Shari & Alain part 1

Alain & Shari

Szökésben jó vagyok. Ez a második alkalom, hogy kilógok az otthonomból. Az első alkalom egy órásra sikeredett, ez most több lesz, legalábbis ez a terv. Egy buliba megyek, mely kicsit távolabbra esik otthontól, de ettől nem esek majd kétségbe. Remélem. És azt is, hogy nem keres majd apám idő előtt. Hogy hamar visszatérek. Bár ha jó lesz a buli és elmélyülök bene, hamar kikapok. A világ változó, változunk mi is, sok felé kell már figyelni. Emberre, a környezetre magára, így nagyon a figyelmem sem lankadhat....
A tánc, a zene és a társaság őrületes, a saját gondolatomat sem hallom tisztán. Egymásnak dörgölőző emberek, a pultban kiszolgálások folynak... extrém módon... ám jobb szeretem a kicsit pihentetettebb változatú bulikat, így egy saját kis zúgba kerültem, a zene ide is elhallatszódott, de nem volt zavaró. Kaja és pia volt... táncoltam. Egymagam. Elég volt ez is. Mondjuk elég unalmas... szívesen ismerkedtem volna, de se berúgni, sem szerelmet nem akartam, csak kikapcsolódni, s ennek elégnek kellene lennie. Bár elég sok mindent akartam, de tudtam, hogy egyszerre úgysem tudom megszerezni. Max Apám haragjával nézhetnék szembe. Azt meg nem akarhattam. Hiszen egy életen át bezárna, mert nem akar rosszat. Elhiszem. De kell az ilyen kikapcsolódás. A többieknek miért engedi meg, hogy elmenjenek otthonról? Nekem miért nem? Mert én vagyok a legkisebb?
Egy üvegcsörömpölés miatt hagytam abba mindent. Legfőképp a gondolataim kavalkádját. Mozdulatlanul álltam, s csak egy pontra fókuszálltam a figyelmemet. Az üveg hangja tovább reccsent, mintha taposták volna... így a szemben lévő menekülő ajtóhoz léptem, a hang onnan érkezett, s azt nyitottam meg. A zenét alig lehetett innen hallani, ahogy beléptem a folyosóra, de egy másik ilyen menekülő ajtó pár méterre nyitva volt, fény szűrődött ki rajta, így benyitottam oda. Bár ne tettem volna...



Öltözet

Shari & Alain

Már régóta tervezem, hogy lazítok és egy ideig a munkára sem gondolok. Az esti bulira felkészülve indultam el a szórakozóhelyre, ahol majd kirúgok a hámból. Előre semmit sem szoktam tervezni, mert így sokkal izgalmasabb. A társaságot elnézve elég vegyes... mintha csak nekem találták volna ki! Egy kis izgalomnak és a kellemes hölgytársaságnak sem vagyok ellene. Bár, ahogy nézem, eléggé sokan vannak már más állapotban. De, ha már itt vagyok, akkor érezzem magam jól! Egy pohár ital után irány a tánctér, hátha találok egy facér hölgyet, akinek kedve is lenne velem lejteni. Megállok a parkett oldalán az itallal a kezemben és a szememmel körbenézek a lehetséges táncpartner után. Talán még az sem kizárt, hogy megakad a szemem egy csinos hölgyön, aki partner nélkül érkezett. Pár percig még nézelődöm és hallgatom a zenét, majd a bárpulthoz visszatérek, hogy leüljek az egyik székre. Fiatal még az idő és nem sietek amúgy sem sehova. Ez az este a lazításról és a kikapcsolódásról szól, így jól akarom magam érezni! Ha akad akivel összetalálkozik a pillantásom, azzal szemezek kicsit, de semmi kedvem üres köröket futni a flörtöléssel. Később valami megrázza a pultot és a poharak összekoccannak ahogy mozognak a rázkódástól, majd hirtelen az ablakok üvegei robbannak be, apró szilánkokra törve és ez után a pánik elhatalmasodik. Fejvesztve tapossák az emberek egymást a kijáratok felé, arra sem figyelve, hogy kiken gázolnak át. A pulttól elindulok a szemközti ajtó felé, majd onnan tovább egy belső szobába, ahol a padlón halott testek hevernek az iménti robbanás után. A sebesülteket a járóképesek próbálják támogatni, mikor kinyílik az ajtó mellettem és egy lány lép be, elfehéredett arccal. Amint átlépi a küszöböt, majd beljebb jönne, egy újabb rázkódás és robbanás hangja telíti be a helyiséget. A szerte repülő szilánkok egyenesen a lány felé repülnek, de mielőtt egy szót is mondanék, leterítem a földre húzva, hogy a testemmel védjem az üvegektől. Előre nem tudtam figyelmeztetni, bár az sem biztos, hogy sikerül a mozdulatom, és előbb nem lép arrébb, mielőtt bármit csinálnék. Ha sikerülne a védésem, annak örülnék, de abba már nem gondolnék bele, hogy mit kapnék emiatt ettől a lánytól, aki a hirtelen mozdulatom miatt most magam alá kényszerült szorulni, de arra ügyelek, hogy ne nyomjam agyon. Ha a veszély elmúlik, akkor én is mozdulok, és felsegítem, ha nincs ellenére. Hacsak el nem jár a keze hamarabb, mint ahogy magyarázatot adnék.

