What comes after?

Ha nem tudnám, hogy van hangja, akkor azt hihetném azért suttog, mert berekedt a torka. Eddig bőven tudott velem kiabálni és megemelni a hangját, bezzeg most suttog és alig hallani mit beszél.
-Joó, de miért beszélsz halkan? - nézek a szemébe és az ajkammal formálom a szavakat, hogy bosszantsam vele. Tudom, hogy kihúzom a gyufát nála, de annyira nem értem ezt a pasit, hogy teljesen összezavar. Egyik percbe kiabál, a másikba meg fülelnem kell mit akar közölni velem. Normál hangon nem tud beszélni hozzám? Mi ütött belé?
-Miért olyan fontos, hogy három kulcs hiányzott?! Nem mindegy?! Attól még nekem nem hoztál egy másikat, hogy külön legyek tőled legalább egy órára...?- majdnem felnevetek erre, de aztán meggondolom magam. Nem lenne bölcs most táncolni az idegein, ráérek majd később... úgyse húzza sokáig, hogy ne kössön belém! Mindig talál valamit, ami nem tetszik neki...
-Semmi gond! Akkor a fotelbe alszol. Én csak gondoltam, hogy kényelmesen elnyújtózhattál volna a kanapén. Na, mindegy. Így jártál.- egy olyan szépséges mosollyal közlöm ezt neki, hogy szinte sugárzik az arcom. Pár perccel később viszont a hátunk mögüli hangok után az arcomra fagy a mosolyom. Remegő kezekkel kapaszkodom a karjába és mintha a hangom is megnémult volna, olyan csendben lépek mellette. A lábaim se akarnak indulni csak ha Zed is mozdul, akkor követem. A folyosó most mintha sokkal hosszabb lenne, mint egyébként, de aztán végre elérkezünk a kilenceshez. Igazán elhozhatta volna a tízes kulcsot, ha már ott matatott a recepción. De, mit is várok tőle?! Erre se gondolt, hogy egy kicsit magamba lehessek és átadhassam a testem a forró fürdőnek... ennek is lőttek, ezek szerint. Hmm... most én nyissam ki? Jó..csak ne legyen bent senki...
Bólintok, majd a kulcsot a zárba illesztem, és elfordítom. Lassan nyílik a zár, én meg remegve állok félre a férfi útjából eleresztve a karját, amibe eddig csimpaszkodtam. Csak most jöttem rá, hogy amikor belekaroltam, nem féltem annyira, mint most. Csak ne legyen a szobába senki...üres legyen. Mantrázom magamban, abban bízva, hogy ezzel messzire űzöm a félelmemet és végre belemerülhetnék a kádba. Természetesen egyedül... remélem nem gondolja, hogy koedukált lesz a fürdőszoba egy időben?! Biztos nem! Talán a hátamat megmoshatja.... miket beszélek?! Szó se lehet róla! Még a végén félreérti, és azt hiszi, hogy magam mellé engedem a habos fürdőbe! ? Ahhh! Álmodni se merjen róla! A gondolataimat akarom terelni valami más felé, de ahogy az ajtó nyitva, a kíváncsiságom erősebb a félelmemnél. Alig várom, hogy jelezzen valamit, hogy csukjam magam mögött a zárat.
-Na?! Mi van bent? Üres? Mehetek? Mi tart ennyi ideig?- toporgok a küszöbnél, és leselkedem, ha nem látnám Zedet a szememmel. Beljebb nem merek lépni, de a küszöb előtt lépkedek fel s alá.
-Most mi van? Látsz valamit?- remegő ujjakkal fogom meg az ajtófélfát és leselkedek a szobába, hátha látok valamit.
-Ne merj kint hagyni engem itt a folyosón! Hallod?!- súgom befelé, amerre indult, de nem merek hangosabban megszólalni. Remélem, nem direkt marad el ilyen soká, hogy szívinfarktust kapjak, míg várakozom rá... Már a szívem a fülemben dobog és a kezeim is jéghidegek. Tényleg kitör rajtam a frász, meg a remegés még jobban, ha nem jön vissza hamarosan.
-Zed... Ne hagyj itt engem... félek....

Még a folyosón Syd értetlenkedésére legszívesebben rámorogtam volna hogy "Milyen kanapén?!!!", de visszafogtam magamat. Amíg be nem léptem a szobában, addig én sem tudtam miként rendezték be őket. Most pedig a fegyverrel a kezemben becsörtetek, a nő odakint marad. Sötét van, de az ablakon beszűrődik a hold fénye, így ez nekem most bőven elég. Úgy gondolom, ha valami is bent lett volna a szobában, az már rég nekem esett volna. Az ajtóval szemben van egy hatalmas, kétszemélyes ágy, a végében egy kisebb tévé állvánnyal, amin egy nagy tévé is van. Beljebb lépkedek, így hamar észreveszem a bal oldalamra eső ruhásszekrényt, de fotel az sehol. Úgy tűnik ennyi hely volt a berendezéseknek. Fordulok. Kinyitom a szekrény ajtaját, de nem kerül elő semmi belőle, mert történetesen üres.
- Itt tiszta a terep.
Jelentem ki hangosabban, hogy hallja, bár nem értem miért nem jött be. Mondtam neki, hogy jöjjön! Remélem ebből érteni fogja. Közben elindulok a jobb oldalon pöffeszkedő ajtóhoz. Kinyitom. Kintről Syd hangja csendül fel.
- Mondom tiszta!
Morranok fel, ekkor hallom meg a folyosóról érkező hörgő hangokat. Csak egyetlen pillantás körbe a mellékhelyiségben. Igen, itt is üres. Van vécé, zuhanyzó, egy faliszekrény, üveggel a közepén, amiben megcsodálhatom a szörős arcomat. Megint Syd hangja csattan fel.
- B.zmeg! Gyere már be onnan!
Majdnem elfelejtettem. A zombik gondoskodnának róla. Most gyorsan kifelé csörtetek, és ha eddig nem jött be, akkor berántom, ha pedig már a szobában van, akkor most csak bevágom az ajtót.
- Mondtam, hogy gyere be és zárd be az ajtót! Hol van a kulcs?! Add ide!
Kintről kaparászás, dörömbölés, magasfokú hörgés hallatszik, a hangokból ítélve csak egy, de az most ért ide mielőtt záródott az ajtó. Miért is gondoltam hogy ez a nő megérti amit mondok neki? Megvárom amíg odaadja, aztán én magam zárom be az ajtót. A kulcsot pedig benne hagyom.
- Ha csendben maradunk, akkor egy idő után elfelejti miért jött ide és arrébb megy.
Megkerülöm az ágyat, ha Syd útban van, akkor őt is, és az ablakhoz sietek. Elhúzom a sötétítő függönyt.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Kezem reszket, lábam remeg amíg meg nem hallom Zed hangját, hogy nincs odabent senki. Közben a folyosóról hangokat hallok és még jobban földbe gyökerezik a lábam az ajtófélfába kapaszkodva. Mire újból szólnék neki, hogy ne merjen engem kint hagyni, már meg is jelenik és egy cifra káromkodás közepette megragad és behúz az ajtón belülre.
-Héé! Megyek már! Ez fáj! Ne rángass!- próbálom nem hangosan tudtára adni a neheztelésemet, de szokás szerint nem érdekli, hogy ez nekem nagyon fájdalmas.
-Muszáj volt erősen megmarkolnod a karom?! Most be fog lilulni...- nézem a karomat, keresve a sötétlő foltot, ami az ujjai nyomát jelzi.
-Mindig durva vagy velem... pedig azt mondtad, hogy csak akkor jöjjek be, ha mondod... én csak vártam, ahogy kérted.- lökött pasas! Most már az se jó neki, ha szót fogadok? Mi a baja már megint?! A kéklő foltok hiánya nem azt jelenti, hogy nem is fog látszani a rángatása.. ha én is megrángatom?! Ahhoz mit szólna?! Nyers és modortalan alak...
-Itt van...- nyújtom neki a kulcsot, de amilyen paprikás a hangulata, inkább nem izgatom magam a beszólására.
Közben az ajtó bezáródik, és körbenézhetek a szobában. Első, ami szembeötlő tény, az az ágy. Fotel és kanapé sehol!
-Csak ez az egy ágy van itt? Másik helyiség nincs? - fordulok körbe, de nem látok másik ajtót, a fürdőszobain kívül. Hiába nézek be oda is, a tényen nem változtat.
-Én alszom az ágyon....te meg ..ahol akarsz. - mutatok a földre, vagy ahová gondolja. Eleve nem izgat, hogy hol fogja álomra hajtani a fejét. Bár most sem az alváson jár az eszem, hanem a forró fürdőn.
-Most mi van már? Mit csináltam megint?- értetlenül állok az ágy mellett, ahogy kikerül, és az ablakhoz lép, behúzva a függönyt.
-Csendbe leszek, mert a kádba merülök. Te csak őrizd az ajtót, ha már ennyire ideges vagy. Én lazulok és a habokba merülök hamarosan.- elegem van, hogy mindig szekál és soha nincs hozzám egy rendes szava. Még csak pár perce vagyunk itt, de már rángatott és szitkozódott velem. Ideje egy kis távolságot tartani tőle, mielőtt nem fogom tudni visszafogni a véleményemet és hangosabban kiereszteni a hangom. Amit persze most nem tennék meg, de ezt ő nem tudja.
-Fürdeni mentem! - pár pillanatot várok és aztán sarkon fordulok, hogy a fürdőbe lépjek. A kád nem éppen a legnagyobb, de most ez is megteszi. Az ajtót bezárom magam mögött és a poros felsőruhámat ledobálom magamról a földre, annak reményében, hogy megmosom az arcom a csapnál. Nagy lelkesedéssel nyitom ki a csapot, de egy csepp se hullik alá a csőből.
-Ez most mi?! Hol a víz?! - nyitom újra és újra, de úgy néz ki, hogy ebből most nem fog jönni semmi.- Ezt nem hiszem el! Miért vagyok ennyire elátkozva?!!- nagy svunggal lépek az ajtóhoz, hogy a zárban a kulcsot elfordítva kinyissam és kérdőre vonjam az egyetlen felelőst, aki miatt már megint olyan helyzetbe kerülök, ami inkább nevezhető balszerencsének, de talán az átok jobban fedi a valóságot.
-Zedrik Frost! Hova hoztál engem?! Itt egy csepp víz sincs! Direkt csináltad, hogy ne tudjak mosakodni?! Szerezz gyorsan fürdővizet, ha jót akarsz magadnak! - fonom össze magam előtt a karjaimat, bár az fel sem tűnik, hogy csak fehérneműben állok a küszöbön és egyenesen rá nézek. Tudtam, hogy nem hagy ki egy percet se, hogy szekálhasson. De ez a húzása most nagyon kiakasztott! Szerintem tudta, hogy nincs ebben a Motelben víz, de mégis idehozott! Arról nem is szólva, hogy tudja nagyon jól, hogy erre várok már reggel óta!
-Milyen Motel ez, ahol még víz sincs?!!! Van még valami meglepetés mára?!

