsan kimenekítették a városból, legalább is amennyire láttam így volt. Míg John a fene tudja hol van és mi történt vele, elvégre legutóbb a sitten csücsült kábítószer birtoklásért és akkor már javában állt a bál.
- Ők már nincsenek az Angyalvárosban. Legjobb tudomásom szerint átmenekítették őket európába. Inkább magad miatt aggódj! Valószínűleg az apád is érted aggódik, mert itt meghalhatsz. Abból kiindulva hogy már itt vagyunk hetek óta és senki sem jött értünk, úgy vélem nagy a baj.
Mindenkit a frász kerülget ezzel a ténnyel kapcsolatban. Általában mindenre gyorsan reagálnak a kormányzati szervek, ami még megvolt, amikor a belvárosból menekültünk. De miután a katonák is leléptek, általános lett a félelem és rettegés az egyszerű emberek között. Nem csodálom. Most hogy minden elhalkult, nem működnek a rádiók, a mobilok, semmi, azóta a remény is kezd eltűnni. Megint csak magamat ismételtem, de eddig hiába szajkóztam ezt neki, fontosabb volt számára a gucci cipő hogyléte!

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Amikor válaszolok neki, meg se fordul a fejemben, hogy egy szavamat is értené. Aztán a bátyjáról beszél, akit elvesztett és nem tud róla merre lehet. Ennek a pasasnak van tesója? Hihetetlen...
A szavai meg nem nyugtattak meg, inkább az ellenkezőjét váltotta ki, mint lehet szerette volna. Most tényleg azt mondta, hogy magam miatt aggódjak, mert meghalhatok? Ez normális?!
-Ezt komolyan mondod? Szerinted megnyugtató, hogy állandóan ezt vágod a fejemhez? Akart a fene itt ragadni! Anya biztos, hogy a házunkba volt, mert ő keveset mozdult ki otthonról... Apa meg szinte soha nem volt odahaza. A munkája Japánba szólították sokat és remélem, hogy ő most is ott van, biztonságban.. De, nem tudok róla semmit... semmi biztosat. - nem tudom megérteni, hogy miért ilyen velem ez a Bíró! Egy megnyugtató szava sincs hozzám! Direkt szekál már megint? Az csak véletlen volt, hogy a testvérét említette? Még, hogy hiányzik neki bárki is! Na, ne nevettessen! Csak magára tud gondolni most is! Esze ágában sincs megnyugtatni engem, inkább még nagyobb szomorúságot tesz belém, hogy aggódjak a családomért. Most mit vár tőlem? Dicsérjem meg, amiért megint szekál engem?Inkább a halát pucolja, hogy végre legyen vacsora. Ha hazajutnék, akkor biztosan tudnék valamit... hogyan lehetne elszöknöm innen?
-Baj aztán nagy... ez nem is kérdés. - ha most mutatnám, hogy elmentek otthonról nála, akkor megsértődne? Tényleg egy tuskó...

- Nem. Viccből mondtam.
Morgok fel a kifakadására. Ez a nő nem normális. Nem lehet neki semmit sem mondani, mert annyira egoista, hogy mindent félreért és úgy gondolja hogy minden út felé vezet. Persze a monológ megy tovább és tulajdonképpen pont azt mondja el, amit a tábor lakóinak 100%-a érez a kialakult állapotok miatt, csak épp azt hiszi ez a probléma egyes egyedül őt sújtja. Oh, my God! Feladom! Inkább pucolom tovább a halat és nem foglalkozom vele. Mire befejezi, én is végzek és felállok.
- Kérlek, szólj Carol-nak hogy kész a hal. Én elmegyek, lemosom a retket magamról! Később találkozunk!
Legalább is nagyon remélem, mert most majdnem agylágyulást kaptam tőle! Ezzel az igyekezettel és a vadászkésemet szorongatva a kezemben el is sietek. Csak nem jön utánam, elvégre utál és ki akar rúgatni az állásomból!
A rövidebb úton közelítem meg a tópartot és megmosom a kezeimet, könyékig belelógva. Belemártom a kést is. Aztán leülök egy nagyobb farönkre és azzal foglalatoskodom hogy áttöröljem a vizes kést egy ronggyal, főleg az élét, majd a kovakővel megélezem. Bár valószínűleg ennyitől nem ment el az éle, én szeretem rendben tudni a holmijaim, amilyen időket élünk most. Bármikor szükségem lehet rá, és megeshet hogy az életem múlik rajta hogy éles, vagy sem.

Talán egy óra is eltelik, mire újra a tábortűz felé igyekszem. Odaérve alaposan körbe nézek, nehogy véletlen a Syd-nek nevezett katasztrófa mellett foglaljak helyet, de ahogy látom ő még nincs itt. Fogok egy tányért és szedek magamnak a sült lazacból, aztán helyet foglalok Dale mellett. Mellettem, a bal oldalamon van még egy hely, illetve Carol jobb oldalán, velem szemben. Én már éhes voltam, úgyhogy nemes egyszerűséggel nekiesek a halnak és csendben rágcsálok, míg a többiek a szokásos történeteiket mesélik a tábortűz melegében.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Ez a pasi egy beképzelt tuskó! Még, hogy viccből mondta az előbbit?! Most meg mi a baja?! Tényleg elmentek otthonról nála! Egy perce még azt mondta, hogy meghalok, és aggódjak magamért... aztán egyszerre csak viccnek mondja ezt az egészet?! Totál lökött...
-Kinek nézel te engem? Postásnak vagy hírvivőnek?- ezt nem tudom megállni, mert lassan úgy bánik velem, mintha valami szolga lennék! Melyik része nem volt érthető eddig amit mondtam?
-Szólj neki magad, ha akarsz. - már megint piszkálódik és egyáltalán nem érdekel a nyomora.
-Azt jól teszed! Rád is fér egy kiadós mosdás! - nem tudok mit kezdeni vele. Egy szót se tud anélkül kimondani, hogy ne kössön belém. Már szinte megváltásnak érzem, hogy elmegy a tóhoz és magamra hagy. Én sem időzök sokat a tábortűz mellett, inkább a sátramhoz indulok. Ott legalább nem látom a képét ennek a ... Bírónak.