Alain & Shari

A sötétség miatt másodpercekig nem látok semmit az ajtó mögött, de aztán világossá válik a hely. Földön fekvket látok. Halottak lennének? Mi történt? Ki ölhette meg őket? Miért haltak meg? Mennyien? Megszólalni sem tudok a hirtelen feltörekvő pániktól. Egyszer szabadulok ki otthonról, s máris egy katasztrófába csöppenek. Ilyen csak az én szerencsém lehet. Bár ez inkább balszerencse. Tuti nem a sors rendelte el így. Főleg nem azt, hogy rázkódni kezd az épület... ijedten tekintek körbe, majd robban valami és végül a földre kerülök, maga alá gyűr valaki. Másodperceken át a földön fekszem erősen behunyt szemekkel. Várok, míg el nem csillapodnak körülöttem a dolgok. Még mindig agyalok a történteken. Mi történt? Miért? És ki rántott le a földre? Ki ért hozzám? Végül minden csendesedni kezd, így a férfi is mozdul. Áll helyzetbe egyenesedik, végül engem is felsegít a padlóról. Abban a pillanatban, hogy tekintetünk találkozik, már emelem is a kezem, hogy egy csattanós tenyeressel ajándékozzam meg őt. Rideg tekintettel kémlelem, majd újra megremeg az épület, s neki esem testének. Tenyereimmel mellkasának támaszkodom, majd óvatosan pillantok fel rá. De aztán a tekintetembe ég a halottak zöme. Több volt a halott, mint élő... s ez túl sokk volt a gyomromnak, s a tartalmát magunk mellé űrítem.
- Mi történik? - kérdezem, miközben letörlöm a számat és felegyenesedem. Hirtelen el is felejtem, hogy egy buli közepén voltam, hogy Shari Valhallen vagyok és hogy nem itt kellene lennem, hanem otthon. Nagy bajban vagyok. Ha bárki otthonról megtudja, hogy itt vagok, jajj lesz nekem és sosem szabadulok a 4 fal közül. Végig tapogatom a zsebeimet, valahol elhagyhattam a telekommunikációs eszközömet, s abban reménykedem, hogy nem esett kutya baja. És hogy bemérhetnek és egmenekülök. Legyen így. Félek. A jelen helyzettől. Apám dühétől és hogy lehet itt halok meg. Az én hibámból, hisz egyedül jöttem ide.