Gyorsan történnek az események és én tényleg lóhalálában rohanok ki a fürdőszobából, hogy még időben odaérkezzek hozzá és behúzzam a biztos menedékbe. A művelet közben nem figyeltem mennyire szorítottam meg erősen a karját, de most hogy itt kapálódzik meg kiabál, hamar elengedem.
- Bocsánat.
Nem figyelt rám, amikor az instrukciókat adtam neki. Jesszus, még egy mondatot sem képes megjegyezni, pedig azt mondtam neki hogy jöjjön be utánam és zárja be az ajtót maga mögött! Nehéz szavakban kifejezni hogy mennyire mérges vagyok rá. Káromkodni meg nem akarok. Megkapom a kulcsot, így azzal bezárom az ajtót, aztán morogva ellavírozok mellette, megkerülve őt meg az ágyat, hogy elhúzzam a sötétítő függönyt.
- De! A mosdó.
Mutatok menet közben a kérdésére a másik helyiség irányába, a felháborodására meg nem reagálok. Magam részéről örülök, hogy van hol meghúznunk magunkat az estére. És ez a kis zug jól védhető. A függöny elhúzása után tetemes sötétség telepszik ránk, amihez nem hiszem hogy bárki szeme tudna alkalmazkodni tökéletesen, bár egy kis idő elteltével azért a közlekedés menni fog. Az alvás meg főleg.
- Ahogy óhajtod.
Gondolok itt arra hogy az ágy híján akkor én a földön alszom, de úgyse tudnék aludni. Az a zombi kint sertepertél az ajtónk előtt, és amíg idebent őfelsége vonyít, addig nem is fog odébb állni. Idegen terepen luxus az alvás. Valóban az ajtót gondoltam őrizni, ezért visszafelé veszem az irányt, óvatosan megkerülöm Syd-et, hogy aztán az ágy oldalán, az ajtóval szemben foglaljak helyet. A hátizsákom ledobom a földre.
- A kádat nem ajánlom alvásra.
Jelentem ki neki, aztán magam is letelepedek a zsákom mellé, a hátammal nekidőlve az ágy szélének.
- Tartalék üzemmód.
A fegyvert is lerakom a kezemből. Aztán arra kapom fel a fejemet hogy fürdeni ment.
- Hogy mit csinálsz?
Dünnyögöm magam elé. De idő közben már behúzott a mosdóba. Tekintve a szoba méretét, meg a színvonalat, ez a motel fénykorában sem lehetett a Hilton fényűző kisöccse. Kétlem hogy lenne víz, áram, vagy fűtés, ahhoz önellátónak kellene lennie a kócerájnak, de ennek odakint jelét sem láttam. Minden a központi ellátókról jött, azok pedig már rég a múlté. Összességében kulturáltan nézett ki a mosdó is, valószínűleg senki sem használta azóta hogy ki lett takarítva, de hogy víz jönne a csapból? Biztos nem. Nem is hallom a jól ismert csobogó hangot, helyette Sydney rikácsolása csapja meg a fülem.
- A jó életbe! Fejezd be az üvöltözést, és pihenj le!
Mordulok fel, közben levedlem magamról a kabátot és a hátizsákra hajtom.
- Azért jöttünk ide, hogy meghúzzuk magunkat estére.
A sötétben tényleg nem sokat veszek ki abból, amit művel, de jól láthatóan bent áll az ajtófélfa alatt és természetesen engem b.szogat amiért nincs víz. Én meg itt ülök a földön és amíg nem állt neki kiabálni, az ajtót figyeltem és füleltem.
- Az egyetlen vízforrás itt a jegesautomata lehet, már ha nem száradt ki teljesen és valami csoda folytán senki sem hordta el a zacskókat belőle. Ha ennyire fürdeni akarsz, akkor reggel megnézhetem. De most feküdj le és próbálj meg aludni! Holnap még ugyanennyi út vár ránk.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

A karom rángatása után, végre elenged és még bocsánatot is kér. Még szép! Annyira erős a marka, hogy biztosan be fog lilulni a helye. De persze, ez nem hiszem, hogy érdekli...
-Jó... megbocsátok.- nagylelkű vagyok ám vele, azt ugye tudja?
Az alvást meg olda meg ahogy akarja! Nem képzeli, hogy mellém fog feküdni az ágyra?! El van tévedve! -Úgy óhajtom!- ezt azért közlöm vele, hogy mihez tartsa magát. Mindent a szájába kell rágni! Magától nem tudta?!
A szobába lépve már alig vártam, hogy a fürdőbe mehessek, de a döbbenetem csak aztán fokozódott, miután félig levetkőzve a csapot akartam kinyitni. Vártam és vártam... de egy csepp se csordogált a kádba. Ez annyira meglepett, hogy még arról is megfeledkeztem, hogy egy szál semmiben álltam az ajtóba, kérdőre vonni a bírót. Mondanom se kell, hogy pofátlanul elküldött aludni, ahelyett, hogy most azonnal kerített volna nekem egy kádnyi fürdővizet.
Azért szerencse, hogy a morgását nem hallom, mert a fürdőbe vagyok. De ha hallanám, akkor azt se hagynám válasz nélkül. Inkább az érdekel, hogy miért hozott ide, ha víz sincs és áram se!
-Nem vagyok kislány, hogy aludni küldjél, ha én nem akarok! Mosdani szándékozom és neked meg az a bajod, hogy kifakadok a víz hiányára? Ugye azzal tisztában vagy, hogy ha nem lesz a jégautomatában semmi, azt nem úszod meg!- mérgesen nézek rá, de ahogy látom róla minden lepereg. Honnan a fenéből értené, hogy én mennyire vágytam a hosszú nap után a lazító fürdőre?!Látszik, hogy nem szokott naponta mosakodni, mert akkor ez a holnapra való halogatást nem csinálta volna!
-Azt tudom... mindig csak az a fontos, amit te akarsz...- nagy sóhajjal lépek oda az ágyhoz és bújok a takaró alá. Mivel az orromig se nagyon látok a fene nagy sötétségbe, még azon se csodálkoznék, ha megbotlanék a lábába, ha éppen ott ülne a szőnyegen.
Miért vagyok ilyen balszerencsés?! Soha nem jut nekem semmi jó, amióta ez a borzalom történt, mintha rémálomban lennék folyamatosan. S ráadásul egy öntelt pasassal kell egy szobába lennem, aki még arra se képes, hogy vizet hozzon nekem, hogy ne porosan és sajgó végtagokkal feküdjek le aludni. Nem igazán várom a holnap reggelt, mert ez a helyzet csak rosszabbodhat, ha tényleg nem lesz egy csepp víz se abban a tárolóban. A takaró alatt próbálom magam összehúzni, hogy ne fázzak, de nem sok sikerrel. Jó lenne még egy takaró, de ahogy víz és áram sincs itt, úgy hiánycikk a paplan is. Gondolom, hogy Mr. Tökéletesség jól érzi magát és neki minden oké ebben a szegényes motelben. Fázom és nem tudok így aludni. Mocorgok és forgolódok, hogy megtaláljam azt a pózt, amiben legalább a takaró mindenemet fedi és nem lógok ki alóla. Ez a nehezebbik feladat... Frost meg boldog lehet, hogy csendbe vagyok. Hátha el tudok aludni, ha nem fog valamiért piszkálni. Bár...minden alkalmat megragad, hogy szekálhasson... Pedig én most nem is ellenkeztem vele..
-Jó éjt.- halkan dünnyögöm a takaró alatt, ha meghallja vagy nem, az se izgat.

Vártam hogy úgysem akar szót fogadni, de úgy tűnik a kinti vircsaft ellenére még tovább fodrozza a kedélyeket.
- Akkor ne is viselkedj úgy!
Morgom foghegyről, de azért a fenyegetőzése már bőven kiverte a bisztosítékot. Itt vagyunk a semmi közepén, sehol egy ember fia, bár én személy szerint ennek örülök, mert az élőktől sokkal jobban kell tartanunk. De veszélyekkel teli út van mögöttünk és előttünk is. Azért jöttünk a motelbe hogy biztonságban túléljük az éjszakát. Erre mi a legnagyobb gondja? Hogy nem tud fürödni. Bazmeg, a víz is inkább ivásra kéne, mint fürdésre! Bár most van elég az útra. Az elmondása alapján pedig lesz rengeteg, amint elértünk a birtokukra.
- Nem. Az a fontos, hogy holnap élve és épségben megérkezzünk a házadba.
Ehhez pedig az kell, hogy az éjszaka pihenni tudjunk és ne egyenek meg minket a zombik. Végig trappol az ágyon és letelepszik. Nem tudom mennyire vetkőzött neki, de mivel már az ágyban fészkelődik, most lassan felállok és a kezembe fogom a kabátom. Eszembe sincs körbe menni, mert szerintem ledobálta hanyagul a földre a ruháit, aztán holnap majd az lesz a baja, ha bakancsnyomok díszelegnek rajtuk. Úgyhogy csak mellé helyezem.
- Tessék, használd! És jó éjt neked is!
El se hiszem hogy elköszönt és abbamarad a cirkusz. Visszatelepszem az előbbi helyemre.

Az este eseménytelenül telt, a kinti zombi is lefarcolt az ajtót elől egy pár óra elteltével, mivel nem csaptunk zajt. És bár nem volt a terv része, de én is elaludtam. Bár korábban keltem fel reggel, mint Sydney. Nem akartam felverni, addig jó nekem amíg nem kezd el rikácsolni, úgyhogy elhagytam a szobát és alaposan körbejártam a belső helyiségeket. Három zombit találtam összesen, egymástól eltérő helyeken lófráltak, volt amelyik csak szimplán bent ragadt a szobájában, mert nem tudott kijönni. Odakint még kettő került elő, aztán ahogy ígértem, a jegesautomatához vettem az irányt. A gép belsejében semmilyen víz sem volt már és nem is működött, viszont az adagoló résznél maradt pár zacskó víz. Régóta itt lehet, talán már ivásra alkalmatlan, de ha ennyire fürdeni akar, ahhoz felhasználható. Egy reggeliztető kocsira pakoltam fel őket, a tetejére és az aljára és ezt toltam végig magam előtt, a folyosón. Már biztosan felkelt. Kinyitom az ajtót, betolom a kocsit, aztán becsukom az ajtót.
- Hé! Itt a víz. Most meg tudsz fürdeni, ha még akarsz!
Bár nem értem ennek mi jelentősége, ha otthon úgyis annyiszor fürdik le melegvízzel, ahányszor akar. Nah mindegy. Én behoztam. Még egy darabig elgurítom a fürdő közelébe, aztán inkább visszafelé menetelek, mert a többit el tudja intézni magának. Odakint a konyhában láttam sonkát, ha még ehető, akkor azt reggeliznék. Szóval az ágyhoz lépek és felveszem onnan a kabátomat, amit fel is húzok magamra.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

