Jason & Dante part 1

Jason & Dante

Fényév távolságra vagyok a múltbéli énemtől. Árnyékban élek, fájdalmakkal küzdök, s fájdalomcsillapitásra való gyógyszerek sem akadnak. A társammal túléltük. Valaki megmentett minket, ám másra nemigen emlékszem. Hol ébren vagyok, hol a fájdalom elveszi az eszem és elájulok. Meddig kell kibirnom mindezt? Miért kellett így végződnie? Hol lesz vége az utamnak? Lesz-e vége egyáltalán? Hangokat hallok, női kiabálást, sutyorgást, beszélgetést, csörömpöléseket, majd érzem, ahogy babrálni kezdenek rajtam. Érzékelem, de nem tudok felébredni...altatót kaphattam, vagy a fájdalmam az erősebb? Ismerős hangot is hallok, kettőt...az egyik a nagytata... ha jól hallom és nem ver át senki és semmi. Fogalmam sincs hogy mióta vagyok itt, s mióta fekszem hol ébren, hol ájultan, de cseppett sem kényelmes már. Egy újabb női üvöltésre pattan ki a szemem az alvásból és egy másodperc alatt ülök is fel lihegve, majd kapok is az épp kezemmel a már nem létezőhöz... Levegőért kapkodva figyelem a bekötözött csonkot, majd a székre rakott össze eszkábált műkarral szemezgetek. Mi akar ez lenni? Hát nem álmodtam? Annyira jó lett volna pedig, ha csak álom  lenne mindez. De ez egy rémálom... aminek sosem lesz vége az biztos. A tekintetem lassan vándorol az ágymra, a felsőtestemre, a kezemmel megtapogatom az arcomat, a hajamat, majd az íriszeim is vándorolnak a szobának kijelölt helyen. Az infúzió is szépen csepeg felakasztva... a gyomrom is ébren van, hiszen korog. Ha a nagyapa itt van, a többiek is? Apám? Valaki? Nem emlékszem semmire, hogy mégis mi történt velem, csak a robbannás dereng és hogy hatalmasat estem... nem emlékszem, s ez a legrémisztőbb az egészben!

Öltözet 1

Dante & Dredd

Kora este van, mikor felébredek a közeledő hangokra. Jószerivel átaludtam a napot, aminek idejét se tudom mikor fordult elő velem ilyen. A sátor előtt lépteket hallok és izgatott hangok szűrődnek be, amire felkapom a fejem. A mellettem lévő ágyra egy férfit hoznak, aki súlyos sérüléseket szenvedett és nagy a sürgölődés körülötte. Az elkapott beszédfoszlányokból ítélve a karja sérült nagy mértékben, bár a gyógyszerek hatása miatt csak tompán érzékelem a külvilágot. Mire elcsendesedik minden, addigra már beesteledik és a fekvő férfit se láttam azóta mozdulni. Innen nem látom jól az arcát, de valamiért ismerősnek gondolom. Évek teltek el, amikor utoljára találkoztunk, és abban se vagyok biztos, hogy emlékszik-e rám....Vagyis, ha mégis az a személy fekszik most azon az ágyon, akkor... nagyon is jól ismerem.
Lekászálódom az ágyról, hogy megnézzem közelebbről. Az arca csupa vér és sár, de a vonásai nagyon is hasonlítanak egy régi barátra.
-Dante? Te vagy?- lépek az ágya mellé, és ha ébren van, akkor megtudom, hogy igaz-e a sejtésem. A belőlem lógó csövek és infúzió hasonlóképp fest, ahogy ő, és nem is könnyíti meg a mozgásomat, de ez érdekel most a legkevésbé.
-Mi történt? Elcsapott egy úthenger? -elég morbid vicc a részemről, de ahogy kinéz most, ezt tartom a legvalószínűbbnek.