Öltözet

Shari & Alain

Amikor elindultam ebbe a buliba, egyáltalán nem gondoltam, hogy ma még az életem veszélybe kerülhet, bár ahogy látom nem csak én vagyok megdöbbenve a történteken. Azt sem gondoltam volna, hogy egy lány védelmére leszek, akit magam alá rántva a padlóra a burkommal védek. A körülöttünk repülő szilánkok olyan erővel csapódnak bele a bútorokba, hogy jócskán nagy szerencse kell hozzá, hogy ne találjanak el minket. Annyira húzódom le, amennyire csak lehetséges és a lányt sem engedem mozdulni, míg el nem csendesedik minden. A hátamon érzem a becsapódó darabokat, de csak remélem, hogy a lányt nem éri el az éles törmelék. Sokat nem gondolkodtam, mikor ezt cselekedtem, és csak akkor tudatosult bennem a tettem következménye, mikor magyarázatba kezdtem volna a pillanatnyi csendben. Egy hatalmas pofon csattan az arcomon, miután felsegítem a kisasszonyt a földről, álló helyzetbe. Azt hiszem, hogy erre a reakcióra pont nem számítottam, miután megmentettem az életét. Amikor már azt hiszem, hogy több meglepetés nem fog érni, egy újabb detonáció rázza meg az épületet és a lány felém billenve támaszkodik meg mellkasomba kapaszkodva.
-Fogalmam sincs mi történik.- nézek rá, majd a körülöttem elterülő testek tömegére. Minden bizonnyal senki nem számított erre. Egy ilyen robbanásra nem lehet felkészülni. De, mi történt? Merénylet áldozatai vagyunk? Vagy, csak valami véletlen egybeesés és egy meghibásodott berendezés mondta fel a szolgálatot? Valamiért nem értem ezt a hatalmas pusztító erőt, ami az összes ablakot betörte és ha nem a szilánkok végeznek az emberekkel akkor az utána következő omlás? Na, várjunk csak! Ki kell mennünk innen, amilyen gyorsan csak lehet!
-Ki kell jutnunk az épületből!- fordulok a lány felé, de ahogy látom, eléggé megviselte a látvány a gyomrát és mindent kiadott magából mellettem.
-Remek... Még ez hiányzott!- halkan magam elé mondom ami megfordul a fejemben a látványra, de aztán mégis csak maradok a nő mellett. Fogalmam sincs ki lehet, de mégse hagyhatom magára, ha már voltam olyan meggondolatlan, hogy megmentettem. Ha kijutunk, akkor majd mindenki megy a maga útjára, nem kell nekem plusz gond....
-Minden rendben?- nézek rá, és a számból elhangzó kérdés elég bizarrul hangzik el, de halvány gőzöm sincs, hogy mit mondhatnék neki. Legalább nem kapta a cipőm telibe a … Na, mindegy is!
-Húzzunk innen, ha esetleg nincs ellenvetésed!- ismét rá nézek, és nem kerüli el a figyelmem, hogy fehérebb az arca a fal színénél.
-Biztos, hogy jól vagy?- nem vagyok teljesen meggyőződve abban, hogy felfogja amit mondok, bár amilyen zaj van körülöttünk, az is csoda, hogy a saját hangomat hallom.
Amint a talaj a lábam alatt valamelyest megáll a rázkódástól, indulok a kijárat felé. S ha a lány nem akarja itt bevárni a következő csapást, akkor velem tart. Ha pár lépés után nem hallom, hogy jönne utánam, akkor visszafordulok felé és kérdőn nézek rá. A padlón heverő szabdalt testek nem éppen kellemes látványúak, de ha nem indulunk hamarosan erről a helyről, akkor félő, hogy mi is hasonlóképp végezhetjük és akkor már nem biztos, hogy egy olyan helyen ér utol a szilánk, ahol fedezéket találunk, ahogy az előbb. Igaz, hogy még azt se tudom, hogy megsérültem-e amikor őt védtem. Most nincs időm a testem vizsgálatára és amúgy se kívánok több időt itt tölteni, mint szükséges. Ha most siettetném a lányt, hogy szedje össze magát, akkor egy újabb tenyeressel hálálná meg az arcomon, amiért megmenteném, újfent?!
-Jössz, vagy maradsz?