-Úgy viselkedek, ahogy akarok!- nehogy már megmondja, miként tegyek! Azt csinálok, amit akarok! Már megint mi a baja?! Idehozott ebbe a motelbe, ahol víz se villany sincs, és a viselkedésemmel van elfoglalva? Azt se fogom fel, hogy miért nem érti meg, hogy fürdeni szeretnék? Na, mindegy....
-Alig várom, hogy hazaérjek. - csak ez lebeg a szemem előtt, és hajlandó vagyok még arra is, hogy lemondok a fürdésről. Víz hiányában persze nem volt más választásom, de már felesleges küzdenem a megváltozhatatlannal. Zed sem valami segítőkész, de ez sem lep már meg. Várom, hogy a saját szobámban legyek és hat lóval se tud majd elvonszolni a fürdőszobámból, ha egyszer oda jutok. Legalább három órát fogom áztatni magam és előre megmondom neki, hogy ne is merjen zavarni benne. Végül bemászom az ágyba és a fejem tetejéig húzom a takarót, hogy valamennyire fedje a testem és ne fázzak annyira. Próbálom becsukni a szemem és nem gondolni semmire, csak a pihenésre. Forgolódok és igyekszem minden testrészemet a takaró alá gyömöszölni, csak éppen nem nagyon sikerül. Gondolom, hogy Frostnak semmi baja és gondja sincs a földön való üldögéléssel, mert hang nélkül el van magával. Igaz, hogy nem nagyon izgat mit csinál, mert legalább engem is békén hagy. Csendben elvagyok, mert sok kedvem nincs állandóan vitázni mindenért vele. Nem hiszem, hogy megértette a kifakadásomat, és ma már éppen elég volt az órákon át üldögélni a motor ülésén, amitől teljesen elgémberedtem. Vágyom a szobámra és a gardróbomra. Ennyire még nem éreztem a hiányát semminek és szinte a könnyeimmel küszködök, hogy kiengedjem a sok rossz érzést a lelkemből. Amióta elszakadtam a családomtól és azt se tudom, hogy mi történt velük, minden nappal szomorúbb vagyok. De ezt hogyan oszthatnám meg ezzel a pasival, akinek egy kedves szava sincs hozzám és csak a rosszat látja meg minden szavamban?! Pedig én megteszek mindent, hogy megfeleljek az elvárásainak, de úgy látszik, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy miken megyek keresztül. Most is csak azt hajtogatja, mit nem csinálok vagy mit igen. Bár, azt nem mondhatja, hogy nem fogadok szót neki. Tudom, hogy veszélyes helyen vagyunk, de ha egy kicsit is figyelne rám, az olyan jó lenne....
Összekucorodom az ágyon, hogy ne fázzak annyira, de a kezeim és lábaim szinte jéghidegek. Jó lenne még egy paplan, amibe beletekerődznék, de persze az sincs ebbe a motelbe. Ahogy semmi más se, ami alap lenne egy ilyen helyen. Halkan kívánok jó éjt neki, de nem igazán érdekel, hogy mennyire mondom hangosan, hogy hallja. A takaró alatt hallom, hogy valamit csinál és járkál az ágy körül, de nem dugom ki az orromat, hogy megnézzem. Inkább akkor lepődöm meg, mikor valamit a testemre borít-vagyis a takaróm tetejére- és egy idő után már nem vacogok annyira, mint előtte. Nagy nehezen jön álom a szememre a sok forgolódás után, de bármit is terített rám, az segített, hogy végre elaludjak.
Reggel keltem. Ezt mondjuk csak onnan tudom, hogy egy vékony csíkban beszűrődő napsugár cirógatja az arcomat. Nagy nehezen kinyújtóztatom a tagjaimat és óvatosan bújok elő a takaró alól. Most látom csak, hogy a kabátját terítette rám, hogy melegítsen és erre nem számítottam. Vagy inkább ki sem néztem volna belőle, hogy nekem adja, s neki meg nem volt semmi ami védje a hidegtől az éjszaka. Lassan mozdulok az ágyon, közben kukucskálok, merre látom. Úgy nézem, hogy nincs a szobába, bár fogalmam sincs merre lehet. Nem jellemző rá, hogy magamra hagy, de így legalább fel tudok öltözni. Elég hiányosan vagyok öltözve a tegnapi dolog miatt és a fürdőben hagyott holmit se nagyon akarnám visszavenni magamra. Gyorsan kikeresgetem a hátizsákomból a tiszta ruhákat és átöltözöm. Mire végzek, akkorra érkezik meg és valami zsúrkocsit tol maga előtt. Rajta pár zacskóval, ami már most se valami bizalomgerjesztő.
-Ezekkel?- nézem a halomba rakott nejlonokat, de valahogy semmi kedvem nincs még hozzájuk nyúlni se, nemhogy mosakodni benne.
-Inkább kihagyom...- veszem magamra a felsőmet, és gombolom be a kardigánomat, hogy még valamennyire megőrízhessem a takaró melegét magamon. Még belegondolnom is szörnyű, hogy miféle poshadt víz lehet ezekben a tasakokban. Az biztos, hogy én nem locsolok magamra ezekből egyet se! Kizárt! Nincs olyan Isten!
Igazából még hálás is vagyok, hogy a konyhába indul és magamra hagy. Nem sok kedvem van vitatkozni vele. És mondjuk magyarázkodni se, hogy most miért nem fürdök meg a hozott vízzel.
-Köszönöm.... a kabátodat. - mikor elveszi mellölem, úgy érzem, hogy illendő megköszönnöm a tettét. Igazán nem néztem volna ki belőle, hogy megteszi, de el kell ismernem, hogy most tényleg rendes volt tőle, hogy rám terítette. Biztosan fázott ő is az éjjel, de önzetlenül nekem adta és egy megjegyzés nélkül. Nem tudom miért ilyen változékony a megnyilvánulása felém, amit megint nem értek. Némán nézek utána, ahogy a konyhapulthoz megy és valami ételt talál a hűtőben. Amúgy meg nem vagyok éhes és nem is vágyom falatozni. A kezem még mindig jéghideg, annyira át vagyok fagyva még mindig. Próbálom leheletemmel melegíteni az ujjaimat, hátha visszatér a vérkeringésem, de aztán úgy döntök, hogy a takarót még magamra borítom az ágy szélén ülve. Csendes vagyok ami fel is tűnhet neki, de most inkább arra koncentrálok, hogy ne reszkessek annyira. Lehet, hogy nem volt jó ötlet tegnap a felső ruháimat levenni magamról és csak fehérneműben aludni, és most ennek a hozadékát szenvedem. Nem szólalok meg, ha csak nem dönt úgy, hogy beszélgetni akar velem. Talán még jó is neki, hogy csendesen üldögélek és nem rikácsolok semmiért. Legszívesebben visszafeküdnék az ágyba és aludnék tovább. Fogalmam sincs mennyi az idő, de amíg eszik, addig bőven ráérek bóbiskolni. Egy kicsit még üldögélek az ágyon, majd visszadőlök a párnára. Talán még egy fél órácskát pihenhetek és erőt gyűjthetek az út előtt, aminek a végén vár már a saját kádam és a forró és habos fürdővizem. Annyira szeretnék már otthon lenni, hogy bármit megadnék érte. Csak ne fázzak már ennyire, hogy az egész testem rázkódik a takaró alatt. Hiába húzom magamra az egészet, még mindig olyan érzésem van, hogy egy jégveremben feküdnék. Teljesen átfagytam az éjszaka és úgy húz az ágy, mintha semmit se aludtam volna. Remélem nem leszek beteg! Még csak az hiányozna, hogy leessek a lábamról! Hallgathatnám hazáig, hogy mennyire puhány és semmirekellő vagyok... Így inkább csendesen pihengetek még egy kicsit, hátha jobban leszek az indulásra. A szemem sarkából csak lopva tekintek felé, hogy mit csinál, de inkább meg se szólalok, hogy észre se vegye, mennyire nem érzem jól magam. Az is biztos, hogy nem fogom elmondani neki, ha rákérdezne, mert akkor ha tényleg belázasodom, akkor aztán megint nem jutnék haza egy pár napig. Inkább úgy teszek, hogy minden rendben és aztán hamarosan indulhatunk is az otthonom felé. Talán ha iszom pár korty vizet, akkor jobban leszek. Fogalmam sincs mit kellene csinálnom, hogy a reszketés alábbhagyjon. Eddig semmi bajom nem volt, most meg minden mozdulat olyan érzés, mintha tűvel szurkálnák a testem. Merevek és gémberedtek a tagjaim, de az biztos, hogy nem mondok neki semmit. Pár perc után úgy döntök, hogy kimegyek a mosdóba, magammal víve egy palack vizet, hogy az arcomat megmoshassam és igyak is. Remélem, hogy nem fogok szédülni még jobban, mint ahogy most, amikor felálltam az ágyról. Alig érzem a lábam, de akkor is kimegyek a fürdőszobába, hogy megmosakodjam. Hátha nem figyel rám és el van foglalva a reggelijével. Amúgy se vagyok éhes, bár lassan egy napja nem ettem semmit. Haza akarok jutni és össze kell szednem magam, hogy indulhassunk. Nem akarok ebben a motelban lenni még órákat se, nemhogy napokat....

Mire beérek a szobába, a ruháit már összeszedte a földről és ő is ébren van. A szemeit meresztgeti a tasakokra, aztán felhördül, mint a megpiszkált hörcsög.
- Igen. Ennyi volt az automatában.
Jelentem ki egyszerűen, de már látom az arcán, meg a grimaszaiból hogy ebből nem lesz fürdés. Ennek hangot is ad.
- Biztos?
Kérdezek vissza, mert este emiatt szívta a vérem és hergelte a zombit odakint a gyorsabb bejövetelre, erre most azt mondja: ki fogja hagyni. Közben felhúzom a kabátom.
- Oké.
Nekem teljesen mindegy. Még meggondolhatja magát, csak aztán nehogy emiatt húzzuk el az időt az indulástól.
- Kimegyek a konyhába. Te is egyél és igyál, aztán ha mindenki csatasorba állt, összeszedelőzködünk és indulunk!
Bökök a fejemmel a táskám, meg a táskája felé, mert azokban is van víz, meg étel. Ezután tényleg kimegyek. A köszönését fél füllel hallottam, de nem volt mit reagálnom rá. Legalább megköszönte. A fegyvert szorongatom már már görcsösen, de amikor elhagyom a folyosót és átlépek a konyha nyitott ajtaján, azt a közeli konyhapultra teszem. Szeretném hogy ehető legyen az a sonka, de nagyobb az esély rá hogy megromlott és már rohad, vagy ki tudja. A hűtő ajtaja amúgy is nyitva volt, de hát nem működik. És bár ránézésre a sonkának semmi baja, amikor közelebb hajolok hozzá és megszagolom, az valami ótvar büdös légkört enged magából. A foglalkozásomból adódóan is harcedzett vagyok, így ha pillanatnyira is undorítónak és gyomorforgatónak tartom, ez hamar elmúlik. A további keresgélés eredményeképpen találok egy palack kólát és zacskós kekszet. Már hetek óta ilyen sz.rokon élünk, mondjuk a kóla egy üdítő színfolt az egyhangú étkezésben. A konyha viszonylag rendezettnek tűnik, bár a hátsó részén a fal mentén vércsík vonul az alján a másik kijáratig, ami az utcára vezet. Nem akarok elcsatangolni, még körbe nézek az étkezőben, miközben a kekszet rágcsálom. Fel vannak borítva a székek, az asztalok pedig össze vissza húzva. Itt biztos kitört a pánik. Az emberek egymáson keresztül bukdácsolva, a másikat félrelökve menekülhettek innen fejvesztve. Már körbejártam az épületet, meglepni csupán Syd hangja képes, ha megint rázendít a hisztijére. De remélem nem. Mondjuk gyanúsan csend van! Az itteni kis időzésemet, aztán az aggodalom váltja fel. Keresek egy szatyrot, amibe bele tudom pakolni a kólát, meg a kekszet. A fegyver pár lépés innen.