Úgy két órát lehettem a sátram magányába, mikor már az éhség elindított a vacsorázás felé. Remélem, hogy kész van már a sült és ehetek végre. A tábortűz felé igyekezve meglátom az alakját egy öregemberrel beszélgetve. Semmi kedvem nincs a közelébe menni, de a finom étel illata meggyőz arról, hogy szedjek magamnak egy tányérral és távolabb menjek a csoportosulástól. Eleve nem akarok a közelébe lenni, mert annak mindig valami katasztrófa lesz a vége... Brutális ez a pasas! Jobb, ha kikerülöm inkább és hagyom, hogy ossza az észt a többi embernek.
Haza akarok jutni... nincs semmi kedvem itt időzni és ezzel a tuskóval vitázni. Úgy sincs értelme a szövegeinek.... Utálom, hogy állandóan csak piszkálni tud....
Csendben leülök kicsit távolabb egy farönkre és végre eszem a sok koplaló óra után. Lehet, hogy ha ismét belém köt, akkor eljárna a kezem.... Talán egy pofon visszazökkentené az agyát... ha van neki olyan. Ahh! Tuti nem normális!
A halat eszem és próbálok nem rá nézni. Kerülöm még a tekintetét is, nehogy azt találja mondani nekem, hogy kikezdek vele... Na, még csak az hiányozna!
Ha nem figyel ez a tuskó, akkor lelépek. Előbb megeszem a vacsorát és aztán irány a sátor, hogy összerakjak pár holmit az útra. Talán egy kocsit el tudok kötni és megszabadulok ettől a beképzelt, arrogáns és büdös pasastól! Hiányzik a családom és ezt ő nem érti... ahogy semmit se ért!

Nem vártam semmit Sydney-től, hallhatóan és tapasztalhatóan semmire sem képes. Gondolom azért a többiek észrevették hogy kész a hal, így mindenki örömére leülhettünk enni. Az említett katasztrófa is előkerült, de furcsa mód szótlanul kerülgeti a társaságot, hogy végül helyet foglaljon egy magányos farönkön, távolabb tőlünk. Nem tetszik ez nekem! Ennek a nőnek általában be nem áll a szája. De ha ilyent tapasztalok felőle, akkor valamire készül. Mint amikor el akarta kötni a motorom. Nem örülnék neki, ha hült helyét találnám, de a többiek sem, akik rendelkeznek járgánnyal! Párszor felé tekintek, de mivel nem akarom magamra csődíteni se, egy idő után inkább a többiek társalgásába folyok bele, vagy csak hallgatom csendben a történeteiket. A halam viszonylag hamar elfogyasztom, már a körettel bajlódok, amikor még látom a magányosan üldögélő alakot. Előbb befejezem a vacsorát, így a tányéromat belerakom az arra kijelölt edénybe, amibe a mosatlant gyűjtjük. Elköszönök tőlük, mondván hogy inkább leheverek egy kicsit pihenni, de egyébként eszem ágában sincs. Elindulok ugyan a sátram felé, hogy aztán egy kisebb kör megtétele árán, visszafelé kanyarodjak a járgányok irányába. Azt hiszem nem árt az óvatosság. Bár amikor odaérek, rajtam kívül nem tartózkodik egy lélek sem erre, így hosszas percek múltán elrejtőzöm a közeli fák között. Lehet hogy paranoia és majd jót röhögök magamon később, de inkább ez történjen, mintsem az, ami egy kósza megérzés sugallata.