Alain & Shari

A gyomorforgató látványra meg van a véleményem, s cseppet sem gusztusos témában rakom a férfi elé. De ez más téma, a gyomrom nem bír ilyeneket. Még nem is láttam ilyet, ami azt illeti. Ötlete a legjobb, amit feltudott hozni és nekem is tetszik. Így ismeretlenül.
- Jól vagyok... - bólintok aprókat, az már lényegtelen, hogy a pulzusom az egekben van és kissé a rémület határán vagyok. De biztos elmúlik majd, csak jussunk ki innen épségben. Ahogy a fickó megindul kifelé, úgy igyekszem lépést tartani vele, igyekszem kikerülni a hullahegyeket és a vért, ám akadnak kínos pillanatok, mikor belelépek egy tócsába és fúj hangot ejtek ki, meg megállok egy egy rengés érzékelésekor, de Alain közelében próbálok maradni. Aztán hirtelen a közelébe futok és átölelem a karját. Sikitok egy újabb rengésnél és belebujok arcommal a kezébe szinte.
- Nézd... - mutatok el a bedőlt fal irányába... rengeteg a halott, s talán egyik sem él...ezek mind táncoltak percekkel ezelőtt, most meg...szerencsétlenségükre halottak. Ki kell jutnunk az épületből, még mielőtt ránk omlana. És utána? Utána mi lesz?
- Tudsz kiutat innen? - nézek fel a szemeibe, kissé könnyes az enyém, de hamar letörölgetem... és ha már kisegít innen...
- A pofonért bocsi... a mentést meg köszönöm. - kezdem érezni, hogy kezd elhagyni az erőm, hogy a lábam feladja a szolgálatot... eleresztem a srácot, majd ha nem kap el, akkor padlót fogok. Sok volt ez így egyszerre, a rengeteg halott, a vér, a földrengés, a sikolyok... a sötétség elnyelt, bekebelezett éskellett egy kis idő mire újra érzékelni kezdtem a külvilágot. Nem tudom mennyi idő telt el az ájulásom óta, lehet pár perc, lehet pár óra...

Öltözet

Shari & Alain

A körülöttünk elterülő hullák látványa nem egy nőnek való, bár már a gyomortartalma kiürítésével is a tudtomra adta, hogy jól gondolom.
-Nem úgy nézel ki... De, te tudod!- hagyom rá, és indulok tovább az ajtó felé. Már ami megmaradt az épület falaiból, nagyjából tudom behatárolni a kijáratot, amit a lány is mutat nekem. A testek kerülgetése sem olyan egyszerű, ahogy a kijutásunk. A robbanás szinte a fél épületet a földdel tett egyenlővé, így a lépcsőház és az ablakok is megsemmisültek. Legalább a karomba kapaszkodik a lány és nem kell magam után húzni, hogy hamar meglépjünk innen.
-Ki fogunk jutni! Ne aggódj... - Próbálom nyugtatni és lelket önteni belé, a szemein látva a félelmet. A törmelékeket átlépve haladok előre, mikor mellettem összecsuklik és éppen csak el tudom kapni a földet érése előtt.
-Mondtam, hogy nem vagy jól....- emelem fel a vállamra vetve, hogy az egyik kezem legalább szabad maradjon. Nincs idő most az állapotával törődni, mert nagyon gyorsan kell kijutnunk a romok közül. Odakint, ha már elértem az egyik épen maradt épületet, csak akkor rakom le a testét óvatosan, majd körbenézek, hátha találok valahol egy palack vizet. A kintről beszűrődő hangok sok jót nem ígérnek, bár úgy látom, hogy ahová bejöttem, rajtunk kívül senki nincs. Amint találok folyadékot, visszamegyek a lány mellé és megvárom míg magához tér. Addig van időm gondolkodni, hogyan legyen tovább....
ha közben kinyílik a szeme, akkor odaadom neki a vizet.
-Igyál kicsit. Jót tesz. - leülök mellé a padlóra és figyelem a mozdulatait.
-Alain vagyok. Téged, hogy hívnak?- ha már így összetalálkoztunk, bemutatkozom neki, és hátha megtudom az övét.