Az egyik kezemben a fegyveremmel, a másikban a szatyorral lépek ki a folyosóra és megyek vissza, a szobához. Az ajtó nyitva maradt, Syd pedig éppen most áll fel az ágyból.
- Találtam kólát.
Zörgetem meg neki a szatyrot, aztán az ágyra teszem. Majd a fegyvert döntöm neki a szélének. Amikor ismét ő kerül a képbe, azt veszem észre hogy furcsán mozog.
- Valami baj van?

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Mikor kidugom az orrom a takaróm alól, Frostnak hűlt helye van. Nem mintha annyira bánnám a távollétét, de azért furcsa, hogy magamra hagyott. A reggellel sem lett melegebb a szobában a levegő, ezért kétszer is meggondolom, hogy kibújjak az ágyból. Aztán mégis győzött, hogy ha nincs most itt, akkor felöltözhetek anélkül, hogy leselkedne. Így is tettem, bár amúgy se voltam teljesen meztelen. Mire a kardigánom rám kerül, ő is visszatér valami zsúrkocsit tolva, amin egy halom zacskó volt dobálva. A szemem is kikerekedik a látványra, mert ahogy elnézem, ezzel a vízzel biztos nem fogok megmosakodni.
-Biztos.- rázom meg a fejem egy fintorral és aztán nem is törődöm a halommal tovább. Ritka pillanat, de egyáltalán nem akarok magyarázkodni neki, miért nem fogom felhasználni ezeket a tasakokat mosakodni. Inkább az esőre állnék ki, még az is frissebb, mint ezek. Pfffúújjj...biztosan nem nyúlok hozzá, arra mérget vehet! Inkább az jobban izgat, hogy miért fázom ennyire?! Fűtés sincs? Itt nincs semmi?!
-Nem vagyok éhes.- egy vállrándítással közlöm, és a mosdóba akarnék indulni, hogy egy  palack vízből innék pár kortyot és a maradékkal megmosnám az arcom. Kicsit még üldögélek, hogy a remegő lábamba visszatérjen az erő. A konyhából hallatszó hangok alapján a hűtő se működik, így azon se csodálkoznék, ha kimászna belőle az otthagyott étel. Mikor visszatér, a kezében egy szatyor van, amit lobál maga előtt. Kólát talált? Ez ekkora szenzáció? El se hiszem, hogy egy pasinak egy üveg kóla ilyen hatalmas élményt okoz... ha esetleg egy hatalmas tábla csokit hozott volna, akkor talán lelkesednék!... Csak most valahogy nem tud izgatni a kólája... haza akarok jutni minnél hamarabb.
-Nincs semmi. - közlöm teljes egyszerűséggel. A pokrócot az ágyon hagytam, de ha lehetne, akkor magamon hagynám, és még a motorra is úgy ülnék. A mosdóba indulok s ha utánam jönne, akkor az ajtót becsukom, hogy magam maradjak. Az indulás előtt még pisilek egyet és  remélem, hogy ennél nem akar jelen lenni. Utána már csak az indulást várom, ahogy közölte már párszor, hogy ne totyogtam el az időt, hogy még normális időben keljünk útra.
-Elgémberedtek a tagjaim a hidegtől. Te nem fáztál?- nem mintha érdekelné mi van velem. Én meg nem is magyarázkodom. -Mikor indulunk? -miért tesz úgy, mintha érdekli mi van velem? Eddig az volt a baja, hogy állandóan ellenkezem vele, most meg aggódik értem? Még a végén azt találja mondani, hogy maradjunk itt még egy éjjelt és csak holnap indulunk. Még csak az kéne! Menni akarok!
-Édességet nem találtál?

A zacskók érintetlenül maradnak a kocsira pakolva, ő pedig kijelenti hogy semmi baja. Szuper! Leülök az ágy szélére és a táskámat veszem fel. Élelmet keresek benne, mert nekem a keksz édes. Kiveszek egy palack vizet, meg egy energiaszeletet. Mire ismét a szobában sertepertél, én már vígan rágcsálom a gumira emlékeztető, rágós masszát. Egy szelet sült húst nagyobb kedvvel fogyasztanék el, de arról még álmodhatok. Vagy azt gondolom hogy most is azt eszek. Syd kérdésére emelem fel a tekintetem rá.
- Volt már rosszabb is. Itt hidegek az éjszakák.
Lehet ez most bután jön ki, elvégre ő déli származású, azt most én itt megmagyarázom neki, amit amúgy is tud.
- Még egy fél óra és olyan oltári meleg lesz hogy rám gyullad a kabát.
Mondjuk ettől még nem veszem le, kell a motorozáshoz és nem azért mert megy hozzá, hanem mert megvéd. A kérdése meglep.
- Szerintem a kóla meg a keksz is édesség. Más nem volt ehető a konyhában.
Remélem most nem túrjuk fel megint.
- Tudom, mondtad, nem vagy éhes. De azért mégiscsak egyél valamit, akkor nem kell olyan sokszor megállnunk.
Tekintve hogy az mindig jelentős rizikófaktor. Persze van, amikor muszáj, mert muszáj. A palackból kiiszom a vizet, aztán a szatyorból előhalászom a kólát. Fél literes üvegem van, feléig töltöm, a kóla meg két literes. Miután elég, vissza csavarom a kupakját és berakom a szatyorba, azt meg Syd felé tolom. Ugyan a kekszes szacskót kinyitottam, de csak pár falatot ettem belőle.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Lehet, hogy csak a hideg miatt, de valahogy semmihez sincs kedvem. Még rikácsolni se vele, pedig az már nagy szó! Nem is tudom, hogy mit csináljak ezzel a pasival! Az egyik percben kedves velem és még a kabátját is nekem adja, a másik percben meg olyan közömbösen beszél hozzám, hogy szinte nem is ugyan az az ember lenne. Semmit nem értek vele kapcsolatban. Bár...azt igen, hogy az idegeire tudok menni, ha éppen belelendülök. Ez is csak azért van, mert állandóan kihozza belőlem a ellenkezést. Miért nem fogja fel, hogy nekem saját akaratom van? Miért kell mindig a rosszat néznie, ha megszólalok?! Direkt szekál, vagy csak alapból ki nem állhat engem? Pedig én egy jó ideje nem is mondok neki ellent. Azt teszem amit mond, de aztán valamiért mindig rosszul sülnek el a dolgok. Most is olyan helyre hozott, ahol még rendes fűtés sincs és áram se. A vízről ne is beszéljünk! Ideállít nekem valami zacskókkal, amit összeszedett, majd azt hiszi, hogy ezekből a poshadt löttyben én megmosakszom? De nagyot tévedett! Biztos, hogy nem érek hozzájuk se, nemhogy magamra locsoljam! Mit képzelt?! Nekem minden jó lesz?! Egy nagy fenét!
A kabátját meg mikor megköszöntem, hogy rám terítette, mintha süket falnak mondtam volna! Fájdalommal jár neki, hogy válaszoljon valamit?! Vagy talán süket? Hmmm... lehet, hogy csak rám allergiás? Öntelt tuskó! Én meg töröm magam, hogy kedves legyek hozzá, ő meg le se tojja, hogy mi van velem. Csinálhatok én bármit, hogy kedves legyek és szófogadó neki! Nem is érdekli! Most se azon van, hogy idejöjjön hozzám és legalább átölelne, hogy ne reszkessek annyira...vagy talán ennyire taszítónak talál engem, hogy kerül mint a pestist? Jéghideg, mint a hűtőszekrény! Ilyen pasit még az életemben nem láttam!
-Itt meleg? Nem hinném, hogy bármi is változna az időjárásba! Jégverem ez a hely és taszító! - még a bőrömön is végigfut a libabőr, ahogy az áthűlt falakra nézek. Hiába, nem tudom megszokni a hideget és most is teljesen kihűlt a testem. A magamra kapott ruhák sem védenek most ellene, pedig amit csak lehetett magamra húztam. A motorra gondolva, meg az összes létező porcikám nem kívánja, hogy ráüljek és még egy napot sínylődjek azon a kemény ülésen. Hogy bírja ezt ki bárki is?!
-Na jahh... édesség. Volt valamikor évekkel ezelőtt!- nézek bele a zacskóba és nem hiszem, hogy ez még ehető. Zednek talán, mert neki mindegy...de nekem nem kell, az is biztos!
-Majd eszem valamit, de most nem akarok. -Értem én, hogy azért ilyen sürgető, mert ne kelljen megállnunk sokszor, de most nem vagyok éhes és a gyomrom is kavarog. Nem hiányzik, hogy az utunk közbe lerókázzam a járgányt és az egyetlen aránylag tiszta ruhát, amit most vettem fel. Alig várom, hogy a házunkhoz érjek és belevessem magam a kádamba! Magyarázhatom ennek a pasasnak, hogy mennyire vágyom a forró és habos fürdőmre! Szerintem ő még életében nem áztatta magát egy kádban feküdve... Azt se tudja, hogy milyen mennyei érzés!? Inkább nem is hozom szóba, mert fogalma sincs róla! A ruhája sem valami tiszta, pedig egy csomó jó cuccot találtam neki, de még rá se nézett! Miért töröm magam, hogy kedves legyek hozzá? Nem tud értékelni semmit! A kólából mégis iszom pár kortyot, ha már ennyire erőlteti, hogy igyak valamit. Aztán visszaadom a kezébe, cipelje ő, ha akarja! Nekem tele van a hátizsákom és az összes zsebem..amikben lapulnak a piperecikkek, bár egy sminket se kentem magamra. Mennyire hiányzik a szín rólam. A tükörbe nézve olyan fehér vagyok mint a fal, de ha már nemsokára indulunk, akkor megszabadulok ettől a nyomasztó környezettől és végre közeledünk a birtokunkhoz. Ennyire még nem vártam semmit...a tegnapi fürdésen kívül... Igaz, hogy csak maradt a vágyakozásom, mert nem valósult meg.
-Én készen állok az indulásra. -magamra veszem a hátizsákomat és ha indulunk, akkor a motor felé veszem az irányt. Semmi kedvem tovább itt maradni ebben a motelben, még a végén megjelennek a hullák és rohanhatok az ajtó felé. Nem tagadom, hogy félek, de ha már csak pár óra választ el a házunktól, akkor jobb lesz minél hamarabb útra kelni. Persze, ha Frost is úgy gondolja és nem akar még maradni ezen a helyen.
-Te maradsz? - nézek rá, ha még mindig az ágy szélén üldögélne. -Vannak kint sétáló hullák? - jut eszembe, hogy a tegnapi motoszkálás azoktól származhatott. Félek tőlük és ha egy mód van rá, akkor nem egyedül mennék ki az épületből. -Félek tőlük...- nehezen, de bevallom neki, és csendben várom, hogy ő is elkészüljön. Csak ne utálnám annyira azt a motort, amin megint laposra fogom ülni a hátsómat! De legalább estére már otthon leszek! Csak nem akarja húzni az időt és hamarosan indulunk.
Az ajtó felé indulok. Semmi zajt nem hallok odakintről, és úgy döntök, hogy elindulok. Ahogy kilépek az ajtón, egy oszladozó hulla néz velem szembe, én meg úgy megijedek, hogy éles hangon sikítok, majd kifutok a folyosóra. Hátra se merek nézni, annyira kalapál a szívem. Frost-ot se várom meg, ha egyáltalán utánam indulna. A folyosó végén megállnak a lábaim, és mint aki egy csapdába esett, így lapulok a falhoz. Várva,  hogy vége legyen mindennek. Félve és levegőért kapkodva nézek visszafelé, de úgy látszik, hogy más nincs itt azon az egyen kívül. Nem tudom hogy került oda, de mostantól nem merek egy lépést se tenni Zed nélkül. Ha egyáltalán lesz erőm egy tapodtat menni ezek után.
-Zed... segíts...- remegő kézzel tapasztom be a saját számat suttogva magam elé, hogy ne legyek hangos, és a sírásomat is visszafojtsam. A könnyekkel teli szemeimmel nézek a szobánk felé és várom, hogy a bíró felbukkanjon élve... remélem, hogy nem esik baja... Mi lesz velem nélküle?! Jajjj nekem!