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Utálatos ez a pasas! Most is úgy bámul, mintha életében nem látott volna! Miért nem szakad le rólam? Nem szekált engem már eleget?!
A vacsoránál külön ülök és rá se hederítek. Úgyis csak piszkálódni tud és egy normális szava sincs hozzám! Ez a hal meg egyáltalán nincs átsütve! Miért nincs itt egy rendes étel? Otthon bezzeg tele a hűtő és finomabbnál finomabb fogásokkal és azok tényleg ehetőek. Haza kell jutnom valahogy! Elegem van, hogy mindenki ellenem van ezzel a bíróval az élen! Én nem vagyok idevaló és ezt miért nem fogja fel? Amióta idehoztak, azóta csak bántanak és cselédnek néznek! Ráadásul ezekben a kinyúlt göncökben kell lennem, amit amúgy fel sem vennék! Hiányzik a ruhatáram és egy rendes fürdőszoba! Utálok itt lenni! Amint lesz alkalmam, akkor dobbantok innen! Lerázom valahogy ezt a félnótást és hazamegyek. Elegem van ebből a helyből!
Alig vártam, hogy elfogyjon a tányéromon a vacsora és irányba vegyem a sátramat. Az a pasas meg végre nem velem törődik, azokkal az öregekkel beszélget. Itt az alkalom, hogy kezembe vegyem az irányítást. Már nincs messze a szabadságom...
Gondolataimba merülve lépkedek, és észre sem veszem, hogy másik sátorba térek be. Csak akkor tűnik fel, mikor megcsapja az orrom az a "kanszag", ami abból a pasasból árad egyfolytában. Kikerekedett szemmel nézek körbe, bár nem volt szándékom a közelébe se jönni a szálláshelyének, de ha már itt vagyok...
-De büdös van itt! - A rendetlenség és a trehányság már fel sem tűnik, mert eddig is így képzeltem el ahol él. A szétdobált holmik is megerősítenek benne, hogy képtelen rendet tartani maga körül és csak a szája nagy! Az ágyán kívül nem sok berendezés van itt és amúgy se foglalkoztat hogyan tengeti magát. Egy arrogáns és beképzelt tuskó! És ráadásul egy trehány, koszos, ápolatlan fickó! Miért tételeztem volna fel az ellenkezőjét?! Borzasztó...
A pici szekrénykén egy fotót látok, amin van egy másik férfi mellette.
-Ő lenne a testvére? Hmm... le se tagadhatják egymást! Családi vonás az ápolatlan külső? Most már érthető...- visszarakom a képet, ahol volt, majd pár perc után kifelé indulok. Nem akarnám, hogy itt találjon, bár úgyse hinné el, hogy véletlen tévedtem ide. Még csak az kellene, hogy gyanúsítson bármivel! Ha utolsó hím lenne a földön, akkor se kellene nekem... semmilyen formában! Szedem a lábam, hogy végre megvalósítsam a tervemet és hazajussak végre! Pár dolgot pakolok egy táskába és indulok a kocsik felé. Mondjuk csak élelem és víz van nálam, mert ruhák aztán nem kellenek innen! Odahaza vár engem a saját gardróbom! Alig várom, hogy lelépjek innen!
Az éj csendes és senkit nem látok a közelben. Halkan lépkedek a szabadulásom reményében és csak remélni tudom, hogy senkinek nem tűnik fel a hiányom legalább reggelig! Utána már bottal üthetik a nyomomat és örülhetnek, hogy megszabadultak tőlem! Senki nem szívlel és én se őket! Nem vagyunk egy hullámhosszon! Boldog vagyok, hogy nem látom többet azt a tuskót! Utálatosságával együtt maradjon magának! Felőlem pezsgőt is bonthat, hogy megszabadultak tőlem! Haza akarok menni! Nekem ott a helyem és nem itt!

Lawson és Jenkins hangjain kívül senki mást nem hallok, ők is csak néha néha beszélgetnek, a legtöbbször a surranó sercegése az ami jelzi, hogy a körútjuk ismét erre vitte őket. Már jó ideje ott hagytam a társaságot, a nőnek lett volna elég ideje ide sietni most, hogy mindenki nyugovóra tér. De amikor éppen kifelé enne a fene engem is, elkönyvelve magamban hogy ez is csak paranoia, hirtelen gyors léptek zaja rázza fel az egykedvű magányomat. Rendre rá megpillantom a suhanó alakot, aki egyenesen Dredd terepjárója felé veszi az irányt. Úgy tudtam! Vagyis éreztem! Túlságosan csendben volt és nem kellett senkinek sem kiszolgálnia! A kérdés csak az hogyan fogja beindítani, mert a kulcs biztosan nincs nála. Az Dredd-nél van. Amig az autónál kotorászik, én csendben a háta mögé kerülök. Ahogy elnézem az ajtót sem fogja tudni kinyitni, de gondolom ha nem volnék itt, keresne egy olyant, amit elköthet, mert mondjuk nyitva felejtették az ajtaját. Viszonylag hamar odaérek, a háta mögé kerülve, de még tisztes távolságban figyelem az ügyetlenkedését, hogy aztán a mély hangom megzavarja abban, amit épp csinál.
- Elmondanád, mégis mi a fészkes fenét művelsz itt?!
A kérdésem több értelmű. Úgy érzem hiába p.fáztunk neki, falra hányt borsó. Nem érti meg! Simán elkötné a kocsit és elindulna egyedül, ha tehetné!
- Nem volt világos amit mondtam?!
Nem érek hozzá, még csak el sem indulok feléje. Tapasztalhatóan nem tudja kinyitni az ajtót, mert nem ért hozzá. Csak elindult, mert úgy gondolta. Persze nem kétlem hogy sikerrel járna, de aztán meg ki tudja mi történne vele. Szerintem ebbe bele sem gondolt!