Alain & Shari

Az ájulást követően a srác "biztonságba" helyezett. Igaz a kényelem messze lévő kijelentés ettől, hiszen a földre tett, így kissé kényelmetlen egy ébredés volt. A tekintetem lassan nyílik, lassan nézek elösször jobbra, majd hirtelen a másik irányba és azzal a lendülettel ülök is fel. Hát nem álom volt. Lehetett volna. De itt legalább tiszta a terep, nincs egy árva lélek körülöttünk. Mázli? Szerencse? Vagy leginkább ez hol van? Remélem távolabb kerültem apától. Mindenesetre a megmentőm is ittvan, szóval ez valamelyest kicsit megnyugtat. Főleg, ahogy leül mellém, átnyújtva a vizet. Elveszem tőle és megnyitva egyből bele is iszok. Nagyokat kortyolok, rettenetesen szomjas vagyok, de aztán le is engedem a palackot az ajkaimtól.
- Kösz. - mondok ennyit, majd visszazárom azt és az ölembe helyezem. A férfi bemutatkozik, arcára pillantok, szemeibe, majd a ruházatát is megnézem, de visszasiklok az arcának ívére és azután válaszolok csak.
- Shari. Köszönöm Alain a mentést... milyen állapotban van a város? - gondolom hasonló a helyzet, mint ami bent volt mikor még ébren voltam. De úgy tűnik kicsit nyugodtabb. Vagy csak a sok halott miatt nincs rikácsolás. De egyáltalán mi a fészkes fene volt ez?
- Amúgy mi történt? - kérdezem, s meglötykölöm a vizet az üvegben, nézem kis ideig, s ha választ ad, csak akkor tekintek fel rá. Félek, a szívem szaporán verdes, lassan nézek körül az épület belsején. Kicsit lepusztult, a vakolat lemálott róla, életnek nyoma sincs... frissen sérült épület, alig 1-2 órás romhalmaz. Te jesszus szent isten... mindenhol ezek uralkodnak? Tiszta por vagyok, koszos és nem ártana fürdeni se...ám haza nem akarok menni és azt sem akarom, hogy eme fickó megtudja ki is az apám, s mi is a vezetéknevem. Ez a legfontosabb. Mert akkor izgulhatok, hogy mikor kerülök haza...amit elkerülnék.
- Szóval hova tudunk menni? Ismersz bármi biztonságos helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat? - kell egy B terv és valami folytatás...bármi, amivel túlélhetünk. Fontos...még akkor is, ha egy elkényeztetett gazdag leány vagyok...bárki ezt neki megint csak nem kell tudnia, időközben fel fog neki tünni úgy sejtem!



Öltözet

Shari & Alain

Ennek az estének még nincs vége, de már felrobbant a fél ház körülöttem, aztán egy csomó hulla hever mindenhol, és ráadásként egy ismeretlen lányt is megmentettem, akit most a vállamon viszek ki a romok közül. Mozgalmas ez az éj! Elképzelni se tudtam volna, hogy így alakul, mikor betértem a bárba egy italra és szórakozásra. Amint tisztul a törmelék okozta por, máris igyekszem kifelé a romok közül. A lány még nem tért magához, de talán ha kijutunk innen, akkor hátha vizet is találok neki.
Nem volt egyszerű a törmelékek közt lavírozni, de szerencsére nem esett a fejünkre semmi. A házból kijutva találtam egy épebbnek mondható helyet és oda húzódtunk be. Miután becsuktam az ajtót magunk után, a lányra figyeltem aki nemsokára fel is ébredt.
-Nincs mit. Jobban vagy?- érdeklődöm az állapota felől, bár nem vagyok orvos, de ahogy nézem klasszisokkal jobban fest, mint egy pár perccel ezelőtt.
-Örvendek, Shari!- biccentek felé, majd sorra kapom a kérdéseit. -Amit láttam belőle, az katasztrófa sújtotta övezet. -Sokat nem volt időm körbenézni, de a pusztulás nagyon is szembetűnő.
-Fogalmam sincs! Azt se láttam, hogy mennyien élhették túl a romok alatt. Valami robbanás lehetett, de az sem biztos. - járnak a gondolataim és próbálom felmérni a helyet, ahol most vagyunk.
-Egy ideig itt maradhatnánk, míg elcsendesedik odakint minden. Az sem ártana, ha tudnánk mi történt odakint. Mit szólsz hozzá? - még nem tudom, hogy legyen a továbbiakban.
-Ha robbanás történt, akkor a katasztrófavédelem hamarosan kimenekít mindenkit... - nagyon jó lenne tudni mi a fene történt. Az O.N.I.-mat bekapcsolom, de csak zavaros és átfedett üzenetek jelennek meg. Mintha minden összemosódott volna. Temérdek segélykérés és üzenet villan be a hálózatról.
-Mi a fene? Mindenhonnan segélykérések özönlenek az éterben. Mi történik itt?