- Még mindig jó.
Ettem belőle, tudom hogy nem kapna tőle gyomorrontást. De neki nem kell, sőt, enni sem akar. Én viszont éhes vagyok. Szóval közben nyamnyogom az fehérje szeletet. Egy ideig a hátzsákjával babrál, aztán mégis csak iszik a kólából. Éppen lenyelem a falatot, amikor visszakapom a kezembe, majd kijelenti hogy ő útra kész.
- Oké. Megeszem ezt, én is összepakolom a táskám és mehetünk.
Jelentem ki neki beleegyezően, de valamiért rohanni akar, mert feláll és magára húzza a hátizsákot. Sürgetést érzek a hanghordozásában.
- Nem...
Hozzá akartam tenni, hogy várjon meg, de meg se hallgat.
- Voltak. Elvileg már nincsenek, de ha most kimész a motorokhoz, akkor legyél óvatos!
Nem örülök neki hogy ennyire rohanni akar és menne előre. De most tiltsam meg neki? Úgyse lehet! Egy ideig hezitál, aminek személy szerint örülök, így talán megvár.
- Ismered a mondást: ami nem öl meg, az b.ssza meg magát!
Talán nem a legjobb hasonlat volt, most fogja magát és elindul. Én éppen akkor végzem ki a szeletemet és a táskámért hajolok le, hogy abba belepakoljam a szatyor tartalmát. Az üveg félig bele is megy, már majdnem beletuszkolom a kekszet, amikor is Syd kilép a szobából. Először egy morgás, aztán egy sikítás és nekem sincs időm lereagálni. Syd elszalad, a járkálónk pedig benéz hozzám. Úgy mozgok hogy helyettem az ágyra zuhanjon, én meg felpattanok, a kezembe veszem fordítva az Ítélethozót és a tussal először oldalról találom el a fejét, amitől lepereg az ágyról a szőnyegre. Nem tud felállni, mert kap még jó pár ütést, így csak hamar bevégzi. A szőnyeg tocsog a vérétől az ágy előtt. Syd hangja hallatszik kintről, úgyhogy a kezemben a fegyverrel kilépek a folyosóra. Nem látok több zombit, de ő nekilapult a falnak.
- Jövök!
Gyorsan visszamegyek a táskámért, a hátamra veszem és néhány pillanat múlva Syd-hez érkezem, aki még mindig a falnál vacakol.
- Nincs baj. Gyere!
Átkarolom, mert láthatóan felkavarta a látvány. Neki ez volt az első úgy tűnik, ráadásul nem sok kellett hogy helyettem őt kóstolja be a zombink. A fegyver vége véres, a kezemre és a ruhámra is jutott eltérő mennyiségben. A szaga is nagyon irritáló. A bal kezemmel karoltam át, azon néhány cseppnyi van csupán.
- Legközelebb várj meg!
Hangzik el a kérés, csupán kéréséként, mert eszemben sincs letolni, vagy felidegesíteni, amikor láthatóan nagyon megrémült. Most le kell nyugodnia. Hagyok neki időt erre, amíg kiérünk a motorokig.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Nem akarok enni, mert nem vagyok éhes. A felkínált kekszet se kívánom, csak pár korty kólát iszom végül. Az igazat megvallva már nagyon indulnék hazafelé és úgy érzem itt eleget voltam, hogy most már induljak. Hosszú út vár még ránk, de annyira akarok menni, hogy türelmetlenebb vagyok, mint szoktam.
-Nem kérek. Jó. - Kicsit várok a bíróra, hogy ő is összepakolja a holmijait, megegye a szeletet, de aztán megunom a tétlenséget és kilépek az ajtón. Előtte hiába fut át a gondolat rajtam, hogy talán élőholtak lehetnek a közelbe, de arra nem számítottam, hogy egyenesen az arcomba bámulva áll majd előttem egy is. Most látok először ilyen közelről egy oszladozó holtat, de az ijedtségtől egy hatalmas sikoly tör fel belőlem, majd rohanni kezdek, kikerülve a kapálódzó kezeit, ami megragadja a kardigánomat, de ki tudom rántani magam a fogásából. Aztán csak rohanok, ahogy a lábam bírja. Csak a folyosó végén állok meg, amint kellő távolságot érzek, de a lábam alig mozdul tovább. A szoba felé nézek, de nem látom Zedet utánam jönni. Kétségbeesek és zokogásba török ki az előbbi látványtól és arra gondolva, hogy a bírónak baja esik a hibámból. Nem akarom, hogy megsérüljön, vagy ne adja ég, meghaljon miattam. Hibásnak érzem magam és rettegek, hogy bekövetkezik a még nagyobb baj. A falhoz lapulok, de a sírást nem tudom abbahagyni, még akkor sem, mikor végre meglátom a férfit és odalép hozzám. Könnyes szemmel nézek rá és alig tudom felfogni, hogy valóban itt van velem és nem csak képzeletem szüleménye. Ahogy megfogja a vállam és a hangját is meghallom, csak akkor mozdul a lábam. Nehezen indulok el, mert remegek mint a kocsonya. Nem tudom mi lett volna, ha a ruhámat megfogva engem is visszaránt az a hulla és belém harap... vagy ki tudja mit tett volna velem!
-Mi? Jól vagy? Elment az a hulla?- a torkomból alig törnek fel a hangok és csak nézek magam elé , majd Zedre, akinek a ruhája csupa vér.
-Vérzel...- sokkol a látvány, és még az is, hogy a kezében tartott fegyverről is csöpög a vér. Remélem, hogy nem az övé, de ha mégis? Az én hibám....
-Ne hagyj magamra, kérlek...Megígérem.- próbálok haladni előre, hogy kiérjünk a motorokhoz, de Zed segítségére szorulok. Egyedül még menni se tudnék, ha most nem támogatna.
-Kérlek...Vigyél haza. Nem akarok itt maradni....- a könnyeimet próbálom letörölni, de a kezem annyira remeg, hogy mozdítani is alig bírom.
-Majdnem meghaltam... az a hulla...borzalmas látvány volt...- szipogok és potyognak a könnyeim, amint megint eszembe jut az az oszló test, ahogy rám nézett azokkal az üveges szemekkel. Nem fogok Zed nélkül egy lépést se tenni. Haza akarok jutni... De mi ez az irgalmatlan büdös? Mindjárt kidobom a nem létező reggelim tartalmát, ha nem jutok friss levegőhöz.

Behúzom a cipzárt a táskán, de ezzel össze is kenem egy kicsit, aztán Sydney-hez lépve átkarolom. Remeg, mint a nyárfalevél, opálos tekintetéből zavarodottság és félelem tükröződik.
- Ez nem az én vérem.
Lassan elindulunk kifelé, a bejárat irányába.
- Meglepett, de levertem. Most már tényleg halott.
Ezért vagyok úgy beterítve a vérével. De már nem megyek vissza lemosni, rám szárad, azt jól van. Csak érjünk oda a motorokhoz.
- Nem foglak.
Én általában csak még idegesebb leszek, ha valaki azt mondogatja nekem hogy nyugodjak meg, úgyhogy én sem teszem. Azért karoltam át, mert így talán biztonságban érzi magát és szépen megnyugszik magától. Amikor ismét rá tekintek még könnycseppek peregnek az arcán lefelé és szipog. Már korán reggel elhúztam az ajtóból a vázát, amit este ott hagytam, így most odalépve elengedem Syd-et és kinyitom előtte az ajtót.
- Emlékszel arra hogyan lehet megölni őket?
Nem emlékszem hogy mondtuk-e már neki. Megvárom amíg kimegy, én pedig követem, bár odakint ismét mellé lépkedek és így bandukolunk a járgányokig. Párszor körbe nézek, elvégre reggel is körbejártam a helyet, most mégis előbukkant valahonnan az a kóborló.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Émelyeg a gyomrom, holott egy falatot nem ettem. A szag ami körbeleng, Zed ruhájából terjeng. Csupa vér és azt hiszem, hogy az övé. Rémült vagyok és zavart. Most még azt se tudom, amit előbb igen. Mintha földbe gyökerezett volna a lábam, és csak akkor mozdulok, mikor Zed támogat.
-Nem a tied? Akkor jó...- megkönnyebbülök, hogy nem sérült meg, de még mindig magamat hibáztatom. Haza akarok menni...
Jólesik, hogy mellettem van, mert így biztonságban érzem magam. Nemsokára a kapuhoz érünk és a motorokhoz. Próbálom magam összeszedni és a sírást is abbahagyni, bár még nem sikerült. Félek...rettegek ezektől a holtaktól és még mindig a szemem előtt van a kezei, ahogy a ruhámba kapaszkodott.. Nem sok kellett volna, hogy meghaljak...
-Nem...nem tudom... nem emlékszem hogyan..most semmi sem jut eszembe...- rázom meg a fejem, de ha tudtam is, akkor most biztos nem jut eszembe. Megijedtem és idő kell, hogy megnyugodjak. Ha otthon lennék, akkor már nem aggódnék... Már csak kis idő... aztán otthon leszek.
-Siessünk haza... kérlek. - a motorra nézek, majd a férfire. A kezem remegését igyekszem leküzdeni, hogy a motort biztonságosan vezethessem. Körbenézek, hogy látok-e hullákat, de szerencsére egy sincs most itt.