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Szinte már boldogan igyekszem kifelé a kocsikhoz, és nehezemre is esik, hogy ne kiáltsak fel örömömben, hogy perceken belül megszabaduljak ettől a helytől. Főleg attól a Bírótól akarok távol lenni, aki eddig megkeserítette az életemet és mindent elkövetett, hogy pocsék napjaim legyenek. Utálom! A vacsoránál is úgy figyelt, majd kiesett a szeme! Rajtam kívül vannak itt emberek, miért engem ver a sors, hogy egy nyugodt pillanatom sincs, mert állandóan a sarkamban van?! Utálatos tuskó! Most legalább megszabadulok tőle és ettől a borzalmas helytől is! Nyugodtan koccinthat a többiekkel, hogy ezek után nem leszek a közelükbe! Nekem nem itt a helyem! Odahaza vár engem a családom és én oda tartozom...
A sötétben minden autó egyforma, és a hozzám legközelebbit választom, hogy bepakolva a kevéske holmimat, útra keljek. Csendben lopakodok az ajtaja felé, majd a kilincset próbálom elmozdítani, hogy beüljek az utastérbe. Kissé nehezen mozdul és párszor próbálkozom megrántani, hátha csak beragadt és én fogom gyengén...de, nem mozdul. Mi a fene?! Miért nem nyílik? Be volna zárva a kocsi? Miért? Mitől tartanak?! Párszor még megrángatom, de ügyelek, hogy halk maradjak. Azt végképp nem szeretném, hogy a riasztója is megszólaljon, ha egyáltalán van benne olyan... Miket is beszélek! Kinek ment el az agya, hogy lezárja az autót?! Miért nem sikerül nyitnom? Mi a .... fene! Mikor már azt hiszem, hogy egy kattanás után szabad utam lesz, egy mély hang szólal meg a hátam mögött, amire majdnem lefejelem az ablakot, és a szatyrom is kiesik a kezemből, annyira megijeszt. A hangszínt felismerve még dühösebb vagyok! A franc esne bele ebbe a pasasba! Most is utánam kémkedik és nem szakad le rólam?!
-A francba! - fordulok hátra, amerről a hangját hallom. - Van képed ijesztgetni engem? A frászt hoztad rám! Nincs jobb dolgod, mint utánam kémkedni?! - ezt nem hiszem el! Csak egy karnyújtásnyira voltam a szabadságtól és most megint ez a tuskó áll az utamba! Direkt van mindig ott, ahol én? Más dolga nincs? Honnan tudta, hogy itt leszek? Leselkedett utánam? A hülye bunkó....utálatos buzgómócsing! Hogy tudnék meglépni előle? Mit kell tennem, hogy örökre békén hagyjon?!
-Mire gondolsz? Melyik égbekiáltó okosságodra, amit mindig a fejemhez vágsz? - grimaszra húzódik a szám széle és alig hiszem el, hogy nekem semmi se sikerül!
-Haza akarok menni! Ahelyett, hogy itt ragadsz a hátsómra, inkább segítenél hazamennem! Boldog lehetsz, hogy aztán megszabadulsz tőlem és visszatérhetsz a kis megszokott világodba! Ne mondd, hogy nem erre vágysz?! Végleg megszabadulsz tőlem! Még pezsgőt is bonthatsz! És mindenki happy! - Most mi következik? Hegyi beszédet tart nekem és elfenekel? Elrángat innen? Huuhh... ha hozzám ér, nem is tudom mit teszek!

Annyira el van foglalva a jeep zárt ajtajával hogy fel sem tűnik neki a jelenlétem a háta mögött. Érdeklődve figyelem, mert bár sötét van és a tábortűz fénye nem ér el idáig, azért történetesen korom sötét sincs és látom miként próbálja meg az ajtót feszegetni. A körmével? Jó ég! Idegesen indultam ide, ám látva a szerencsétlenkedését, már kezdek lenyugodni. Ez a nő hihetetlenül akaratos és önző! Sok értelme nem volna azzal a dumával traktálnom hogy ez a jeep nem az övé, elvégre most minden a túlélésről szól és történetesen ha csak ez volna a szabadulásom útjában, hát én is elkötném. És nekem vele ellentétben menne is! Viszont ha ő ezt most elkötné az nem a túlélésről szólna. Szerintem pár órán belül talán rájönne mivel kell felfeszítenie az ajtót, úgyhogy nem várom meg. Rögtön a lényegre térve szólítom le, ő meg a hülye zacskójával babrál.
- A kocsikra vigyáztam!
Történetesen igaza van, de erre most nem térek ki. Számon kérem, de mint mindig gőzerővel betámad. Ez a politikusoknál gondolom így zajlik, vagy talán otthon is? Szinte azonnal a számra jön a mondat, de mivel folytatja és tovább sipákol, most már megvárom a végét. Remélem hamar befejezi.
- Ez Dredd jeep-je. Nem jutnál vele messzire!
Bár nem hiszem hogy az emlegetett kolléga neve jobb belátásra térítené, de azért csak kibököm. És még viszonylag nyugodtan válaszolok neki.
- Értem. Szeretnél hazamenni, mint mindenki. Kérdem én, miért csak te kóvájogsz egyedül a sötétben, lopható kocsikra lesve, míg mindenki más veled ellentétben inkább nyugovóra tért?
Fogas kérdés, halljuk a választ, bár igazából ezt már előre tudom. Nagyon meglepne vele, ha nem azt mondaná el, amire gondolok.
- Sötétben a legveszélyesebb elindulni, főleg egyedül. Ha valóban boldog lennék ettől, hát engednélek, komolyan! De nem lennék az! Mégis mit nem értettél meg abból, amit eddig mondtunk neked? Meg akarsz halni?!