Alain & Shari

Kérdésére csak elhúzom a szám... mit lehetne egy ilyen kérdésre válaszolni? Jobban vagyok-e? Ha bele gondolok hogy miket éltem át 1 órán belül, amit a 17 évem során soha... azt hiszem inkább hallgatok róla.
- Igen...azt hiszem. - könnyed válasz, bár a hányinger kerülget, jobb esetben nem a cipőjére kerül majd, hanem majd odébb. De előbb végig hallgatom a történéseket, amik nem túl kecsegtetőek és hát igen... feláll a szőr mindenemen afélelemtől. Borzalmas és apám még csak nem is tudja, hogy nem a biztonságot nyújtó otthonban vagyok.
- Persze...körül nézhetünk... - illetve ő nézelődik, jómagam meg majd szorosan mögötte fog haladni. Ez így remek terv! Sokkal jobb, mint egy újabb ájulás. Vagy hányás. Amúgy csendes minden, egy két törmelékdarab potyog innen onnan... de nem hallok sikolyokat. Ez jó lehet, vagy inkább nagyon rosszat sejtet. Hallom a sercegő kütyü segélyhívásait, kicsit összehúzom magam, hiszen ez rettenetes, ki tudja merre történtek még efféle rengések. Lehet majdnem mindenki belehalt, mert nem élte túl a törmelékeket.
- Rettenetes. - amit értek, attól sírni támad kedvem, bár nem sok választ el tőle. Ám amit nem értek...attól össze szorul a gyomrom. Erre iszok is még pár kortyot, ám valami ismeretlen különös, sosem halottam még efféle hangot, szeli át az épület belsejét. Ettől fel is pattanok és Alain mögé bújva markolom meg a srác felső ruházatát.
- Mi volt ez...mi volt ez? - majdnem hogy csak sikitottam egy nagyot a félelemtől, ami valószynűleg nem túl okos döntés...dea félelem hatalmas erő... és ettől a pólójába temetem az arcom...látni sem akarom!


Öltözet

Shari & Alain

Az éterben kitört a káosz. A segélykérések áradata teljesen átfedik egymást és alig lehet kivenni bármilyen információt, mi történik. A lány szemmel láthatóan jobb színben van már, és el merek menni kicsit távolabb mellőle. Bár magára úgyse hagynám, de valamit meg kellene tudni, mi a fene történt az imént. Elindulok az épület halljában, hogy keressek valami terminált, amihez az O.N.I.-mat csatlakoztathatom. Nincs ötletem, hogy mi történik, így nem is akarok találgatni.
-Hamarosan megtudjuk... ha találok egy kapcsolódási pontot. - ennél többet nem tudok most mondani Sharinak, de örülök, hogy mellettem halad és nem úgy dönt, hogy különváljunk.
A hallon átjutva egyik folyosó fordulójában rá is találok a keresett eszközre, ami előtt elhúzom a kezem és máris felvillan egy kijelző.
-Üdv Mr. Wessler! Miben állhatok rendelkezésére?- kissé akadozik a hang, de legalább működik.
-Információt kérek a ma történtekről! Miért van romokban ez a városnegyed?- előszór is erre vagyok kíváncsi, de lehet, hogy a következő percben már szaporodni fognak a kérdéseim.
-Robbanás történt. Több épület összeomlott a detonációban. A túlélők evakuálása folyamatban.... Kívánja, hogy egy külön egységet küldjek a jelenlegi tartózkodási helyére?- az legalább tisztázódott, hogy nem földrengés rázta meg a zónát, de még nem biztos, hogy ennek örülni fogok. Ha egy robbanás egy egész negyedet tett a földdel egyenlővé, akkor lehetnek további katasztrófák a térségben. Nem várnám meg, hogy a fejünkre dőljön az épület.
-Igen, kérem! - nézek a lányra, és bontom a kapcsolatot a terminállal. Most már úton van a segítség, bár kell találnunk egy olyan helyet, ahol bevárhatjuk az értünk küldött járművet.
-Hamarosan értünk jönnek. Hazavihetlek? Bizonyára aggódik a családod. Nem kell félned, rövid időn belül kijutunk innen. - próbálom vigasztalni, de csak remélem, hogy nem tör ki rajta a pánik és nem is tart valami perverznek, hogy magammal vinném az értünk küldött mentőegységgel.
-Mit is mondtál, mi a teljes neved? - nem emlékszem, hogy bemutatkozott volna, Igaz viszont az is, hogy én se fedtem fel eddig magam. Fogalmam sincs, mit fog a lány, tenni, és még kevésbé megjósolni, hogy mennyi időnk lehet az érkezésükig.