⁂

Jason & Dante

A hang mely hozzám érkezik először nem is tudok mit reagálni rá. Nekem érkezik ez a hang? Végre kitisztul előttem minden, csupán percek kérdése és a látásom is tisztul. Lecsendesednek a fejemben a kavargó gondolatok és kérdések, a fájdalom is elenyésző ebben a pillanatban. Az arc hirtelen nem ismerős, de ő felismer... Hiába nézem az arcot, a testet, az ugyanolyan kötözéses ellátást, majdújra az arcot...De a hang...
- Dredd bíró. - ejtem ki a szavakat, mintha mázsás súlyként esnének ki ajkaim közül. Hát valóban koppant hogy ki is ő, de a döbbenet és a meglepetés ereje ott ül az arcomon. Az úthengeres szövegéről ismertem fel. Az első találkozásunkkor is ezt szólta hozzám. Emlékszem! Naná! Hihetetlen...most már az arcát is látom. Végig tekintek az ő testén, az állapota egy fokkal jobb, mint az enyém, Ő nincs darabokban. A széken heverő műkarra, melyet valaki össze eszkábált...nem vagyok hajlandó ránézni. El leszek majdnélküle ebben biztos vagyok. El sem tudom hinni, hogy ennyit szenvedtem és erre... egy karral kevesebb.
- És mi történt veled...hogy kerülsz ide? - érdeklődöm, miközben a hajamba túrok és próbálok a hangjára figyelni, a fájdalom csillapító hatása elmúlott, s elég jól elkezdtem érezni a sajgó pontjaimat. Lassan már csak arra tudok koncentrálni, így felhozok egy teljesen más irányú beszélgetést.
- Amúgy mi a fene történik oda kint... elkaptam egy két beszélgetést... világ vége, zombi, apokalipszis... mi az igaz ezekből Jason? - pillantok körbe és a kezemmel az arcomat is megdörzsölöm, túl nagy mindez, a sokkoló hírek, a beszélgetések melyeket eddig halottam félálomban a sok gyógyszer mellett kiütve. Ha igaz mindez, akkor jó nagy szarban vagyunk. Nem csak mi, mindenki. Ráadásul ha mégjobban beütne a krakk... el kell tünnünk innen. De hova?
- Van ötletetek, hogy merre kellene eltünni? Vagy kik vannak még itt? - az előző fickónak a hangját felismertem, ám nem tudom őt se hova tenni, majd arc alapján elrendezem fejbe, hogy ki is ő. Ő a főszervezője a bandának, így majd ő fog okosakat tudni nekem mondani. Bár egyelőre lábra sem állok, hiszen tuti hogy itt esnék össze helyben. Dredd bíró állapotáról nem is beszélve, úgy sem tudna össz szedni innen. Elöbb össze szedem magam és utána kitalálok valamit, mi is lenne helyes. Itt maradni és segíteni, vagy eltűnni és mindenkit magára hagyni.  


Öltözet 1

Dante & Dredd

A belém tömött gyógyszerek hatására alig vagyok ébren, abban a kis időben, mikor igen, azzal töltöm, hogy próbálok összerakni magamban a menekülési tervet a táborlakók kivitelére, hogy egy élhetőbb helyet találjunnk a következő időre. A körülöttem lévő hangok ismerősnek tünnek, de csak akkor fordulok a másik ágyon fekvő férfi felé, mikor a hangját felismerem. Úgy látszik engem is felismert, mert a nevemet mondja, amire csak bólintok.
-Tűzharcba keveredtem. - többet nem részletezek neki, mert úgysem változtatna a tényeken. - Túlerőbe futottam. - a rövidebbet húztam, és egy jó nagy seb tátongott a testemen, ami most is húzódik, ha mozdulok.
-Fogalmam sincs mi történik. De ki fogjuk deríteni!- Lehet, hogy nem egy-két nap alatt tudjuk meg az előzményeit ennek a káosznak, de az biztos, hogy valami nagy szarba tenyereltünk.
-De előbb fel kell épülnöd neked is, ahogy nekem. - nem könnyű bevallanom, hogy ez a lábadozás az agyamra megy, mert ameddig lélegzem, addig talpon akarok lenni.
-Mi történt veled? Hogy kerültél ide?- érdeklődve fordulok az ágya felé, és talán ha elmondja a körülményeit, akkor levonhatunk valami következtetést a jövőre nézve. Nem tudom kik ezek a halottak, akik járkálva szedik áldozataikat és amióta megtudtam, hogy a városnak egy centimétere sem mentes a zombiktól, még jobban érdekel, hogyan tudjuk meg, mi a gyenge pontjuk. Mert, abban biztos vagyok, hogy kell lennie...





⁂