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

-Ahhaa....éppen most vigyázol a kocsikra, amikor egy lélek nem jár erre! - ezt a pasast nem értem! Teljesen hülyének néz?! Mesélje be másnak, hogy pont emiatt volt itt és nem utánam koslatott! Megerőltetné magát, ha az igazat bevallaná?! Tuskó!
-Mit érdekel kié! Haza akarok menni és felőlem lehet a tiéd is, az sem izgatna! - Most ez miért fontos, hogy ezé a Dredd nevű emberé? Viszont kihallok a hangszínéből egyfajta tartást attól a férfitól. Létezik, hogy ez az okoskodó tart attól a Bírótól? Milyen szép lenne! Lehet, hogy kellene beszélnem a jeep tulajával. Kicsit megszorongatná Frost ülepét! Ohh, hogy miért nem ismerem azt a Dreddet? Egy adú-ász lenne a kezemben ellene. Már szebb lenne a napom!
-Nem lopok! Kölcsönveszek! És amúgy se vádolj meg! Hogy jössz ehhez?! Ha nem segítesz, akkor ne hátráltass! Amúgy meg, nem vagyok álmos!- miért ilyen szenya velem most is? Direkt piszkál, ahelyett, hogy segítene az otthonomba jutnom.
-Akar a fene meghalódni! Eszem ágában sincs! Miért nem hagysz engem békén? - miért van állandóan a nyomomban? Nincs más dolga?! Most meg miért mondja, hogy nem lenne boldog ha eltűnnék örökre?! Megint valamit tervez ellenem, hogy megkeserítse az életem, még jobban, mint eddig? Még ennél is jobban? Utálom... ki nem állhatom ezt a pasast! Semmit nem segít és ezt nem is titkolja. Hogy tudnék megszabadulni előle? Mély levegőt veszek és összeszedem a gondolataimat, majd újból rá nézek.
-Mondd, mit tegyek, hogy békén hagyj engem? Nem segítesz nekem, és minden szavaddal bántasz! Az előbb mondtam, hogy gyere velem és segíts hazajutnom! Megszabadulsz tőlem és én sem szenvedek itt. - az eddigi ittlétem minden perce bánat és nélkülözés. Szomorúan nézek magam elé, mert nem tudom mit lehetne tennem, hogy kijussak innen! Ezzel a pasassal semmit nem tudok kezdeni! Legszívesebben most sarkon fordulnék és elfutnék messzire. Távol ettől a félnótás alaktól! Látni se akarom! De, miért mondta, hogy nem lenne boldog, ha nem látna többé? Nem tudna szekálni? Egy normális és kedves szava sincs soha hozzám. Mindig csak a rosszat látja bennem és segíteni se akar. Én örülnék ha hazajutnék és egyáltalán nem hiányozna egyikük se innen. Főleg, ő!
-Pedig boldog lehetnél... mert én nem akarok itt lenni. - halkan mondom magam elé, mert a sírás kerülget, ahogy tudatosul bennem, hogy soha az életben nem fogom visszakapni az igazi életem és ez a Bíró csak megkeseríti minden percem. Felesleges neki bármit is mondanom, úgyse hisz nekem. Ennél még a sátram magánya is jobb....

- Jah. Azt mindjárt gondoltam.
Kezdem unni ezt a sipákolást és sajnos folytatja. A kezem a kocsi tetejére teszem. Megkapom a választ, amit már tudtam, szóval meg sem kellett volna kérdezni.
- Kölcsön veszel? Erről a tulaj is tud? Mert ha nem, akkor lopás!
Nevezze aminek akarja, de a sötétben lopózás egy járműhöz és annak az ajatjával való babrálás, kulcs nélkül, igen is lopás! Megvárom amíg befejezi, addig a homlokom a kocsi tetején pihenő kezem tenyerébe süpped. Csak egyetlen szó jut róla az eszembe: meggondolatlan. Vagy agyatlan, a fene se tudja. De megválasztották Külügyminiszternek, szóval nem kéne annak lennie!
- Jó, vegyük sorba.
Menjünk pontról pontra, hátha megérti.
- Elindulsz az éjszaka közepén, ellopni Dredd kocsiját, hogy aztán azzal vígan masírozhass végig a valószínűleg járhatatlan főutakon, nagyjából hatszáz kilómétert. Repülve még kevesebb és megnő annak a veszélye, hogy olyan helyen szállsz le feltölteni a járgányt, ahol meghalsz. Az utak is veszélyesek. Valaki látott belőlük több száz csordában vonulni a 86-oson. Egy ilyen tömeg játszva felborít kocsistul együtt és hamar közéjük tartozol majd. De tudod mit? Nézzük a többi részét!
Ó, még bele sem melegedtem. Le merem fogadni hogy ezt ő így nem gondolta végig.
- Tegyük fel hogy ezek meg sem történnek és eljutsz valameddig. Miből gondolod hogy minden csapat, amelyik összeállt a válság idején, az jó lesz hozzád és kedves? Hogy nem lő le azonnal, amint meglát hogy aztán kirabolhasson? Vagy nem ölnek meg, hanem annál is rosszabb, mondjuk megerőszakolnak, megvernek, éheztetnek, dolgoztatnak, vagy mittudom én. Az emberek kiszámíthatatlanok. Most pedig arra kérsz engem is, hogy a megbízható kis csoportosulásunkat, Grey-el és Dredd-el, nah meg a többiekkel együtt dobjam félre, kockáztassam az életem miattad, hogy te végre hazajuthass! Szóval keljünk útra, utazzunk le az Angyalvárosba több millió zombi, és sokkal kevesebb ámde veszélyesebb csoportosulások között, hogy ott aztán szembesülj a ténnyel: otthon nem vár senki. A luxus fele sem elérhető abból, amit megszoktál és valószínűleg ott halunk meg mind a ketten éhen, vagy szomjan, vagy csak szimplán kinyírnánk egymást az őrületben, mert lemerülne a járgány, nincs áram sehol, így a liftek sem működnek és nem tudnánk lejutni onnan. Kihagytam valamit?