Mivel én sem emlékszem rá hogy fel lett-e világosítva, ő meg nem is tesz erre utalást, csak hogy semmire sem emlékszik és láthatóan nagyon sietni akar, így nem most fogjuk megvitatni ezt. Legalább is nem itt. A motorokhoz menetelünk, az övé mellett állunk meg.
- Azonosítás: Frost bíró.
Benyomom az indító gombot és azonosítom magam, hogy aztán Syd fel tudjon rá ülni. Ezután már szabad neki a pálya, vezetni tudja a motort.
- Körülbelül 10 óra még az út. Ha minden jól megy, délután ott leszünk. Legkésőbb estére biztosan.
Megerősítem az elképzelését, pontosan úgy haladunk, ahogy megbeszéltük és ahogy elterveztem. Annyira büdös a hulla vére, hogy ez rám száradva is fel fog tűnni, pár óráig még mindenképpen, most még a gyomrom is émelyeg tőle. Jó időre elveszi az étvágyamat.
- LA-ben te vezetsz minket, ahogy megbeszéltük.
Fogalmam sincs hogy ez jó ötlet-e, de csak tudja az utat hazáig onnan. És jobb ötletem nincs. Ezután megkerülöm a motorját, odasétálok az enyémhez, ott is elvégzem az azonosítást, és felpattanok rá.
- Indulhatunk?

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Minden lépésem nehezemre esik, de Zed erős támasza segít, hogy kijussak a motorokhoz. Remegő kézzel s lábbal nehéz bármit is tennem, de tudom, ha nem szedem össze magam, akkor soha nem érünk haza. Az otthonom lebeg a szemem előtt és az, hogy ott biztonságban leszünk. Pár perc kell még, hogy a könnyeim elapadjanak és koncentrálni tudjak a vezetésre.  Zed szavait hallgatom és bólintok rá.
-Amint elérjük L.A.-t onnan mutatom az utat. Hazatalálok, nem lesz gond.- tudom, hogy sok minden megváltozhatott a városban, de a házunkat semmi mással nem téveszti össze senki. Nagyon várom, hogy hazaérjek és magam mögött hagyjam a borzalmakat. Zed nélkül nem értem volna el idáig sem, bár ezt most nem fogom elmondani neki. Eleinte ki nem állhattam őt, de amióta elindultunk, sokszor fordult meg bennem az érzés iránta. Most se tudom mire vélni a viselkedését, de azt el kell ismernem, hogy egy ideje normális velem, szinte barátkozós. Ha nem lenne ennyire büdös a ruhája...még azt is bevállalnám, hogy egy motorral utaznék mögötte. Hmmm...ez most nem tudom miért jutott eszembe... na, mindegy...
-Menj előre, én utánad indulok. - nem kérdés, hogy itt sokkal járatosabb nálam, így ha nem akarja, hogy eltévedjünk, akkor nem rám bízza a vezető szerepét. Ha majd elérünk L.A.-ig, akkor már én mutatom neki az utat.
A becsült idő kb. 10 óra, míg elérjük a városhatárt. Ez idő alatt én nem nagyon beszéltem, vagy kezdeményeztem a diskurálást. Nem mintha némasági fogadalmam lenne, inkább az izgatottság és a fáradtság tesz szótlanná. Persze, ha velemit kérdezne a bíró, akkor felelek, de aztán folytatom tovább az utat. Párszor megálltunk még, hogy a szükségleteinket elvégezzük, de nagyobb megállót nem igazán szeretnék.

Csak akkor hallatszik a hangom, mikor meglátom a városomat, és közeledünk a rezidenciánkra.
Hosszú volt az út, és alig várom, hogy megérkezzünk. A távolban már látszanak a város körvonalai. A fáradtságom ellenére mosoly jelenik meg az arcomon, amint elérhető közelségbe ér a hazajutásunk.
-Innen mutatom az utat.- lelkesen mondom Zednek, aki biztosan olyan fáradt mint én, de most már nagyon közel van a pihenés és a biztonságos házunk.
-Nemsokára hazaérünk...- a boldogság érzése szinte mámorossá tesz, hogy nemsokára vége ennek a kimerítő utazásnak és végre hazaérek. A habos fürdőm is közel van már, ahogy remélem, Zed is megmártózik, mert irgalmatlan bűz lengi be. Még szerencse, hogy víz, villany, és minden egyéb a rendelkezésünkre fog állni. Nem úgy mint abban a förtelmes motelben, ahol még az alapvető dolgok se voltam meg.
-Ott a birtok! Már nincs messze!- megkönnyebbülten sóhajtok, ahogy meglátom a házunk tetejét. Mondjuk nem lehet tényleg eltéveszteni, mert még a legtávolabbi zugból észrevehető a családi címerünk. Mindenki ismeri... Végre itthon vagyunk!

- Rendben.
Bólintok neki beleegyezően, közben szépen lassan elkezdek hátrafelé gurulni a motorral egy félkört. Aztán meg előrefelé és bekapcsolom a motort.
- Ne maradj le!
Eszemben sincs elhagyni útközben, de ismerve őt, képes rá hogy a neki tetsző dolgokért tegyen kitérőt, adott esetben elhagyjon engem menet közben. Nagyon nem volna jó, mert akkor tényleg ránk sötétedik. Elindulok lassan a motorral, megvárom, míg ő is követ, utána gyorsíthatunk.

Úgy három órányi utat a földön tettünk meg, mivel járhatóak voltak az utak és így tudtunk spórolni az energiával. Utána már repülő úton közlekedtünk. Kétszer álltunk meg, Phoenix és San Diego közelében, egy egy töltőállomáson. Sydney már így is rengetegszer panaszkodott a kényelmetlen utazásra, jobbnak láttam ezeket a pihenőidőket. Az út zavartalanul telt el, leginkább a minket körbevevő tájra figyeltünk, én néha Sydney-re, hogy megvan-e még. Hanyatlás és romlás mindenütt. Hatalmas, hordákba verődött, öntudatlanul vonagló hullák, valamiért a nagyobb főutakat követték, elvétve láttunk kisebb csoportokat letérni, akik a közeli erdőkben mentek tovább. Csak idő kérdése és mindent ellepnek majd, nem csak az utakat, hiszen egy idő után el fog fogyni az élelmük a városokból.

Komor gondolataim közül aztán Sydney hangja rángatott ki, aki egyúttal felhívta a figyelmem arra a tényre, miszerint az a főút, amely felett repülünk, már L.A.-be visz. Hagyom hogy előre menjen, úgyis legszívesebben rohanna és gyorsít is, emiatt én is felgyorsítom az én motorom. Viszont az indokolatlanul magasra emelkedést nem értem. Csak részben. Tudom hogy az általuk kiépített Angyalvárosok a felhők fölé tornyosulnak, viszont nem gondoltam hogy ezt szó szerint kell érteni. A pórnép latyakos utcáira árnyékot vető toronyházak pompát és előkelőséget hirdetnek, bőséget és felfoghattalan gazdagságot. Vaskos talapzataikon nem fogott az elhanyagoltság, a személyzet teljes hiánya, bár ezeket csak akkor szemrevételezem, amikor éppen lefelé tekintek. Amúgy minden ház egy külön építészeti remekmű, a maga egyedi stílusával, díszítéseivel, mintáival, kialakításival, nem spóroltak a megépítésükön. Egy egy ilyen 'birtok' között legalább 10 km távolság van, nem húzták fel őket sűrűn egymás mellé. Tipikusan egy olyan hely ez, ahová a magamfajtát sosem küldték volna. Talán Dredd-et. De lehet még őt sem. Elkalandozok a látványok között, az egyiknek például egy komplett stradja van..gondolom mesterséges vízzel. Hé! De van víz!
- Melyik?
Kapom fel a fejemet Sydney örömujjongására és nézek arra, amerre ő, vagy ha mutatja, akkor követem az irányt.
- Túl magasan vagyunk.
Jelentem ki, bár ez eddig is feltűnt, mert minden ház tetejét láttuk, tökéletesen. Az ő birtokuk előterében egy kert áll, meg nem mondom milyen, de a közepén egy kút van, amíből most is kifelé folydogál a víz. Ami viszont rémisztőbb, hogy a ház és a kert között egy ingázó alakot vélek felfedezni, aztán ahogy egyre lejjebb szállunk, már jól kivehető a harci robot alakja. Jó nagy darab monstrum.
- Ez az izé..fel van fegyverezve? Engedelmeskedik a hatóságnak?
Jó ég! Ha leszállunk és ez nekünk támad, akkor minden tűzerőre szükségem lesz! Nem tudtak volna inkább kutyát tartani?! Egy igazit, nem robotot.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Minden egyes perccel közelebb kerülök az otthonomhoz és olyan izgatottság fog el, amit már rég éreztem. Frost szerintem nem érti a lelkesedésemet és a szótlanságomat se, de most inkább csendben maradok, hogy a gondolataimba merülhessek.
-Nem maradok le.- válaszolok a mondatára és követem az úton. Mondjuk ő se nagyon volt a szavak embere amikor megálltunk a pihenőkre, de ezt is betudom a fáradtságnak. Elég sok órát nyomorogtam ezen a kényelmetlen ülésen és csak akkor lelkesedek fel ténylegesen, mikor meglátom a rezidenciánk tornyait.
-Ott a házunk!- még a könnyeim is kicsordulnak örömömben. Zednek meg csak az tűnik fel, hogy magasan vagyunk.
-Persze, hogy magasan vagyunk. Várj egy kicsit! Mindjárt jöhetsz!- nevetem el magam, majd ereszkedni kezdek a kert felé.  Amint leérkezem a talajra, és leszállok a motorról, a házat védelmező egyik harci robotunk tűnik fel.
-Góliát 5! Nyugi! Velem van!- állok meg a robot előtt és megvárom míg a hangomat és az arcomat felismeri.
-Igenis Cooper kisasszony! Belépés engedélyezve vendégének!- dörren mély hangon a robot, majd leereszti a fegyvereit és készenlétbe áll míg a házhoz indulunk. Boldogan lépkedek a bejárat felé és ahogy a lépcsőhöz érek a fejemet felemelve nézek végig a házon. A három torony úgy magaslik fölém, ahogy gyerekkorom óta. A kék tető és a ragyogó ablakok látványa mindig örömmel és szépséggel töltenek el, de most még jobban. A családi címer is ott díszeleg a kapu felett a tornyon. "C" "L". Végre itthon!
-Jössz?- nézek hátra, hogy a bíró követ-e engem, bár nem tudom, hogy mennyire riadt meg Góliáttól. Amúgy meg bennem nincs félelem ezektől a monstrumoktól, mert kislány koromban sokat játszottam velük. Szám szerint 8 robot van a birtokon és mindegyik egy kiszabott területet véd. Igaz, hogy Zednek nem tanácsos egymaga kóborolnia a telken, ha nem vagyok vele. A védelmező robotjaink csak a családunknak engedelmeskednek, így ha idegen vagy váratlan behatoló érkezne ide, az már nem kerülne ki élve a birtokról.
Az ajtót bio-scennel védi és ahogy megérintem, egy szisszenéssel kinyílik.
-Üdvözlöm Cooper kisasszony! Jó újra itthon látni!- hallatszik egy női hang, de személy nincs a közelünkben. A férfit is végigméri a szenzoraival, majd neki is beszél.
-Üdv a vendégének! - ha Zed a közelemben áll és átlépte a küszöböt, akkor a hang őt is üdvözli.
-Köszönöm Zoé! Légyszíves engedj fürdővizet a vendégszobába és nekem is! Aztán valami harapnivalót kerítenél? Köszönöm!- mondom a levegőbe, de közben a hallba lépve dobom le a hátizsákomat, majd ha a bíró is mellém ér, akkor indulok csak el a házban.
-Igen, kisasszony!  A fürdők feltöltve! Szobák előkészítve! Konyha készenlétben!- válaszolja az M.I.
-Gyere Zed! Megmutatom a szobádat!- mosollyal állok meg előtte, és ha kibámulta magát a belső enteriőrt. Megvárom, míg utánam jön.
-Egyre kérlek! A birtokot további robotok őrzik és ha megkérhetlek, akkor nélkülem ne indulj felfedezőútra. Amint tisztálkodtunk és ettünk valamit, utána körbevezetlek. Rendben lesz így? - végtelen nyugalom és öröm jár át, ahogy a megszokott és melegséggel átszőtt otthonomban lehetek. Itt minden biztonságos és érintetlen.
-Ha valamire szükséged van, akkor kérd Zoé-t, ő a házi M.I.-nk. Mindent elintéz!- nézek rá, majd ha készen áll, akkor megmutatom neki a szobát, ahol minden kényelem várja, és fürödhet is ha akar. Bár inkább erősen ajánlott, hogy mártózzon meg a kádnyi vízbe, amiről már Zoé gondoskodott.
-Én a szemben lévő szobában leszek. Ha bármi kellene ott megtalálsz. - Ha indulhatunk, akkor a lépcsőre lépve haladok az emeletre, ahová Zedet elszállásolom.
-Ilyennek képzelted a házat?- kíváncsiskodom, bár most a pancsolás sokkal jobban izgat, mint a pasi véleménye.
-Na, majd fürdés után megbeszéljük.. Amúgy tiszta ruhát találsz a gardróbban. Válassz kedvedre. - ezt még közlöm vele és ha van kérdése arra is válaszolok. De sokat nem időznék a fürdőm előtt.