Alain & Shari

A fickó mellett haladok, keres valami kommunikációra való eszközt. Megtalálásakor babrál vele kicsit és már kéri is le az infókat. Mellette állok, figyelek és hallgatok. Semmi jó hír és mindez talán rosszabb, mint amit most hallunk s látunk. Szarban lehetünk. De mi történt úgy igazából? Ki inditotta el ezt az egész cselekvéstörténést? Miért? Ember áll mögötte? Vagy valami más? Mindenesetre nem árt tudni, hogy mit teszünk ezek után... külön egység? Kapom fel a fejem és Alainre tekintek. Kér. A vonalbontás megtörténik és a családom is aggódhat...mondja ő. De miért? Miért mennék vissza? Szabad vagyok... mondjuk apa biztos keres...meg a testvéreim is, de nem tudnak lekövetni. Azt hiszem. A kommunikációs eszközöm a volt másik épületben tört össze, a testemben nincs nyomkövető úgy tudom. Szóval egyelőre biztonságban vagyok, nem fog értem jönni senki. Ő meg nem tudja ki is vagyok. Még és ez így is van jól.
Kérdéseire elösször nem is válaszolok, csak jár az agyam ezen az egészen... ám mire szólásra nyitnám a szám, újra rengeni kezd az épület és a talpunk alatt is nyilni kezd szét a beton. A sikitásom elég hangosra sikeredik, próbálok talpon maradni, de elég nehéz, főleg hogy kapaszkodónk sincsen. Próbálom magam tartani, próbálok Alain közelében maradni, hogy legalább ő kisegítsen ebből... minket. Bár gondolom elég szar neki, hogy itt vagyok és nem csak magával kell foglalkoznia... sajnálom. De ez nem az én hibám, senki sem tudta, hogy ilyen napunk lesz. Pár másodpercig abba marad minden...
- Ráér a a teljes nevem...tűnjünk el innen kérlek! - bárhová mehetünk, csak ne haza! Megindulok egy kijáratféleség felé, a vakolat bomladozni kezd felülről, itt ott potyog újra a fal... ijesztő. De itt nincs vér... mintha nem is lakott volna itt senki, vagy senki nem volt itt... nem tudom miféle épület ez.
- Mit gondolsz...van hely ahová eljuthatunk biztonságba?  - pillantok a srácra kérdőn, óvatosan lépkedek, ám ahogy hátra pillantok, úgy magam elé nem és hát megbotlok és hátha nem kap el, akkor pofára esek...



Öltözet

Shari & Alain

A terminált megtalálva válaszokat akartam kapni, de a közölt tények után még szaporodott a bennem felmerülő kérdések száma. Az legalább tisztázódott, hogy baleset miatt történt és a csőhálózat egy része robbanás miatt ömlött össze, ahogy az épületek is. Az értünk küldött egység hamarosan megérkezik és kijutunk a veszélyzónából. Sharit is hazafuvaroztatom a családjához, bár nem igazán közlékeny arra sem, hogy a teljes nevét elárulja.
Kissé furcsának tartom a titkolózását, de mielőtt rákérdeznék az okára a talpunk alatt rengeni kezd a padló és a mennyezet darabjai hullani kezdenek ránk.
-Ok. Menjünk. - egy pillanatra elgondolkodtat a mondata, de nincs idő most a vitatkozásra, és amúgy sem izgat nagyon miért viselkedik így. Ő tudja...
-Kapaszkodj belém. - nehezen tud velem lépést tartani, így az egyik kezem nyújtom felé, hogy ha megfogja akkor segíthetek neki a törmelékeken átjutni.
-Mindjárt itt a mentőegység értünk. Nem kell aggódnod! - közben haladok előre a kijárat felé és remélem, hogy mellettem halad a lány és nem kell külön noszogatni a lépteit.
-Merre is laksz? Nem emlékszem, hogy mondtad volna... - nem tudom miért kérdezek rá ismét, de úgy érzem, hogy valamit nem mondd el nekem. Nem átlagos öltözet van rajta és valamiért feltételezem, hogy módos családból származik. Lehet, hogy hasonlóan hozzám, ő is egy kis “szabadságra” vágyott? Majd kiderül...