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

-Nem lopás!- ezen már nem vitatkozom. Aztán folytatja tovább a monológját és a szemein látom, hogy ki van kelve magából. Türelmesen végighallgatom, bár nehezemre esik csendben maradni. Nem azért, de most megint miért ezzel jön? Miért nem érti meg, hogy haza akarok jutni? Nem ide tartozom...
A mondandója végére jutott, én meg csak utána szólalok meg.
-Jó. Meghallgattam amit mondtál, és tudomásul vettem. - nem fogok megint ellenérveket felhozni azért, hogy elmagyarázzam neki az okot, amiért útnak indulnék az otthonomba. Fogalmam sincs, miért nem fogja fel, hogy nem meghalni akarok, csak visszakapni az életem.
-Honnan tudod, hogy nem vár engem odahaza senki? Miért vagy ebben ennyire biztos? Van bizonyíték? Olyan, ami megdönthetetlen? Mert, eddig csak azt szajkóztad, hogy nincs semmilyen kommunikáció és információ az elmúlt hetekről. - elegem van, hogy ennyire érthetetlen és most se azon van, hogy segítsen nekem.
-Nem halnánk éhen vagy szomjan. A házunk teljesen önellátó és biztonságos. De, minek is mondok bármit.... Hagyjuk. - nem akarok többet magyarázni neki.
-Igazad van. Nem kell az életedet kockáztatnod értem, és nem maradt ki semmi. - felveszem a földről a szatyromat és mennék vissza a sátramba, ha nem állít meg.
Eddig ezekre nem gondoltam, csak az lebegett a szemem előtt, hogyan tudok hazajutni. Most már egyre kevesebb az esélyem, hogy valaha is visszakapom a régi életem és a hivatalomat. Valami mást kell kitalálnom, hogy információkhoz jussak, és mi történt pontosan.

- Nem. Nincs megcáfolhatatlan bizonyítékom.
A szeme sunyiságából arra következtetek, hogy megint csak azt a részét fogta fel, hogy én kikeltem magamból és nem vagyok hajlandó segíteni neki.
- Ugyan! Mindig a matukat mentekítik ki először, bármi történik! Csak azt nem értem téged miért nem vittek? Lemerem fogadni hogy valami marha fontos lehetett neked és nem mentél. Igazam van?
Inkább nem dörgölöm az orra alá hogy csak magának köszönheti az itt létét. Remélhetőleg tudja magától is és befejezi a sipákolást. Igyekeztem lebeszélni, egyébként sincs eszem ágában eldobni a lehetőségeket, amit a sors megadatott nekünk és a csoportosulásunk igen is becsülendő! Ellenben vele és a hülyeségeivel! Szép kis monológban sikerült a tudtára hoznom a tényállást és már örülhetnék is neki hogy elismeri, igazam van. De ott a feltételes mód. Hát persze, hogy el sem jutott minden az agyáig! Jön nekem itt az önellátó házzal, meg a meglátásaival. A zacskójával babrál idegesen, közben én az előbb kimondott szavakon rágódom. Nah, nem fog így elszaladni!
- Várj!
Ha netán már megfordult, akkor megragadom a hozzám közelebb eső alkarját.
- Mit értesz az alatt hogy önellátó?
Persze nem áll szándékomban fogságban tartani a karját, így hamar el is engedem amint megállt nekem, de ha már belekezdett az előbbi leírásba, ez a része érdekelne. Nem hiszem hogy van földjük, ami megműveli magát, és gondolom az élelmiszer és a víz is véges, de önellátót mondott. Mégis miben önellátó?