Sydney-vel ellentétben én nem ereszkedem lefelé annyira lelkesen. Ő ér le előbb, én utána érkezem a talajra. Kikapcsolom a motort és leszállok a járgányról, de aztán gyorsan utána sietek, mielőtt a robot fasírtot csinálna belőle.
- Készenléti mód.
Gyanakvóan fürkészem a pirosan izzó szemeket, és a ránk szegezett több tucat fegyvert, melyek mindkét karjából kifelé kandikálnak. Szent szar! Ennek a monstrumnak a derekáig felérek, Syd mégis úgy pattog ott előtte, mintha csak a kutyáját üdvözölné. Le is izzadok mire mögé érek, görcsösen szorongatom a fegyverem, ugrásra készen, ám a piros szemek a hang és az arc felismerését követően zölddé változnak. A fegyverek visszaváltoznak husáng ujjakká, és a haragos ábrázata is barátságossá szelidül.
- Igen.
Egy ideig még a robotra pislogok felfelé, elhült arccal, kipréselve magamból eme egyszerű szavakat válasz gyanánt, aztán megyek Sydney után. Megállunk a bejáratnál, ő megérinti a szenzort, aztán egy hang csap fel, amire én megint felfelé emelem a fegyverem. Aztán hamar leesik, hogy ez egy M.I., a ház vezetője lehet. Személyzetet azonban sem az udvaron, sem a házban nem látok.
- Tartalék mód.
Leeresztem a fegyvert és csendben követem a házigazdát, közben alaposan szemügyre véve mindent, amit láthatok körülöttünk.
- Mielőtt elmerülsz a habokban és engem betuszkolnál egy puccos szobába, előtte menjünk körbe!
Amióta úton vagyunk állandóan fürdeni akar, annyira hogy a saját családja sem érdekli? És ha valamelyikük szintén itt ragadt?
- Nagyon szép, meg minden, de engem jobban foglalkoztat az, hogy mennyire biztonságos most a kóceráj. Volt emberi személyzetetek is? A házon belül is van olyan robot, mint kint?
Fogalmam sincs mekkora a teljes 'birtok', de majd megtudom, ha elindulunk és nem a fürdést veszi prioritásnak.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Mikor megérkezünk a házunkhoz és ereszkedni kezdek a kertbe, a lelki szemeim előtt látom Zed arcát a harci robotunkat meglátva. "Góliát 5"-ös amúgy is kicsit morcosabbnak látszik, bár én úgy tekintek rá, mint egy családtagra. Kislányként rengeteget játszottam ezekkel a monstrumokkal és ha nem is nézik ki belölük, de van bennük "játékos én". Persze Zoé felügyelete alatt állnak, mivel az M.I. Teljes kontroll alatt tartja a rezidenciát. Ezt persze Zed nem tudhatja és amikor leérkezik mellém, a mozdulatai elárulják, hogy tart ezektől a masináktól. Az sem kerüli el a figyelmem, hogy a fegyverét görcsösen szorongatja a kezében, arra készülve, ha használnia kellene... Ezek szerint még nem volt ilyen helyzetben és eléggé bizalmatlan...
A házba lépve a megszokott környezet fogad, ám a bíró ámuló ábrázattal tekint körbe. Zoéval feltöltetem a kádakat, hogy felfrissülhessünk és aztán ehetnénk is valamit a konyhába. Alig várom, hogy a kádamba merülhessek végre. Bár ahogy hallom, nem igazán lelkesedik az ötletemért.
-Jó sok kérdésed van! - nevetek fel. - Ennyire nem bízol bennem és a házamban?- viccesen nyújtom ki a nyelvem rá. - Nem érne rá a mosakodás után a körbevezetés?- kacagok ismét a türelmetlen sürgetésére.
-Rendben. Legyen! - úgyse fog addig békén hagyni, ha nem mutatom meg neki a házat.
-Zoé! Légyszíves ismertesd a személyzetet, ki hol tartózkodik! - kérem az M.I.-t, hogy sorolja fel a személyzet tagjait, ki hol van jelenleg.
-Igenis, kisasszony! A személyzeti androidok jelenleg: konyha, emeleti háló, és garázsszinten tartózkodnak. A külső helyszíneken szolgálatot teljesítő "Góliát 1-8 " harci robotok a kijelölt helyeiken tartózkodnak. A ház tökéletesen biztonságos és a programok az előírások szerint futnak! Nincs semmilyen fennakadás a víztartályoknál és a trafóházban. A labor is teljes kapacitáson működtetve! Jelen helyzetben a kisasszonyon és  Mr.Frost bírón kívül, nincs az épületben organikus személy. Riasztás sehonnan nem érkezett! A birtok biztonságos! - a női hang végigsorolja a helyiségekben szolgálatot teljesítő androidok pontos helyét és talán elegendő Zednek a megnyugvásra.
-Esetleg kér még további információt, kisasszony? - Zoé teljesen kézben tartja a birtokkal kapcsolatos dolgokat.
-Köszönöm Zoé! Elegendő. - most nem nagyon akarnám végighallgatni a számadatokat, amik a droidok készenléti töltését és fogyasztását tartalmazza. A száraz számadatok amúgy is mentve vannak a központi "agyban" és valahogy most nem merülnék bele a mellékes adathalmazba.
-Kérlek, ha bármi eltérő történik, azt jelezd! Köszönöm!- teljes-körű kontroll alatt tartja a zónákat és bármi eltérés lenne a megszokott adatokban, akkor már intézkedett volna a helyreállításra.
-Igen, kisasszony! Az ellenőrzésem alatt tartom a rezidenciát. Eltérő esemény nem történt! - válaszolja Zoé a kérdésemre és aztán Zedre nézek.
-Elégedett vagy? Esetleg a szolgálatban lévő androidok műszaki adatait is ismertesse Zoé? - kicsit szívom a vérét, bár még jó, hogy nemrég említettem, hogy nélkülem ne mászkáljon a házban, mert azt se tudja mi hol van.
-Mit szeretnél látni elsőnek?- ha már körbe akar járni, akkor mondja meg, mire kíváncsi.
-Utána ha elégedett vagy, akkor végre mehetnék fürdeni?... kihűl a vizem.- mondanám, hogy mi olyan sürgős neki, hogy egy kis időt se tud várni, míg rendbe szedem magam?! Pasi... türelmetlen pasi... imádnivaló!

Láthatóan nem szívleli a kérdéseimet, de készséggel válaszol. Én viszont nem látom értelmét lereagálni a hülye kérdéseit, meg hogy kiben bízok vagy nem bízok. A biztonság megléte az nem bizalom kérdése, hanem tetteké. Amíg a saját szememmel nem látom, addig cselekednem kell. Ha ez probléma neki, az nem az én bajom! Ezekből a harci robotokból kiindulva a biztonságuk egész jól el van látva. De mint tapasztaltam már nagyon sokszor, semmi sem tökéletes.
- Hogy mi? Nyolc?
Ilyen sok konzervdoboz mászkál a ház körül? Te jó ég! Meresztem a szemeimet Zoé ezen számolására, meg az androidok említésére.
- Apád és te...gondolom nem jöttök ki jól az élő személyzettel? Mindenki robot?
Bár mivel Zoé folytatja, hát bizony nagyon ez a helyzet.
- Oké. Robotokra nem veszélyesek.
Az M.I. befejezi a beszámolóját, én pedig Sydney-re meredek. Nem értem miért vesz mindent támadásnak tőlem. Nem azért kérdeztem hogy aztán ezen kakaskodjunk és harcoljak azért, hogy meg tudjak bizonyosodni arról hogy biztonságban vagyunk. Meg amúgy sem játszunk egy ligában, ezt jó lenne felfognia. Még mindig azt hiszi hogy akié a hatalom és a pénz, azé az utolsó szó?
- Aha.
Elhúzom a szám szélét kissé fanyalgón, az Ítélethozót meg elrakom. Nem kell készenlétben lennie, előbb fogok agyérgörcsöt kapni, minthogy egy zombi felbukkanjon itt. Rajtunk kívül nincs más ember közel s távol a ház környékén.
- Mindent Zoé irányít?
Lenne még kérdésem, de ráér később is.
- Leginkább a ház ki és bejáratait, a liftet is megnézhetnénk. És odakint a robotok útvonalainak környezetét. Ha ez megvolt, akkor nem foglak többet b.sztatni a mai nap folyamán. Megegyeztünk?
Igen, szeretném látni a saját szememmel és akkor megnyugszom. Én nem tudok ilyen szórakozottan hátra dőlni, mint ő. Talán azért, mert vele ellentétben sok szarság történt már velem a járvány kitörése óta. Ha idő közben elindul, úgy én is gyorsan követem.