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

Miért is lenne bármiféle bizonyítéka?! Csak pofázni tud, és okoskodni! Most se azon van, hogy segítsen nekem, inkább kioktat, hogy mit csináljak, vagy mit ne! Ki ő nekem?! Senki!
A hosszú monológja után kedvem se volt vitába szállni vele megint. Úgyse érti meg, hogy haza akarok jutni! Nem érdekelnek a feltevései és a kitalációi! Semmit nem tudok a családomról és nekem ne magyarázza meg, hogy el akartam lopni az autót, mert nem tettem! Amúgy meg, miért nem segít, hogy hazajussak? Boldognak kellene lennie, hogy végleg megszabadulhat tőlem, vagy így, vagy úgy... teljesen mindegy mi történne velem, ha elindultam volna az otthonomba. Belefáradtam az örökös győzködésébe és van az a pont, amikor már nem is akarom meggyőzni olyanról, amiről nem tud. Én nem ide való vagyok és nem is érzem azt, hogy valaha is ez a tény megváltozna. Itt az élő példa ez a faragatlan tuskó, akitől a hideg is kiráz, ha a közelemben van. Ápolatlan és faragatlan, és meg van győződve magáról, hogy tévedhetetlen! Utálatos és kibírhatatlan alak! Nem akarom látni se! Ennél még a rideg sátram magánya is jobb! Távol lenni ettől a... Áhh! Szóra sem méltó...
A szatyromat felszedem a földről, ami eleve az ijesztése után esett ki a kezemből, majd elindulok mellőle. Pár lépést teszek meg, mikor a karomra fonódik a keze és megállít.
-Eressz el.- rántom ki magam a fogásából, nem érdekelve, hogy mi a szándéka a visszatartásommal. -Ne érj hozzám. - fakadok ki, de már ezen se lepődöm meg!
-Mit érdekel?! Nem mindegy?! Úgyse akarsz segíteni nekem, hogy hazamehessek...- halkan és beletörődve mondom szavaim. Most egyszeriben milyen érdeklődő és kíváncsi! Bezzeg napok óta csak piszkálni tudott és meg se hallgatott, de most meg egy csapásra érdekli, milyen a házunk.
-Miből gondolod, hogy Te mindent tudsz?! Hogy merészelsz kérdőre vonni, hogy hol és mit csináltam?! - nézek rá mérgesen, de nem hinném, hogy bármit is megértene, amit mondanék.
-Ha ennyire akarod tudni, akkor egy értekezletre tartottam volna, ahol a Déli frakcióban lévő országok közötti gazdasági kérdéseket vitattuk volna meg, miután hazaugrottam volna a dossziémért és a  jegyzeteimért. De, mit is magyarázkodom? Nem rád tartozik, mit miért teszek. Az emberek létéről és jövőjéről tárgyalok minden nap és ne hidd, hogy ez olyan egyszerű! Több milliónyi lélek biztonsága és léte függ tőlem, hogy tárgyalással olyan helyzetet biztosíthassak ennek az Országnak, hogy a többségnek -lehetőleg a legnagyobb többségnek- biztosítva legyen a béke és a mindennapi élet menete. Mivel ezen dolgozok minden egyes nap, hogy jobbá tegyem a lakosság életét. Beleértve a tiédet is. De, mint látod, nem vagyok mindenható! Nem tudok mindent és ezt a helyzetet se láthattam előre! Hiába az apám a MainTech Co. Elnöke, nem minden tettét vagy gondolatát ossza meg velem és hiába mondod azt, hogy igazad van, mert nincs! - indulnék már a sátramba, mert kezd hűvös lenni és fáradt is vagyok. Meg aztán nem itt a parkolóba fogok ácsorogni és hallgatni a kioktatását ennek az embernek. Hiába akar visszatartani az eltökélt szándékomtól, hogy hazamenjek. Úgyis meg fogom találni a módját, hogy kijussak innen! Vele vagy nélküle... az már mindegy! Nem fog segíteni nekem és ez nyilvánvaló. Aztán az érdeklődése átvált az otthonomra.
-Mondtam, hogy önellátó és biztonságos. Mit nem lehet ezen értened? Külön víztisztító berendezéssel, energiaforrással és Napelemekkel felszerelt, ahogy az élelem is biztosított egy külön részlegből, ha valamilyen oknál fogva megakadna a szállítás. A családunk hosszú generációk óta lakja és a felmenőim között nemcsak Politikusok és vállalkozók voltak, hanem előrelátó fejlesztők, akik minden eshetőséget számba vettek a családunk fennmaradása érdekében. Amit örökségül kaptunk tőlük. De miért is kellene ezt megosztanom veled?! Semmi közöd hozzá.- remélem ennyi elég is magyarázatnak a kérdésére. Amúgy se tudná felfogni, hogy mi minden található a ház nem nyilvános részében, ahová nem lép be senki idegen. Miből gondolja, hogy felfedem az összes titkot az otthonomról?! Az ég világon semmi köze hozzá! Fel se tudná fogni, hogy mennyire összetett a ház, ahol lakom. Nem csak mi lakunk ott, hanem a személyzet is, akik felügyelik és karbantartják ezt az egészet. És ha már itt tartunk, akkor miért gondolja, hogy nekem nincs semmilyen lojalitásom a családom felé és empátiám  a személyzet tagjaira? Ennyire látszik, hogy semmit nem tud rólam és csak azt hiszi el, ami a látszat mutat. De, miért kellene nekem ezt a meggyőződését megingatnom?! Higgye csak azt, amit eddig! Amúgy is utálok a közelébe lenni és meg fogok mindent mozgatni, hogy kikerüljek innen! Nem tudom mi történt azon a napon, de addig úgyse nyugszom, míg ki nem derítem!
-Miért vagy most ennyire érdeklődő? Eddig nem izgatott semmi!- nézek rá, mert nem értem, hogy most miért akarja tudni hol élek? Soha nem látott olyat! Fogalma sincs milyen egy rendes Otthon, ami nem egy szobából és egy konyhából állhat ahogy az övé! Mert, az biztos, hogy az igénytelen külsője után fel se merül bennem, hogy normális életkörülmények közt lakna...

Sejthető volt hogy tovább drámázik. Hamar elengedem, de szerencsére választ kapok a kérdéseimre. Persze a bemelegítő nem marad el.
- Nem akarok segíteni neked abban hogy hülyeséget csinálj!
Mordulok rá, helyesbítve a rossz megfogalmazást. Nem hiszem el hogy még mindig nem látja át a helyzetet és azon pattog, hogy én nem akarok neki segíteni, meg hogy én és Grey fogva tartottuk. Egy fenét! Megakadályoztuk hogy kinyírja magát! De most már kezd tele lenni a pohár. Itt még nincs vége. Kérdőre von amiért én kérdőre vontam. Hah!
- Egy szóval sem mondtam!
Úgy a képébe vágnám hogy tapasztalataim szerint az ő fajtája rögtön iszkol ha baj van, de inkább nem öntök olajat a tűzre. Igen, egy szóval sem hangoztattam magamról hogy én minden tudok! Mi a f.sz?! Gyorsan hangnemet váltunk, így leteszek a hangoskodásról és úgy vagyok vele, most már megvárom a végét. Elkezd affektálva beszélni és hosszú körmondatokban kivesézni a munkáját, mondván nekünk segített. Akkor most köszönjem meg neki hogy a sarki zöldségesnél olcsó pénzért vehettem krumplit? Ó f.szom! Mielőtt visszavághatnék még folytatja, pedig már kezdtem azt hinni hogy a végére értünk. Mint kiderül a háza mindent is tud. Ilyen a mesében sincs. Elgondolkodva figyelem az arcát és ez komolyan beszél. Talán ezért akart ennyire öngyilkos lenni?
- Nah várj! Fentről szűri a vizet? Az eső vizet?
Lehet hogy most kissé szőrözős vagyok, de meg akarom érteni. Mondjuk ennek lenne is értelme. A lenti víz is szűrhető, de azt egy olyan monstrumba csövekkel vezetik fel, amivel ki tudja mi történt a bombázásokat követően. Bár ha a víz nem is elérhető, ettől még áram van.
- A lift is a napelemekre van kötve?
Megfontolandó lenne segíteni neki, ha igen. Úgy nem nyírja ki magát és talán mi is menedéket találunk. Mindenki jól járna ezzel!
- Fel tudom tölteni a motorom odafent?
Gyorsan buknak ki belőlem a kérdések, így aztán csak utána kapom meg hogy egyébként semmi közöm hozzá. Nah, elég volt!
- Persze. Semmi közöm hozzá, de ha már annyira segítőkész vagy, akkor segíts az embereknek a táborban! Nem fogjuk sokáig húzni itt, és lövésünk sincs merre tovább! Szóval! Élhető a hely, vagy nem? Beférnek oda ennyien, vagy nem?
Egyre inkább kezdem úgy érezni hogy oka volt annak, amiért Miss Universe el akart lógni.
- Ha igen, úgy segítek neked oda jutni. Megnézem a helyet. És ha minden okés, akkor a táborlakókat is felvihetjük oda!

Heart Of A Champion | Öltözék | Ω

-Hülyeséget csinálok? Csak szerinted az!  Miért nem fogod fel, hogy haza akarok jutni?!- nem értem miért ennyire elutasító! Fogalma sincs miken megyek át, de ahelyett, hogy segítene nekem,  mindig csak ellenkezik. Arról nem beszélve, hogy az imént megvádolt azzal, hogy semmirekellőként tengetem a napjaim és most meg letagadja, hogy nem is mondott olyat.
-De! Az imént vontál kérdőre és most meg letagadod! - utálatos egy pasas! Jobb lenne meglépnem innen és hátrahagyni ezt a tuskót! Ha sokáig kell a közelében lennem, biztos, hogy megcsapom! Lehet, hogy már régen kellett volna neki adni egy jól irányzott pofont és tudná a helyét! Miért ver engem a sors ezzel a lököttel?!
-Mégis mit vártál? Persze, hogy az esővizet! - néztek rá fürkésző tekintettel, mert nem tudom eldönteni, hogy ezt is direkt csinálja, vagy tényleg ennyire korlátolt.
-Most teszed a hülyét, vagy tényleg ennyire nem vagy normális?! - egy sóhajjal kérdezek rá, de kezdem azt hinni, hogy fogalma sincs semmiről.
-Ha egyszer is lettél volna az egyik partinkon, akkor ilyen baromságot ki sem ejtenél a szádon! Több száz vendég befogadására alkalmas az otthonom, ahogy a rendezvények sincsenek ötszáz fő alatt. Szóval, ennek ismeretében el tudnád képzelni, hogy nem kis férőhelyes a Konferenciatermünk és a szállás sem okoz gondot. - most megint teszi a hülyét és olyanokra kérdez rá, amit eddig pofáztam.
-Persze, hogy fel tudnád tölteni a motorod és a liftbe se szorulnál be! -Kezdem unni az értetlenségét. Eddig arra se volt kíváncsi, hogy mit eszem vagy miként tisztálkodom, most meg egyszerre olyan lelkesen érdeklődik a rezidenciám felől, hogy az már felháborít.
-Most arra kérsz, hogy vigyem haza ezeket az embereket a házamba? - Kezd végre rátérni a lényegre, hogy én húzzam ki a szarból a táborlakókat, de csak azt nem értem, hogy miért nem ezzel kezdte? Igaz, hogy ha lenne más eshetőség, akkor biztos nem ezzel a balfácánnal indulnék haza, hanem egy másik rakás szerencsétlennel... Nincs sok választásom, hogy ha haza akarok jutni, így bele kell egyeznem a segítségébe. A hátam közepére nem hiányzik ez a púp, de valamit valamiért...! Nem kívánok sokat időzni ezen a helyen és odahaza meg akarok győződni, mi történt a családommal. Hátha több információhoz jutok és kiderül mi a fene történt.
-Figyeltél egyáltalán?! Az előbb mondtam, hogy több száz férőhelyes a ház. -  Ahh...feladom! Képtelenség ezzel a lököttel szót érteni!
-Tényleg?! Most bezzeg segítesz egyből hazajutnom...- Isten bizony nem tudok kiigazodni ezen az alakon. Egyik percben ordít velem, a másikban meg segíteni akar.
-Rendben... legyen úgy!- nem akarok a közelébe se lenni, de kénytelen vagyok kompromisszumot kötni vele, hogy kijussak innen. Remélem, hogy nem kell sokáig elviselnem a társaságát. Hányingert kapok a közelében... De, ha végre otthon lennék, akkor az első dolgom a zuhanyozás és a tiszta ruha lesz. Ami erre a tuskóra is ráférne!
-Reggel indulhatnánk. - teszem mellé, bár biztos vagyok, hogy ebbe is beleköt. Azt persze nem kötöm az orrára, hogy ha átlépjük a házunk küszöbét, akkor onnantól kezdve én vagyok otthon és nem ő utasít. Ezzel a csodás gondolattal somolygok bele a képébe és egy grimasszal várom a válaszát.