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Zed hangjából kiérződik a nyugtalanság a házunkkal kapcsolatban. Igaz, hogy rá is kérdezek, hogy ennyire nem bízik meg bennem. Erre a válaszra számítottam tőle, így nem is folytattam a témát inkább mosollyal bólintottam.
-Az emberekkel ellentétben a robotok a nap minden percében készen állnak és nem alszanak.- kacagok fel, majd hallgatom tovább a szavait.
-Igen. Zoé a teljes birtokot felügyeli. Nem kell tartanod semmitől. Ha bárki illetéktelen belépne a házba vagy a kert bármelyik szegletébe, akkor a Góliátok megoldják a helyzetet. - lehet, ha látni fogja a saját szemével, akkor jobban elhiszi.
-Mondtam, hogy itt, rajtunk kívül nincs senki más. Gondolom, hogy azt sem felejtetted el, hogy nélkülem nem tanácsos körbejárnod?- ezt nem tudom kihagyni, hogy piszkáljam egy kicsit, de azt hiszem, hogy Zed nem igazán érti a viccemet. A körbejárás menetét és útvonalat is említ, ahol körbe szeretne nézni és megbizonyosodni Zoé szavaira.
-Zoé, kérlek mutasd a ház tervrajzát a kijáratokkal és a belső- külső liftekkel! - mondom az M.I.-nek a levegőbe, amire azonnal válaszol.
-Igenis, kisasszony! A kérése megjelenítve!- hangzik fel a hangja, majd előttünk hologramos kivetítés látható. Itt láthatja Zed az egész birtokot és azokat a helyeket, amikre kíváncsi. Gondolom, hogy elégedett lesz, ha mindent láthat.
-Zoé! Kérlek irányítsd át a bíró úr termináljára a képet. Saját szemével láthasson mindent.- ezt szerintem értékelni fogja, mivel így, akkor nézheti meg a kijáratokat, amikor szeretné.
-Igen, kisasszony! - válaszolja Zoé, és ha Zed megnyitja  a saját kütyüjét, akkor minden rajta van.
-Hol szeretnéd kezdeni?- ha esetleg tanulmányozni akarja a ház információit, azt megvárom, és utána indulok csak el a kijáratok felé, közben a liftek előtt is elhaladunk. Türelmesen várom, míg mindent megnéz és megbizonyosodik a szemével. Magamban kuncogok, bár majdnem hangosan is feltör belőlem a derültség. De mivel ez neki fontos és addig nem hagyna békén, amíg körbe nem járunk, ezért lassan és ráérősen haladok vele a házban. Ha kíváncsi még valamire, azt is megmutatom neki, bár nem kevés idő míg mindent láthat. Hatalmas a ház, és bő egy óra, amíg mindenhová benézhet.
-Komolyan? Tényleg? Rendben! Szavadon foglak!- kuncogok, de valahol kizártnak tartom, hogy be is tartja majd a szavát. Eddig sem adott bizalmat az otthonomnak, de amúgy meg ha láthat mindent, akkor talán egy kis ideig nyugodtan lesz és én meg végre fürödhetek. Nem tudom miért nem várhatott volna ez egy órát?! Na, mindegy... Lassan körbejárunk és még nála is megjelenhet a kijelzőjén a birtok tervrajza és bármikor nézheti. Nehéz vele! Tipikus pasi! Én itthon vagyok és csukott szemmel ismerek mindent.
-Elégedett vagy?- kérdezem meg, mikor visszaérünk ahonnan elindultunk. -Mehetek fürdeni?- piszkálom tovább, mert ezzel az őrületbe tudom kergetni és most legalább nem ő van előnyben velem szemben, hanem fordult a kocka.
-Éhes vagy? -Teszem fel az újabb kérdésemet, bár nem tudom, hogy kielemezni nem-e szeretné a látottakat?! Zoé egy pillanat alatt megadná az összes adatot, amik érdeklik a bíróurat. Hihetetlen, hogy ennyire mereven ragaszkodik önmaga képzeteihez.
-A konyha bármit elkészít, amit csak kívánsz. Csak annyit kell tenned, hogy kimondod hangosan amit szívesen ennél. - lehet, ezt se tudom vele megértetni, hogy bármit megkap amire csak vágyik. Nincs olyan, amit ne tudnánk biztosítani, amíg ebben a házban tartózkodik. Bármilyen kívánsága lehet. Nekem ez természetes, de neki nem biztos.
-Mindent láttál? Rendben találtad a helyet? - érdeklődöm, és ha igennel válaszol, akkor indulnék a szobámba felfrissülni.
-Amíg készülök, addig elfoglalod magad?- nem hiszem, hogy ő is mosakodni fog, de már nem beszélem rongyosra a számat. Makacs és önfejű, és kicsit "szaglik"is, de most megint vitázzak vele?! Dehogy! Inkább elmerülök a kádba és beleveszek a habfürdő buborékjaiba. Zed meg..azt csinál, amit akar. Ha nem tisztálkodik, akkor nem érdekel. Majd eldönti mit akar. Remélem, hogy feltalálja magát.
-Ha szomjas vagy, akkor a bárpultnál találsz poharat, italt és jeget is. Nekem is töltenél majd egyet, ha visszajövök? Köszi!- ha nem tartóztat fel valamivel, akkor a szobám felé indulok és végre a kádamba lehetek hamarosan. Elindulásom után egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy szívjam a vérét, felteszek egy kérdést neki, amire már tudom a nemleges válaszát.
-Megmosnád a hátam?

Számomra érthetetlen miért, de nagy nehezen csak beleegyezik abba hogy tegyünk egy körutat. Nem értem odakint látta a poklot, meg is élte, hiszen meghalt a sofőrje, mégis az emberéletek egy fikarcnyit sem számítanak neki, amíg nem a sajátjáról van szó. Most már csak az a kérdés hogy akar-e segíteni a többieknek, vagy egyáltalán bárkinek? Esetleg nemsokára ki leszek hajítva én is? Szúrósan pislogok rá, nem értem mi olyan vicces ebben, mintha csak viccet mondtam volna neki, pedig komoly hangnemet ütöttem meg vele. Később aztán elém kerül egy holografikus kivetülése az egész épületnek, amin Zoé készséggel végig kalauzol. Veszek egy mély levegőt és a térképre koncentrálok. A robotok útjai pontosan egyeznek a ház lehetséges ki be járatainak hol létével, így tényleg esélytelennek tűnik hogy ezeken a robotokon bárki élve keresztül tudjon jönni. És ezek mindent képesek cafatokra lőni, vagy szedni. Nah de a lift. Az kérdéses. Így amikor elhaladunk mellettük, én megállok az egyik előtt és megnyomom a gombot. Lássuk, mi fog történni!
- Itt.
Válaszolok hamar a kérdésére, ezzel megállásra késztetve őt is.
- Menjünk le.
Talán a legtöbb időt itt szúrtuk el. Háromszáz emelet, de csak az utolsó tíz emelet volt használva, meg a földszint. Engem kínos csend övezett, őt pedig megmagyarázhatatlan jókedv és konokság. Biztosan tudja mit csinálunk és rajtam nevet, de nem érdekel! Mikor a földszintre értünk és kinyílt az ajtó, én az Ítélethozót készenléti állapotban emeltem magam elé, ám amint kiléptem az ajtón, megállított egy ugyanolyan nagy batár robot a piros szemeivel. Sydney pedig ugyanúgy nyugalomra szólította fel. Körül mentünk a földszinti részen is. Sydney szerint azt a részt csak a személyzet használta, most pedig láthatóan el voltak sötétítve az üvegek, le volt zárva a bejárata és ennek fejében még itt őrjáratozik az a robot is. Persze odakint nem kétlem hogy nagy zombihorda vonul, csak éppen ide bejönni nem tudnak. Az üveg golyóálló, talán még egy robbantást is kibír. A robot meg mindent képes elpusztítani, aki illetéktelenül tenné be a lábát. Nem volt mit nézni, visszamentünk a liftbe, aztán fel. Megtettünk egy nagy körutat a házon belül, míg visszaérkeztünk a kiindulási pontunkra.
- Igen. Menj csak!
Hagyom rá, mert úgyis menni akar, engem meg majd eligazít Zoé, gondolom. Biztonságban vagyunk, nincs miért őrjáratba csatlakozni nekem is. A többit meg ráérünk később megbeszélni. Kapok még pár kérdést tőle, amire nem válaszolok rögtön. Egy ideig követem, de nem tudom miért. Mármint nem megyek vele fürdeni, az biztos. Úgyhogy meg is állok, még valahol a folyosón.
- Megkeresem a szobámat.
Jelentem ki, ha már úgyis azt kérdezi, elfoglalom-e magam. Aha! A fegyver a kezemben, tartalékmódban lötyög, semmi haszna most.
- Miért, félsz hogy az androidok keze elrozsdál?
Pimaszkodom vele egy kicsit, aztán a plafonra meredek.
- Zoé. Hol találom a szobám?
Amint megint megjelenik a holografikus térkép, memorizálom.
- A vacsoránál talákozunk?
Egyáltalán lesz-e olyan, vagy mára elköszönünk és mindenki kér magának kaját a szobájába?

Bleeding Out | Öltözék | Ω

Zed-en nagyon jókat derülök. Látva az arcán, hogy zavarba van a ház körbejárásánál, de legalább megnyugodhat a lelke, hogy ide nem jön be senki, aki illetéktelen. A fürdésem kicsit halasztódik, de már nem izgat. Tudom, hogy Zed nem fog megmosakodni, de ez az ő dolga. Zoé mindent megmutat neki és abban is biztos vagyok, hogy nem fog eltévedni. Az alagsor és a lenti szinteken végigsétálunk, majd végre eljutok a szobámig, hogy az áhított fürdőzésemhez jussak. Poénból rákérdezek nála, hogy megmosná-e a hátam, de előre tudom a válaszát.
-Miért rozsdállna be? - kérdezek vissza, de már indul is a szobája felé. -Egy percig se volt kétségem, hogy nyuszi vagy hozzá, hogy megtegyed. - kacagok fel ahogy a távolodó alakját nézem.
-Amint kész vagyok, az ebédlőben találkozunk. - hozzátenném, hogy kábé egy óra múlva esetleg, mert nem fogok sietni. De ha már ennyire mindentudó, akkor ezt is kitalálhatja.
-Mire megyek, addig készítenél nekem egy koktélt?- gyorsan még utána szólok, hogy érezze a törődésemet. Hihetetlen egy pasi!
Közel egy óra telt már el, mikor kellemesen kiáztattam magam a habos fürdőben és kikászálódom a vízből. Olyan kellemes érzés, hogy annyi nélkülözés és vágyakozás után végre tisztának érzem magam és itthon lehetek. Kimondhatatlan boldogság van rajtam és ez látható is rajtam. Magamra kapok valami ruhát és indulok az ebédlő felé. Könnyed léptekkel ugrálok a folyosón, szinte táncolva, ahogy régen, kislány koromban is tettem. Nem tudom, hogy Zed mit csinál, vagy éppen mit nem... de majd megjelenik, ha akar. Zoé-tól megtudhatnám merre jár, de direkt nem teszem. A koktélomat keresem, ha egyáltalán megcsinálta, amit kértem tőle. Ha nem találnám a poharat, az sem lepne meg. Eddig sem nagyon volt irányomban kedves, de ezt is elkönyvelem a dafke modorának. Ha még nincs a megbeszélt helyen, és sokat kell rá várni, akkor megkérdezem Zoé-t, hogy mégis merre kolbászol.
-Hol van a koktélom?- odaérek az ebédlőbe és körbenézek. Ha nem látom őt, akkor várok még kicsit, de sokat nem fogok. Nem éhes? Vagy, talán mégis rászánta magát a zuhanyozásra? Meglepődnék...